Gazdaság, 1970 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1970-03-01 / 1. szám - NÉGYSZERMKÖZT - Márton Miklós: Az érdekeltségi rendszer tapasztalatai a Medicor Művekben - Beszélgetés Martos István vezérigazgató-helyettessel

N­ ­ .. Azért bocsátottam ezt előre, mert el kell ismernem, hogy most amikor a rendelkezés a hazai gyakorlatban teljesen szokatlanul visszamenőleges ha­tállyal jelent meg, mi a végrehajtás szempontjából viszonylag kedvezőbb helyzetben vagyunk, mint más vállalatok. Abból adódik ez, hogy mi bérará­nyos módon eredetileg is az I-es kategóriában az ott képződött összeg 30 szá­zalékát, a II-es kategóriában 40 százalékát, illetve a III-as kategóriában 90 szá­zalékát terveztük csak felosztani, így az, hogy a kategóriák közötti különb­ségek megszűnnek, kisebb feszültségeket okoz, mint okozott volna akkor, ha nem történnek meg ezek az előzetes kifizetések.­ ­ Voltak ilyen előzetes kifizetések ? Martos István: Amint említettem ez — a 70, 60, illetve 10 százalékot — előzetesen kitűztük. Az így kitűzött feladatok nagy része teljesült, s az össze­geket, mihelyt a feladatok teljesítése mérhető volt, kifizettük. • Mondhatna még valamit arról, mi késztette a Medicort erre az előzetes vál­toztatásra? Martos István: Megállapítható volt, hogy például a II-es kategóriában, ahova többszáz dolgozó tartozott, jelentősek a különbségek a munkavégzés, a képzettség, az aktivitás szempontjából és nem tartottuk igazságosnak, hogy azok, akik kevesebbet nyújtanak, ugyanakkora nyereségrészesedéshez jussa­nak, mint azok, akik a nyereség létrehozásához nagyobb mértékben járultak hozzá. Az egyenlősdi a kategórián belül is igazságtalan. Amikor 1968-ban felmértük az évi keresetek alakulását, kategóriánként szembeötlőek voltak az igazságtalanságok. Ezek nem szubjektív megítélések alapján jöttek létre, bár ilyenek is voltak, hanem mert nem tudtunk kategóri­ákon belül megfelelően különbséget tenni — a műszaki fejlesztés területéről véve példát — az alkotó, eredményes munka és a rendes, a szorgalmas munka között. Adva volt például két konstruktőr, akik egymás mellett dolgoztak. Az egyik jelentős, előremutató, új konstrukciót hozott létre, a másik, ahogy mon­dani szokták, nem találta fel a spanyolviaszt, de a kapott feladatokat közép­szerűen, szorgalmasan végrehajtja. A két embernek nagyjából azonos fizetése van, mindkettő ugyanabba a kategóriába tartozott, ugyanannyit kereshetett. Miközben az egyiknek a produktuma révén a vállalat 10—20 millió forintos többletértékesítéshez jutott, jelentős nyereséghozam mellett, a másiknak"!", eredménye, ahogy mondani szokás, benne van a nagy kalapban, a statisztikai átlagban. Nem kevés ilyen példa akadt. Sőt, a kategóriarendszerek merevsége miatt voltak olyan alkotó típusú konstruktőreink is, akik a III-as kategóriában voltak. A munkásoknál is hasonló jelenségekre bukkantunk. Vannak olyan munkásaink, akik az életüket itt töltötték a vállalatnál. Nem „vándormadarak”, nem éltek azokkal a lehetőségekkel, amit a munkaerő­­hiány jelentett, s eljutottak egy bizonyos órabérig. Aztán vannak olyanok is, akik a konjunktúrát kihasználva kikényszerítették az előbbiekkel azonos óra­bért. A két típus nyereségrészesedése gyakorlatilag azonos. Hiszen azonos óra- GAZDASÁG

Next