Gépészek Országos Szövetsége - Hivatalos Lap, 1929 (35. évfolyam, 1-11. szám)

1929-01-01 / 1. szám

A GÉPÉSZEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE kíséri működését. Ezt a támogatást az elmúlt évben sem nélkülöztük. Annak köszönhető, hogy a kar érdekeit a nagy akadályok ellenére is, sikerült vala­mivel előbbre vinnünk. Az új esztendőben új tervek, új célok, új tö­rekvések merülnek fel. Ki kell küzdenünk a kari társadalom számára az őt megillető pozíciót. Új energiaforrásokra van tehát szükség, azokat fel kell derítenünk s a közösség szolgálatába állítanunk. Az új évben ehez kérjük igen tisztelt kartársainknak és barátainknak a múlt évinél is fokozottabb mérvű támogatását. Hisszük, hogy ha ez meglesz, már a jövő közgyűlésen komoly eredményekről számol­hatunk be. Jó reménységgel eltelve köszöntjük tisztelt kar­társainkat s egyesületünkre istenáldotta boldog új évet kivánunk. A salgótarjáni energiaforrás. A magyar elektrifikálás nagy munkájában első helyet foglal el a Salgótarjáni Kőszénbánya R.-T., amely már a szászvári telepéről látja el 130 km. hosszú 35.000 voltos távvezetékén Kaposvár, Dom­bóvár, Szegszárd, Tolna és vagy félszáz dunántúli község villamos szükségletét. Ugyancsak 150 km. hosszú távvezetékén Esztergom, Komárom, Zsámbék, Nagymaros stb. közben eső községeket, dorogi cent­­ráléjából. De mindkét centráléjánál jóval nagyobb a salgótarján­ vízválasztói áramközpontja, amelynek kapacitását 1928. évben megkétszerezte és a legmo­dernebbül átépítette. Hogy ez mily hatalmas munka volt, azt a fel­használt anyagok számösszege mutatja. És pedig 1 db. Zölly-féle 10.000 H. P. gőzturbina 2 db. B. W. 22 atm- nyomású vándor-rostélyos kazán. Két régi pedig átalakításra kerül úgy, hogy a 22 atm.-ju kazá­nok fűtő felülete 1470 mm lesz- A régi kazánok fűtő felülete 3070 mm, amely 3 db. turbót tart üzemben. A centrálé összes teljesítménye 18.000 Kw. A 66.000 voltos szolnoki fővezeték 130 km. hosszú, melybe közel 700 db. 30 g átlagos súlyú vasoszlop van felállítva s ezen oszlopokra 4X70 mm^ kábel van felszerelve. A fővezetéken átvihető energia ma 2X4000 Kva- De ez még a terhelés növekedésével többszörözhető a tartalékok kiépítése révén. A főve­zetékhez csatlakozik a 22.000 Voltos 3 elosztóvonal, circa 300 km. hosszban. A felhasznált anyagok réz, vas, porcelán, talpfa, beton, tégla, nyerskő, közel 1000 vagon rakományt tett ki. És a tracho-házak olajkapcsolói és transfor­­mátorjai 35.000 kg. olajat igényeltek. Az üzembiztonság támogatását az adott ren­delkezések gyors elintézését Szolnok, Hatvan, Víz­választón lévő tracho-házak között a rádió­telefon szolgálja. Mindhárom helyen leadó és felvevő állo­mással. E készülékek a 66.000 Voltos kondenzátoro­kon keresztül, igen magas­ rezgésszámú hullámokat küldenek állomásukra. Ezen elektromos hullámok a villamos energiát átvivő 70 mm" kábeleken jóve­zetékre találva, mint felületi töltések haladnak tova. Ezek után bizakodva nézhetünk a magyar jövő elé és merjük hinni hogy a nemzetgazdasági szem­pontból igen kívánatos elektrifikálás jó kezekbe jutott, s a jövőben is halad tovább célirányos útján. Cila István: (Úgy értesültünk, hogy a Salgótarjáni Kőszén­bánya R.-T. megszerezte a szegedi Központi Gáz- és Villamossági R.-­F. részvénytöbbségét, azzal a céllal, hogy távvezetékét Szegedig kiépítve. Vízvá­lasztón lévő központjával a szegedi központot párhu­zamosan működtethesse. Szerkesztő:­ Külföldi tanulmányutam tapasztalatai. Irta: Hajdú Ferenc műszaki felügyelő, a Gépészek Orsz. Szövet­sége szegedi fiókjának elnöke. Folytatás Kedves Kartársaim! Az emberi szellem vívmányainak és elsősorban technikai alkotásának megismerése iránt mindig élénk vágy­at éreztem. A Sors kegyessége lehetővé tette nekem azt, hogy Csonka hazánknál gazdagabb, szeren­csésebb nyugati országok rohamosan fejlődő techni­káját, több izben a helyszínen ismerjem meg. A világ­háború előtt néhányszor államköltségen, legutóbb, de remélem nem utoljára — pedig „Az Est“ szerkesztő­ségének 1000 pengős tanulmányi ösztöndíjával beutaz­tam Svájcot, Francia- és Németországot. Utazásom alatt, amennyire az idő és a körülmények engedték, bepillantást szereztem a legújabb, jórészt háború után létesült hatalmas erőüzemekbe. Szerény tapasztalata­imról örömmel számolok be ez alkalommal kartár­saimnak, kérvén türelmüket és előadásom fogyaté­kossága miatt szíves elnézésüket, hiszen a toll nem kalapács és a gépész nem í­ómesterember. Előadásomat a világ víz-, gőz- és egyéb erő­forrással termelt villamos energiamennyisége és annak államok szerint való megoszlása ismertetésével kez­dem, azután a tulajdonképeni tárgyra, a megtekintett üzemek és villamosított vasutak ismertetésére térek át, végül összefoglalom a megtekintett államok energia­termelési viszonyait, tekintettel Csonkamagyarországra. iMÉMÉWMÉ lÉMl­íiV líi­ 111 VII ÉÉflB MK­liMHiH IM­IMIMÉ TOTAL folyékony szénsavval működő és száraz porsugárral oltó tűzoltó készülék egy üzemnél sem nélkülözhető, mert: a TOTAL télen nem fagyhat be, nyáron nem száradhat ki, nem ok­oz károkat, nem robban, legbiztosabb, mert nem rozsdásodik, oltja az összes szilárd és folyékony anyagok tüzét, tehát a benzin, olaj, petró­leum, kátrány, szesz, aether, karbid, film, celluloid és elektronfém tüzét és veszélytelenül használható villamostüzek oltására is, mert a „TOTALIT“ szénsav fejlesztő száraz oltópor igen rossz áramvezető. Magyarországi lerakat: műszaki üzlet, Bpest, Vigszinház­ u. 5. Telefon T. 77-99. Sürgönydm: Totaki Budapest LIGETI és BIRO

Next