Gépészek Országos Szövetsége - Hivatalos Lap, 1935 (41. évfolyam, 1-12. szám)

1935-01-01 / 1. szám

GÉPÉSZEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE set pök a parkettre. Sajnos, ez a sűrűbbik eset. Kacsa Peti a legtöbb esetben elgibiceli utolsó hatosát is és reggel felé­gémberedetten­ vánszorog ki a kafiból, hóna alatt a száraz fával és nekiindulva egy éhező, sötét nappalnak, elnyeli őt a nyomora, zavaros, kétes élet gyomra. II. Nyilas Misi Móricz Zsigmond „Forr a bor" című könyvének főalakja Csizmarek kortársam hívta fel rá a figyelme­met. Nyolcadikos, érettségizett diák. Süldő poéta, bik­­fic, mint Petőfi mondotta fajtájáról. Egyéniségében fél­szeg, bátortalan, határozatlan, töprengő. A reális tan­tárgyaktól való undorában egy emelkedettebb ködtér­ben véli magát és — mint minden hasonmásának — az a hite, hogy valami hallatlan nagy művet fog al­kotni. Ebben éli ki magát és olykor-olykor készen áll arra, hogy az életbizonytalanság világába induljon. Szerinte kétféle ember van, az egyik a finom, nemeslelkű, olvasott ember, a másik pedig az olvasat­­lan primitív ember. (Ez nagybátyja, a kovács­ gépész)­Andor fogja el attól a gondolattól, hogy egy „ol­vasott, nemes finomlelkű leány egy zsíros, mocskos gépész felesége lesz.“ Nyilas Misi, a poétatanonc, később azon dühöng, hogy Kovács gépész nagybátyja a társadalom lebecsü­lésétől menekülni, mesterségét elhagyni, tanulni és hivatalnokká lenni készül . . . Szóval Nyilas Misi érik. Forr a bor. ... Móricz Zsigmond, könyvének végén a sorok között sülyeszti bele Nyilas Misit az igazi való életbe, ahol — sajnos — lépten-nyomon találkozik vele és jellegzetes ködös nézésével „a mocskos gépész.“ Központi választmányi ülést december 19-én tartottunk. Az ülésen Kiss György elnökölt. A múlt ülés jegyzőkönyvének hozzászólás nélküli hitelesítése után a pénztáros terjesztette elő jelentését amelyet a választmány elfogadott. A titkári jelentést Sarkady Sándor ügyvezető alel­­nök terjesztette elő. Kegyeletes szavakkal parentálta el Gazdagh József kartársat ki elköltözött sorainkból. A szövetségi tagok sorába felvétettek: Fischer Ede, Gaál Béla, Tóth Pál, Pintér Mihály. Szomody Istvánnak a titkári tisztről történt lemon­dásával kapcsolatosan széles módrű vita folyt le. Részt­vettek benne : Sarkady Sándor, Bodó Dávid, Csizmarek József, Körmendy Gyula, Maasz Endre, Németh Béla, Novota Dezső, Magyar László, Révai Rezső, Proska Tibor, Farkas Dezső, Szeder Győző, Rátkai Vilmos, kartársak és Kiss György elnök. Végül a választmány bizalmáról biztosította Szomody Istvánt. A választmány ezután Magyar László kartársat, a karcagi fiúknak az ülésen megjelent titkárát ünnepelte. Magyar László megköszönte az üdvözlést és indít­ványt tett a bércséplőknek szövetségünkbe való beszer­vezésére. Foglalkozásukat képesítéshez akarják kötni és a debreceni kamarához vagy szövetségünkhöz óhajtaná­nak csatlakozni. Vezetőségük szerint csak az tehessen vizsgát ki több éven át végezte ezt a munkát. Szövet­ségünkben volna a helyük. Kiss elnök örömmel veszi az indítványt, a tárgya­lásokat folyamatba tesszük. Sarkady alelnök bejelentését, hogy Eckhardt Ti­bornak genfi munkásságáért Szövetségünk köszönetét fejezte ki, a választmány őszinte örömmel és helyeslés­sel vette tudomásul. A továbbiakban a karácsonyi segély kiutalása tár­gyában döntött a választmány. Csizmarek József alelnök az 50-ik közgyűlés elő­készítését tette szóvá. Skergula kortárs felszólalása után az előkészítő bizottság megválasztása a jövő ülésre halasztatott. Magyar László kortárs a leállított elektromos tele­pek üzemképessé tétele végett a kereskedelemügyi mi­nisztériumhoz kívánna fordulni s megvilágítja a kérdést nemzetvédelmi szempontból. Csizmarek József alelnök értékes felszólalással gazdagította e vita anyagát. Ugyancsak Magyar László felszólalt a továbbiak­ban, az üzemekben megfelelő képzettségű egyének el­helyezésének kérdéséről, valamint a havi fizetéses rend­szer kieszközléséről. Csizmarek alelnök és Kiss elnök világították meg még e kérdéseket. Gyurcsik könyvtáros közli a választmánnyal, hogy a tagok kompresszor könyvet keresnek. A könyvtárban nincs. Körmendy Gyula kijelenti, hogy egyet ajándékoz a könyvtárnak. Köszönettel tudomásul vétetett. Végül az elnök karácsonyi jókívánságai mellett az ülés 10 órakor zárult. Szegedi fiókunk Domonkos alelnök kortárs elnöklésével és 34 tagtárs részvételével december 9-én tartott ülést. A titkár felolvasásában tárgyaltattak a győri és karcagi fiókok átiratai. Előnyhöz jut, ha hirdetőink ig­énybevételénél lapunkra hivatkozik. Mi csak a köz­ismerten legjobb cégeket hirdetjük és ezek legtöbbje engedményt ad azok részére, kik lapunkra hivatkoznak. Nekünk pedig ezzel szívességet tesz. Kérjük tehát, hogy minden rendelésnél vagy érdeklődésnél hivatkozzék lapunkra.

Next