Gazdaság, 1970 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1970-03-01 / 1. szám - NÉGYSZERMKÖZT - Márton Miklós: Az érdekeltségi rendszer tapasztalatai a Medicor Művekben - Beszélgetés Martos István vezérigazgató-helyettessel
N .. Azért bocsátottam ezt előre, mert el kell ismernem, hogy most amikor a rendelkezés a hazai gyakorlatban teljesen szokatlanul visszamenőleges hatállyal jelent meg, mi a végrehajtás szempontjából viszonylag kedvezőbb helyzetben vagyunk, mint más vállalatok. Abból adódik ez, hogy mi bérarányos módon eredetileg is az I-es kategóriában az ott képződött összeg 30 százalékát, a II-es kategóriában 40 százalékát, illetve a III-as kategóriában 90 százalékát terveztük csak felosztani, így az, hogy a kategóriák közötti különbségek megszűnnek, kisebb feszültségeket okoz, mint okozott volna akkor, ha nem történnek meg ezek az előzetes kifizetések. Voltak ilyen előzetes kifizetések ? Martos István: Amint említettem ez — a 70, 60, illetve 10 százalékot — előzetesen kitűztük. Az így kitűzött feladatok nagy része teljesült, s az összegeket, mihelyt a feladatok teljesítése mérhető volt, kifizettük. • Mondhatna még valamit arról, mi késztette a Medicort erre az előzetes változtatásra? Martos István: Megállapítható volt, hogy például a II-es kategóriában, ahova többszáz dolgozó tartozott, jelentősek a különbségek a munkavégzés, a képzettség, az aktivitás szempontjából és nem tartottuk igazságosnak, hogy azok, akik kevesebbet nyújtanak, ugyanakkora nyereségrészesedéshez jussanak, mint azok, akik a nyereség létrehozásához nagyobb mértékben járultak hozzá. Az egyenlősdi a kategórián belül is igazságtalan. Amikor 1968-ban felmértük az évi keresetek alakulását, kategóriánként szembeötlőek voltak az igazságtalanságok. Ezek nem szubjektív megítélések alapján jöttek létre, bár ilyenek is voltak, hanem mert nem tudtunk kategóriákon belül megfelelően különbséget tenni — a műszaki fejlesztés területéről véve példát — az alkotó, eredményes munka és a rendes, a szorgalmas munka között. Adva volt például két konstruktőr, akik egymás mellett dolgoztak. Az egyik jelentős, előremutató, új konstrukciót hozott létre, a másik, ahogy mondani szokták, nem találta fel a spanyolviaszt, de a kapott feladatokat középszerűen, szorgalmasan végrehajtja. A két embernek nagyjából azonos fizetése van, mindkettő ugyanabba a kategóriába tartozott, ugyanannyit kereshetett. Miközben az egyiknek a produktuma révén a vállalat 10—20 millió forintos többletértékesítéshez jutott, jelentős nyereséghozam mellett, a másiknak"!", eredménye, ahogy mondani szokás, benne van a nagy kalapban, a statisztikai átlagban. Nem kevés ilyen példa akadt. Sőt, a kategóriarendszerek merevsége miatt voltak olyan alkotó típusú konstruktőreink is, akik a III-as kategóriában voltak. A munkásoknál is hasonló jelenségekre bukkantunk. Vannak olyan munkásaink, akik az életüket itt töltötték a vállalatnál. Nem „vándormadarak”, nem éltek azokkal a lehetőségekkel, amit a munkaerőhiány jelentett, s eljutottak egy bizonyos órabérig. Aztán vannak olyanok is, akik a konjunktúrát kihasználva kikényszerítették az előbbiekkel azonos órabért. A két típus nyereségrészesedése gyakorlatilag azonos. Hiszen azonos óra- GAZDASÁG