Gazdasági Mérnök, 1880. január-december (4. évfolyam, 1-52. szám)
1880-01-15 / 3. szám
I Negyedik évfolyam. 3. szám. Budapest, 1880. január 15. EGYSZERSMIND A TISZAVÖLGYI TÁRSULAT HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkesztőség és kiadóhivatal BUDAPEST, Üllői Út 24. Szerkeszti és kiadja GONDA BÉLA műegyetemi m. tanár. GAZDASÁGI MÉRNÖK Megjelenik minden csütörtökön. MEZŐGAZDASÁG, vízhasznosítás, ipar és forgalom KÖRÉBŐL. Előfizetési ár: Egész évre 8 frt. Félévre 4 frt. Negyedévre 2 frt. A kisbirtokok tagosítása érdekében, ily mindannyian, kik mezei gazdasággal foglalkozunk, bizonyára őszinte örömmel üdvözöljük azon mozgalmat, mely a mezőgazdaság emelése tekintetében újabb időben megindult s az általános figyelmet e térre irányozá. Az eszme végre utat tört magának, s mivel oly nagy, oly országos fontosságú, megérdemli, hogy minden irányban megvitattassék, s ahhoz mindenki saját álláspontjából, saját tapasztalásából hozzászóljon. Minden javaslat, amely eddig létezett, általánosságban foglalkozik a gazdasági téren teendőkkel, s leginkább a nagyobb birtokokra vonatkozik, anélkül, hogy az ország nagyobb részét tevő kissebb, az úgynevezett parasztbirtokokra kiterjedne, vagy annak részleteibe bocsátkoznék. Pedig ha valahol, úgy bizonyosan itt égető szükség a rögtöni gyökeres segítség, ha azt nem akarjuk, hogy a már úgy is örvény szélén álló kisbirtokos a legrövidebb idő alatt végképen tönkre menjen, mert az e földeken űzött gazdaság a lehető legkezdetlegesebb, legrosszabb, és magában hordja a kérlelhetetlen pusztulás magvát. E sorok feladata a hajmeresztő rablógazdaságot, melyet ezeken a földeken űznek, valamint az ezt előidéző okokat, és az azok megszüntetésére szükségképen megteendő intézkedéseket, felderíteni, javaslatba hozni. Még az úrbéri viszony fennállott, az uradalmak saját jól felfogott érdekükben kényszerítették a községi lakosokat arra, hogy birtokuk 1 /8 részét ugarnak meghagyják, és akkor a termések kielégítők voltak. Az úrbér megszűntével és a földre háramlott iszonyú adóteher kényszerítette a tulajdonosokat az ugar elhagyására, és egész birtokuk bevetésére. Az első években nem is igen érezték ennek a hátrányát, mert a föld jó erőben lévén, meglehetős terméseket adott, most azonban már óriási mérvekben növekszik az évről évre silányabb termés, olyannyira, hogy az ország volt éléskamarája, az áldott bánság ma már alig képes a kisgazdák földjein 5—6 mérő átlagos termést adni. S ha kutatjuk az okokat, melyek e szomorú eredményre vezettek, arra a meggyőződésre jutunk, hogy különösen megáldott földnek kell annak lenni, amely ily gazdálkodás mellett még egyáltalában valamit, bármily keveset is terem, és hogy nagyon megérdemli, hogy javításáról termőképességének a fokozásáról gondoskodjunk, szóval ne hagyjunk veszendőbe menni oly nemzeti vagyont, melynek fenntartása, sőt hatványozása csekély jóakarat és költség árán elérhető. A vetés-forgás ezeken a földeken, mint fentebb említem, a legkezdetlegesebb, a legrosszabb, mert búza után búzát, az után egy évig tengerit, és ismét kétszer egymásután búzát vetnek a földbe anélkül, hogy az valaha trágyának csak színét is látná. Ha már ez a gazdálkodás magában véve a legnagyobb kárhoztatásra méltó, úgy a munka, melylyel az eszközöltetik, hallatlan rész, és meghalad minden képzeletet, mert az első évben learatott búza tarlóját csak november hóban szántják le, és ugyanakkor legfeljebb 5—6 cm. mélységű szántásba vetik be rendszerint a legrosszabb, eladásra nem való búzát; a másodévi búzának a tarlóját áprilisban szántják fel és vetik be tengerivel, mely azután olyan mivelésben részesül, hogy július augusztus hóban a tengeri ki nem látszik a közte termő gazból, de letörése után ezen óriási gazt rögtön leszántják, — hogy mi módon, az képzelhető, — és a földet njoag búzával vetik be, hogy az az előbbeni módon miveltessék. 3