Gazdasági Lapok, 1857 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1857-01-15 / 3. szám

A faültetések, kapcsolatban a Tisza szabályozásával. Nem szükséges a Tisza áradásainak históriájára visszapil­lantanunk, mert hiszen mindnyájan igen jól ismerjük azon tömér­dek kárt, melyeket a medréből oly gyakran kitévedt folyam, nem­csak a partjait koszorúzó városok és faluk, hanem a partok mesz­­sze látkörébe is alig eső határokon okozni szokott; nem szüksé­ges felemlegetni az áradásoknak azon következményeit sem, me­lyeknél fogva a kirohant és messze vidékeket befutott vizek, a víz­ár elmúlta után is, a lapályos tereken állandó vendégekül meg­­maradozván, jogtalan foglalásaikkal a vidék lakóit a kenyértől és az élet egyik fő kellékétől — a tiszta jégtől — fosztják meg. Mind­ezen és ezekkel szoros kapcsolatban levő károk, rég­től fogva ismeretesek, s nem ok nélkül hívták fel a tiszavidéki bir­tokosok figyelmét, hogy a méla Tiszát egyszer már rendre ta­nítsák. A munkát csakhamar dús eredmények követték, mígnem a felbőszült folyam, felgerjedt haragjában, tanítóin rettenetes bo­­szút nem állott. A folyamnak e fölülkerekedése, még az összetar­tó érdekeket is szélyelágazásra tevén hajlandóvá, úgy látszott , hogy a megkezdett nagy munkának, messze jövőben leend vége, mígnem a magas kormány múlt évi September 11-kén kelt legke­gyelmesebb határozványánál fogva, a szél feltörekvő érdekeket egy pontba nem gyűjtötte, s a Tisza szabályozásának nagy mun­káját tökéletesen nem biztosította. Nincs tehát okunk többé kétkedni, a nagyszerű vállalat biz­tos czélhoz jutása felett, s hinnünk kell , hogy nem nagyon mesz­­sze azon idő, melyben a tiszai vidék, az áradások félelme, a folyó partjain elterülő lapályok, s a mocsárok légrontó vize alól fel le­end mentve. Ezen nagyszerű munkának első és közvetlen következmé­nye, hogy mezei gazdaságunk, újabb munkálkodás­ térül, lega­lább is 600,000 hold földet nyerend. Szinte bizonyos, hogy a Ti­­szamellék folyamai által elöntött nádas és mocsáras terekre nézve is, a főfolyó megszorítása után, ütött a megváltás órája. A Tisza­­szabályozás ezen második következménye, összesen mintegy más­fél millió hold földdel szaporítandja hazai vagyonunkat. Nemzeti gazdagodásunknak e tekintélyes számmali szapo­rodása elég ingerrel bírhat arra, hogy a közvetlenül nem érdekelt honfit is örömre ragadja. Mert hiszen ki ne örülne a haza közös boldogulásán? Kinek ne dagadna fel kebele a következményeknek ama természetes folyásán, hogy a medrükbe szorított folyók — hazánk ezen, még mostan szeszélyesen száguldozó erei — majdan egészséges test ereiként folydogálva, kereskedésünk életereivé alakulandanak­; kinek ne fordulna meg agyában ama nagyszerű gondolat — mely a valóságban egykoron unokáinkat boldogi­­tandja— hogy kereskedésünk folyam­ataivá alakított folyóinkból, a mocsároktól felszabadított tereken készített csatornák segélyé­vel — Lombardia példájára — Alföldünk nagy részét meg lehe­­tene öntözni, s biztositni lehet az egész vidéket ama nyomortól, melylyel most csaknem minden nyáron küzdünk; éhező marháink a lesült tereken mértföldekig nem találhatván fel, csupán éhségük csillapítására a legszűkebb tápot. Mind­ezek, s ezekhez hasonló jövők nem tartoznak többé a lehetetlenségek sorába, s előre is úgy nézhetjük ezen — sokunknak még most csak álomként fel­tünedező — képeket, mint a Tisza-szabályozás természetes és bi­zonyos következményeit. De ha közvagyonosodásunk ime biztos jövőjén méltán örü­lünk is, örömünk csak hiú és csalárd reményként lebegne a távol kékellő ködében előttünk, ha nyájasan mosolygó arcza előtt ál­­mélkodásba merülve, megfelejtkeznénk a Tisza-szabályozásból fel­merülhető egyéb következményekről, és éppen ezek kiválólag azon következmények, melyekre jelen sorok a nyájas olvasó fi­gyelmét felhívják. Vannak a természetben láthatlan mozgató erők, melyek tör­vényeikkel együtt csak a vizsgálódó és kutató ész előtt tárulnak fel. Ezen működő erőket csak egyetlen tényezőjüktől sem lehet megfosztani a­nélkül, hogy a természetben fennálló súlyegyént meg ne zavarnák. Valóban, igen rövidlátó lenne az, ki a Tiszának és mellékfolyamainak szabályozásából származó vagyonosodásnak úgy kívánna örülni, hogy az e munkálatnál megbontandó termé­szeti erők súlyegyenét tekintetbe nem venné. Hasonlítana az ilyen öröm, ama rövidlátó gazda öröméhez, ki szántóföldjeinek nagyob­bacska terméseit együgyű örömében úgy hordogatja el, hogy ezen termések által földjének megfogyasztott erejét másfelől kipótolni nem kívánja. Éppen ilyen együgyű öröm s haszontalan ábránd az, ha valaki hiszi, hogy a Tisza és mellék­folyamainak szabályozása által nyert nagyszerű tér olyan szerzemény, mely által a vidékben eddig uralgott természeti súlyegyen meg ne bontatnék, s nem gondolna arra,hogy a­hol a mérleg fel kezd billenni, ott igyekez­­ni kell a súlyegyént helyre állítani. Tekintsünk alája azért ama fátyolnak, mely a Tisza vidékén egymást egyensúlyozó természe­ti erőket fedi. Ki ne ismerné Alföldünk égalji viszonyait, melyről átalában elmondhatjuk, hogy sokkal inkább száraz, mint nedves. Ama ned­vesség is csak kora tavaszszal és késő őszszel szokott szembetűnő lenni, míg a tavasz vége és a nyarat kezdő hónapok az Alföldön rendszerint szárazak szoktak lenni, pedig éppen ezen hónapokban van a nedvességre legnagyobb szükség, amidőn a takarmányfélék, a gabona és kukoricza még mindig növő félben vannak. Bizonyá­ra minden alföldi gazdának nem egyszer volt alkalma, fájó kebel­lel nézni végig szépen telelt és tavaszolt növényeit, miként her­­vasztja el és teszi semmivé május és június esetlen s lankasztó szele. Mind­e mellett hányszor nem tapasztalta, hogy tűrhető idő­járás mellett is, ha nem éppen gazdag, de középszerű aratása még is volt; tapasztalhatta ennek okát is, mert saját vallomásaként, ezt a véletlenül beköszöntött májusi vagy júniusi egy-két esőnek köszönhette. De váljon hát arra volt-e elég figyelemmel, hogy az ilyen véletlen — mondhatni csupán helybeli — esőt, mi okozta ? Azon esők — bizonynyal — nem a tengerek gőzeivel terhelt nyugat­­déli szelek szárnyain repültek át az Alföldre , azok okát helybeli körülményekben kellett vala keresnie. Arról, hogy az eső a földről felszállott vízgőzökből lesz , szórani sem kell; ámde azt nem lehet érintetlenül hagynunk hogy a légkörbe felemelkedő ezen vízgőzök ágyát, a közel környékben fekvő vizek, és az ezekben létező dús növényzetben is kell keres­nünk. Ha nem lehet is átalában állítani, hogy az Alföld minden esője, a helybeli vizek és növények kigőzölgéséből támad, annyi bizonyos, hogy az országos esők kivételével, melyeket leginkább a tengerről jövő dél-nyugati szelek hoznak, az Alföldön hirtelen támadt—csaknem minden eső forrása, a messze elterült mocsárak vize­ és annak növényzetében keresendő. A Tisza és mellék­folyamainak kiöntései, mintegy más­fél millió hold földön terülnek el. Ha felvesszük, hogy ezen elfoglalt térből csupán csak egy millió hold van állandóul víz alatt, úgy bizonyos, hogy 14,000 millió □ láb vízfelület gőzölög párát az Alföldön alakulandó helybeli esők számára! Ha felvesszük továb­bá, hogy az Alföld mocsarait nád- és kákában stb. gazdag nö­vényzet borítja, s biztos számítások nyomán tudjuk, hogy a nö­vény naponként saját súlyával egyenlő súlyú vizet gőzölög ki , annál inkább meg kell győződnünk a­felől, hogy a tiszai vidék hirtelen kerekedett helybeli esői, ezen mocsárak vize és növény­zete kigőzölgéseiből erednek. Most már könnyű lesz elgondolnunk, hogy ha majd az egész tiszai környék mocsarai ki lesznek szárasztva, ez­által dús nö­vényzete ki lesz irtva, a különben is szárazságban gyakran sinlődő vidék mennyivel inkább ki lesz téve ezen égalji nyomornak, mennyire meg lesz fosztva nemcsak helyben támadt esőitől, ha­nem még az esőket némileg pótló gazdag harmatoktól is, s igy eljő az idő, melyben a mezei gazdaságnak megnyert tágas te­­rekért, állandó szárazságban fog az egész Alföld szenvedni,s ezen idő lesz az, midőn a tiszai vidék mostani égalji viszonyaiban uralgó természeti erők súlyegyene meg lesz zavarva. Ezen következményeket tehát jól eszünkbe kell előre ven­nünk, s mig egyfelől a mocsárok és ezek jelen növényzete ki­­pusztításán, s a mezei gazdaság számára újabb terek meghó­dításán munkálkodunk, ne felejtkezzünk el másfelől ezen előre látható veszteségek pótolgatásáról sem, hogy így a jelenben lé­tező természeti erők súlyegyenét nemcsak mostani állapotában megtarthassuk, hanem azokat fokonként szaporíthassuk is. A posványok kiszárasztásával megbontott természeti erők súlyegyenét helyre­állíthatjuk, sőt azok tényezőit nevelhetjük is, az újonnan alkotandó hasznos növényzettel, és mesterségesen csatornáit hálózatokon vezeten- 30

Next