Genealogiai Füzetek 1906.

I. Értekezések és önálló czikkek - Kelemen Lajos. A kurucz Vay Ádám családi följegyzései

1906. tk­árezius hó. GENEALÓGIAI FÜZETEK 113 részben osztassék fel. A. Mihály pedig elállott az oppor­tionális pertől.21 Mihály fiai: László, Pál és István 1806. febr. 6-án osztoznak meg örökségükön. István visszaköltözött Otrokocsba. 1808-ban azonban otrokocsi javaikat Istók Mártonnak zálogositják el, aki a fenti per alatt anya­gilag is támogatta őket.22 A középső testvérnek, Pálnak maradtak csak fi-maradékai. Legidősebb fia István Gömör vm. es­küdtje volt. (1825.) 1826-ban József, Mária, Zsuzsánna és Klára testvéreivel osztozik meg. Korán elhalt (1835. körül); fia Antal, árvaságra maradván, iskoláit Eger­ben végezte, majd joggyakorlaton volt Fáy Gusztáv másod alispán mellett, mig vályi és otrokocsi birtokát gyámja Vad András bérbe adta. Antal is később Gö­mör vm. esküdtje lett. (­ 1900. körül F.-Vályon.) Gyer­mekei közül Antal f. titkár a belügyminisztériumban, István pedig Harmaczon birtokos. Még csak a család czímeréről szólok néhány szót. Gömör vm. monográfiája ugy tünteti fel a dol­got, mintha e család, már mint nemes 1630. máj. 8-án Adorján Tamás és fiai: Péter és András által nyert volna armálist s az akkor nyert czímert, mint az Adorján család ujabb czímerét fogadja el. (659—640. 1.) Ez az armális csakugyan létezik (jelenleg A. Lőrinczné assz. birtokában), de semmi köze sincs ehez az Ador­ján családhoz s azért czímerét sem szabad az otro­kocsi Adorjánok czímerének tekinteni.23 Ezt ár­malist Zemp­lénben hirdet­ték ki, Gömör­ben azonban sohasem, már pedig ez a csa­lád Gömörben élt; aztán az impetrator Adorján Ta­más nem is volt nemes, hanem amint az ármális fel­említi, agilis (apja nem ne­mes, csak anyja az). Pe­dig ez az Ador­ján család már akkor rég elismert nemes volt, mit a Monografia is elismer. A család czímerének azt az 1835-ből való, se­lyemre festett czímert kell elfogadnunk, mely ma az A. Antal birtokában van Budapesten s a következő felírást viseli: „Az Otrokocsi Adorján famíliának ado­mányi czímere. 1835." 2? U. o. 83 Mint ujabban megtudtam, ajándékba kapták s nem is igen régen. Nincs ugyan tudomásunk róla, hogy e család valamikor armálist szerzett volna, de a használat jogán elfogadhatjuk azt. E czímer, mint a mellékelt rajz is mutatja, a következő: hasított kék paizsban jobbról koronázott zöld halomból növekedő fehér, bő ruhás, rezes török,24 felemelt jobbjában öt tollú buzogányt tart. Balról hármas zöld halom középsőjére állított ezüst apostoli (kettős) kereszt. Koronás nyíltsisak. Takarói: kék-arany, vörös-ezüst színűek. Az otrokocsi és gortvakisfaludi ág leszármazása (nagyrészt az A. Lőrinczné asszonynál levő oklevelek alapján) : Adorján János A felsővályi ág leszármazása (A. Antalnál levő keztetni. Ezt a turbán-szerü süvegről és a bő ruhájáról követ- iratok alapján): Mihály 1675. Miklós 1675. Márton 1713. Orbán Panna András 1713. Pongó Kata István József 1762. István Szabó Mária István József János f János 1763. György Imre János Pál András m János Márton István Simon Borb. 1795. András 1763. Márton f 1813. előtt. Jósatei Borb.­­József Márton Dávid 1819. sz. 1780. sz. 1783. Rajszi Klára Boldi Imre az Otrokocson lakók apái. Klára Szilassy Miklós Boldizsár (1820—1867.) író, törv. elnök Lemonton Emilia Borbála Armand Viktor Lő­rincz Luiz Frideczky Matild Margit Margit Szeleczky Árpád (Szeleczki) Viktor Magdolna II. Mihály 1662. Hubay Anna Anna sztárnyai Nagy István Pál 1662. Márton 1662. Mihály 1689. Márton sz. 1664. Kalas Mária János (1736—1762.) Sándor Mihály 1762. (1781—1802.) Éva Óváry Zsigmond Klára Kasza István Judit hajadon Erzsa Kovács Mihály Mária Borbála 1781. 1781. László Zsuzsánna 1812. férjhez ment ns. Nagy Istvánhoz Klára Nagy Józsefné Pál 1792—1808. 1. N. N. 2. N. N. István 1792—1808. Otrokocs­ István vm. esküdt t 1838. előtt Fóris Mária Antal f 1900. vm. esküdt. Beke Juliánna József f 1842. elő­tt Mária Zsuzsa Klára Kovács András ifj. Antal Bpest Biró Agnes Géza István, Magdolna — Bátka — Bodon Ferencz Szivos Amália László Erzsébet Forgon László Teri (Teréz) Pista, diák Forgon Mihály. O o . A kurucz Vay Ádám családi följegyzései. A bujdosó kuruczok közül legelőbb II. Rákóczi Ferencz egyik legjelesebb hivét, udvari marsallját, a kurucz Vay Ádámot hozták haza. Danzigban, 1719. januárius 31-én végezte be életét, s ott pihent, míg az idén, november 15-én, ősi birtokán, Vaján te­mették el. Vajai Vay Ádámnak kimerítő életrajzát senki sem írta meg. Régebbi genealógusaink azt sem tudták.

Next