Függetlenség, 1943. március (11. évfolyam, 49-72. szám)
1943-03-02 / 49. szám
2 — .........................................................................■■■■■■■ Az új Európában a magyar sorsú Minisztertanács boldogabb lesz a réginél Bárdossy László nagy beszéde Kolozsváron Kolozsvár, március 1. A kolozsvári Magyar Diákszövetség a Budapesten felépítendő Darányi Kálmán Diákház javára nagyszámú előkelő közönség előtt műsoros estét rendezett szombaton a Mátyás Király Diákházban. Az est keretében Bárdossy László nyugalmazott miniszterelnök mondott ünnepi beszédet, akit a közönség perceken át igen melegen ünnepelt. Bárdossy László költői szárnyalása beszédében néhány képben vázolta a magyar múlt sötét zuhanásait és felemelkedésünk egyes fázisait. — Ma nincs olyan álomjáró — mondotta —, aki ne látná meg, hogy a keleti veszedelem épp úgy fenyegeti a magyarságot, mint Európa bármely nemzetét. A most megszülető új Európa s benne Magyarország, a magyar sors boldogabb és jobb lesz a réginél. Állnunk kell a vártán, mert nem lehet mellékösvényeken járnunk. Nem nézhetjük biztos fedezékből a jövőt, mert rajtunk fordul meg, hogy milyen lesz. Nem azért hordozzuk magyar őseink ragyogó, tiszta palástját, hogy magunk pompázzunk benne, hanem hogy megőrizzük becsülettel és úgy adjuk át az utánunk következő nemzedéknek. Ezután az erdélyi magyar egyetemi ifjúsághoz intézte szavait. — Apátiok szabad földjéből — mondotta — itt a múltban sötét börtönt csináltak. Ismerem szenvedéseiteket, fm láttam azt a küzdelmet, amelyben éltetek és a szivem azóta örökre a Tiétek. Jártam annak idején az erdélyi városokat és falvakat és úgy láttam égni és világítani a ti magyarságtokat, mint az örökmécsest. A magyar élet parancsa azonban mint akkor, most is kemény áldozatokat kíván- Üljetek példaadókként Erdély fiai és leányai.. Jobban kell sáfárkodnotok magyarságtokkal,, mint őseitek és mi tettük. Ne felejtsétek el, hogy magyarságunk közösségében ma egyek és elválaszthatatlanok vagyunk. Aki ma vitát támaszt, megbontja a falakat: áruló! A hallgatóság Bárdossy László volt miniszterelnököt beszéde végén újra kitörő lelkesedéssel ünnepelte. Egység árán mutathatuk meg, hogy vadban keresztények vagyunk Antal István a magyar egyházak együttműködéséről A katolikus és protestáns hívek közeledésének előmozdítására P. König Kelemen szerkesztésben indított folyóiratnak a„Az egység útjának” második száma most jelent meg A második szám vezető tanulmányát ,„Lelki egység és nemzeti újjászületés” címmel Antal István nemzetvédelmi miniszter írta. A miniszter megemlékezett arról az újévi cikkről, amelyet az újesztendő nagyszerű beharangozójaként Kelemen Krizosztom pannohalmi főapát a lelkek békéjéről írt. „Hasonló szellemről tanúskodtak azoknak a protestáns egyházfőknek megnyilatkozásai — írta többek között a miniszter —, akik Kelemen Krizosztom cikkére válaszoltak: valamennyiüknek írását és nyilatkozatát a ,fax Christhma” gondolata járta át. A mai időkben csak akkor vagyunk képesek eredményes erőkifejtésre és szilárd helytállásra, ha a nemzeten belül egyetértő és egyetakaró testvérként állunk egymás mellett . — Ezeresztendős államiságunk alapját akkor vetettük, meg Európában — folytatta Antal István —, amikor a magyarság ősi, törzsi erényei egybeforrtak a kereszténység erkeöléseivel. A magyarság vezetői mindenkor vallották ezt s a Krisztussal szembeforduló izgatás és rombolás megfékezése után ismét ez az ezeresztendős szellemiség töltötte be közéletünket. Az igazi nagy magyarok nem törekedtek soha arra, hogy a keresztény felekezetek között meghasonlást, felekezeti harcot szítsanak. Jól tudták ugyanis, hogy az a nemzet, amely Európa egyik leválságosabb földdarabján, folytonos harcban, szüntelen veszedelmek közepette éli életét, nem engedheti meg magának a belső meghasonlás tragikus fényűzését. „Aki ma belső békét épít és a belső ellentétek kiküszöbölésén dolgozik, az egyúttal imádkozik is,hálát ad a Gondviselésnek. Nemcsak magyar kötelességünk tehát, hanem keresztényi kötelességünk is, hogy a magyar egységért dolgozzunk. A magyar egység ma elsőrangú nemzeti követelmény és legfőbb erkölcsi magatartás. Egység útján mutathatjuk meg, hogy valóban keresztények vagyunk. Isten fiai, Krisztus katonái. Nemzeti hőseink egyúttal keresztény hősök is és e hősök s vértanúk sokasága követeli, hogy egybeforrjunk a nemzeti gondolat jegyében. A magyarság és a kereszténység összefogásának hőfoka — fejezte be nagy érdeklődést keltő cikkét Antal István nemzetvédelmi miniszter — mindig magas volt, de szálljon most még magasabbra, égesse el lelkünkben a méltatlan szenvedélyeket, a gyarló emberi ellentéteket, a részletérdekek csíráit. A keresztény táborok együttműködése a nemzeti egység és a szebb magyar jövő alapfeltétele. Kísérje Istennek áldása és minden magyarok szeretete azokat, akik a megkezdett művet folytatják és véghezviszik." Megjelent közellátási jogszabályok gyűjteménye felöleli a közellátás egész területét, az élelmiszer- és takarmányellátást Az összefoglaló ma kiváló szakférfiak szerkesztésében jelenik meg Az első kötet a közellátásügyi igazgatás szervezetére valamint az ipari anyagellátásra, a második kötet az ármegállapításra és árellenőrzésekre vonatkozik s felöleli a büntető rendelkezéseket. Az ezeroldalas mű olyan formában jelenik meg, hogy az egyes lapok kiemelhetők illetőleg új lapok beilleszthetők A két kötet együttes bolti ára 60 PMegrendelhető: KÖZELLoAS) JOGSZABALYOSI GYŰJTEMÉNYE kiadó hivatalában Budapest VI.. Rompa utca 111 Telefon 111-545 ?? 111-244 pf int Ferdinand könyvesbolt labsa IV.. Kossuth Jájos utca 5, telefon 18-57-30 év minden könyvkereskedésben nagy küldetést kell teljesítetre — írja a bolgár salla Szófia, március 1. A Duma vezércikkben foglalkozik Bulgáriának a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozásával a kétéves évforduló alkalmából. Az a lelkesedés, amellyel az egész bolgár nép a világháborús fegyvertársakat Bulgárián való átvonulásuk alkalmával fogadta — írja a lap —, népszavazással volt egyértelmű. Az államférfiak bécsi aláírása csak alaki betetőzése volt ennek a mély akaratnak. Az óriási harc, amelynek kezdetén létrejött Bulgária egyesítése, még teljes mértékben folyik. Kimenetelétől függ Bulgária sorsa és jövője. A Berlin—Róma—Tokió háromszög a történelmi igazságosság ténye és az új világrend kialakítására irányul világakarat eszköze. Bulgáriának nagy küldetést kell teljesítenie, mindenekelőtt tobron kell tartania az egész bolgár Tápben azt a tudatot, hogy ez a Tűzdelem életre halálra megy. Ha Bulgária maga nem is harcol mégis a maga egészében ebbe a harcba kapcsolódik jó- és bal sorsa. Z Banet Bauéb 1 «félntim fl Irnrmar Kedden délután a kormány tagjai Kállay Miklós miniszterelnök elnöklésével rendes heti minisztertanácsot tartanak. A bécsi sajtó ismerteti a magyar Sárga könyvet A Neues Wiener Tagblatt ismertetést közöl a magyar Sárgakönyvről. Megállapítja a cikk, hogy a könyv rendkívül érdekes áttekintést nyújt a népjóléti intézményekről és a magyar kormánynak a trianoni békeparancs óta kifejtett szociális tevékenységéről. Kiemeli a lap, hogy Magyarország, jóllehet 1918-ban nemcsak óriási területi veszteségeket szenvedett, hanem az addigi gazdasági egységből is kiszakadt és emberektől túlzsúfolt agrárország lett, szociális téren is nagy haladást tüntet fel. Ciano gróf átadta megbízólevelét a pápának Vatikánváros, március 1. Ciano gróf hétfőn délelőtt tíz emkor átnyújtotta megbízólevelét a Szentatyának. A pápai udvar méltóságai a szertartásoknak megfelelően megjelentek a nagykövetségen, hogy Ciano grófot a Vatikánba kísérjék. Amikor Ciano gróf a Vatikán udvarára lépett, a palotaőrség tisztelgése közben Chiassi grófkamarás fogadta és a menet a svájci lépcsőn a Kelemen-terembe vonult. Innen Mgr. Nardone szertartásmester vezette tovább Ciano grófot a trónterembe, ahol a pápa udvarának főméltóságai körében várta, Ciano gróf megbizólevelének átadása mellett hódolatát fejezte ki a Szentatyának, aki szívélyes szavakkal válaszolt. A szertartás után a pápa magánkönyvtárában hosszabb beszélgetést folytatott Ciano gróffal. — Gyászmise XIII. Alfonz halálának évfordulóját. XIII. Alfonz, az utolsó spanyol király elhalálozásának évfordulóján, 1943 március 3-án, szerdán délelőtt 10 órakor a spanyol követség a budavári koronázó Mátyás-templomban ünnepélyes gyászistentiszteletet tart. A felsőház és a képviselőház háznagya kéri az országgyűlés tagjait, hogy a részükre biztosított megfelelő helyeken a gyászistentiszteleten résztvenni szívesek legyenek. Bukarest a hét egyik napján nem kap kenyeret Bukarest, március 1. A közellátási államtitkárság közleménye szerint e héten sütödék csak hat kenyérjegyet válthatnak be, a hét egyik napján a kenyérfogyasztás tilos. Felhívás a Baltikumhoz a totális háborúban való részvételre Riga, március 1. Ostland német tartomány észt, lett és litván lakosságához felhívást intéztek, hogy vegyen részt a totális háború kivánalmaikban. A fegyverfogható férfiakat felszólították, hogy lépjenek be a német véderőbe. Az ostlandi lakók ebből az alkalomból utalnak arra, hogy a balti államok lakossága már eddig is hozzájárult a bolsevizmus elleni európai harchoz. Szlovák-cseh áttelepítések Pozsony, március 1. A szlovák belügyminisztérium rendelete alapján az ország területén élő összes cseh és cseh származású egyéneknek jelentkezniök kell. [ Szlovákiában 29.000 cseh él, akik közül sokan ellenséges propagandát fejtenek ki és ellenszenvvel viseltetnek a fiatal szlovák állam iránt A csehek egy részét visszatelepítik a protektorátusba, ahonnan viszont a 25.000 ott élő szlovákot hozzák Szlovákiába. Kedd, 1943 március 2 A keleti arcvonalon megindított német támadás újabb tért nyert A Szovjet egy válogatott csapatokból álló hadsereget vesztett el hites felszerelésével Berlin, március 1. A nagy keleti küzdelem jellegét kétségkívül annak a skernek a terjedelme adja meg, amelyet német páncélosok és gépesített kötelékek vakmerő támadó vállalkozásaikkal már most learattak a déli szakaszon. A bolsevista vereség mérée részleteiben még nem ismeretes, annál kevésbé, mert a támadás még tart és egyre újabb teret nyer. Annyi azonban az most megállapítható, hogy a Szovjet egy válogatott csapatokból álló egész hadsereget elvesztett, teljes, felszerelésével. Február 26-ig csak a páncélos csapatok3500 fogollyal tértek viszsza és 15.000-nél több bolsevista katonát hantoltak el. Zsákmányoltak 508 páncélkocsit, 243 légvédelmi ágyút, 392 páncéltörő ágyút, 223 gránátvetőt, több mint 600 nehéz géppuskát, 839 gépjárművet, öt repülőgépet és hat Sztalinorgonát. A Don—Donee—Dnyeper háromszögben egyébiránt szombaton több összefüggéstelen szovjet ellentámadást vertünk vissza s a bolsevisták ezek során az elmúlt két nap alatt csak Baryenkovo környékén 45 páncélost vesztettek, miaszk arcvonalon a nap teljes csendben múlt el Matvejen.Kurgán ellen a bolsevisták mindenesetre napok óta erős csapatokat vonultatnak fel, köztük sok páncélost is, úgy hogy valószínűnek látszik, hogy már a legközelebbi napokban újra elindítják tömegtámadásaikat, amelyek célja az Azovi-tenger partvidéke. A Kaukázus nyugati részében és a Kulbán alsó folyásánál ellenséges támadások kivédése után megsemmisítettünk több szovjet csoportot, Chark övtől nyugatra szovjet tömegrohamok fulladtak kudarcba súlyos vérveszteségekkel. A bolsevistáknak csak egyes pontokon sikerült benyomulniuk a német vonalakba, de heves oldaltámadásokkal ezeket is elvágták hite tápterületüktől. Megsemmisítésük folyamatban van. Az Orel környékén hetek óta tartó harcok eredményeként a német csapatok szombaton jelentős mértékben megjavíthatták vonalaikat — bár a bolsevisták heves ellenállást tanúsítottak — és a németek a bolsevisták dühödt ellentámadásai ellenében is megtartották állásaikat. A német gránátosok ezen a környéken a nap folyamán több mint húsz bolsevista támadást vertek vissza, amelyeket részben jelentős páncélos támogatással intéztek ellenük, anélkül, hogy az újonnan megszerzett területből akárcsak egy négyzetméternyit is átengedtek volna. Finn hadijelentés Helsinki, március 1. A Maréliai és az Aunusi földszoroson felderítő tevékenység volt. Azokat az ellenséges felderítő osztagokat, amelyek állásainkat megközelítették, visszakergették. A keleti arcvonal déli részén csapataink visszavertek kisebb, tüzérséggel támogatott gyalogsági előretöréseket. Saját rohamosztagaink egy szigeten megsemmisítették a 25 főből álló őrséget. Rukajálvi vidékén az ellenség rendkívül heves tüzérségi előkészítés után mesterséges ködben támadott. A támadást csírájában elfojtották. Az első támadó hullámot megállítottuk és a további hullámokat szétszórtuk. Francia körök a bolsevista veszély nagyságáról Vichy, március 1. Francia félhivatalos körökben ismételten rámutatnak a Nyugatot fenyegető bolsevista veszedelemre. A tájékoztató minisztérium, mint a legmagasabb hivatalos helyek véleményének szócsöve, rámutat legutóbbi közleményében az esetleges szovjet győzelem veszedelmeire és, hangsúlyozza, hogy a Szovjet Unió az utóbbi időben bizonyos területigényekkel lépett elő és ezeket Anglia Amerikával együtt ellentmondás nélkül tudomásul vette. Az európai népek megállapították, hogy az angolszászok képtelenek a bolsevista veszedelem elhárítására, erre kizárólag a német véderő képes. Franciaországra — hangsúlyozzák —, ebből az a kötelesség hárul, hogy mindent megtegyen a civilizációjának és nemzeti létének megmentésére. Német jelentés a tengeri szerekről rám fekvő egyik támaszpont ellen. A támadásoknál, valamint a hétfőre virradó éjszakán Nyugat-Németországban szórványosan ledobott bombák következtében a lakosság körében veszteségek voltak, öt ellenséges bombázót lelőttünk. A Nagybritannia, valamint az Északamerikai Egyesült Államok hajóterei elleni harcban búvárnaszádaink februárban összesen 545.300 tonnányi 82 ellenséges kereskedelmi hajót sülyesztettek el, további 14 hajót pedig megtorpedóztak. Valószínűnek kell tekinteni, hogy ezeknek egy része is elsülyedt. Gyorsnaszádok elsülyesztettek 6500 tonnányi három kereskedelmi hajót. A légihaderő ugyanez idő alatt elsüllyesztett 25.000 tonnányi öt kereskedelmi hajót, 14 keerskedelmi hajót pedig részben súlyosan megrongált, összesen tehát február havában 576.000 tonnányi ellenséges kereskedelmi hajóteret pusztítottunk el. Azonkívül búvárnaszádaink cesülyesztettek egy cirkálót, egy rombolót és három kísérőjárművet. A haditengerészet más egységei elpusztítottak három gyorsnaszádot, két előörsnaszádot, egy ellátásszállító hajót és egy buvárnaszádot. Továbbá a légihaderő elsüllyesztett egy buvárnaszádot, továbbá megrongált egy korvettet és egy kisebb hadihajót. BERLIN, március 1. A Führer főhadiszállásáról jelentik a Német Távirati Irodának. A véderő főparancsnoksága közli: Angol repülőgépek katonailag hatástalan támadásokat intéztek a megszállt nyugati terület néhány helysége és az Atlanti-óceán part- Érdekli Önt a brit hadiflotta sorsa ? ■ Ismeri Ön a „NEPTuN"-t? Ha derülni akar a britek fáradságosan kieszelt propagandáján, ha meg akarja ismerni, hogy milyen naiv propaganda termékekkel árasztják el a britek a világot, úgy vásárolja a Neptun-t s ha képet kap arról, hogyan képzelték az angolok és hogyan zajlottak le a valóságban a nagy döntő tengeri csaták! A Neptun 30 oldalon a brit királyi flotta eredeti felvételeivel bizonyítja be nekünk az igazságot. A gazdagon illusztrált s nyomdatechnikailag is feltűnően ízléses és tartalmas füzet íz mirt mössie 30 Illr Kapható Stádium Könyvkiadónál (VI., Rózsa utca 111), minden könyvkereskedésben Ibusz pavillonban és újságárusnál 450.000 néger szolgál az amerikai hadseregben Amsterdam, március 1. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma közölte, hogy a hadsereg minden fegyverneménél ezidőszerint több, mint 450.000 néger teljesít szolgálatot és az amerikai hadseregnek 2000 néger tisztje van.