Mezőgazdasági Mérnök, 1985 (26. évfolyam, 1-10. szám)
1985-01-01 / 1. szám
A Zikligben is megizzadtunk Bár odakint jeges januári szél dermeszti keményre a világot, mi a hidegre mégsem panaszkodunk. Nekünk, vizsgakötelezettséggel terhelt, egyszerű mezei egyetemistáknak mostanában, inkább melegünk van. Hát igen, a vizsgaidőszak újra eljött, hogy sötétebb színekkel vonja be az egyetemi életet. Ilyenkor tanulunk ülve, állva, fekve, használaton kívüli tévészobák homályába húzódva, a könyvtárban, a szemináriumokban, meg mindenütt. A kollégiumi szobákon kívül a legnépszerűbbek a szemináriumok. Nagyon nehéz üres teremre bukkanni, óvatos benyitásodra könyv lapjairól felvillanó marcona tekintetek adnak elutasító választ. A szobákban néhol teljes a csönd, máshol áll a bolondokháza. Nagyon különböző módon tanulunk. Van, aki kiikészül a hétköznapi zajoktól, és elmenekül — például a vécébe. Szóbeszéd tárgya az a gazdász egyed, aki reggel nyolckor fogta a könyvét... Nem csigázom az olvasó érdeklődését — fél kettőkor jött ki. Szemmel láthatóan elégedetten. Amit enynyi idő alatt a végéből meg lehetett tanulni, ő megtanulta. A vizsgán egyébként négyest kapott, de jógából mindenféleképpen ötöst érdemel. Tanulunk. Sokat vagy keveset, mindenki máshogy. Vannak „holtbiztos” módszerek, de hogy az egész mennyit ér, az csak a vizsgán dől el. A vizsgán... Itt néha egészen furcsa dolgok történnek. Az egyik harmadéves gépészgyöngyszem a burgonyát, mint trópusi növényt jellemzi, olyan magabiztossággal, hogy percek telnek el, mire a hüledező vizsgáztató szóhoz jut. Az egyik elsőéves gazdászhölgy három darab kétjegyű egész számot kerek tíz percig ad össze. Az eredmény a meglehetősen alapos munka ellenére sem stimmel.. Persze, a többség jól, de legalábbis megfelelően vizsgázik. Az elsőéves gépészek is, pedig a csapattól már a félév során tízen maradtak el — kitartó társaik szerint a vizsgától való félelmükben. Ez elgondolkodtató, mert az évfolyam a vizsgákon (egy-két alkalmat kivéve) nem szerepelt olyan rosszul, hogy ez a félelem indokolt lenne. Ami a félelmet illeti, nos ettől az éltesebb egyetemi polgárok sem mentesek. Talán csak az aggódás tárgya változik, nem magától a vizsgától tartunk, inkább egyes tételektől, egy-két vizsgáztatótól. Az idegesség általános tünet. Vizsgázik a Gazdász II... A folyosón a megszokott kép, a megmérettetés ajtaja előtt kisebb-nagyobb csoportokba verődve aggódnak az agronómusjelöltek. Kiválik közülük egy, rövid monológban búcsúzik egyetemi éveitől, aztán bemegy. Ötöst kap. Készülődik a következő. Üveges szem, remegő lábak — négyes. És ez így megy egész délelőtt. Néha be-becsúszik egy-egy ,kettes, hármas, de a jegyek általában jók. Akkor hát minek,ez a nagy izgalom? Ha ennyire tud a társaság, nem lenne jobb nyugodtabban bemenni? Nem hagy nyugtan a dolog, a kollégiumba menet meg is kérdezem. A válasz pofonegyszerű. — Jobb idegesen bemenni és nyugodtan kijönni, mint nyugodtan bemenni és romokban kijönni. Érdekes meglátás. Megszokásból izgulunk. Vagy ki tudja. A büfék előtt hosszú sor. A kávé a sztár, a szendvics nehezebben fogy. A csokit is viszik, jól jön a vizsgán. Egyesek állítólag öt-hat táblát is megesznek egy írásbelin. Este van, este van, ki-ki — no nem nyugalomba, hanem vérmérsékletének megfelelően, szokásos „estiségeibe” menekül. Sokan tanulnak, de a vizsgák után megtelik az „Agrár” is. Itt már nyoma sincs az izgalomnak. Másodéves gépészek kezében söröspohár. Módfelett vidámak. — Sikerült a vizsga? — kérdezem. — Tökéletesen — hangzik a tömör, elégedettséget sugárzó válasz. Az ünneplés pedig záróráig folytatódik, majd reggel újra indul a tanulás. Vizsgaidőszak van: Tamás Gábor » „Az " rettenetes matek" a vizsgaidőszak még el " sem kezdődött, s a gépész első évfolyamból már tízen „lemorzsolódtak”. Amikor a gólyákat az okok felől kérdezte az illetékes dékánhelyettes, elsőként a matematikára hivatkoztak. Dr. Szendrő Péter erre összehívta a tankörök képviselőit egy beszélgetésre, amelyen részt vett dr. Obádovics J. Gyula, a matematikai tanszék vezetője, dr. Galántai Aurél, aki az elsősöknél a tárgy előadója és dr. Csikós Miklós, a gyakorlatok felelőse. A cél: tisztázni, hogyan lehet megtartani a szigorú követelményeket úgy, hogy a hallgatók teljesíteni tudják azokat. Az eszmecsere során, a többi között kiderült, hogy a tíz távozó elsősből hat a matekjegyei miatt nyugodtan maradhatott volna. A másik négy ugyan szinte csupa egyes téhát írt, de a vizsgán ettől akár még jelest is lehet kapni. Talán nem is a jegyek miatt döntöttek úgy, hogy távoznak, hanem azért, mert az első egy-két hónap alatt annyi kudarcélmény halmozódott fel bennük, hogy elment a kedvük az egész egyetemtől. Kudarc persze nemcsak matekból érte őket, de mi most, akárcsak a beszélgetés résztvevői, maradjunk ennél a tárgynál. Miket mondtak a hallgatók? Az előadó túl gyorsan halad, az elméleti tételeket nem mindig szemlélteti példamegoldással, nem elég világosak a jelölések, az előadások és a gyakorlatok néha nincsenek szinkronban, nem minden gyakorlatvezetőnél oldanak meg elegendő típuspéldát, ennyi anyaghoz kevés az előadási óra, kevés a gyakorlat. A tanszék képviselői, elismerve a felvetések zömé-ének jogosságát, kifejtették: matematikából a dolgok egymásra épülnek. Nem számíthat eredményre, aki nem tudja a középiskolás törzsanyagot, és úgy jár gyakorlatra, hogy nem tanulmányozza át az előadások anyagát, s nem gyakorolja otthon az előző alkalmakkor vett példákat. Dr. Galántai Aurél, aki nem sokkal az egyetem elvégzése után kandidátus lett, és félúton a harminctól a harmincöt év felé már docens, későbbi beszélgetésünk során elmondta: ő kérte hallgatóit, ha valamit nem értenek, azonnal szóljanak. Mivel azonban sem az előadásokon, sem az ifjúsági parlamenten nem jelezték problémáikat az elsősök, kicsit meglepődött, amikor röviddel a vizsgaidőszak előtt tapasztalta kétségbeesésüket. Az egyetemre gyengébb matematikai eredménnyel is be lehet kerülni, például az országos középiskolai tanulmányi versenyek legjobbjainak. Aki azonban mulasztásait nem pótolja, annak viselnie kell a következményeit. A tanszék szívesen vállalkozik konzultációra — a vizsgaidőszakban naponta van erre lehetőség —, de ez sem pótolhatja a hallgatói felkészülést. Lapzártakor a vizsgaidőszaknak még csak a felén, a matekvizsganapok közül csupán kettőn van túl az évfolyam, az értékelés így korai lenne. A január 4- én vizsgázottak átlaga 2,2, nyolcan „buktak meg”, négyen kaptak négyest. Január 9-én már jeles is volt. A 2,2-es átlag egyébként néhány nappal újév után nem számít különösebben rossznak (legalábbis ebből a tárgyból), tavaly például a január elseje utáni első vizsganapon tízből hatan kaptak elégtelent, és 1,8-es átlageredmény született. Szebb jövőt sejtet az évfolyam gyakorlati jegyeinek átlaga, amely 2,7. Mielőtt a kedves olvasó ezen mosolyra fakadna, vegye figyelembe, hogy a jelenlegi másodévesek, akik közül 1983 szeptemberében hatvanan írtak egyes zárthelyit, ebben a tanévben a három félév anyagát felölelő dolgozattal 3,5-es átlagot produkáltak, s akadt csoport, amely 4,5-es eredményt ért el. Minden kezdet nehéz, szokták mondani. Ezzel egyenértékű az a szólás, hogy minden jó, ha a vége jó. Nehéz kezdés után nagy-nagy szorgalommal, jó néhány ember szerzett már ezen az egyetemen jeles diplomát, s állt helyt aztán kitűnően a termelésben vagy egyéb területeken. Egyetemünkön ma a hallgatók bátran elmondhatják problémáikat oktatóiknak. Sok mindent meg lehet beszélni, sok mindenen lehet változtatni. De egy dolog nem fog megváltozni: aki diplomaszerzésre adta a fejét, annak rengeteget kell tanulnia — az első perctől kezdve. Dulai Sándor 1985. JANUÁR Mélépsíáasán'(NAMérnök ) Portrék @ Portrék Ф Portrék • Portrék @ Portrék Megismerni az ismeretlent Lapunk novemberi számában apró hír tudósított arról, hogy dr. Stefanovits Pál egyetemi tanárt, akadémikust, a talajtani tanszék vezetőjét tagjai közé választotta a Természettudósok Német Akadémiája. Ez alkalomból beszélgettünk az akadémiai tagságról, munkájáról. — Kevés embernek jut osztályrészül, hogy akadémikus lehet, mégis sokakat érdekel, hogy mit kell ehhez tenni. — A kevésbé ismert szakterületeken feltétlenül részt kell venni valamilyen nemzetközi együttműködésben. Aki csak a hazai dolgokkal foglalkozik, annak igen ritkán adódik lehetősége a kapcsolatteremtésre, arra, hogy megismerjék a munkáját és őt magát. Nagy szerepe van a tudományág külföldi ismertségének, megbecsültségének is. A Leopoldina tagságán például jól látszik, hogy a magyar orvosok már régen jó hírnevet szereztek német földön. Munkám révén nekem megadatott a lehetőség a nemzetközi együttműködésre és ezen keresztül a kapcsolatteremtésre is. Egy FAO-programban működtem közre magyar részről, Szabolcs Istvánnal együtt. Európa tarlastárosaival közösen készítettük el az új FAO- kategóriáknak megfelelő talajtérképet. Munkánk során bejártuk és megismertük szinte valamennyi európai ország talajait. Az értékelést egységes elvek szerintvégeztük, így a Szovjetuniótól Spanyolországig egy-egy kifejezésnek, kategóriának ugyanaz a jelentése. Mialatt a talajokat tanulmányoztuk, volt idő arra, hogy megismerjük egymást. Úgy érzem, ez a tizenkét esztendei közös munka is hozzájárult a TNA-tagsághoz. Nemzetközi tevékenysége mellett itthon az egyik legnagyobb talajtani feladat a 100 pontos földértékelési rendszer előkészítése volt. Hol tart ez a munka, mit sikerült az elképzelésekből megvalósítani? — A munka félúton tart. Befejeződtek a vizsgálatok, de a közgazdasági tényezők számbavétele még hátra van. Sajnos, a változatok közül végül azt valósították meg, amelyikkel a jelenlegi aranykorona rendszerhez képest nem sokat léptünk előre, s amely ellentmond a rendszer alapelveinek. A mi elképzeléseink szerint a talajokon mérhető, felismerhető, területileg jól elhatárolható egységekre vonatkozóan kellett volna megállapítani a pontszámokat. Ezáltal kaptunk volna egy térképet, amin a jelenlegi táblahatároktól függetlenül lenne rajta, hogy hol mi van. A táblák nem örökéletűek, területük gyakran változik. A térkép módszer segítségével bármikor pontosan átszámítható a pontérték az új kisebb részre, vagy az összevont nagyobb területre. A megvalósított módszer a régi aranykoronás mintatereket vizsgálja, és értékeli újra. Ezt járásonként átlagolják, amiből végül egy nyakatekert, komplikált dolog jön ki. A legnagyobb hibája, hogy nem a tényeken alapul. Van egy csomó adat — ami azért használható —, csak nem tudjuk, hogy meddig terjed az a terület, amelyre vonatkozik. A kiskapu nyitva maradt. Amelyik mezőgazdasági üzem nem ért egyet a pontszámával, az saját költségére megcsináltathatja a talajtérképes felvételezést. Ehhez fel lehet és fel is kell használni a mintateres módszer már meglevő adatait. — Azt hallottam, hogy a napokban fejezték be egy nagy munka utolsó vizsgálatait... — Az ország agyagásványainak térképezését, amit a bábolnaiakkal kezdtünk el és a MÉM támogatásával fejeztünk be. — Mi a jelentősége? — Erre épül a trágyázás! szaktanácsadás. A tápanyagok megkötődése elsősorban az agyagásványok minőségétől és mennyiségétől függ. Feltérképezésükkel eddigi ismereteink mögé látunk. Ezzel értelmezhetjük a szokványos oldószeres vizsgálattal kapott adatokat. Nem mindegy, hogy a könynyen oldható közepes mennyiségű tápanyag mögött mennyi olyan tartalék van, amit az agyagásvány tart vissza. Viselkedhet semlegesen az ásványi társaság, az ilyenben viszont könnyen mozog az anyag. Ez utóbbi pillanatnyilag nagyon kedvező, de hamar kimerül, míg az előző keveset ad egyszerre, de nagy tartalék van vagy lehet mögötte. Ennek alapján dönthető el, hogy hol és hogyan kell trágyázni. Az agyagásványok ismerete segít megérteni a talajok savanyodását és művelhetőségét is. Tulajdonképpen a talajműveléstől a környezetvédelmen keresztül a vízgazdálkodásig minden ettől az anyagrésztől függ... Még hosszan folytatja Stefanovits professzor, s előadását igazán élvezetes hallgatni. Szemem a szekrényén álló, az évfolyam legnépszerűbb oktatójának járó kupára téved. . .Ebből látom, a másodévesek"véleménye megegyezik az enyémmel. Kérdeznem sem kell, tudom, hogy a talajtan előadáson mindig sokan vannak. Orbán András „Milieatis" gépkocsivezető Harangozó László 1954 óta gépkocsivezető. 1962-ig az Ikárászban dolgozott, miközben 350 ezer kilométert tett meg a legkülönfélébb gépkocsitípusokon. Az egyetemre érkezése után eleinte a „púpos” Warsawával járta az utakat, majd egy év elteltével a rektori hivatal Volga gépkocsijait kormányozta. Az utakon szerzett élményeiről faggattuk abból az alkalomból, hogy nemrégiben kapta meg — az egyetemi garázs dolgozói közül Kiss Imre és Szabó István után harmadikként — az egymillió balesetmentes kilométer megtételét elismerő kitüntetést. — Tulajdonképpen szerencsének is felfogható ez — mondta. — Az a szép a mi szakmánkban, hogy sohasem fordul elő ugyanaz az esemény még egyszer, állandó odafigyelést és szellemi frisseséget követel ez a szakma. Azt hiszem, elmondhatom, hogy az egyetem minden dolgozóját fuvaroztam már, olyanok is Laci bácsiként üdvözölnek, akikre alig-alig emlékszem. Sokszor nehéz volt a szolgálat, előfordult, hogy éjjel egy órakor szálltam ki a sofőrülésből, és reggel ötkor újra indulni kellett. — A sok út nem merítette ki túlságosan? — Mindig az úton az ember szeme, akkor is, ha közben az utassal beszélget. Ilyenkor is tudnia kell a másodperc törtrésze alatt dönteni. Sokszor megtörtént, hogy már tízkor otthon voltam, de éjfélkor még mindig nem aludtam. Kellett a belső feszültség csökkenésének is időt hagyni. — Még öt éve van a nyugdíjig. Három éve garázsfelügyelő... — Egészségi állapotom miatt az állandó utazást abba kellett hagynom, de nagyon szeretem ezt a munkát is. Különösen most télen érezni, hogy az útnak induló kollégáknak milyen nagy szükségük van az emberre, amikor a reggeli indításkor segédkezni kell. De azért vezetek én még ma is mindent, ha kell, még „Süsü Sárkányt”, a hótolót is ... — Vannak-e maradandó élményei az utakról? — Egyszer Szapárfalu és Szolnok között a hófúvásban kellett éjszakáznom. Máskor Sashalmon a buszmegállóban álló autóbuszt kerültem, amikor arra figyeltem fel, hogy a vezetője hevesen integet a karjával. Azonnal fékeztem, de már kiabáltak az utasaim: elütöttük! Milliméterek válaszhatták el a csokor virággal átszaladni akaró nőt, és a kocsi elejét. Kiszálltam, és átkísértem az út túlsó oldalára. Mentem vissza a kocsihoz, amikor a hölgy utánam szaladt, és a csokrot a kezembe nyomta ... Bokodi Ferenc A fótagas rangú szovjet vendégek Anatolij Pronyin, az SEKP KB mezőgazdasági osztályának helyettes vezetője öttagú delegáció élén december 20- án egyetemünkre látogatott. A vendégek az egyetem megtekintése után találkoztak a nálunk tanuló szovjet hallgatókkal. Képünkön: Anatolij Pronyin a hallgatók között HUDECZ JÓZSEF FELVÉTELE