Gazdasági Mérnök, 1892. január-december (16. évfolyam, 1-52. szám)

1892-05-15 / 20. szám

20. számi. GAZDASÁGI MÉRNÖK Tudomásul vétetett. 4. Jelenti továbbá számvevő, hogy a nm. pénzügyminiszer úr a központi bizottság 68/892. sz. felterjesztésére megküldötte azon 21353/892. sz. rendeletét, melyet a Bereg megyei társulat hátra­lékai tágyában a beregszászi kir. pénzügy­igazgatósághoz intézett, továbbá, hogy a Szolnok- Csongrád balparti árm. társulat 289/892. számú átiratában jelentette, miszerint a hátralékok közt mutatkozó különbözetek felderítése iránt a nm. pénzügyminiszer úrhoz újból felterjesztést intézett. Tudomásul vétetvén, a nm. pénzügyminiszer úr 21353/892. számú rendelete pedig a beregmegyei árm. társulattal másolatban közöltetni határozta­tott. 5. Bemutattatott ezután a május 3-iki pénz­ügyi albizottsági ülés jelentése a közép-tiszai árm. társulat 211/892. számú azon kérvénye folytán, melyben a központi bizottság útján kieszközöltetni kéri, hogy az államkölcsönök járulékai ne az illető kb­. adóhivataloknál fizet­tessenek be az egyes érdekeltek és községek által, hanem a társulati pénztárnál, a társulat pedig köteleztessék az esedékes félévi járulékok­nak az illető kb­. adóhivataloknál való pontos befizetésére. A központi bizottság a pénzügyi albizottság véle­ményét egyhangúlag elfogadván, kimondotta, hogy a közép-tiszai társulat kérelmét nem pártolhatja és pedig nemcsak azért nem, mert a törvény úgy rendelkezik, hogy a kölcsön­részletek a közadók módjára hajtassanak be s ezen általános elvtől incidentalitól eltérni alig volna helyén, hanem azért sem, mert a kölcsönrészleteknek a közadók módjára való behajtása a kölcsön alapjául szol­gált kötelezvényekben a hitelezők részére is kiköt­tetett s e szerint az e rendelkezésen való egyoldalú változtatás a hitelezők mint harmadik személyek szerzett jogainak sérelmére szolgálhatna. A központi bizottság azonban ezen kérvényben, újra felpanaszolva látja a kölcsönhátralékok sza­porodását ; ennélfogva a kérvényt oly kéréssel hatá­rozza a nm. pénzügyminister úr elé terjeszteni, hogy a 4118. sz. a. kiadott pénzügy­miniszer­i ren­delet szigorú végrehajtása tekintetében a megfelelő utasításokat kiadatni méltóztassék. Különösen felkérni határozta a központi bizott­ság a nm. pénzügyminiszer urat, hogy a hivatko­zott miniszeri rendelet utolsó bekezdésének betartá­sát, mely a befizetési jegyzékek, illetőleg a vonat­kozó naplók másolatainak a vízszabályozási társu­latok részére való havi átküldésére vonatkozik — szigorúan ellenőriztetni méltóztassék, tekintettel arra, hogy a közép-tiszai ármentesítő társulat bead­ványa szerint is a hátralékok nyilvántartása és kimutatása kívánni valót hagy hátra. 6. Tárgyaltatott a hosszúloki társulat javas­lata az 1884. XIV­­.-cz. 15. §-ában körülirt ártéri tartozékok hozzájárulása tekintetében, illetőleg a nm. földmivelésügyi minister úr ide­vonatkozó 11,139/V.—15. sz. leirata. Darányi Ignácz a vasutak bevonásának kér­désében nem oszthatja az államvasutak által elfoglalt azon álláspontot, hogy az államvas­utak csak bizonyos százalék arányában lenné­nek bevonhatók; a törvény világosan azt ren­deli, hogy oly arányban rovandók a vasutak meg, a­mennyivel többe kerülne saját építmé­nyeik fentartása, illetőleg azok biztosítása, ha védelmi mű nem léteznék. Ezen összeg a tár­sulat által pontosan kiszámíttatott, s ez ellen számszerűleg észrevétel nem is merült fel, de a központi bizottság mindazon esetekben, me­lyek előtte fölmerültek, fix összegű évi hozzá­járulásban állapodott meg; különösen ez ala­pon történt az a kiszámítás a sövényháza-sze­­gedi társulatnál is, mely eset mintegy előzményt volt hivatva képezni, ennélfogva nem javasolja, hogy a központi bizottság eddigi álláspontjától el­térjen, a­mi annál kevésbé van indokolva, mert az is kimondatott, hogy az ily módon hozzájáru­lásra kötelezettek, az érdekeltségnek nem tag­jai, az adósságokban részt nem vesznek és újabb terhekkel meg nem terhelhetők.­­ A­mi a megyei utak bevonásának kérdését illeti, ehhez nem járulhat azért, mert a központi bi­zottság elvileg már kimondotta, hogy ilyen hozzájárulásra csakis a műutakat tartja köte­­lezhetőknek, ilyen műutak pedig a nevezett tár­sulat területén alig vannak.­­— Megjegyzi még, hogy a társulat javaslatára egyéb szempontból is merülhetne föl észrevétel; minthogy azon­ban azok tekintetében panasz nem emeltetett, ennélfogva a központi bizottság részéről sem volnának a hosszúfoki társulat javaslatai kifo­­gásolandók. Daniel Ernő a vasutak bevonása tekinteté­ben teljesen osztja előtte szólónak nézetét, azon­ban az utak kérdésében a hozzájárulást nem kívánja a műutakra szorítani. A törvény ugyanis műutakat nem említ, a megyei utak pedig oly közforgalmú jelentőséggel bírnak, hogyha nem is képeznek műutakat, — ami az Alföldön alig fordul elő, — mégis méltányos, hogy a társula­tok költségeihez hozzájáruljanak. Ennélfogva, ha mindjárt a központi bizottság által más esetben elfoglalt álláspont némi alterálásával is, de­­ a megyei utakat a hozzájárulásra kötelezhetőknek tartja. Tisza István az utak kérdésében nem oszt­hatja előtte szóló nézeteit. Eltekintve attól, hogyha a központi bizottság valamit elvileg ki­mond, kívánatos, hogy ahhoz minden esetben ragaszkodjék,­­ azt tartja, hogy ezen kérdés nemcsak egyoldalú ármentesítés szempontjából, hanem egyáltalán a közérdek azt kívánja, hogy az útalapokat túlságosan ne terheljük, ezért tel­jesen elegendő, ha a hozzájárulásra, csupán a műutak szoríttatnak azonképen, a­mint a helyi érdekű vasutak is felmentettek a hozzájárulás alól. Gróf Dessewffy Aurél Dániel Ernő nézetét pártolja, és a megyei utakat a hozzájárulás alól kivonhatóknak nem tartja, mert ha ez történ­nék, akkor az 1884. XIV. t. sz. 15. §-ának rendelkezése, mely az utakat a hozzájárulásra szoríttatni rendeli, majdnem az egész Alföldön illustrius maradna. Gróf Wenckheim Frigyes megjegyzi, hogy a hosszúfoki társulat igazságosnak tartotta a me­gyei utak bevonását; ha azonban ezen határo­zat végrehajtásának a közp. bizottság által elvileg elfoglalt álláspont útjában áll, akkor a hosszúfoki társulat sem kívánhatja, hogy ez illetőleg kivételes rendelkezés történjék. Ezzel a vita befejeztetvén, a központi bizottság határozatilag kimondta, mi­szerint a vasutak bevonásának kérdésében a hosz­­szúfoki társulat javaslatát, mint a­mely megfelel az 1884. XIV. t. sz. 15. §. rendelkezésének, jóvá­hagy­andónak tartja; a megyei utak bevonása tekintetében azonban a központi bizottság e kér­désben elfoglalt elvi álláspontjához híven csupán a műutakat tartja hozzájárulásra szoríthatóknak; egyebekben pedig, ha mindjárt a hosszúfoki társu­lat javaslataira nézve volnának is a központi bi­zottságnak észrevételei, e javaslatok kifogásolásától el kíván tekinteni, miután azok ellen semmi oldal­ról sem merült panasz fel. 7. Ezután tárgyaltatott a Tisza folyó szabályozá­sának folytatólagos munkálatairól, valamint, a Fe­­rencz-csatorna tiszai torkolatának áthelyezéséről szóló 21. számú törvényjavaslat, kapcsolatban az e törvényjavaslatot illetőleg a társulatoktól be­érkezett véleményekkel. Darányi Ignácz, mind előadó jelenti, hogy 11 társulat nyilatkozata eddig nem érkezett be, 6 társulat nyilatkozott ugyan, de kijelentette, hogy a törvényjavaslatra észrevétele nincs, ér­demileg pedig 18 társulat nyilatkozott. Minde­nekelőtt elhatároztatni kéri, hogy a tárgyalás mily alapokon történjék. A közp.­bizottság erre elhatározta, hogy minde­nekelőtt azon elvi kérdéseket kívánja tárgyalni, melyek különbség nélkül az egész Tiszavölgyre vonatkoznak és azután fogja tárgyalni a felső­tiszai, közép tiszai és az alsó tiszai érdekeltség részéről külön-külön előterjesztett, de mégis álta­lánosabb érdekű panaszokat. A­mi pedig az egyes társulatoknak részletes és különösen az ő területü­kön eszközlendő munkálatokra vonatkozó megjegy­zéseit illeti, ezek figyelembe vehetése szempontjából a vidéki társulatoktól beérkezett véleményeket a köz­ponti bizottság fölterjesztése kapcsán a nm. föld­művelésügyi minister úrnak bemutatja. 7. új Előadó constatálja, miszerint a társula­tok a törvényjavaslat azon intenziójáról, hogy a Tisza szabályozást előre meghatározott terv sze­rint egységesen óhajtja a nm. kormány esz­közölni, elismerően nyilatkoznak, azonban a tár­sulatok legnagyobb része hangsúlyozza, hogy épen a szem előtt tartott czél nagyobb sikere érdekében a czélba vett szabályozás rövidebb idő alatt volna eszközlendő, s ennélfogva indít­ványozza, hogy ily irányban a nm. kormány­hoz felterjesztés intéztessék. Tisza István ezen indítványhoz hozzájárul, s azt oly természetesnek tartja, hogy az bővebb indokolást nem is igényel; de czélszerűnek tar­taná, ha a felterjesztésben arra is utalás tör­ténnék, hogy ezen műveletek gyorsítása a pénz­ügyi egyensúly alterálása nélkül legkönnyebben akként történhetnék, ha az 1880. XX. t. sz. alapján fölvett tisza­szegedi kölcsönökből a közbe­jött conversiók folytán visszafizetett összegek ezen czélra fordíttatnának. Horváth Elemér oszt. tanácsosnak az ellen észrevétele nincsen, hogy ezen eszme a fölterjesz­tésben fölvettessék, de nincs azon helyzetben, hogy ez iránt a mai ülésen a pénzügyminisz­ter úr részéről már nyilatkozhassék. Dániel Ernő, gróf Desseffy Aurél felszólalásai után Kvassay Jenő oszt. tanácsos a földmívelés­­ügyi ministérium részéről következőkép nyilat­kozik : A 17. évi munkaidőre vonatkozólag műszaki szempontokból ki kell emelnünk, hogy az Orszá­gos vízépítészeti hivatal a tervezett munkálatok befejezését 10—12 év alatt kontemplálta. Rövi­debb idő is állapítható meg és a tervbe vett művek és átvágások a kimutatásban foglalt mé­retek szerint ki is építhetők, de előre ki kell jelentenünk, hogy mentül rövidebb időre álla­píttatnék meg a végrehajtás, annál több költ­ségre volna szükség, hogy az átvágások anya­mederré kiképződjenek; a­mint a kimutatások­ból kitűnik, ha az átvágásokat egyszerre akarnék anyamederré kiképezni, teljes szelvény szerint a kontemplált 12 millió frt helyett mintegy 28 millióra volna szükség. A törvényjavaslat tehát legkevesebb 2, leg­több 5 évvel hosszabbítja meg a végrehajtás idejét. A központi bizottság a nm. kormányt felkérni határozza, hogy a czélbavett munkálatokat rövi­debb idő alatt foganatosíttassa, s a nm. kormány figyelmét felhívja azon körülményre, hogy e végre az 1880. XX. t.-czikk alapján felvett, tisza-szegedi kölcsönökre visszafizetett összegek felhasználhatók lennének, esetleg más pénzügyi művelet is eszközöl­hető lenne. 7. b) Darányi Ignácz előadó előterjeszti, hogy a társulatok felpanaszolják, hogy a szoro­sabb értelemben vett mederszabályozás költsé­gei részben reájuk háríttatnak, holott ezzel a fennálló törvények szerint nem terhelhetők. Előadó hozzáteszi, hogy az 1850. jan. 16-án kiadott nyílt parancs szerint már úgy az ármentesítési, valamint hajózási szempontból szükséges meder­szabályozás az állam által eszközlendő. Az 1884. XIV. t. sz. 1 §­pedig azt rendeli, hogy a hajó­zási szempontból szükségessé vált, vagy az állam által már megkezdett mederszabályozást az ál­lam saját költségén hajtja végre. Ezen törvé­nyes rendelkezésen, mely a Tiszára nézve ma is fennáll, a vízjogi törvény nem változtatott miután a vízjogi törvény zárhatározataiban név szerint a 193. §-ban az 1884: XIV. t. ez világosan fenntartatott, de téve tagadva, ha a vízjogi törvény a Tiszavölgyre e tekintetben alkalmazását találhatná is, még az sem indo­kolhatná, hogy az állam által tervezett meder­szabályozási munkálatok költségeihez a társula­tok bevonassanak, miután a vízjogi törvény 46 §-a is csak azt rendeli, hogy ha a társulatok a folyók szakadozó partjait saját érdekükben biztosítani akarnák, ezen költségekhez, a­meny­nyiben azok a hajózás czéljainak előmozdítá­sára is alkalmasak, az államkincstár legfölebb 1/3 részben hozzájárul, az azonban sehol sincs 1* 235

Next