Gazdák Lapja, 1902. november (1. évfolyam, 45-48. szám)

1902-11-06 / 45. szám

gény-Dányád) évdíjas tagokal; ellenben el­halálozás folytán töröltetett a tagok sorából Spiegel Adolf rendes tag. Az élesztő hatása a must alkatrészeire.*) Nem szükséges a kis gazdának töviről he­gyire ismernie a borélesztő életfeltételeit, sem mindazon anyagok képződését, melyek az erjedés folytán előállanak, de minden esetre igen jó azt tudni,hogy a borélesztő főképen a mustban levő s czukrot bontja fel, még pedig két főalkatrészre, u. m. : a borszeszre, mely a borban marad s a szénsavra, melynek csak kis része marad a bor­ban, legnagyobb része pedig légbuborékok alakjá­ban elillan s a pincze levegőjével keveredik. Minthogy a szénsav P/^’Szer nehezebb a levegő­nél, leginkább a pincze alsó részét tölti meg s életveszélyes lehet akkor, ha lehajolva az alsó légrétegben egy-két lélegzetet veszünk, mert ez halált okoz. Erjedés után tehát a mustban volt czukor­­nak fele része borszeszre, majdnem fele része pedig szénsavra bontatik fel. Ha tehát a mustban 20 °/C czukor volt, kierjedés után 10 °/C borszesz lesz a borban. Borunk erejét, szesztartalmát, tar­tósságát tehát e czukortartalomból már előre meg­határozhatjuk. Fontosnak tartom még felemlíteni, hogy a must leggyorsabban erjed ki, ha annak hőmérsék­lete 15—20 fok között van a Celsius-féle hőmé­rő szerint. 4 fok melegnél az erjedés nem indul meg. 35 fok melegnél már alig észrevehető ; ezen felmelegedés igen nagy hordókban, például 50 hek­toliter must erjedésénél előfordulhat ; ügyelni kell tehát arra, hogy a must erjedése alatt ennyire fel ne melegedjék. Minden szőlősgazda fő törekvésének tartja, hogy mustját lehetőleg rövid idő alatt és tökéletesen kierjes­sze, mert a hibás, félig-meddig való er­jesztés okozhatja a bor megromlását és többféle betegséget. Mint fentebb mondottuk, a mustnak, hogy a tökéletes erjedés jól végbemehessen, kellő meleg­nek kell lennie, t. i. 15—20 fok melegnek. Ámde ős­szel a szüret idejében gyakran előfordul, hogy hűvösebb az időjárás, hidegebb a levegő s így a must is. Tökéletes és gyors erjedés tehát nem történhetik, mert ilyenkor a pincze, vagy a prés­ház mellett levő külön kamara, a­melyben a mus­tot a forrás idejére tesszük, szintén hidegebb. Ha tehát azt akarjuk, hogy ez esetben is tökéletesen és gyorsan erjedjen ki mustunk, azon helyiséget, a hová mustunkat az erjedés idejére tettük, egy ezen időre beállított kályhában való fűtés álta fel kell melegíteni 15—20 fokra. Egy a helyiség közepén szabadon függő egyszerű hőmérő meg­mutatja, hogy milyen meleg a levegő bent s ezen melegséget 1—2 nap alatt a must is felveszi, ha hidegebb volt is mikor az erjesztőbe került s akkor gyorsan és tökéletesen fog kierjedni. * A földm. m. k. miniszter .Útmutatás a must és bor okszerű kezelésére* cz. kiadványából. HÍREK. Állatorvosi kinevezés A földm. m. kir. mi­niszter nagysomkuti járási m. kir. állatorvos­nak Szende Sándort nevezte ki. A Szatmárvármegyei Lóverseny Egylet Alap­szabályai jóváhagyva leérkeztek a földm. minisz­tériumtól. Ezeket az Egylet kinyomatja s minden tagnak meg fogja küldeni. Egyébként hivatalos közlönyünkben is le fogjuk alkalmilag egész terje­delmében közölni. Gazdasági szaktudósitó. A földm. miniszter Leitgelb Imre közgazdasági irat. és földbirto­kost München székhelyivel Dél-Németország és Svájcz területére szóló ideiglenes megbízással gazdasági szaktudósitó gyanánt küldötte ki. Bánó Jenő mexikó lakost a kereskedelem­­ügyi miniszter a Magyarország és Mexikó közt való üzleti összeköttetések létesítésének előmoz­dítása czéljából a m. kir. kereskedelmi múzeum ottani levelezőjévé nevezte ki. Munkás közvetítés. VI. kerületi debreczeni m. kir. kultúrmérnöki hivatal közreműködésé­vel házi kezelésben kivitel alá kerülő, s mintegy 85000 m3-t kitevő Mária és Boldád patak ta­karítási munkálatához a Mária és Boldad pa­takvölgyi vizitársulatnak mintegy­ 200 földmu­­kásra volna szüksége. A m3-kénti egységár átlag 28 — 30 fillér­ben van megállapítva. Jelentkezni lehet Poszvék Nándor Szat­­mármegyei Gazdasági Egyesületi titkár, mint törvényhatósági gazdasági munkás közvetítőnél Szatmáron, Bercsényi-utcza 1. sz. alatt. Uj tagul jelentkeztek : Kádár Ambrus ka­nonok Szatmár, Papp József kir. tszéki biró. Szatmár, rendes tagok. Állategészségügy. Aranyos-Megyesen és Görbédén a járványosan uralkodott sertésvész megszűnt. Uj betegség a lóherében. Szatmárnémeti környékén a lóhere vetésekben állítólag újab­ban gombabetegség (here­anthracnosis) lépett fel. A m.-óvári növényélettani állomás kérésére utána jártunk, de ily betegség fellépéséről tu­domást szereznünk nem sikerült. Az ügy erde-

Next