Mezőgazdasági Mérnök, 1966 (7. évfolyam, 1-21. szám)

1966-01-19 / 1-2. szám

A hazaérkezés boldog perce. Ferihegyen rokonok, ismerősök és persze, a kérdések özöne fogad. Mindenkit más érdekel, mire a zavarosból előhalásznám a választ, már a következő érdeklődőhöz kell fordulnom ... Leghelyesebb lesz tehát az időrendi sorrendet követni. Utazunk Tíz boldog, izgatott diák várakozik szeptember 3-án a Ferihegyi repülőtéren. Hárman a Kertészeti-Szőlészeti, ketten a Debreceni Agrártudományi Főiskola, öten pedig egyetemünk hallgatói. Kétórás várakozás után végre beszállhatnak a 335-ös párizsi gép utasai is, felbúgnak a motorok és egy próbakör után rohamosan szűkül az öreg föld, a délkörök egész közel kerülnek egymáshoz. Mire elérjük a 8 ezer méteres magasságot, magamhoz térek. Közben eltűnt a József Attila lakótelep, a Duna csak vékony acélszalagnak, a budai Vár csupán játékszernek tűnik. Jó két, pontosabban két és fél óra múltán, elöl kigyullad a felirat: „A dohányzást kérjük abbahagyni, a biztonsági öveket bekapcsolni!” Elérkezett a leszállás pillanata. A stewardess cukorkát kínál, miközben ellenőrzi, minden utas végrehajtotta-e a biztonsági intézkedéseket. Pár perc és a Bourget-i repülőtér betonján landolunk két hatalmas Caravell között. Odagurítják a lépcsőt és már nyílik az ajtó. Az első benyomás: Párizsban legalább 15 fokkal hidegebb a levegő, mint Pesten. Gyors útlevélvizsgálat, majd feltűnik Michel, kísérőnk és rövidesen egy kis Saviem autóbusszal robogunk Párizs felé. Az út két oldalán konyhakertek, s egy-egy égbe nyúló, vagy 15 emeletes, felhőkarcoló. Mindenfelé útépítkezések és noha még el sem értük a tulajdonképpeni Párizst, szédületes a forgalom. Színes teherautók, eszterházikockás személygépkocsik — Renault-ok, Citroen-ek, Peugeot-k kavalkádja. Micheltől megtudjuk, hogy csoportunk két hetet a mezőgazdasági főiskoláiról híres Montpellier-ben tölt. Közben, hogy ízelítőt kapjunk a „világ fővárosából”, nem a hosszabb, de gyorsabb, Párizst megkerülő úton, hanem a város középpontján hajtunk keresztül. Sajnos, az időjárás nem fogadott kegyeibe, a szemerkélő esőben alig látszik az Eiffeltorony város fölé emelkedő csúcsa. Végighaladunk a Champs Elysée gyönyörű sugárútján és nemsokára kiérünk a most épülő autóbahnra, s most már ezen robogunk tovább nyugat felé. Ahogy közeledünk a Párizstól mintegy 30 kilométerre elterülő grignoni Ecole Nationale Superieure Agronomique-hez, egyre keskenyednek az utak, de állapotuk továbbra is kitűnő. Aztán egy domb mögött feltűnik a 600 lakosú község, a magas fallal körülvett gazdaság és őspark. 1826-tól ez a francia mezőgazdasági felsőoktatás egyik fellegvára. A kastélynál Monsieur Edgar Scotti, a főiskola tanára fogad, aki grignoni tartósodésunk alatt a vezetőnk. Elhelyezkedünk egyágyas szobáinkban, majd megvacsorázunk és megismerkedünk a következő 14 nap programjával. Vendégségben a grignoni Ecole Nationale Superieure Agronomique-ban Másnap, reggeli után, a főiskola igazgatója, Khatchadourian úr fogad. Egész kis nemzetközi diákcsoport gyűlt itt össze; tíz bolgár, tíz magyar és egy izraeli hallgató. Francia nem volt közöttünk — nekik szeptemberben még tart a vakáció. Első utunk a kísérleti telepre vezet, ahol a lucerna és a burgonya jobb tárolási lehetőségeit vizsgálják. Olyan eljárásokat igyekeznek kidolgozni, hogy a megtisztított burgonya — lényeges tápanyag-veszteség nélkül — minél tovább tárolható legyen. Diafilmeken megtekintjük a búza-, a kukorica-, a burgonya kísérleti táblákat, öntözési kísérleteiket, az amerikai talajfertőtlenítő gépet, mely folyékony propángázt vezet a talajra, meggyújtja és így felperzseli a gyomokat. Délután a Monfort l’Amaury gabonatároló szövetkezetet tekintjük meg. Délután 14 órára jelentették érkezésünket. Legnagyobb meglepetésünkre, az odavezető N 12-es, háromsávos úton, kocsink egyszerre csak megáll és vezetőnk közli, még hét perccel több időnk van 2 óráig, mint amennyi szükséges, márpedig egy francia, a világ minden kincséért sem érkezik előbb, mint ahogy bejelentette magát. Ha kell, inkább az utcán várakozik! Hogy időnk ne vesszen kárba, vezetőnk röviden tájékoztat a francia szövetkezeti mozgalomról. Már a századforduló idején volt 500 szövetkezet, a nagy fejlődést azonban a húszas évek hozták meg. Jelenleg körülbelül 26 000 szövetkezet funkcionál az országban, köztük olyan hatalmas mammutszövetkezetek, mint például a SICA, vagy a La Fayette, melyek egész Franciaországot behálózzák. A szövetkezetek nagy része specializált: felvásárló-, gabona-, hús- és zöldségtermesztő, bortermelő és gépszövetkezetek, melyek az értékesítésen és beszerzésen kívül, szakmai tanácsadással is foglalkoznak. Természetesen, mint ahogy a fentiekből is kitűnik, egyáltalán nem hasonlíthatók a mi termelőszövetkezeteinkhez, hiszen ezek csak beszerzési és értékesítési társulások, a termelés egyéni. Közben letelik a hét perc és megérkezünk. A Monfort l'Amaury 10 éves szövetkezet. Teljesen automatizált minden munkafolyamat, a szükséges öt ember munkája jóformán csak az ellenőrzésből és karbantartóél áll. Évi kapacitása: 45 000 g. Most automatikus burgonyafeldolgozó épül. Itt konyhakész árut állítanak majdelő. Másnap, Monsieur Boueldieu vezetésével, egésznapos kirándulásra indulunk, Loire megyébe. A Dreux-i mezőgazdasági gépjavító üzem (gépeladással is foglalkozik és a javítás idejére, ha a megrendelő úgy kívánja, kölcsöngépet adnak az elromlott helyett), utána Clevilliers-i lucernaszárító szövetkezetet látogatják meg. Az üzemet a környék lucernatermesztői hozták létre, előre meghatározzák, hogy kinél, mikor kaszálnak és az időjárástól függően, a lucernát vagy renden fonnyasztják egy-két óráig, vagy azonnal a központba szállítják a szövetkezet gépkocsijával, ahol azután másfél cm nagyságúra felaprítva, forró levegős szárítódobba adagolják, porrá őrlik, préselik. Az árut ugyanis préselt formában raktározzák és értékesítik. Egyébként évente négyszer kaszálnak és kétévenként telepítenek. Utunk következő állomása 2»d»s«r bsS-hcím 130 hektáros gazdasága, mely a környék gazdaságaihoz képest, (általában 60 ha) nagynak számít. Mint a főiskola tanára, kísérleteire is felhasználja saját gazdaságát. Egy 50 és egy 35 lóerős traktor, egy 2,5 m vágószélességű kombájn, kétsoros kukoricacsőfosztógép, modern magtár és szárítóberendezés tulajdonosa. Chateau-Neufben, az „Arany Oroszlán” étteremben ebédelünk. Egyik bolgár barátunk, nem tudván, mit cselekszik, otthagyja az enyhén szagos sajtot. A pincér felháborodva javasolja: tegye inkább a zsebébe. A sajtkultusz ellen vétemi — a sértések legnagyobbikának számít Franciaországban. Állítólag De Gaulle mondta egyszer, hogy az az ország, ahol 350 féle sajtot gyártanak, nem veszhet el soha. Dangersben egy kisüzemi módszerekkel dolgozó csirketenyésztő szövetkezetet tekintünk meg. A legérdekesebb a hatalmas tápválaszték és a 3000/óra áteresztőképességű tojásválogató. Visszafele Chartresen utazunk keresztül. Szinte egyedülállóan gyönyörű katedrálisa valamennyiünket elragadtatásra késztet. A főiskola gépesítési laboratóriumában Monsieur Aubineu előadását hallgatjuk a francia mezőgazdaság gépesítésének fejlődéséről. Az ország mintegy kétmillió gazdaságának átlagos nagysága 18 hektár, ezek 50 százaléka 10 hektárnál kisebb, 5 százaléka 50 hektárnál nagyobb. Évente 7000 új traktor kerül forgalomba. Nyolcvan féle típus. A legelterjedtebbek: a Massey Fergusson, Renault, McCormick, Someca, de számottevő a Ford, Deutz, John Deere és a Zetor traktorok száma is. Inkább a kisteljesítményű traktorok kelendők, mert ezeket a kisgazdaságok jobban ki tudják használni. Terveik szerint, 1975-re 72 000 új traktor lesz az országban és csak 24 000 gazdaság, átlagosan 130 hektárnyi területtel. A főiskola hallgatói az első évben a motorokkal és traktorokkal, másodéven a mezőgépekkel, harmadéven pedig gépspecializálás címszó alatt üzemelési kérdésekkel foglalkoznak. Jól felszerelt laboratóriumuk van, melyben nagy örömmel fedeztük fel a magyar gyártmányú Mirkez Diesel-adagolószivattyú vizsgáló próbapadot. Mint mondották, nagyon elégedettek vele. Egyébként nagyon sok szemléltető eszköz segíti elő a tananyag könnyebb megértését. Több munkagép oldallemezét átlátszó műanyaglap helyettesíti, így működés közben is nagyszerűen tanulmányozható a gép. Monsieur Poiteuin, az üzemszervezési tanszék vezetőjének előadásából kiderül, hogy francia testvérintézetünkben is fontos szerepet tulajdonítanak a gyakorlati oktatásnak. Igen jó a tanárokkal való ellátottságuk; egy oktatóra átlag öt diák jut. Igaz, hogy a főiskolának összesen 250 hallgatója van. Katalógust nem tartanak, de a vizsgakövetelmények igen magasak. Jegyzet alig van, a tankönyvek drágák, így az órák látogatottak és a hallgatók rákényszerülnek a jegyzetelésre. A fiatal szakember ott helyezkedik el, ahol tud. Sokan az afrikai országokban, mert több lehetőség van és nagyobb a kereset. Champagnei kirándulásunkra hajnalban indulunk, hogy elkerüljük a párizsi csúcsforgalmat. Hiányoljuk a város körüli zöldövezetet. Elmondják, hogy a nagy munkaigényes kertészet azért nem fejlődhetett ki Párizs környékén, mert a metropolisz elszívja a munkaerőt. A fővárosba Normandiából, Champagneból és Afrikából szállítják a zöldség- és gyümölcsfélét. Útközben azt is megfigyeljük, hogy a gabonatartót magasra hagyják, s vagy felégetik, vagy felszecskázzák és beszántják. Ennek oka alighanem az, hogy ezek a gazdaságok állattenyésztéssel nem foglalkoznak, a földeket főleg csak műtrágyázzák. Csak külön rendelésre báláznak, a szállításról pedig a megrendelő gondoskodik. Elhagyjuk Soisson gyönyörű gótikus templomát és Reims felé közeledünk. Az ősi koronázóvárosból először az autóversenypályát hirdető óriási gumireklámokat láthatjuk. Reims, ma a pezsgő fővárosa. Nem hagyhatjuk ki programunkból a MUMM pezsgőgyárat, ahol meg is kóstoljuk a világ egyik legjobb pezsgőjét. Sajnos, a híres reimsi katedrálist éppen renoválják, de az állványzat mögött megbújó portálban így is lehet gyönyörködni. Versailles Szeptember 9-én fegyverzörgésre ébredünk. Megnyugtatnak, hogy az utcán rohangáló német katonák csak egy Párizs felszabadításáról készülő film statisztái. Vsailles-t Saint Cyren keresztül közelítjük meg. A hatalmas versailles-i parkot Notre kertész tervezte. Nagyságára mi sem jellemzőbb; ahogy belépünk, földbe gyökerezik a lábunk a mintegy másfél kilométer hosszú Grand Canale láttán. Balra, a tó felett, a Trianon kastély látható és mindenfelé szobrok, szobrok. Statisztikai adatok szerint a parkban 600 szobor található. A kastélyban örömmel mutatja idegenvezetőnk a tulajdonukban levő magyar népi hímzésű könyvborítót, jelezve, hogy nem mi vagyunk az első „keleti” csoportja. Engedélyt kapunk, hogy a nagyközönség előtt zárt termeket is megtekintsük. Először a Gabriel által épített Operába vezetnek, majd az arannyal gazdagon díszített kápolnába és csak a kevesek által ismert királyi lakosztályba. Megcsodáljuk a Galerie des Glaces hetvenkét méter hosszú tükörtermét, a meghitt kék szobát, majd a Cour Royale-on, az aranykapun keresztül elhagyjuk a kastély területét. Átruccanunk Normandiába Mintha a magyar rónán utaznánk! Asztallap sima földek, akárcsak az Alföldön. A kis paraszti gazdaságok vidéke ez, sok kis legelő, mezsgyesövény tarkítja. Első állomásunk le Pin au Haras, a kedves kis kastély. Köröskörül istállók. Valaha uradalom lehetett, ma híres lótenyésztő telep. Itt gondozták a franciák egyetlen tokiói aranyérmét hozó lovat is. Délután az Aigle melletti mesterséges megtermékenyítő központot nézzük meg. Itt egy olyan megtermékenyítő eljárást dolgoztak ki, amely kizár minden fertőzést. A műanyagcsőben tárolt ondót egy fémcsőbe helyezik, melyet szintén egy olcsó műanyagcső véd kívülről. Használat után az olcsó műanyagcsövet eldobják — az acélműszer steril maradt. Bővebb felvilágosítást nem adnak, félnek a „komkurrenciától”. Udvariasan, de határozottan más témáról kezdenek beszélni. Szeptember 11-én, a La Fayette szövetkezet Genneviliersi gabonatárolóját tekintjük meg. A prospektus Európa legnagyobb ilyen létesítményének nevezi. A Szajna egyik dokkja mellett emelkedik a 45 méter magas főépület és a részben még építés alatt álló tárolók, melyek összkapacitása 1:200 000 mázsa. Az olcsó szállítást a folyó biztosítja. Az uszályok fenekéből szívócső szállítja az aranyló magot a hatalmas épületbe. A tároló összes munkafolyamatait automatizálták, a munkások feladata csak a javítás és a gépek felújítása. Visszafelé — a kuriózum kedvéért — megnézzük a párizsi kutyatemetőt a Szajna egyik szigetén. Délután egy nyugatnémet csoporttal mi is megtekintjük a Saclay-i atomüzemet. Egész utazásunk alatt, egyedül itt van szükség útlevelünkre. Először levetítettek egy, az atomenergia békés felhasználását bemutató filmet, majd végigvezettek a kísérleti intézeten; reaktort, részecskegyorsítót, izotópkísérleteket mutattak. Versailles-ben meglátogatjuk még az ONRA Mezőgazdasági Kutató Intézetet. Itt hozták létre, egy kb. 500 négyszögölnyi területen az ország összes talajainak gyűjteményét, melyen központilag kidolgozhatják a talajjavítás főbb módszereit. Van egy műszerük, mely kimutatja a levegő egy köbméterében található spórák számát. A fagy elleni védekezés módjait is itt vizsgálják. Az intézet feltűnően gazdag szemléltető eszközökben. Szeptember 14-én ismét egésznapos kirándulás szerepel a programban. A Párizstól északra fekvő Oise Department a cél. A főváros és a külvárosok után, a Bourgeti repülőtérnél az északi autópályára térünk. Az út egyhangúnak tűnik, nagy kukorica-, cukorrépa-, burgonyatáblák, gabonatartók mindenütt. A modern út — mintha utasát lélegzethez akarná juttatni a párizsi forgalom után — elkerüli a településeket. Változatosságot legfeljebb az elektromos távvezetékeken elhelyezett jelzőgombok, ritkán a szembejövő járművek és az utat köröskörül szegélyező hirdetések jelentik. Amikor letérünk az autóbahnról, 2 frank vámot kell fizetni. Hamarosan megérkezünk Morte Fontainebe, Monsieur Jonnard birtokát meglátogatni. Az idősebb úr először a cukorrépatáblához „dirigálja” a buszt. Érdekes, hogy itt a répa cukortartalma mindöszsze 12 százalék. Alighanem a kevés napfény ludas ebben. A répatábláról a gyümölcsösbe megyünk. Főleg téli almát és a kedvelt starking, ranett fajtákat látjuk. Itt aztán megéri a fáradtságot a gyümölcstermesztés; a közeli metropolisz minden mennyiséget elnyel. Nagy gondot fordítanak a minőségre. A tulajdonos saját hűtő- és érlelőházzal rendelkezik. És a munkaerővel való ellátottság? Szerte Franciaországban, így itt is, spanyol, portugál idénymunkások dolgoznak, akik, mint nem egyszer hallottuk, „igénytelenek”. A munkaadó megfizeti az idénymunkás meglehetősen drága vasúti menettérti jegyét és még így is olcsóbban jön ki, mintha francia munkást alkalmazna. Látogatásunk idején is vagy 15 spanyol munkás szedte az almát. Beloruszok és Utasok Mivel túlhaladtunk az előre betervezett időn, ezért a következő állomáson, Percy les Gombriesben, csak Monsieur Villiot rövid beszámolóját hallgatjuk meg a gépszövetkezet tevékenységéről. Örömmel fedezzük fel az udvaron az új Belorusz és Utos traktorokat. Mint mondják, ezek olcsóbbak, mint a hasonló teljesítményű nyugati márkájú traktorok. (Folytatjuk.) ШЕЛИЙ | r 'ЯШШ - t :| шШШ Kilátás a párizsi Notre Dame tetejéről Montpellier — vízvezeték. A montpellier-i régi egyetem bejárata. Aigues Mortes bástyái.