Függetlenség, 1943. november (11. évfolyam, 248-271. szám)

1943-11-14 / 258. szám

lán csak néhány megjegyzésem val. — A magyar nemzetiségi poétikát — úgy emlékszem — első beszédemtől kezdve tavaly ungvári megnyilatkozásomban, most pedig Huszton igyekeztem körvonalazni. Ezekben mindenütt leszögeztem a magyar államalkotásnak azt a nagyszerűségét, hogy nemzetiségi ország felett tudott uralmat, impériumot gyakorolni, nemzetiségeket tudott a nemzeti munkába bekapcsolni és nemzetiségeket tudott — sohasem kényszerrel, sőt inkább még valami ellenállással szemben — asszimilálni. likus és a görögkeleti egyházhoz, de fejezzük ki ezt egyszóval: román egyházhoz tartoznak, mert hiszen sok nagyszerű görögkatolikus és keleti magyart ismerünk — nehogy szavaimat félreértsék —, nem látunk magyar asszimilációt. Sőt éppen talán az ellenkezőjét. Ennek is megvan a történelmi oka. Ez összefügg a nemesi rendiség alakulásával. A nemesi rendbe való bejutásnak volt meg a vonzóereje, ez idézte elő, ez hozta létre az asszimilációt és nem igaz az, amit mondanak sokan, hogy mi elnyomtuk nemzetiségeinket, elnyomtuk a szlávokat, elnyomtuk a románokat. Dehogy, ezek apúgy kiestek a nemesi rendből, mint a mi magyar parasztságunk. Éppen úgy nem részesedtek az élet ragyogásában, csak az részesedett, aki nemes volt. Nem akarok ebből most semmi konzekvenciát levonni, csak erre a megállapításra akarom a kérdést redukálni. — Nem is tudom elképzelni a németség jövendőjét Magyarországon máskép, mint hogy ezeket a szempontokat teljes barátságban, egy sok évszázados múltnak összefüggő szellemiségében, egy kialakult közös karakterében és világszemléletében revízió alá veszik. Asszimilálni mi nem akarunk. Ha munkatársakat kapunk, ezeket a jövőben is szívesen fogjuk fogadni. A szórvány kérdés az itthoni kisebbségi sorsnak egyik legsúlyosabb tétele. Ne méltóztassék azt hinni, hogy nem történt sok ebben a tekintetben. A szórványterületen folyó munka talán egyike azoknak a munkáknak, amelyekben sokat kell tenni és keveset beszélni. Nagyon szépen lehet egy-egy témát, amely igaz, magyar és népszerű, felkapni és azt * elméletileg és különböző más vonalakon felépíteni. A gyakorlatban keresztülvinni nagyon nehéz és veszélyes is. Veszélyes olyan mértékben nyúlni egy kérdéshez, amely talán még nem érett meg arra, hogy olyan átfogó eszközökkel valósítsuk meg, amilyenek a cél teljes elérését lehetővé tennék. Mindenesetre kötelességem kijelenteni, hogy a kormány mindent megtesz ezen a téren, amit helyesnek és szükségesnek lát, a hiba egyik forrása, amely miatt ezek a súrlódások előfordulnak. Ha azonban végignézzük, amint én végigvizsgáltam nemzetiségeinknek panaszfelsorolását, azt kell látnunk, hogy lényegében bagatell dolgokról van szó. Méltóztassanak összeállítani egyszer ezeket a panaszokat — ki-ki a maga ismeretségi körében — és akkor meg méltóztatnak látni, milyen kevés az a konkrét panasz, amelyet egy nemzetiségi vidékről össze lehet szedni. — De az elégedetlenség ittott mégis megvan. Ennek egyik oka az, amit az előbb mondottam. Másik oka az agitáció, amely ezeken a vidékeken állanadóan folyik. Harmadik oka pedig a részünkről néha megnyilvánuló türelmetlenség. Ezeken a bajokon segíteni kell és segíteni fogunk. — Én Teleki Pál nemzetiségi politikáját vallom magaménak. (Élénk helyeslés.) Nem tagadom azonban, az események náha belekényszerítenek abba, hogy erősebb eszközökhöz is nyúljunk. Ennek előidézői, ennek provokálói azonban soha, sem mi magyarok vagyunk. „Ha rákényszerítenek, kénytelen leszek retorzióhoz nyúlni“ — A retorzió kérdésére vonatkozólag a következő megjegyzésem van: Ugyanez a mentalitás nehézzé teszi a retorziónak korlátlanul való gyakorlását. Hogy én az én állampolgáromat üssem azért, mert te ütöd az én magyaromat, ez tulajdonképpen nem egyezik a magyar szándékkal, a magyar gondolattal, ami nemzetiségi politikánkkal, de ha más eszköz nincs, meg kell tennünk. (Helyeslés.) — Ez olyan eszköz, amely elől igyekszem kitérni, s mindent megkísérlek, hogy ne kerüljön rá a sor, de ha erre kényszerítenek, ha ehhez ez általam — ismétlem — helytelennek tartott eszközhöz is kénytelen vagyok hozzányúlni, ezt nem nemzetiségi politikai szempontból teszem, — Isten ments,— hanem azért, hogy ezzel igyekezzem enyhíteni azt a keserves és szörnyű létet, amiben Délerdélyben különösen a véreink és testvéreink vannak, hogy sorsukon valamiben, valahogyan segíteni tudjak. (Helyeslés és taps.) — Kiejtettem az asszimiláció szót. Én nem tudom, hogy a magyarországi németség ezt a kérdést miért állítja be néha oly elítélően és miért tartja a nemzetiségi kérdésnek egy általuk nem szívesen látott problémájának ? A magyar asszimiláló csodálatos folyamata . Én először is nyomát sem látom, a mi történelmi múltunkban az asszimálásnak, mert hiszen e tekintetben meg kell állapítanom, hogy nálunk a németség részéről elsősorban az intelligencia volt az, és nem a népi tömegek, amely asszimilálódott. (Helyeslés és taps.) Azok asszimilálódtak tehát, akikkel szemben semmi kényszert nem kellett és nem lehetett gyakorolni. (Helyeslés.) Ez az asszimiláció csőd’ ' -magyar vonzóerőnek, amely ezt az államot alkotta és fevé ártotta. Ez ellen legfeljebb mi küzdhetnénk, képviselő urak, aztmondhatnánk, hogy nem engedünk benneteket behatolni a magyar életbe, nem adjuk nektek a magas állásokat. (Helyeslés és taps.) Nem hagyjuk, hogy elfoglaljátok a pozíciókat, amelyek nekünk kellenek. Mi magunk azonban nem így gondolkodunk. Ha itt vagytok és köztünk vagytok, nyitva áll előttetek az, ami minden magyar embernek nyitva áll. (Helyeslés és taps.) Ez a különbség a felfogásban, képviselő úr! A széles néprétegekben nem látunk magyar asszimilációt. A protestáns szlovákoknál és a magyar nevűeknek Erdélyben annyira hangoztatott nagy tömegében, akik ma a görögkato slopettemség •Vasárnap, 1943 november 14 A nemzetiségiekkel való bánásmód —■ A nemzetiségekkel való bánásmódban természetesen vannak zökkenők és nehézségeink. Ennek tulajdonképpen két nagy alapadottsága van. Az egyik az, hogy nemzetiségi tömbjeink a háború alatt tértek vissza hozzánk, és a háború előtti állapotaikat hasonlítják össze azzal, ami most nálunk van. Nem látják, hogy ez ugyanígy van az egész világon, — talán nem is érdekli őket, — ők a maguk egy-szerű, primitív logikájával csak azt látják, hogy a Bata-cipő korszaka jobb volt, mint a mai. Erről nem tehetünk. — Ez az egyik. A másik alapvető tézis az, hogy mi nem vettük eléggé tudomásul, hogy a n nemzetiségeket ma nem lehet olyan szemmel nézni, mint ahogyan huszonöt évvel ezelőtt néztük, amikor elszakadtak tőlünk. Ők egy más világban nőttek fel egy más fejlődésen mentek keresztül. Azt hiszem, hogy a mi közigazgatási hatóságaink és más szerveink ezt még nem értikk meg kellően. Szerintem ez Aki sovány és tűzni akar fogadja meg G. B. újágsnáját, aki a »falaton erőtáppor halálat^gután alábbiakat irta: ,,Hálás§elköszöntöm az erőtápport. 64 kg voltélH, mielőtt használtam, rá 7—8 hétrf flakjfóra ugrattam, most már 80 lúfoff férfi vágyik. Az ilyen erőtáppor/ nterea/n ajánliványodott ismerőseimnek." Ige a, B úr csak egyike azon megelégedett A falaton élvezőknek, akik miiid megnőződtek arról, hogy a MAI $ TON fokozott mérrtékben tanaim: természetes anya—,............. . .. . . . szerű hatása máit rövid idő után jelentő haláskor rendelkezésére áll, melykezik felnőtteknél és gyermekeknél az ő nemzeti mengyarulásának egyaránt. Nem gyógyszer A Szervezetre , ,, , teljesen ártalmatlan. 3 csomag ára 5—elebbrevitele cenabol szükséges. A sajtó és a cenzúra . A másik nagy kérdés, melyről méltóztattak beszélni, a sajtó és a cenzúra kérdése. A cenzúrával én személyesen nem foglalkozom, én még egyetlen egy utasítást sem adtam ki. Nem ismerem a cenzúra utasításokat. Most újabban talán intenzívebben és többet fogok ezzel a kérdéssel foglalkozni. A cenzúra háborús intézmény és igaza,van az egyik képviselő úrnak, hogy abban az utasítástengerben a cenzor egészen természetesen nem mindig találja el a legjobb megoldásokat. Ez természetes. Sajnálom azokat az eseteket, amelyeket Nagy László képviselő úr felhozott, magam is furcsának találom például, hogy ne jelenhessék meg egy jogi fejtegetés a Ház elnapolásáról. Valószínűleg az volt az utasítás, hogy ezt azért nem lehet vita tárgyává tenni, mert Ház elnapolása államfői ténykedés volt. Ilyen félremagyarázás lehetett az oka annak, hogy ez az egyszerű jogi fejtegetés nem jelenhetett meg. Nagyon nehéz eltalálni a legjobb megoldást, mert minden szót minden oldalról rettenetesen megnéznek, amelyet itt ebben az országban leírunk. Fokozottan kell figyelni és vigyázni. Kiadtam azonban az utasítást, hogy a magyar közélet olyan prominens vezető tagjainak cikkeit, akik hivatottak arra, hogy maguk bírálják el és maguk vállaljanak felelősséget azért, amit írnak, ha kifogás van ellenük, először nekem mutassák be s csak azután cenzúrázzák. A hadigondozás hazafias kötelesség e .A harmadik kérdés, amelylyel tüzetesebben és többször foglalkoztak, a hadigondozás kérdése. Ez még nincs véglegesen megoldva. Ma az egész kérdést egy polgári hadigondozó hivatal keretébe beosztani nagyon nehéz lett volna, mert hiszen az az ember még katona, amikor a kórházba kerül, katona, amikor onnan kikerül és csak akkor érett meg a polgári gondozásra, amikor már a katonaságtól is kikerült. Az egész megoldásnak tehát az az alaptétele, hogy akkor kerül polgári gondozásba, amikor már mint katona leszerelt. Méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy ezzel a hatáskörrel a hadigondozó hivatal most már azon lesz, hogy ezeknek elhelyezkedése, ezeknek istápolása és figyelemmel kísérése minden tekintetben megfeleljen annak a szociális gondolatnak és hazafiúi kötelességnek, amelyet a képvis ulak kivétel nélkül hangoztattak (Helyeslés.) Szóvá tették a tárcanélküli miniszter úrnak munkakörét és azt, hogy Lukács Béla miniszter úr miért vette át a Hadigondozó Hivatal vezetését, ő a kormánypárt elnöke. Talán nem lett volna helyes, ha a hadigondozásnak is volna a kizárólagos , vezetője, mert ez mindenesetre félreértésekre adhatott volna okot. Meg vagyok róla győződve, ha valaki a saját véleménye szerint nem megfelelő elbánásban részesült volna, mindjárt valamelyik párthoz szaladt volna és azt mondta volna, hogy pártállása miatt van ez. (Rajniss Ferenc: Nagyon helyes!) — Különben is, amikor Őexcellenciáját felkértem a miniszterség vállalására, az a gondolat vezetett, hogy ő pártszervezetei és képviselőtársai révén a legjobban összeköttetésben van az élettel s mivel mi ennek a pártnak vagyunk a kormánya és a miniszterei, ő jelen legyen a minisztertanácson, informáljon bennünket, viszont pártján és szervezetein keresztül az országot is informálja a folytatott munkáról és az intenciókról, munkát végez, méltóztatnak tudni, hogy a film terén máris milyen eredményes munkára tekinthet vissza, ismerik azt a munkát, amelyet könyvben és sajtóban végez. Igyekeztem bürokráciát nem adni neki (Helyeslés), mert ha őt bürokráciával megterheltük volna, ha neki mindezeknek a kérdéseknek az adminisztratív részét is intéznie kellett volna, akkor feltétlenül mégis csak szűkíteni kellett volna a hatáskörét, mondjuk a színházra, mozira, sajtóra és egyebekre, amiket itt említettek, de az élet számos egyéb vonatkozásában nem lett volna módja és ideje, hogy a dolgokba beleszóljon. — A propaganda vezetőjének mindenütt ott kell lennie, mindent látnia kell, mindenre fel kell hívnia a figyelmet, a kormányt mindenről tájékoztatnia kell és mindenütt meg kell jelennie, ahol úgy látják, hogy az ő nemzeti propagandájára szükség van. Ezért van neki szabad keze. Propagandaminisztérium nincs, de Antal Istvánnak itt mondok köszönetet azért, hogy van és ezt a rendkívüli munkát nagy sikerrel végzi. (Helyeslés és taps.) Köszönet Antal Istvánnak .— Kifogásolták a propagandaminiszter úr hatáskörét. A proaty meKy-ki-k'Pnag/ j/fragandaminiszter úrnak minden 6 csomag 8.—, 9 csomag 12.— pengő. Méltóztadtak említeni boyt/ vá.n-Melrendelhető Töltőn ,abor. B«d«p»rt ^ ^társulatokkal ' kitűnő „A maiam rondolata világit és szivét aartam ide hozni“ — Pártunk vezérszónokáról, Padányi Gulyás Jenő barátomról kell megemlékeznem. Abból a sok értékes gondolatból, melyeket felvetett, kiragadok egyet, amely az ő kedvenc gondolata és szintén a nemzetiségi kérdéssel függ össze. Ennek lényege az, hogy a nemzetiségi problémát elsősorban a maga tudományos, azután társadalmi és más vonatkozásaiban fel kellene dolgozni. Ez a munka nagyon értékes lenne. Csináljuk is bizonyos vonatkozásban, de tulajdonképpen értéke csak akkor lesz, ha munkatársakat kapunk hozzá a nemzetiségek vonaláról, mert csak akkor jön kibelőle olyan szintézis, amelyet tényleg hasznosítani tudunk az ország érdekében.• Köszönetet mondok az előadó úrnak. Előadásában olyan tökéletesen foglalta össze azokat a kérdéseket, amelyek a miniszterelnöki tárcát illetik, hogy ezért — azt hiszem — csak mindnyájunknak köszönetét és elismerését tolmácsolhatom. — Meg kell jegyeznem, hogy több képviselő úr a bi--ottságban is szóvá tette, hogy rövid ez az idő a miniszterelnöki tárca tárgyalására. Igaz. Azt is méltóztattak mondani — közben javaslatok hangzottak el —.