Függetlenség, 1881. december (2. évfolyam, 331-360. szám)
1881-12-01 / 331. szám
Budapest, 1881. A FÜGGETLENSÉG. A Kisfaludy-társaság ülése. Már fél órával a kitűzött idő előtt megtelt ma az akadémia kis terme legutolsó zugában is a legválogatottabb közönséggel. A hallgatók kilencz-tizede nőkből állott, kiket valószínűleg Frankenburg Adolf „Nő uralma“ csak a halhatatlanok termébe. — Gyulay Pál megnyitván az ülést, meleg, meghatott szavakban emlékezett meg a társaság volt elnökének Lukács Móricznak elhunytéról. Utána Beöthy Zsolt jelenté be a veszteséget, mely a társaságot Dux Adolf halála által érte. Mint első felolvasó Sturm Albert lépett az asztalhoz, székfoglalóját tartva „A niebelungok Buda halálában“ czímű értekezésével. Elsőben köszönetet mond megválasztásáért, majd áttérve tanulmánya tárgyára, kifejti, hogy több motívum „Buda haláláéban világosan visszaemlékeztet a „Niebelungen Liedre“, leginkább pedig a tősgyökeres pogány világ nézlet, mely mindkettőt áthatja. Ugyanaz a naiv ószerű hang, mely az ismeretlen nagy költő niebelungjeit végig kíséri, vonul át „Buda halálán“ is. Számos példát hoz fel, melyekkel a két epos rokonságát bizonyítgatja. Az eltérés a két eposban az, hogy a Niebelungokban az egyes alakok mint valami holt szobrok, nem mozognak, míg ellenben Buda halálában a személyek színdúsak, mozognak, élnek. Frankenburg Adolfot taps fogadta, mielőtt még helyét a felolvasó asztalnál elfoglalta volna. A „Nőuralom“ rhapszodistikus csevegés a nők társadalmi állásáról. A férfiak fenhatóságát bitoroltnak mondja. A természet a nőket megáldó szépséggel, bíboros ajkakkal éles körmökkel, ájulással és szinészeti tehetséggel. Ámott is azért festik vaknak, mert szemeit a szép hölgyeknek adta. A jóízü elmélkedés igen tetszett a hölgyközönségnek, s a veterán író tiszteletére a bájos kis tengerek ugyancsak nagy tapsolást vittek véghez. Utánna Beöthy Zsolt olvasta fel színekben gazdag, meleg hangon irt rajzát: „Egy látogatás“-t. Koltány grófné nem szerette férjét, midőn hozzája ment, de atyja úgy akarta. Felfogadta magában, mikor már rég elhangzott a hazudott „igen“, hogy többé sohasem hazudik. Nehéz, bánatteljes napokat élt férjének kedvesei mellett , de tűrte a szenvedéseket, kisfiának, Aladárnak szeretete bő kárpótlást nyújtott neki. Férje meghal és a grófné nem csupán férjétől, hanem annak kedveseitől is megszabadul. Visszavonul az élet örömeitől és teljes gyönyörét kisfia nevelésében leli. Aladár felnő, szerelmes lesz Alicebe , de Alice megcsalja vőlegényét egy gazdagabbért. Aladár elmegy más országba ; beteg, nagyon beteg, talán meg is fog halni. Épen levelét olvassa az anya, melyben megírja, hogy vigyázatlanságból meglőtte magát, midőn Alice és férje látogatását jelentik. Alice eljött, hogy láthassa, mennyire megtörött a grófné, de csalatkozik. A grófné még egyszer hazudik most fia kedvéért, de midőn Alice és férje távoznak, összeroskad végtelen fájdalmának terhe alatt. A hangulatteljes felolvasást perczekig tartó taps követte. A felolvasások után Szász Károly jelentést tett a szegedi árvízkönyv anyagi eredményéről. A tiszta jövedelem e szerint 587 írt 20 kr., mely a takarékpénztárban van gyümölcsözőleg elhelyezve. A még fenmaradt 243 példányra nézve a Franklin társulat azt az ajánlatott tette, hogy kész a 243 példányt egyenkint egy forintjával megvenni. Szász Károly az ajánlat elfogadását indítványozza. A társulat úgy ezt mint Szász Károlynak az összes tiszta jövedelem hová fordítására vonatkozó indítványát elfogadta s úgy a Franklin társulatnak mint Szász Károlynak köszönetet szavazott. Az ülés ezután rövid időre felfüggesztetett s később a folyó ügyek elintézésével folyt tovább. Beöthy Zsolt titkár itt mindenekelőtt felolvasta a spanyol kir. akadémiának a Kisfaludy társasághoz intézett levelét. A Kisfaludy-társaság tudvalevőleg szintén üdvözlő feliratot intézett a Spanyolországban rendezett Calderon-ünnep bizottságához. E feliratra a spanyol kir. akadémia a következő választ intézte a Kisfaludy-társaság elnökéhez: „A Kisfaludy-társaság Elnökének! Ama legnemesebb üdvözlet, melyet Spanyolországhoz a Kisfaludy-társaság intézett, Don Pedro Calderon de la Barka halálának kétszázados évfordulója alkalmából, a spanyol főváros irodalmi testületei között kézrőlkézre járta s a spanyol akadémiához csak akkor jutott el, midőn az, szünideje elmúltával munkásságát ismét megkezdette. Ezen irodalmi testület előtt fekszik immár ezen ékesszóló irat, mely oly lángoló lelkesedéssel és őszinte tisztelettel áldozik Calderon emlékének s a spanyol akadémia viszont mély tiszteletét jelenti a Tekintetes Társaságnak ama nemes TÁRSADALOM és fenkölt érzelmeiért, melyekkel szives vala részt venni a május 25-én tartott európai ünnepben s forró köszönetet mond „Az élet álom“ és „Az álhatatos fejedelem“ kegyes megküldéséért, melyeket a Társaság üdvözlő iratához mellékelni kegyeskedett s melyek immár a spanyol királyi akadémia könyvtárát gazdagítják. Isten tartsa meg Nagyságodat sok számos évekig. Madrid, 1881. okt. 14. Manuel Zamayo Bano titkár.“ Jelentette ezután, hogy a nemzeti színház intendánsa válaszolván a társulat által e tárgyban hozzá intézett levélre késznek nyilatkozott a Kisfaludy-társaság által „a magyar színészet története“, czimü pályázatra kitűzendő pályázóhoz 100 arannyal járulni. Bejelenti még, hogy a Kisfaludy-társaság két pályázata (egy magyar történelmi beszélyre s egy műfordításra) lejárt, s hogy ennek folytán két bíráló bizottság kiküldése vált szükségessé. Az első pályázat bíráló bizottságába Vadnay Károly, Beöthy Zsolt és Csiky Gergely, a másodikéba Greguss Ágoston, Győry Vilmos és Ábrányi Kornél választottak, A Lukács Móricz fölött tartandó emlékbeszéd tartására a társulat Szász Károlyt kérte fel, Dux Adolf felett pedig a társulat felkérésére Sturm Albert fog emlékbeszédet mondani. A folyó ügyek ki lévén merítve zárt ülés következett. Az emberevő fejedelem országa. Talán semmiféle társaság a világon, még a londoni híres földrajzi társaság se képes, az utazások és népisme köréből oly érdekfeszitő és kalandos dolgokat a közönség tudomására hozni, mint a londoni egyházi társaság, mely az angol pénzforrások bőségével küldözgeti misszionáriusainak rajait a biblia e jelszavával: „Menjetek és tanítsatok minden népeket.“ Az angol egyházi társaság emisszionáriusai az angol lobogó hatalmának messze terjedő vidékeit is túllépik, és ritka hideg vérrel és önfeláldozással követik Róma hittérítőinek példáját, kiknek annyi ismeretlen föld felfedezését, s még a Chinába való behatolást is köszönheti a civilizáczió. A hittérítők által Londonba tett jelentések legtöbbször nemcsak ethnográfiai, de tudományos és földrajzi szempontból is igen becsesek. A misszionáriusok legtöbbjét ugyanis inkább a tudományszomj vágya és az ismeretlen vidékek tanulmányozása és látása iránti érdek vezeti távoli nagy bátorságot igénylő, sok fáradsággal, nélkülözéssel és veszedelmekkel járó utjokra. Legközelebb két misszionárius tért vissza Afrikából. E két misszionárius neve Pierson és Litschfield. Afrika belsejének ismeretlen és kevéssé ismert vidékeit járta be e két hittérítő nagy szerencsével és sok eredménnyel. Nem rég érkeztek meg Zanzibarból Marseillebe, telve sok érdekes adattal az általuk bejárt világ népei és szokásai felől. Ezelőtt három évvel utaztak el Alexandriából. Pearson a Níluson folytatta útját és a nagy tavakhoz érve ezek közelében alapított meg egy hittelepet. E tájon találkozott Litschfielddel is, kivel aztán együtt bolyongták be ugonda birodalmát és együtt tettek látogatást ennek királyánál Utesánál. Utazási tapasztalataik egyik legérdekesebbje, amit e királyról és udvaráról elbeszélnek, kinek birodalmában már megfordultak a híres afrikai utazók Burton, Cameron, Stanley is. Ezek tapasztalataival vetették össze a misszionáriusok az övéket. Utesa király elég szívesen fogadta őket. Ő most 38 éves, magas termetű, közel hat lábnyi, szóza rézszínű. Ruházata kék bélésű, arannyal hímzett felöltőből áll. Derekát öv szorítja, melyről török pallos Csüng. Lábait már papucsok födik. Feje körül fehér turbón van csavarva. Ebben a ruházatban elég emberséges kinézése van ő felségének. Annál kevésbé biztató környezete. Utesa fejedelmet ugyanis a testőreit képező katonákon kívül, közvetlen környezetében mindig egy csomó nagy pallosu hóhér környékezi. E hóhérok feladata meglesni a felség ütéseit és mihelyt ez intés meg van és ki van jelölve az áldozat, azonnal sujtaniok kell. Magában véve e hóhér környezet se volna veszedelmes, ha mindjárt nem épületes és kellemes is, föltéve, hogy Utesa ő felsége csak gonosztevők ellen használtatná hóhérainak pallosát. Utesa nem oly válogatós. Zsarnok szeszélye nem igen ismer korlátot. Elég, hogy valaki neki nem tetsző dolgot miveljen, azonnal int és a következő pillanatban a hóhérok rárontanak s az ő jelenlétében lefejezik. Ez udvartartásból látszik, minő kegyetlen fejedelem Ugenda néger királya. Igazi fenevad, kinek kegyelme az egyedüli életfentartó a birodalomban. Kegyetlensége oly elfajult, hogy nem ugyan mindig, de olykor emberevésre is ráadja fejét. Pearson általában nagyon rossz oldalánál ismerteti e fejedelmet, kiről némely utazó elődje sok dicséretest mondott. Elismeri, hogy nem buta. Értelmiségét abban fedezte föl, hogy minden tárgynak okát és tulajdonságait szereti tudni és e részben nem sajnálja a kérdéseket. Hogy mily elemiek és gyermekiesen kezdetlegesek Utesa őfelsége kérdései, arról egy kérdés is meggyőzhet mindenkit: Pearsontól például a holdra mutatva azt kérdezte: vájjon ugyanaz a hold e az, mely az égboltozaton időszakonkint feltűnik, vagy különböző egymást követő holdak ? Utósának különben roppant háreme van. Százakra rúg e háremben a nők száma. Alattvalói közül a legszebb néger nők ide kerülnek. Ez alattvalók száma fölrúg ötszáz-hatszázezer lélekre. Valamennyi néger, kik nagy engedelmességet tanúsítanak fejedelmök és kormányzói a sejkek iránt. Fogalmuk sincs, hogy lehetne más kormányforma, mint a legkorlátlanabb despotizmus. A mindenható király után hatalomra nézve legkorlátlanabbak a seikek, kik Utesa hűbéresei és neki adóznak. Ezek is igen sommásan végzik az igazgatást és kormányzást. Ha szeszélyük úgy hozza magával, egyszerűen megöletik az adózót. Nálunk is megesik az adózóval, csakhogy nálunk a gyilkosság öngyilkossági jelleget ölt fel, mikor tönkre teszik. A sejkek által megölt alattvalóknak sorsa igen különös. Nem temetik és nem égetik el őket, hanem elküldik a de fejtben Utegának, ki megszütteti és megeszi őket. Bár csak nálunk is arra ítélnék a kormányzókat, hogy a kinek pecsenyéje, az egye az öngyilkosokat. Sajátságos, hogy az emberevés e szokása dacára az utazóknak ott semmi bántódása, sőt ellenkezőleg nagy tisztelet és kitüntetés éri őket. Ennek nyitja az, hogy az emberevő fejedelem és néger országa magasabb rendű égből leérkezett lényeknek tekinti a fehéreket. Ami Ugenda társadalmi és házi viszonyait illeti, az magától érthetőleg igen egyszerű. Már péntük is mutatja ezt. A pénznem náluk rézlemezekből, kagylókból és elefántcsontból áll. Ezt is ritkább esetben veszik igénybe. A cserekereskedés kielégíti igényeiket. Házaikat füvekből, Básból és czukornádból építik. Még mindig pajzsokat viselnek háború idejében. Csónakjaikat a fügefa törzséből készítik. Ugyanennek a fának szálaiból ritka szépségű kelméket szőnek. Ilyen Utesa birodalma. A FÜGGETLENSÉG TÁRCZÁJA. A MATAPAN ÜGY. Regény. 31 Irta: DU BOISGOBEY F. Első kötet. VI. — Nem olvastam. A vádlott előtt akartam felolvasni, de ő nem engedte, sőt minden feleletet megtagadott. — Nem akar felelni! Ezt meg sem hittem volna. Adrien elgondolkozott. — Opálkövekből áll a nyakék ? kérdi. — Igen, uram. Matapan úr azt mondja páratlan szépek és nagyok. — Különös ! mormogá a bíró. Eszébe jutott, hogy megelőző este nagynénje asztalán a teáscsészék közt látott egy bámulatos szép opálokból készült nyakéket. Micsoda összefüggésben lehet ez a körülmény az ékszerlopással ? — Távozzék biztos úr, és ha valami nevezetes felfedezést tett, jöjjön hozzám, este hat óráig itt leszek található. Midőn a biztos távozott, az ügyirat olvasásához látott. A vád igen pontosan, szabályszerűen volt fogalmazva. Világosan elmondta a feljelentő, hogy egy este nyitott szekrénybe helyezte a nyakéket s másnap nem találta ott. Nem tudott kit gyanítani, csak mikor a véletlen nyomra vezette. Ismétlé Doutrelaise elbeszélését az éjjeli kalandról s a leszakított apálról. A tolvaj nem követett el zártörést, mert álkulcs volt a birtokában. Calprenéde ezelőtt Matapan lakását bírta s onnan költözött a második emeletre. Nagyon valószínű, hogy a lakás kulcsa náluk maradt. A vádló felszólítja a bíróságot, hogy keresse Calprenéde családjában, vagy a cselédsége közt a vétkest. Feltűnőnek jelezi a fiatal Calíprenéde magaviseletét, ki rendetlen életet folytat s mindenkinek adós. Adrien úgy találta, hogy ennyi gyanú alapján elhamarkodott volt a Julien elfogatása. De hátha mégis ő a bűnös, akkor jó volt letartóztatni, nehogy menekülhessen. Nagy szeget ütött fejébe a lopott ékszer leírása. Pontosan jelezve volt a kövek értéke, súlya, a foglalás minősége. A leírás tökéletesen ráillett arra a nyakékre, amelyet Vervius marquisnő teásasztalán látott. Ki vihette oda ? A marquisnő nem lopta el és ha a gróf a tolvaj, csak nem dicsekszik vele barátnőjénél ? — Hátha az a szerencsétlen Julien nagynénémnek kínálta, hogy megvételre vitték hozzá. Nagyon zavarban volt. Mit kereshetett ott az öreg gróf ? Talán fia végett akart beszélni a marquisnővel ? Hova tették az ékszert ? Talán nem tudják, hogy lopott . . . Ha Matapan megtalálná náluk ? Borzasztó gondolat. Fel kell keresnem . . . Kérni fogom . . . Egy hajdú lépett be. Névjegyet adott át a bírónak, kire az rendkívüli hatást gyakorolt. — A nagynéném dörmögő fogai közt . . . Ő keres fel ! beszélni akar velem ! Bohamout, — szólt Adrien az Írnokhoz fordulva, egy rokonom jött látogatóba. Családi ügyünk lesz együtt tárgyalva, az ön jelenléte nem szükséges. Legyen olyan szíves és menjen addig a Gavard és Warton ügyre vonatkozó iratokért. Ha szükségem lesz önre, majd hivatom. Az írnok örült, hogy mehet. Szeretett odakünn pipázni, mindig felhasználta a jó alkalmat. Egy hátsó ajtón surrant ki, Vervins mar> quisne előtt a főbejárat tárult fel. A bíró udvariasan fogadta nagynénjét. — Gyorsan egy széket! Egészen elfulladtam ezeken a rész lépcsőkön, valóságos hágcsók. Alig tudok a lábaimon állni. — Ha sejtettem volna a szerencsét, lementem volna értte. Mért nem hivatott . . . — Ki által? Csak véletlen szerencse, hogy valaki megmutatta az utat. Egy kis ügyvéd volt oly udvarias, hogy az ajtóig felvezetett. Mióta lakik a biró a padláson? Ez is az idők jele: a demokratia! — Mily kemény ez a szék! így gondoskodik rólatok az állam ? — Nekem semmi közöm az államhoz. — Tudom, téged választanak ... de azért a köztársaság nevében Ítélsz. Különben nem azért jöttem most ide. Azért jöttem . . . nincsennek itt kémek? Nem hallgatózik senki? — Nem hallgatózik. Egyedül vagyunk, írnokomat is kiküldtem. — Gondolhatod, mi hozott ide. — Calprenéde Julian ügye? — Igen. — Tegnap este még nem tudtam, hogy ez a szerencsétlen fiatal ember áll a lopás gyanúja alatt. — Én tudtam, — felesé a marquisnő. — Tudta és eltitkolta? — Igen. Ha megmondom, akkor nem veszed kezedbe az ügyet, pedig én óhajtom, hogy te ejtsd meg a vizsgálatot. — Kötelességemet teljesítem mint bármily más ügyben. — Kötelesség! kötelesség! mindig csak ez a száraz szó. Nem vagy-e a társaság, rokonaid iránt is kötelezve? Adrien fagyos arczot öltött. Nagynénje megsértette a biró önérzetét. — Kedves néném, én önt mindenek fölött tisztelem; de ha Calprenede gróf fia vétkesnek bizonyul, nem kegyelmezhetek neki. — Már ismét magas lóra ültél! És mért? Ki akarja, ki kívánja, hogy hivatalos esküdet megszegjed? — Tudom, hogy néném nem kiván ilyet. .— Hallgass meg nyugodtan és ne félj, hogy tőrbe viszlek. Ne légy részrehajló, de mutass némi jóindulatot a vádlott iránt. — A jóindulatnak nagyon tág értelme van... — Ne légy szőrszálhasogató, Adrien ! Nem vitatkozom veled, csak azt kérdem, miben áll a Calprenéde ügye ? — Le van tartóztatva. — Mondta Jaques ma reggel. Tegnap este nem beszélhettem vele, mert mindig ott kerestem, ahol már nem volt. Elkísérte Julient a körből. — S megnevezte magát a rendőrbiztos előtt. Ezt kár volt tennie. — Te resteled talán, de Jaques tudja, mi a barátság. — Tehát barátja Juliennek ! — Nem, de tudja, hogy atyja az én barátom, s én nem hagyom őt el szerencsétlenségében. De hagyjuk ezt. Nem a Jacques tettéről van szó, hanem arról, mit tevő leszesz te. Mikor lesz a kihallgatás. — Most volt itt. — És mit vallott ? Deczember 1. HÍREK. — november 30. Figyelmeztetjük és kérjük t. előfizetőinket, kiknek előfizetésük a múlt hó végével lejárt, hogy újabb megrendeléseiket mielőbb megtenni méltóztassanak. — Jókai Mórt — mint a kormányhoz közelálló körökben beszélik, s a kormány magasabb államhivatallal kínálta meg. A nagy költő különösen lelkesedik Fiuméért, s talán erre való tekintet vezette a kormányt, midőn a fiumei kormányzóságnál tanácsosi állást ajánlott föl neki. Jókai irodalmi viszonyaink felett állítólag annyira el van keseredve, hogy az ajánlatot nem utasította vissza , de az elfogadás iránt sem nyilatkozott még véglegesen, s így az ajánlat sorsa csak pár nap múlva dől el. — Telepítések Temes megyében. A Belinez, Kiszetó, Iktár, Budinecz, Gusanovecz, Topolovecz, Sustra és Kraljevácz községekhez tartozó kincstári birtokok közelebb be fognak telepíttetni. A belinczi kincstári földekre Nagy-Topolovecz, Técs, Lukarecz és Brasztovácz községekből; a kiszetói, susanováczi, iktári és budineczi kincstári földekre a viz által annyiszor elöntött Elisenhainból; végre a topoloveczi, sustrai és kraljeváczi kincstári földekre magyar községekből fognak telepíteni embereket. Az említett községekben a kincstárnak mintegy 4500 hold földje lévén, a telepítés által a viszonyok e községekben igen változnának. Különös, hogy a lakosság nem a legszivesebben fogadja az uj telepítéseket. Midőn Nagy-Toppoveczre közelebb Novák István birtokára 23 magyar családot akartak telepíteni, karhatalmat kellett kirendelni. Daczára, hogy két csendbiztos 8 csendlegénynyel jelent meg a helyszínén a telepítésnek el kellett maradni mert a román lakosság igen fenyegető állást vett. — Szabadságharczunk egyik vitéz katonája, Dömötör János e hó 25-én Péterváradon, 79 éves korában meghalt. Az 1848/49-ki honvédseregnél őrnagy volt s mint Kossuth szárnysegéde követte őt Törökországba, hol hosszabb ideig Kis-Ázsiába volt bekeblezve. Innét Amerikába vándorolt s ott töltött 15 évet, nehéz, fáradságos munkával keresve kenyerét. Az újabb alkotmányos korszak kezdetén visszatért a hazába s a közoktatási minisztérium kasznárrá nevezte ki. Azonban nem sokáig hivataloskodott, mert az emigráczió ideje alatt testben-lélekben megtörött. Nyugalomba kellett hát lépnie, s szerény nyugdíjával Péterváradon vonult meg, ahol 8 év óta élt, a város minden rendű és rangú lakossága által tisztelve és becsülve. Temetése a közönség nagy részvéte mellett ment végbe, az egykori hős katona végtisztességén ott volt a közös hadseregbeli tisztikar is, élén Riess őrnagy várparancsnokkal, s a 6-ik honvéd-zászlóalj összes tisztei. A boldogult 70 éves özvegyet hagy maga után minden anyagi segédforrás nélkül, a legnagyobb nyomornak kitéve. A jószivü közönség kötelessége a boldogult szabadsághős özvegyének végső napjaitól az Ínséget elhárítani. — lljabb római leletek. A főváros által az óbudai duna-parton munkába vett Filatori-gát a naponkint felmerülő leletek után, mind gazdagabb római telepnek bizonyul. Tegnap , Budán a földkotrások alkalmával ismét számos érdekes leletre akadtak : nevezetesen több római sírládat, sarcophagokat, téglasírokat és egy érdekes feliratos követ találtak. A sarcophagok szépen vannak kidolgozva, de feliratos eddig még nem akadt köztük. A sirokat még a barbár időben kirabolták ; erre mutat hogy értékesebb arany és ezüst tárgyak, minők ép római sírokban majd mindig találhatók, ezekből hiányzanak s csak elvétve akadni bennök egy pár agyag edényre vagy cserép darabokra. Wohlfarth József és Kulcsár főv. mérnökök nagy burzgalommal gyűjtik az ott napfényre került tárgyakat és gondosan félre teszik a nemzeti muzeum számára. Az aquincumi Wiese-féle telepen is több római tárgyat találtak tegnap ásatás közben, u. m. 5 darab római érmet, köztük egyet Dalmatius-tól (335—337 Kr. u.) ; továbbá két római három lángú cserép mécsest VICT. felirattal, és egy czifra párkánytégla töredéket. Ezeket a tárgyakat Wohlfart J. mérnök beküldte a múzeumba. — Tömeges kivándorlás. Torontál megyéből Ó-Bessenyőről a múlt hó végén ötvenkét család vándorolt ki Bulgáriába. Ez ötvenkét család tagjai kivették születési bizonyítványaikat a városi plébániától s azokat egy kérvényhez csatolva beadták a megyei főispánhoz, hogy részükre a kormánytól útlevelet szerezzen, minthogy elhatározott szándékuk Magyarországot végkép elhagyni. Kivándorlásuk okául a nyomasztó helyzetet, a munkahiányt, s az elviselhetlen adót adták elő. A főispán a kivándorolni szándékozók kérvényét a belügyminiszterhez felterjesztvén, ez visszaküldte a főispánnak, adna véleményt valjon mi módon lehetne a kivándorlást megakadályozni? A kivándorolni szándékozók a már ismételt procedúrában segélyt úgy sem remélvén, fölvették vándorbotjukat s útnak indultak Sofia felé. Sofiában jelentkezni fognak a konzulátusnál, hogy a konzul utján megkaphassák útleveleiket. Mint értesülünk, ma ismét 200 ó bessenyői család készül elhagyni hazáját. — Hajók veszedelemben. Plymouthból a „Lessing“ gőzős balesetéről ma a következő értesítést kaptuk: A „Lessing“, fedélzetén 800 utassal, nov. 19-én indult el a havrei kikötőből. Útközben igen heves viharokkal kellett megküzdenie, minek következtében kormányrúdja súlyos sérülést szenvedett. A gőzös, kormányát nem használhatván, több napig nagy veszélyben forgott; végül súlyos küzdelmek után a plymouthi kikötőbe érkezett, ahol ki fogják tatarozni. A „Herrman“ Lloyd gőzös Baltimoreból Plymouthba érkezett; átkelése heves viharok közt történt meg. Kőszén hiányában dohánnyal sütötték és nagy mennyiségű gyapotot a tengerbe dobtak, hogy a hajót megkönnyítsék. — Pályázati értesités. Az orsz. dalár-egyesület által kitűzött költemény-pályázatra 23 versenymunka érkezett. Hármat, mint a feltételeknek meg nem felelőt, ki kellett a pályázatból rekeszteni; a fenmaradt 20 at a Gyulay Pál, Szász Károly, Vadnay Károly, Erkel Ferencz, Zimay László és id. Ábrányi Kornél urakból álló bíráló bizottság vizsgálat alá vette, de egyet sem talált köztük, melynek a jutalmat ki lehetne adni. A pályaműveket az egyesület titkári hivatalában (sugár ut 79. sz.) naponként déli 10—1 óra közt lehet átvenni. — Ugyanő pályázatra küldtek még 6 megzenésített munkát is, ezek azonban a pályázati feltételek szerint nem jöhettek tekintetbe s a titkári hivatalnál szintén visszavehetők. — Uj lap. Ez év deczember havában Budapesten „Kelet Népe“ czim alatt társadalmi kérdésekkel foglalkozó hetilap (a magyar zsidók számára) jelenik meg Bogdányi Mór ismert hirlapirő szerkesztése alatt. — Dunántúli betyárvilág. Veszedelmes rablóbanda garázdálkodik Tolna- és Fehérmegyében. A hat tagból álló banda élén a két megyében jól ismert Lampert volt perkátai kovácsmester áll. A napokban ez a banda — mint Duna- Földvárról írják — fenyegető levelet intézett több tolna- és fehérmegyei birtokoshoz, köztük az előszállási uradalom adminisztrátorához. A betyárokat mindenütt készen várták, de még eddig nem mutatták magukat. A napokban éjfél után Singer Mátyás dunaföldvári korcs I márost durva zörgetés riasztotta fel álmából. Mi rosszat sem gyanítva, ajtót nyitott a jövevényeknek, kik az ivóba lépve bort parancsoltak. Mig a korcsmáros a bort mérte, a rablók ketteje hátulról megragadta, összekötözte s levitte a pinterébe; azalatt a másik kettő a szomszéd szobába hatolt s a halálra ijedt korcsmárosnétól rá szegezett revolverrel kérték, hogy pénzét adja elő. A szegény asszony azonnal előkereste 240 forintnyi készpénzüket s átadta a rablóknak. Azután ékszereit követelték; ezt is előszedte, mihez a rablók egy csomó ruha- és fehérneműt hozzápakolva, eltávoztak, anélkül, hogy valakit bántottak volna. A korcsmáros állítása szerint ezek az emberek már többször megfordultak nála, de nem ismeri őket. Biztosra veszik, hogy a rablók a Lampert bandájából valók voltak. A belügyminiszter, kit e dologról értesítettek, 200 forint jutalmat írt ki annak, ki a banda főnökét élve vagy halva kézre keríti. — Siófokról írják : folyó hó 27-ikén Kiliti községben 5 felfegyverzett rablót fogtak el, azonban közülök három megmenekült. A tabi járásbíróság tizenkét pandúrt küldött ki, kik a rablókat a járásbírósághoz kisérték s csak azután vették a többi menekülteket üldözőbe. E hó 24—25-re közti éjjel a darányi vasútállomási vendéglős Schwarczenberg Adolfot két rabló megtámadta; Schwarczenberg fejét beverték, sógornőjének pedig karját törték el. A rablók elvettek 300 írt készpénzt, egy arany és egy ezüst zsebórát, — arany lánczot. — Kártérítési per az osztrák államvasut ellen. Az osztrák államvasuttársaságnak ugyancsak meggyűlik a baja azokkal az utasokkal, kiket a múltkor Lasseenál kisiklott vonat Bécs felé vitt. Azt az időt ugyanis, melyet a segélyvonat beérkeztéig szabad ég alatt töltöttek mindannyian arra használták fel, hogy egy velük lévő budapesti ügyvédet dr. Iriczet a vasút ellen indítandó kártérítési per vitelével megbízzák. A vasúti társaság nem igen mutatott hajlandóságot a követelések békés kielégítésére, különösen sokalja azt a 80,000 frtot, melyet a karján megsebesült Westphalen gróf számít fel. Ennélfogva, s mint értesülünk, a társulat ellen per készül, melyet a kárkeresők Párisban indítanak meg. A franczia törvények t. i. nagyon szigorú rendelkezéseket tartalmaznak a vasutak kártérítési kötelezettségére nézve. — „Semmi haszonbért!“ Ez most a jelszó Izlandban; minden ír város utczái el vannak lepve plakátokkal, melyek e jelszóval kezdődnek. Longhrenban e hó 27-én reggel következő falragaszokkal voltak a házak ellepve: „Bocsássátok szabadon a foglyokat, akkor, ha csak akkor egyezünk bele, hogy agrárius törvényetekkel próbát tegyünk. Galwayi haszonbérlők vezéreitek Parnell, Dillon, Sexton, Brennan börtönben vannak. Akartok e nektek engedelmeskedni , vagy oly nyomorult rabszolgák akartok e maradni, s mint eddig voltatok? Ha hűtlenek lesztek Írországhoz, akkor létezik egy hatalom, melyet sem a kényszertörvények, sem a szuronyok nem igázhatnak le. Azt parancsoljuk, ne fizessetek haszonbért, míg foglyaink nem bocsáttatnak szabadon. Azok, kik e parancsnak nem engedelmeskednek, halállal fognak büntettetni. Az isten tartsa meg Írországot!“ Átalában hogy mekkora a földbirtokosok elleni gyűlölet, azt a következő eset is mutatja, E napokban több földbirtokos rókavadászatot akart tartani Queens countyban. Alig indultak meg, mintegy ötszáz főnyi emberből álló néptömeg, fütykösökkel fegyverkezve, körülvette őket. A tömeg magával hozta ebeit és ezeket ráuszította a rókavadász ebfarkára. Végre is tágitaniok kellett gazdáikkal együtt. — Óriás porczellánföld-telep Magyarországon. A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter átiratilag értesítette a földtani intézetet, hogy Torda-Aranyos megyében, Szind község határában óriás kiterjedésű, kimeríthetetlen porczellánföld-(kaolin)-telepre bukkantak, s egyszersmind a kolozsvári kereskedelmi és iparkamara útján mutatót küldött be az intézetnek tudományos meghatározás végett. Minthogy a földtani intézetnek vegytani laboratóriuma nincsen, a mutatót vegyelemzés végett az állatorvosi — Megtagadta a feleletet s oly illetlenül viselte magát, hogy el kellett vezettetnem. — A börtönbe ? — Ideiglenes fogságba. — Tehát büszke, fenhéjázó volt ? — Túlságosan. — Jól tette ! — Még helyeselni lehet az olyan modort ? — Azt bizonyítja, hogy ártatlan. A vétkes alázatos a bíró előtt. — Nagyon sajnálom, kedves nénén, hogy ellenkező véleményem van ; én vétkesnek tartom őt. — Miért ? Mily alapon ? vannak bizonyítékaid ? — Nincsenek. Még alig ismerem az ügyet. De minden ellene bizonyít. — Mi bizonyít ellene ? — Két év alatt elköltötte örökségét, amit anyja után kapott. — Helyes bizonyíték ! Jacques is nemsokára odáig jut. Képesnek tartod őt is lopásra ? — Julien rendetlen életet folytat, kártyás. — Jacques is. — Julien nyakig merült az adósságokba, tegnap azonban nagy részét kifizette. Hol vette rá a pénzt? — Te azt hiszed Matapannál. Mint mond, hol vette a pénzt? — Azt mondja roulette-en nyerte egy titkos játékházban. A nyomozás azt derítette ki, hogy a megnevezett bankadó ma reggel eltűnt. Ez furcsa találkozása a körülményeknek. — Igaz, lássuk tovább. Mit loptak el Matapantól, tudod ? (Folyt, köv.)