Gazdasági Mérnök, 1891. január-december (15. évfolyam, 1-52. szám)
1891-06-14 / 24. szám
280 remek köszöni létrejöttét, s az orsz. statisztikai hivatal felügyelete alatt e hivatal egyik fiatalabb tagja, Zawadowszki Alfréd mint fogalmazó szerkesztette azt. E munka czélja az volt, hogy az évszázados mulasztást, amennyiben ma még lehetséges, helyreüsse. Huszonnégy év telt el, mióta Keleti Károly az orsz. statisztikai hivatal kitűnő igazgatója megpendítette a vízügyi statisztika eszméjét. 1876-ban akkori belügyminiszterhez felterjesztést intézett, várjon kívánja-e hogy Magyarország 1876-iki vízáradási statisztikája elkészüljön ? A belügyminiszter nemcsak hasznosnak, de szükségesnek mondotta ezt leiratában s e munkálat tervének előterjesztését kérte. E megbízatásnak Keleti Károly azonnal megfelelt s adatmintákat nyújtott be, melyek segélyével országszerte meg lett volna indítható az adatgyűjtés. Azonban az 1876-iki árvíz elvonult s az adatgyűjtésre rendelet nem adatott ki, sőt az orsz. statisztikai hivatal értesítést sem nyert a javaslat sorsáról. 1879-ben ismét megújította Keleti az egyszer meghiúsult kísérletet, de ezen felterjesztésének se volt eredménye s így elmaradt az adatgyűjtés és elmaradt Keleti részéről a sürgetés is. Időközben azonban Baross Gábor lépett a közmunka- és közlekedési minisztérium élére s minthogy a vízszabályozások különben is e minisztérium resszortjába tartoztak, Keleti czélszerűnek látta 1888-ban feliratot intézni Baross miniszterhez, aki nyomban magáévá tette az ügyet, tanácskozást rendelt el e tárgyban, melyek Záhorszky Kálmán min. tanácsos elnöklete és Péch József min. osztálytanácsos és a minisztérium vízrajzi osztálya vezetőjének buzgó részvétele mellett megtartattak s megállapíttattak a minták, melyek segélyével a szükséges adatok be voltak szerzendők. E minták megnyervén a miniszter jóváhagyását, kiadattak betöltés végett az illető közegeknek. Eleinte az anyagot Keleti maga iparkodott fedolgozni, de az munkaközben nöttün-nött, úgy hogy külön osztályt kellett számára berendezni, melynek élére Zawadowszki Alfréd mint fogalmazót állította, kit később a munka szerkesztésével is megbizott. Ezekben vázoltuk röviden e mű keletkezésének történetét, mely statisztikai irodalmunkban igazán rég érzett hiányt pótol s melyben a mi anyag beszerezhető és feldolgozható volt, mindben foglaltatik oly szakavatott s oly könnyű áttekintést nyújtó feldolgozásban, a minő ily úttörő munkánál ritkaság. A mű tartalma két részre oszlik: az első rész az ország vizeinek, a rombolások elleni védekezésnek, szabályozásuknak, a szabályozások költségeinek stb. történelmét s mai állapotát festi, a második rész pedig táblázatok és grafikai mellékletekben nyújt tájékoztatást Magyarország vízügyeiről. Messze vezetne a nagyszabású mű tartalmának részletezése s különben is alkalom adtán időről-időre vissza fogunk térni annak egyes részeire, most csak a grafikai táblázatok némelyikében feltüntetett adatokat soroljuk fel. A VI. táblázat feltünteti a vízszabályozó társulatok vagyoni állapotát. Érdekes e kimutatásból, hogy 1890-ig az egyes szabályozó társulatok mily építési tőkét fektettek be a vízszabályozásokba . A legnagyobb összeggel 7.376,219 írttal a felsőtorontáli ármentesítő társulat szerepel; után következnek sorrendben a temes-bégavölgyi vízszabályozó társulat 6.079,927 frt, a beregmegyei vízszab. és ármentesítő társulat 6.129,786 frt, a felső-szabolcsi tiszai ármentesítő társulat 4.551,642 frt, a bodrogközi tiszaszabályozó társulat 4.501,335 frt, a felső-bodrogi vízsz. társ. 4.036,404 frtnyi befektetett tőkével, 3 millió frton felüli befektetett tőkével szerepel a középtiszai ármentesítő társulat, 2 millió írton felülivel a pancsova-kubini árm. és belvízszab. társulat a nyirvíz-szab. társ., a heves-szolnok-jászvidéki Tisza és belvízszab. társ., a berettyó-körösi árm. és víz* A mű az Athenaeum nyomdájából került ki, ára egyegy fűzetnek 2 fzt. szab. társ., Berettyó osztálya, a sebeskörösi és a hosszúfoki árm. társulatok. Rendkívül érdekes a VII. táblázat, mely az ármentesített területek becsértékét és kataszteri tiszta jövedelmét tünteti fel. Legnagyobb becsértékű a Rábaszabályozó társulat ármentesített területe, t. 1 68.000,000 frt, utána következik a körös-tisza-marosi árm. társulaté 67.867,795 és a felsőtorontáli árm. társulaté 60.659,116 írttal; ez utóbbin az ármentesített terület kát. tiszta jövedelme van a legmagasabb összeggel 2.661,482 frttal feltüntetve. Az utolsó grafikai táblázat feltünteti a folyók szabályozására 1867-től 1889-ig az állam által utalványozott összegeket, különös tekintettel a Duna és Tisza folyamokra. Ami e táblázaton azonnal szembeötlik, az, hogy a Tisza szabályozására óriásilag nagyobb összegeket utalványozott a kormány, mint a Dunára. A legmagasabb összeg az 1882-ik évben utalványoztatott a két folyam szabályozási munkálataira és pedig 4.383,667 frt. 1879, 1880 és 1885-ben is 4 millión felül utalványozott az állam szabályozási czélokra. Az 1867—1889 közti 23 év alatt az állam által a Duna és Tisza szabályozására kiutalványozott összegek kerekszám 58 millió frtra rúgtak. 24. szám. GAZDASÁGI MÉRNÖK — +0+ Olcsó élelmezést a fővárosnak. A főváros élelmezése tárgyában értekezlet tartatott a földmívelésügyi minisztériumban. Az értekezleten Bethlen András gr. miniszter elnökölt, s elnöki előterjesztésében a meghívott szakértőket felhívta, hogy gyakorlatai nézeteiket a tárgyra vonatkozólag adják elő. Az előterjesztésből és a szakértők feleleteiből kiemeljük a következőket: Sajnos, de tény, így szólt Bethlen miniszter, hogy Budapest Európának egyik legdrágább városa. Ez nemcsak relative, hanem abszolúte is áll. Az élelmezés Budapesten nemcsak nagyság arányában, hanem még azontúl is feltűnő drága. Párisban, Londonban, Berlinben aránylag az élet tényleg sokkal olcsóbb és daczára a kedvező viszonyoknak és különösen a termelés előnyös fejlődésének, a főváros élelmezése napról-napra drágább lesz. A zsemlye kisebbedik ugyanazon ár mellett és a hús drágul. Ezen progresszív fejlődés mellett, aztán tudhatjuk, hová jut a főváros. Meg van nehezítve az élet Budapesten és ezzel egyidejűleg tetemesen megnehezítve az idegenek forgalma is, ami pedig a főváros emelkedésének egyik fontos tényezője. E drágulás alatt szenved az ipar, mert az alsó néposztály nem képes magát megfelelőleg élelmezni; szenved a nagyközönség, mert a hivatalnokok nem képesek megélni fizetésükből és általában a megélhetési viszonyok a képzelhető legkedvezőtlenebbek. Mindezek daczára, azt látjuk, hogy Magyarországon mindenütt a vidéken az élelmiczikkek maguk nem értékesíthetők megfelelően. Van nálunk gyümölcs bőven, jó minőségben, mi mégis Írországból, sőt Francziaországból importálunk gyümölcsöt. A tejet a vidéken 5 erért sem lehet értékesíteni és mi nagy mennyiségben hozatunk be drága sajtot külföldről. Primeuröket külföldről szállíttatunk, a magyar vidéki gazda terményeiért nem tudja a megfelelő árat megkapni. Míg pl. Németország nagyobb városaiban : Hamburgban, Münchenben, Drezdában az élet tényleg olcsóbb, mint Budapesten, addig Németország gazdaközönsége óvást emel az ellen, hogy Magyarországból vámmentesen vitettessék be Németországba a termék. A theoria e tekintetben kudarczot vall, mert pl. 1861-ben, 1862-ben aránytalanul magas búzaárak és állatárak mellett, tényleg sokkal olcsóbbak voltak Budapesten az élelmi czikkek mint most. Itt kétségtelenül van valahol hiba , tán leginkább abban található ez, hogy a termelőknek nincs biztosítva az eladás a fővárosban, hiányzik a biztos piac, amely a vevőre is hasonló előny, mert akkor olcsóbban kapja az árát. A főváros e tekintetben nem vette eléggé figyelembe, hogy nem elégséges az eladást biztosítani, eladó helyiségről gondoskodni azon hiszemben, hogy akkor a termelés is meg fog jönni magától, mint Párisban történt; ez teljesen téves felfogás. Páris századok óta góczpontja egy nagy országnak és közvetlen közelében szorgalmas nép lakik. Budapesten máskép fejlődtek a viszonyok. Magyarország fővárosa az utolsó időben lett tulajdonképeni góczpont, a város közvetlenül rossz minőségű homokzónával van körülövezve és a szomszédságban levő nép sem nem szorgalmas, sem nem hajlandó kertészettel és élelmiszerek előállításával foglalkozni. Ez magyarázza meg azt a majdnem hihetetlen tényt, hogy számos élelmiszer, amelyeket Magyarországon lehetne sokkal olcsóbban és hasonló minőségben előállítani, Ausztriából jön be hozzánk, így példának okáért behozatik Magyarországba Ausztriából évenkint 400,000 frtnyi értékben sódar, 500,000 forintnyi értékben növények, többnyire főzelék, továbbá 150,000 frtnyi értékben gesztenye, 60,000 forintnyi értékben száraz főzelék, 200,000 frt értékben kolbász, 1.200,000 frtnyi értékben sajt, 360,000 frtnyi értékben friss főzelék, 660,000 frt értékben gyümölcs, 160,000 méter mázsa levágott baromfi és 114,000 frt értékben friss hal. Mindezekből pedig tényleg magának a fővárosnak van ezen behozatalban legnagyobb része, hisz azt tapasztaljuk, hogy évente behozunk nem csekély mennyiségben káposztát Tirolországból és addig, míg csak egyetlen egy káposztafej bejön Ausztriából Magyarországba, tényleg nem teljesítjük kötelességünket. Vannak már most egyes vidékeken specialitások, de ezt sokkal nagyobb mértékben és intenzívebb módon fejleszteni kell. Duna-Földvár pl. ellátja a fővárost majdnem egész salátaszükségletével, de már más főzeléket maga Földvár is máshonnan hozat. Ennek csak nincs elfogadható magyarázata. Ha e viszonyok magyarázatát keressük, azt látjuk, hogy mindenütt egyesek iniciativája teremtette meg e specialitások termelését és hasznos értékesítését. Ez irányban kezdeményező, felvilágosító, buzdító, támogató módon fellépni volna egyidejűleg feladata a fővárosnak, valamint más hivatott tényezőknek, pedig e tekintetben a főváros egyáltalán nem törődött. Gondoskodni kell arról, hogy a nagy fogyasztási czikkek olcsóbban legyenek beszerezhetők és hogy e czikkekből mindig elegendő mennyiség meg is legyen található a fővárosban. Tudni kellene tehát legalább hozzávetőleg pontosan, hogy minő időszakban, mennyi kell egyes czikkből a fővárosnak, ügyelni kellene a közlekedési eszközök jobb és olcsóbb kihasználására. Erre az egyes termelő rendesen nem képes, kellene tehát szövetkezeteket alakítani. A tejszövetkezet elég buzdító példa arra nézve kétségtelenül, hogy a szállítási tarifa, a fogyasztási adó, valamint maga az árucsarnokok építése e kérdésnél fontosabb tényezők, de ezekre ő nem akar kiterjeszkedni, mert először nem tartozik ügykörébe és nem is képezi a mostani tanácskozás tárgyát. A fő kérdés ma az, hogy lehet a termelést az országban ez élelmezési czikkekből előmozdítani, lehetne-e vagy szükséges-e a főváros közvetlen közelében, talán a meglevő trágyaanyag mezőgazdasági kihasználása mellett élelmezési czikkeket nagyobb mennyiségben és jobb minőségben előállíttatni, lehetne-e, amint ez Berlinben fényes eredménynyel sikerült, a homokzónát Budapest körül, — ha máskép nem lehet, a kulturmérnökséggel együtt — e czélra jobban műveltetni és kihasználni és így az élelmező czikkek előállítását, termelését a fővároshoz közelebb is hozni. Ha a termelő tudja, hogy áruit bizton eladhatja megfelelő áron és hogy nem kell félni áruczikkeinek romlásától, bizonyosan hamarább lesz hajlandó e hasznot hajtó művelési ággal állandóan foglalkozni, mert a mostani viszonyok közt kétségtelen, hogy a termelő nagyon hamar veszti el a kedvét, mikor látja, hogy a legkü