Gépészek Országos Szövetsége - Hivatalos Lap, 1925 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1925-01-01 / 1. szám

Bálunk. Mint minden évben, úgy az idén is elhatározta szövetségünk vezetősége, hogy bált rendez. Hogy bálunk nem pusztán mulatság, hanem inkább az özvegyek és árvák alapja gyarapításának, annak nagyobbá tételének előmozdítása , ezt minden kor­társ jól­­tudja. Áljunk meg azonban itt egy szóra! Özvegy és árva-alap. Özvegyeink és árváink segítése. Szálljunk magunkba kartársaim és gondol­kozzunk csak egy-két percig ezen magasztos cél felett. Nem-e önkéntelenül is átvillan agyunkon az a gondolat, hiszen a segítségre akkor, amikor már mi nem leszünk, éppen özvegyeinknek és árváinknak lehet a legnagyobb szüksége, mert nem adatott meg mindnyájunknak az életben a jólét, hogy hátrama­­radottjainkrg­ minden tekintetben gondoskodhassunk. Hogy mily jótétemény az özvegynek a segítség, me­lyet fájó szívvel ugyan, de kénytelen igénybe venni, igazolják azok az esetek, melyek ezideig is megtör­téntek és amikor ugyancsak nagy segítséget nyújtott szövetségünk vezetősége. Mily nemes gondolat volt attól, aki ezt az ala­pot megteremtette, aki megpendítette ezen eszme megvalósulását,­­ de mennyivel nemesebb tett az, mikor ezen alap megnagyobbításához tőlünk telhe­­tőleg hozzájárulunk, azt növeljük, mert nem tudhas­suk, hogy mikor kell azt a hozzánk tartozóknak igény­be venni. Tisztelt Kartársaim ! Nagyon jól tudjuk, hogy eddig is csak a­ legszorosabban hozzánk tartozó cé­geket, vállalatokat stb. kereshettünk meg ezen ala­punk nagyobbá tételének hozzájárulásához, s ezen összegek, melyek az ezen alkalomra elküldött tisz­teletjegyekért befolytak, legnagyobbrészt készkiadá­sainkat fedezték csak, ami haszon maradt, melyből ezen tőkénk szaporodott, ezt nekünk kellett össze­gyűjtenünk. Nehéz időket élünk! Nincsen mindannyiunknak módjában, hogy bálunkon részt vegyen. De megol­dottuk a dolgot s módot nyújtunk kartársainknak a részvételre olyképpen, hogyha már személyesen nem is jelenhetnek meg, módja legyen az alapszaporutás­­hoz oly­ módon hozzájárulni, hogy jegyét, melyet az elküldendő meghívóhoz csatolni fogunk, megváltja már csak annál is inkább, mivel önmagunknak ked­veskedünk vele, önmagunkat illetőleg családtagjain­kat segítjük esetleg vele-Szövetségünk vigalmi bizottsága ugyanis elhatá­rozta, hogy minden egyes kartársnak meghívót küld (adsd Budapest és környékét). Feltételezem tehát minden egyes kartársamról, hogy jegyét megváltva, hozzájárul az özvegyek és árvák alapjának növelé­séhez, m­ert ha segítségről van szó, csak önmagunk segíthetünk magunkon. Járuljanak ezen alap gyarapításához a távolabbi vidékeken lakó kartársaink is, akikhez külön meg­hívókat bár nem küldünk, de akik természetszerűen joggal­­ részt vehetnek a bálon, ha körülményeik ezt egyébként lehetővé teszik, mert ez mindannyiunknak érdeke, de kötelessége is. Mutassuk meg, hogy van még bennünk is parányi szikrája az érzelemnek, a szeretetnek, úgy kartársaink, mint a magunk hozzá­tartozói iránt, s mutassuk meg, hogy nálunk úgy er­kölcsileg mint anyagilag a legnagyobb sikerrel fog végződni. Ne legyen kartársaim ezen pár szavam a pusztába kiáltó szó, hanem találjon viszhangra mind­nyájunk lelkében, az özvegyek és árvák alapja si­kere érdekében! Csapó Mihály: Boldog újévet! Amikor Szilveszter éjjelén pont éjfélkor vidám mulatozás közben a világítást kikapcsolják, lecsavar­ják vagy elf­ujják és amikor ezt az eljárást hátulról kezdeti sorrendben visszacsinálják, abban a pilla­natban az együttlevő rokonok és jóbarátok szívből kivannak egymásnak minden jót és tartós boldog­sággal kapcsolatban: boldog újesztendőt. Mi kik ezen boldogságot és minden jót kívánó pillanatban habár nem is lehetünk mindenütt jelen, most mikor itt erre az alkalmunk megvan, csatlako­zunk az elhangzott mindenféle jókívánságokhoz és tiszta szívből kívánunk kartársainknak kedves csa­ládjaikkal egyetemben boldog újévet. ♦ Szöveket verünk a futóhabokba és azt gondol­juk, hogy határt jelölünk vele, pedig innen is, túl is egyforma végtelenséggel terül el az út, s az a határ­vonal amellyel képzeletben kettévágjuk, sem föl nem tartja, sem uj sodrásba nem tereli az egymásba omló habokat. Vége az ó-esztendőnek, itt az uj — mon­dogatjuk, mintha az uj egyéb volna, mint a régi volt — folyamata a kezdet és vég nélküli időnek. Mégis nekünk, akiknek léte az idő egy rebbe­­néséig tart, mennyit mond ez a szó : itt az uj esz­tendő ! A régi bajjal, régi búval leszámolunk, uj kedvvel, uj hittel, uj reménységgel megyünk a jövő küzdelmei elé- Nekünk ez az új, melyet az esztendő fordulásával képzelünk, temetés és vigasság, gyász és öröm, megemlékezés és reménység édes keveréke. A napok, amelyek elmúltak, bizonnyal nem jönnek vissza soha többé. De ki busul utánunk a mai napon? Ki siratja meg a virágot, amely lehull, ha dúsan fejlődő gyümölcs marad utánna? Utánna? Ez a szó, mely tollamat elhagyja, önkéntelenül is arra késztet, hogy felette egy kissé elmélkedjek. Szö­vetségi életünk és annak fellendülésének érdekében már annyit írtunk és agitáltunk az évek hosszú so- GÉPÉSZEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Kiszakíthatatlan Mun­karuhák gépészek, motorkezelők, fűtők, cséplőgép tulajdonosok részére Kérjen árajánlatot Gutmann J. és Társa Budapest, VIl, Rákóczi­ út 16.

Next