Gazdasági Lapok, 1857 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1857-01-15 / 3. szám
A faültetések, kapcsolatban a Tisza szabályozásával. Nem szükséges a Tisza áradásainak históriájára visszapillantanunk, mert hiszen mindnyájan igen jól ismerjük azon tömérdek kárt, melyeket a medréből oly gyakran kitévedt folyam, nemcsak a partjait koszorúzó városok és faluk, hanem a partok meszsze látkörébe is alig eső határokon okozni szokott; nem szükséges felemlegetni az áradásoknak azon következményeit sem, melyeknél fogva a kirohant és messze vidékeket befutott vizek, a vízár elmúlta után is, a lapályos tereken állandó vendégekül megmaradozván, jogtalan foglalásaikkal a vidék lakóit a kenyértől és az élet egyik fő kellékétől — a tiszta jégtől — fosztják meg. Mindezen és ezekkel szoros kapcsolatban levő károk, régtől fogva ismeretesek, s nem ok nélkül hívták fel a tiszavidéki birtokosok figyelmét, hogy a méla Tiszát egyszer már rendre tanítsák. A munkát csakhamar dús eredmények követték, mígnem a felbőszült folyam, felgerjedt haragjában, tanítóin rettenetes boszút nem állott. A folyamnak e fölülkerekedése, még az összetartó érdekeket is szélyelágazásra tevén hajlandóvá, úgy látszott , hogy a megkezdett nagy munkának, messze jövőben leend vége, mígnem a magas kormány múlt évi September 11-kén kelt legkegyelmesebb határozványánál fogva, a szél feltörekvő érdekeket egy pontba nem gyűjtötte, s a Tisza szabályozásának nagy munkáját tökéletesen nem biztosította. Nincs tehát okunk többé kétkedni, a nagyszerű vállalat biztos czélhoz jutása felett, s hinnünk kell , hogy nem nagyon meszsze azon idő, melyben a tiszai vidék, az áradások félelme, a folyó partjain elterülő lapályok, s a mocsárok légrontó vize alól fel leend mentve. Ezen nagyszerű munkának első és közvetlen következménye, hogy mezei gazdaságunk, újabb munkálkodás térül, legalább is 600,000 hold földet nyerend. Szinte bizonyos, hogy a Tiszamellék folyamai által elöntött nádas és mocsáras terekre nézve is, a főfolyó megszorítása után, ütött a megváltás órája. A Tiszaszabályozás ezen második következménye, összesen mintegy másfél millió hold földdel szaporítandja hazai vagyonunkat. Nemzeti gazdagodásunknak e tekintélyes számmali szaporodása elég ingerrel bírhat arra, hogy a közvetlenül nem érdekelt honfit is örömre ragadja. Mert hiszen ki ne örülne a haza közös boldogulásán? Kinek ne dagadna fel kebele a következményeknek ama természetes folyásán, hogy a medrükbe szorított folyók — hazánk ezen, még mostan szeszélyesen száguldozó erei — majdan egészséges test ereiként folydogálva, kereskedésünk életereivé alakulandanak; kinek ne fordulna meg agyában ama nagyszerű gondolat — mely a valóságban egykoron unokáinkat boldogitandja— hogy kereskedésünk folyamataivá alakított folyóinkból, a mocsároktól felszabadított tereken készített csatornák segélyével — Lombardia példájára — Alföldünk nagy részét meg lehetene öntözni, s biztositni lehet az egész vidéket ama nyomortól, melylyel most csaknem minden nyáron küzdünk; éhező marháink a lesült tereken mértföldekig nem találhatván fel, csupán éhségük csillapítására a legszűkebb tápot. Mindezek, s ezekhez hasonló jövők nem tartoznak többé a lehetetlenségek sorába, s előre is úgy nézhetjük ezen — sokunknak még most csak álomként feltünedező — képeket, mint a Tisza-szabályozás természetes és bizonyos következményeit. De ha közvagyonosodásunk ime biztos jövőjén méltán örülünk is, örömünk csak hiú és csalárd reményként lebegne a távol kékellő ködében előttünk, ha nyájasan mosolygó arcza előtt álmélkodásba merülve, megfelejtkeznénk a Tisza-szabályozásból felmerülhető egyéb következményekről, és éppen ezek kiválólag azon következmények, melyekre jelen sorok a nyájas olvasó figyelmét felhívják. Vannak a természetben láthatlan mozgató erők, melyek törvényeikkel együtt csak a vizsgálódó és kutató ész előtt tárulnak fel. Ezen működő erőket csak egyetlen tényezőjüktől sem lehet megfosztani anélkül, hogy a természetben fennálló súlyegyént meg ne zavarnák. Valóban, igen rövidlátó lenne az, ki a Tiszának és mellékfolyamainak szabályozásából származó vagyonosodásnak úgy kívánna örülni, hogy az e munkálatnál megbontandó természeti erők súlyegyenét tekintetbe nem venné. Hasonlítana az ilyen öröm, ama rövidlátó gazda öröméhez, ki szántóföldjeinek nagyobbacska terméseit együgyű örömében úgy hordogatja el, hogy ezen termések által földjének megfogyasztott erejét másfelől kipótolni nem kívánja. Éppen ilyen együgyű öröm s haszontalan ábránd az, ha valaki hiszi, hogy a Tisza és mellékfolyamainak szabályozása által nyert nagyszerű tér olyan szerzemény, mely által a vidékben eddig uralgott természeti súlyegyen meg ne bontatnék, s nem gondolna arra,hogy ahol a mérleg fel kezd billenni, ott igyekezni kell a súlyegyént helyre állítani. Tekintsünk alája azért ama fátyolnak, mely a Tisza vidékén egymást egyensúlyozó természeti erőket fedi. Ki ne ismerné Alföldünk égalji viszonyait, melyről átalában elmondhatjuk, hogy sokkal inkább száraz, mint nedves. Ama nedvesség is csak kora tavaszszal és késő őszszel szokott szembetűnő lenni, míg a tavasz vége és a nyarat kezdő hónapok az Alföldön rendszerint szárazak szoktak lenni, pedig éppen ezen hónapokban van a nedvességre legnagyobb szükség, amidőn a takarmányfélék, a gabona és kukoricza még mindig növő félben vannak. Bizonyára minden alföldi gazdának nem egyszer volt alkalma, fájó kebellel nézni végig szépen telelt és tavaszolt növényeit, miként hervasztja el és teszi semmivé május és június esetlen s lankasztó szele. Minde mellett hányszor nem tapasztalta, hogy tűrhető időjárás mellett is, ha nem éppen gazdag, de középszerű aratása még is volt; tapasztalhatta ennek okát is, mert saját vallomásaként, ezt a véletlenül beköszöntött májusi vagy júniusi egy-két esőnek köszönhette. De váljon hát arra volt-e elég figyelemmel, hogy az ilyen véletlen — mondhatni csupán helybeli — esőt, mi okozta ? Azon esők — bizonynyal — nem a tengerek gőzeivel terhelt nyugatdéli szelek szárnyain repültek át az Alföldre , azok okát helybeli körülményekben kellett vala keresnie. Arról, hogy az eső a földről felszállott vízgőzökből lesz , szórani sem kell; ámde azt nem lehet érintetlenül hagynunk hogy a légkörbe felemelkedő ezen vízgőzök ágyát, a közel környékben fekvő vizek, és az ezekben létező dús növényzetben is kell keresnünk. Ha nem lehet is átalában állítani, hogy az Alföld minden esője, a helybeli vizek és növények kigőzölgéséből támad, annyi bizonyos, hogy az országos esők kivételével, melyeket leginkább a tengerről jövő dél-nyugati szelek hoznak, az Alföldön hirtelen támadt—csaknem minden eső forrása, a messze elterült mocsárak vize és annak növényzetében keresendő. A Tisza és mellékfolyamainak kiöntései, mintegy másfél millió hold földön terülnek el. Ha felvesszük, hogy ezen elfoglalt térből csupán csak egy millió hold van állandóul víz alatt, úgy bizonyos, hogy 14,000 millió □ láb vízfelület gőzölög párát az Alföldön alakulandó helybeli esők számára! Ha felvesszük továbbá, hogy az Alföld mocsarait nád- és kákában stb. gazdag növényzet borítja, s biztos számítások nyomán tudjuk, hogy a növény naponként saját súlyával egyenlő súlyú vizet gőzölög ki , annál inkább meg kell győződnünk afelől, hogy a tiszai vidék hirtelen kerekedett helybeli esői, ezen mocsárak vize és növényzete kigőzölgéseiből erednek. Most már könnyű lesz elgondolnunk, hogy ha majd az egész tiszai környék mocsarai ki lesznek szárasztva, ezáltal dús növényzete ki lesz irtva, a különben is szárazságban gyakran sinlődő vidék mennyivel inkább ki lesz téve ezen égalji nyomornak, mennyire meg lesz fosztva nemcsak helyben támadt esőitől, hanem még az esőket némileg pótló gazdag harmatoktól is, s igy eljő az idő, melyben a mezei gazdaságnak megnyert tágas terekért, állandó szárazságban fog az egész Alföld szenvedni,s ezen idő lesz az, midőn a tiszai vidék mostani égalji viszonyaiban uralgó természeti erők súlyegyene meg lesz zavarva. Ezen következményeket tehát jól eszünkbe kell előre vennünk, s mig egyfelől a mocsárok és ezek jelen növényzete kipusztításán, s a mezei gazdaság számára újabb terek meghódításán munkálkodunk, ne felejtkezzünk el másfelől ezen előre látható veszteségek pótolgatásáról sem, hogy így a jelenben létező természeti erők súlyegyenét nemcsak mostani állapotában megtarthassuk, hanem azokat fokonként szaporíthassuk is. A posványok kiszárasztásával megbontott természeti erők súlyegyenét helyreállíthatjuk, sőt azok tényezőit nevelhetjük is, az újonnan alkotandó hasznos növényzettel, és mesterségesen csatornáit hálózatokon vezeten- 30