Gazdálkodás, 1979 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1979-09-01 / 9. szám

68 TUDOMÁNYOS ÉLETÜNK kell látni a kistermelőket is szerszámokkal, gépekkel, ami természetesen jól felszerelt és szervezett szervizhálózatot is igényel. Ebben előrehaladást egyértelműen ta­pasztaltunk, de ez még messzemenően nem elégíti ki az igényeket. Nem kielégítő e tekintetben a hazai gyártás, az importból beszerzett gépek, eszközök pedig drágák. Elsőrendű népgazdasági feladat tehát a hazai kisgép- és eszközgyártás megoldása. A kistermeléssel kapcsolatosan szüksé­ges még hangsúlyozni, hogy a kisgazdasá­gokban folyó termelés nem szakítható el a nagyüzemek tevékenységétől sem. A köztük kialakult kapcsolatok meghatározó szerepet játszanak a kisüzemi termelés to­vábbi fejlődését tekintve. Ezért a kisgaz­dasági termelés gazdaságosabb struktúrájá­nak kialakítására irányuló ösztönzőknek —­ egyrészt a mezőgazdasági termelőszö­vetkezeteknél, fogyasztási szövetkezeteknél és állami gazdaságoknál; —s másrészt a felvásárlást és a termelés szervezését végző szerveknél is érvényesülniük kell. Különösen abban sok a tennivaló, hogy elősegítsük a nagyüzemek érdekelt­ségét a kistermelés szervezésében. Tudományos életünk AZ ÁGAZATI ÖKONÓMIA ELMÉLETI KÉRDÉSEI ÉS A FEJLESZTÉS ELVEI A SZŐLŐ BOR VERTIKUMBAN CÍMŰ DOKTORI ÉRTEKEZÉS VITÁJA A tudományos minősítő bizottság 1979. június 4-én tűzte nyilvános vitára Tompa Béla: Az ágazati ökonómia elméleti kér­dései és a fejlesztés elvei a szőlő-bor ver­tikumban című doktori értekezését. Az ér­tekezés opponensei voltak Vlagyimir Alek­­szandrovics Tyihonov, a Szovjetunió Me­zőgazdasági Tudományos Akadémiájának tagja, Fekete Ferenc, a közgazdaságtudo­mányok doktora és Pillis Pál, a közgazda­ságtudományok doktora. A legutóbbi évtized folyamán a szoci­alista agrárrendszer viszonyai között a termelőerők, elsősorban a gépesítés, a vál­lalati szakosodás és a vertikális szervezeti formák számottevően fejlődtek a szőlő-bor ágazatban. Egyidejűleg éles megvilágí­tásba kerülnek az olyan kritikus vonások és nehézségek, mint a hozamok évenkénti jelentékeny ingadozása, az ültetvényállo­­mány „elöregedése”, a koncentráció opti­mális méretének meghatározatlansága, to­vábbá a termelés, a feldolgozás és a for­galmazás kapcsolatrendszerének gyenge­ségei. A szakmai közvéleményen túlme­nően is nyilvánvalóvá váltak az eltérések a fejlesztési tervek és a gyakorlati meg­valósulás között. Az értekezésben feldolgozott vizsgála­tok kezdetének időpontjában (1968-ban) szocialista nagygazdaságaink mintegy 30%-a (900 nagyüzem) termelt szőlőt és bort. A disszertáció részletes adatgyűjtése 15 állami gazdaságot, 60 mezőgazdasági termelőszövetkezetet, 20 szakszövetke­zetet és egy szövetkezeti társulást, tehát összesen 96 nagygazdaságot választott ki. A vizsgált gazdaságok 8 területi egységet, szőlőtermelési körzetet, borvidéket kép­viselnek. Az elemző munka új módszere a törzs­lapos adattározás, amely gazdaságonként közel 300 adatot foglal magában. Az ebből képzett jelentős számú mutató, illetve ennek összehasonlító értékelése gazdagítja az anyagot. Az adatbanknak ez a rend­szere többoldalú vizsgálat alkalmazását te­szi lehetővé, de az ágazat gazdaságon belüli

Next