Gazdasági Mérnök, 1892. január-december (16. évfolyam, 1-52. szám)
1892-01-03 / 1. szám
g esen és Pesten végezte, ahol 1819-ben mérnökké avattatott. Alig hogy megkapta a mérnöki oklevelet, mindjárt alkalmazást kapott a Maros szabályozásánál, melyben igen tevékeny részt vett. Nagy tehetsége, szorgalma és fáradhatatlan munkálkodása által csakhamar magára vonta a közfigyelmet. A gyakorlati működés mellett nagy előszeretettel folytatta elméleti tanulmányait is s az irodalmi téren szintén kiváló sikerrel lépett fel. 1827-ben két munkája jelent meg Budán; az egyiknek a czíme : «Introductio in praxim triangulationis», a másiké «Auflösung einiger wichtigen Aufgaben, als Beitrag zum geometrischen Triangulieren.» E műveivel megszerző 1831-ben az akadémiai levelező tagságot, midőn székfoglalóul a «Berettyó hajózhatóvá tételéről» értekezett. Munkái közül a jelzetteken kívül meg kell még említenünk a kövekezőket: «Traján műveiről az Al-Dunán»; «A budapesti állóhid tárgyában»; «A vaskapus ügyben»; «Bírálata Beszédes országos csatornájának». Ezeken kívül több jeles értekezést irt az Athenaeum és Figyelmező czimű folyóiratokba s az «Egy duna-tiszai csatorna mi módon eszközölhetéséről s vasutak és csatornákról. Írott műve kéziratban maradt hátra. Vásárhelyi ekként rövid idő alatt országos tekintélyre tett szert s midőn gróf Széchenyi István 1832- ben hajózási és közlekedési királyi biztossá neveztetett ki, Vásárhelyi Pált, a ki már akkor országos főmérnök volt, vette maga mellé s 1832. tavaszán együtt utaztak le a Vaskapuhoz, illetőleg a Dunának Moldva és Turn-Szverin közötti részére melynek hajózhatóvá tétele s általában a dunai gőzhajózás létrehozatala érdekében Széchenyi oly sokat és sikerrel fáradozott. Vásárhelyi vezetése alatt a következő mérnökök mentek még le ez alkalommal az alsó Duna vízjárási és mederviszonyainak megvizsgálására : Mulczek János, Fonberger Lajos, Kecse Ferencz, György Sándor, Kamóczi Gábor Tóth Antal, Förös Zsigmond, Wolfram József, Sanyi Samu, Turkodcs Lajos, Hevessy Károly, Nikolka András, Nagy István, Weitersheim Károly, Beszédes, Szeidl stb., kiknek legelső dolguk volt Moldován és Orsován vízmérctét állítani, hogy a vízállás változásait megfigyelhessék. Széchenyi még 1828. ápril 7-én szabadalmat nyert egy duna-gőzhajózási részvénytársaság alakítására 14 év tartamára. A társaság Széchenyi lankadatlan buzgólkodása folytán létre is jött. 1833. deczember 2-án volt a részvényesek közgyűlése Bécsben, mely után Széchenyi gróf Andrássy Györgygyel és Vásárhelyivel Angliába utazott, hogy a Duna kotrására gépeket vásároljon. Mintegy 4 hónapig időztek Angliában, honnan 1834 április végén érkeztek haza. Angliából visszatérve, Vásárhelyi fokozott erővel látott hozzá az aldunai zuhatagok szabályozási terveinek kidolgozásához, azon adatok és felvételek alapján, amelyeket mérnökei a legnagyobb pontosságal és szorgalommal gyűjtöttek. Különösen kedvezett a terveinek az 1834. okt. 23-án beállott rendkívüli alacsony vízállás, mely 60 cm-el volt alacsonyabb mint az addig alapul vett 1832. évi kis vízszin. Ezen alacsony vízállást Vásárhelyi mindjárt fel is használta a hajóút javítására, és pedig a hajózást akadályozó sziklák egy részének eltávolítására, mire még a környékbeli bányamunkásokat is felhasználta. Az aldunai zuhatagok és az ottani Vaskapu szabályozására vonatkozó terveket Vásárhelyi 1834. decz. 15-én fejezte be Plaviseviczán. Az aldunai közlekedés megkönnyítése czéljából ugyancsak 1834-ben fogtak hozzá Vásárhelyi terve szerint az u. n. Széchenyi-útnak sziklába vájásához, amelyet 1837-ben adtak át a közlekedésnek. Az aldunai munkák befejezése után 1837-ben Vásárhelyi valóságos kir. hajózási mérnök és helyettes hajózási felügyelő lett. Működését a Dunánál befejezvén, a Tiszavölgy felmérését s a Tisza folyó vizjárási és mederviszonyainak fölvételét vette munkába. S hogy mily nagyszerű és méltán bámulatot gerjesztő munkát vitt végbe e téren, annak jellemzéséül csak azt kell fölemlítenünk, hogy elkészítette az egész Tiszavölgy pontos térképét, fölmérte a meder hossz- és keresztszelvényeit a folyó egész hosszában, meghatározta a vízfolyás sebességét és pedig oly elvek szerint, amelyeket előtte nem alkalmazott senki más, s amelyekre csak pár évtizeddel később jutottak hosszas és nagy apparátussal végrehajtott tanulmány után Humphreys és Abbot amerikai mérnökök. Vizméréseiről az akadémiában is értekezett e czím alatt: «A sebességek fokozatáról folyóvizeknél és a m. tud. akadémia érdemei méltánylásául 1838-ban rendes tagjai sorába választá. A Tiszáról készített ezen fölvételei már magukban véve elegendők volnának arra, hogy emléke örök időkre fenn maradjon. Valódi kincs e mű, melyről a legtekintélyesebb külföldi szakértők is nemcsak elismerőleg, de — mondhatni — csodálattal nyilatkoztak. 1841-ben hajózási felügyelővé vagyis osztályfőnökké neveztetett ki. Mint ilyen ernyedetlen szorgalommal és kitartással folytatta megkezdett nagy műveit s 1845-ben elkészité a Tisza szabályozására és hajózhatóvá tételére vonatkozó terveit melyben főteendőül a völgy hosszát tetemesen meghaladó folyós pályájának megröviditése volt kitűzve s e czélból Váritól kezdve a Tisza torkolatáig 122 kanyar átvágását s az alacsonyabb pontokon töltések építését javasolta. A Tiszaszabályozás ügye ekként határozott alakot öltvén, az érdekeltség, illetőleg a Tiszavölgyi Társulat 1866ban igazgató mérnökévé választá Vásárhelyit. A sors azonban nem engedte, hogy üdvös működését tovább folytathassa, e nagy művét legalább megkezdhesse. A túlfeszített munka — mely-től pedig Széchenyi egy hozzá intézett levelében már jóval előbb óva inté, kérve, hogy vigyázzon drága egészségére, melyre a hazának még szüksége van — megtörte testi erejét s 1846. április 8-án tervei védelme közben a Tiszaszabályozó Társulat nagy gyűlésén hirtelen elhunyt, itt hagyva megkezdetlenül és sok tekintetben védtelenül a Tiszaszabályozás nagy művét. Széchenyi István grófot mélyen lesújtotta Vásárhelyinek váratlanul bekövetkezett halála s látnoki szelleme megsejteté, vele, hogy különösen a Vaskapu szabályozására irányuló törekvései Vásárhelyi halálával többé nem valósulhatnak mg. S valóban közel fél századnak kellett elmúlni, míg e nagy eszme valóra vált, hirdetve most is úgy ez, mint a Tiszaszabályozás, a nagy magyar mérnöknek, Vásárhelyi Pálnak teremtő geniusát. GAZDASÁGI HÍRNÖK —tc+ A vízrajzi osztály 1891 évi működéséről. Amit eddig minden alkalommal, de legalább minden évben egyszer megtettünk, hogy t. i. számot adtunk t. olvasóinknak a vízrajzi osztálynak — zajtalanul ugyan, de annál nagyobb szorgalommal folytatott — működéséről, azt most sem akarjuk elmulasztani, miden egy új év küszöbén állunk. Illetékes helyről vett értesülésünk szerint ugyanis a vízrajzi osztály teljes munkaerejét ez idén is majdnem kizárólag a Tisza folyó hidrográfiai viszonyainak folytatólagos tanulmányozására koncentrálta. Kora tavaszszal összes mérnökszemélyzetét a felső Tiszán lefolyó vízmennyiségek megmérésére küldte ki teljesen felszerelve, hogy ha magas vízállás következnék be, annak vízemésztését közvetlenül megmérhesse és a vízemésztés kérdését legalább annyira vigye a végleges megoldás felé, amenynyire az az alsó szakaszon 1888-ban már eléretett. De a kívánt (vízrajzi szempontból kívánt) rendkívül magas vízállás megint nem következett be 1891-ben; azonban ha az óhajtott czél így nem is volt elérhető, a várakozásban eltöltött idő azért felhasználatlanul nem veszett el, mert megmérték mindennap az éppen mutalkozott vízmagasság melletti vízemésztést, illetőleg vízsebességét és ezzel — hozzászámítva az eddig gyűjtött adatokat — anynyira kimerítették az adott vízmagassági határok közt, a Tis a vízemésztésének kérdését, hogy más folyamra nézve, a világnak legelőhaladottabb államiban is, ennyi adatot hiában keresünk. Ugyanis nem kevesebb, mint 97 sebességmérést végeztek a vízrajzi osztály mérnökei az elmúlt tavasszal a Tiszának 4 helyén (Mezővári, Vásáros- Namény, Csap, Tisza-Eszlár) és a Szamosnak s Bodrognak egy-egy helyén, (Szatmár, Zemplén) úgy hogy az előbbi mérésekkel együtt most már öszsen 560 különböző vízállás sebessége van megmérve a Tisza völgyében. A vi.sebességméréseknek — évenkint folytatandó programmszerű — munkája után, egy másik, nem kevésbé fontos, de ennél sokkal nagyobb terjedelmű droghoz fogott a vízrajzi osztály. Ugyanis az általa létesített és a múlt évben rendkívüli preczizitással bemért 296 magassági fixponthoz viszonyítva, felvett a Tisza mentén körülbelül 25 km.-nyi közökben (a két parton jelkövekkel állandósított) 300 keresztszelvényt, mely töltéstől töltésig illetve árvízszéltől árvízszélig terjed, ezenkívül amennyiben ennek a felvételnek az a czélja, hogy lehető legpontosabban összehasonlítható legyen a Tisza medrének jelenlegi állapota a 40-es években létezett állapottal, szükséges volt a fentebb említett 300 teljes (azaz árvízszéltől árvízszélig terjedő) keresztszelvény közé, a Tisza kanyarjainak megfelelőleg, s mindenütt még 206 mellékszelvényt, azaz összesen 658 szelvényt beiktatni, melyek azonban csak a tulajdonképeni Tisza medret és 100—100 m. szélességű parti részletét tartalmazzák. A szelvényezésről megemlítendő még, hogy ezen munkának későbbi években leendő ismételhetése, azaz a Tiszameder fejlődésének nyilvántartása szempontjából az egész szelvényhálózat helyzeti fekvése pontos háromszögeléssel meg lett határozva. A vízrajzi osztály külső foglalkozásához tartozó dologként felemlíthetjük még, hogy ebben az évben fejeztetett be a Balaton és ennek vízvidékéhez tartozó folyók vízméreteinek helyszíni bejárásával a hazai összes folyóvizek méreteinek rendezése. A Tisza védő töltései közt fekvő terület felvételét — a vízrajzi osztály felügyelete alatt — két kataszteri felügyelőség ez évben is folytatta és annyira haladt, hogy a jövő évben már be lesz fejezve. Irodai munkásságát illetőleg a vízrajzi osztály folytatta megszakítás nélkül a sebességmérési adatok és egyéb külső felvételek feldolgozását, és mondhatni véglegesen befejezte a Tisza völgyében életbe léptetendő árvízjelzés alapját képező ételtanulmányokat. Említésre méltó továbbá még, hogy a tiszai vízmagasságok távirati úton való terjesztése, mely eddig sem az összes érdekeltek igényeinek, sem a takarékosság elveinek teljesen megfelelően nem történt, a vízrajzi osztály által javaslatba hozott újabb és szélesebb alapra lesz helyezve, mégpedig úgy, hogy ezen új alapon leendő vízjelzés tavaszszal már minden valószínűség szerint életbe is fog lépni. Ami végül az irodalmi tevékenységet illeti, úgy örömmel konstatálhatjuk, hogy ismét két kötettel gyarapította a vízrajzi osztály hydrotechnikai irodalmunkat. Tavaszszal ugyanis megjelent 43 iv terjedelmű kötetben «A magyar állam jelentékenyebb folyóiban észlelt vízállások» czimű gyűjtemény folytatása, mely a Tisza mellékfolyóiban, a Temes-Bégában 1876—1887-ig észlelt vízállásokat tartalmazza, és ezt követte éppen most a vízrajzi osztály évkönyveinek 1889-ik (IV-ik) kötete, bő és érdekes 1. szám .