Mezőgazdasági Mérnök, 1985 (26. évfolyam, 1-10. szám)

1985-01-01 / 1. szám

A Zik­ligben­ is megizzadtunk Bár odakint jeges januári szél dermeszti keményre a vi­­lágot, mi a hidegre mégsem panaszkodunk. Nekünk, vizs­gakötelezettséggel terhelt, egy­szerű mezei egyetemistáknak mostanában, inkább melegünk van. Hát igen, a vizsgaidőszak újra eljött, hogy sötétebb szí­nekkel vonja be az egyetemi életet. Ilyenkor tanulunk ül­ve, állva, fekve, használaton kívüli tévészobák homályába húzódva, a könyvtárban, a szemináriumokban, meg min­denütt. A kollégiumi szobákon kívül a legnépszerűbbek a sze­mináriumok. Nagyon nehéz üres teremre bukkanni, óvatos benyitásodra könyv lapjairól felvillanó marcona tekintetek adnak elutasító választ. A szo­bákban néhol teljes a csönd, máshol áll a bolondokháza. Nagyon különböző módon ta­nulunk. Van, aki kiikészül a hétköznapi zajoktól, és elme­nekül — például a vécébe. Szóbeszéd tárgya az a gazdász egyed, aki reggel nyolckor fog­ta a könyvét... Nem csigázom az olvasó érdeklődését — fél kettőkor jött ki. Szemmel lát­hatóan elégedetten. Amit eny­­nyi idő alatt a végéből meg lehetett tanulni, ő megtanul­ta. A vizsgán egyébként né­gyest kapott, de jógából min­denféleképpen ötöst érdemel. Tanulunk. Sokat vagy keve­set, mindenki máshogy. Van­nak „holtbiztos” módszerek, de hogy az egész mennyit ér, az csak a vizsgán dől el. A vizsgán... Itt néha egé­szen furcsa dolgok történnek. Az egyik harmadéves gépész­gyöngyszem a burgonyát, mint trópusi növényt jellemzi, olyan magabiztossággal, hogy percek telnek el, mire a hüledező vizsgáztató szóhoz jut. Az egyik elsőéves gazdászhölgy három darab kétjegyű egész számot kerek tíz percig ad össze. Az eredmény a megle­hetősen alapos munka ellenére sem stimmel­­.. Persze, a többség jól, de leg­alábbis megfelelően vizsgázik. Az elsőéves gépészek is, pedig a csapattól már a félév során tízen maradtak el — kitartó társaik szerint a vizsgától va­ló félelmükben. Ez elgondol­kodtató, mert az évfolyam a vizsgákon (egy-két alkalmat kivéve) nem szerepelt olyan rosszul, hogy ez a félelem in­dokolt lenne. Ami a félelmet illeti, nos et­­től az éltesebb egyetemi pol­gárok sem mentesek. Talán csak az aggódás tárgya válto­zik, nem magától a vizsgától tartunk, inkább egyes tételek­től, egy-két vizsgáztatótól. Az idegesség általános tünet. Vizsgázik a Gazdász II... A folyosón a megszokott kép, a megmérettetés ajtaja előtt ki­­sebb-nagyobb csoportokba ve­rődve aggódnak az agronómus­­jelöltek. Kiválik közülük egy, rövid monológban búcsúzik egyetemi éveitől, aztán be­megy. Ötöst kap. Készülődik a következő. Üveges szem, re­megő lábak — négyes. És ez így megy egész délelőtt. Néha be-becsúszik egy-egy ,kettes, hármas, de a jegyek általában jók. Akkor hát minek,ez a nagy izgalom? Ha ennyire tud a társaság, nem lenne jobb nyugodtabban bemenni? Nem hagy nyugtan a dolog, a kol­légiumba menet meg is kér­dezem. A válasz pofonegysze­­rű. — Jobb idegesen bemenni és nyugodtan kijönni, mint nyugodtan bemenni és romok­ban kijönni. Érdekes meglátás. Megszo­kásból izgulunk. Vagy ki tud­ja. A büfék előtt hosszú sor. A kávé a sztár, a szendvics ne­hezebben fogy. A csokit is vi­szik, jól jön a vizsgán. Egye­sek állítólag öt-hat táblát is megesznek egy írásbelin. Este van, este van, ki-ki — no nem nyugalomba, hanem vérmérsékletének megfelelően, szokásos „estiségeibe” m­ene­­kül. Sokan tanulnak, de a vizsgák után megtelik az „Ag­rár” is. Itt már nyoma sincs az izgalomnak. Másodéves gépészek kezé­ben söröspohár. Módfelett vi­dámak. — Sikerült a vizsga? — kérdezem. — Tökéletesen — hangzik a tömör, elégedettséget sugárzó válasz. Az ünneplés pedig zár­óráig folytatódik, majd reggel újra indul a tanulás. Vizsgaidőszak van: Tamás Gábor » „Az " rettenetes matek" a vizsgaidőszak még el " sem kezdődött, s a gépész első évfolyamból már tízen „lemorzsolód­tak”. Amikor a gólyákat az okok felől kérdezte az illetékes dékánhelyettes, elsőként a matematikára hivatkoztak. Dr. Szendrő Péter erre összehívta a tankörök képviselőit egy beszélgetésre, amelyen részt vett dr. Obádovics J. Gyula, a matematikai tan­szék vezetője, dr. Galántai Aurél, aki az elsősöknél a tárgy előadója és dr. Csi­kós Miklós, a gyakorlatok felelőse. A cél: tisztázni, hogyan lehet megtartani a szigorú követelményeket úgy, hogy a hallgatók tel­jesíteni tudják azokat. Az eszmecsere során, a többi között kiderült, hogy a tíz távozó elsősből hat a matekjegyei miatt nyugod­tan maradhatott volna. A másik négy ugyan szinte csupa egyes téhát írt, de a vizsgán ettől akár még je­lest is lehet kapni. Talán nem is a jegyek miatt dön­töttek úgy, hogy távoznak, hanem azért, mert az első egy-két hónap alatt annyi kudarcélmény halmozódott fel bennük, hogy elment a kedvük az egész egyetem­től. Kudarc persze nemcsak matekból érte őket, de mi most, akárcsak a beszélge­tés résztvevői, maradjunk ennél a tárgynál. Miket mondtak a hallgatók? Az előadó túl gyorsan halad, az elméleti tételeket nem mindig szemlélteti példa­­megoldással, nem elég vilá­gosak a jelölések, az előadá­sok és a gyakorlatok néha nincsenek szinkronban, nem minden gyakorlatve­zetőnél oldanak meg ele­gendő típuspéldát, ennyi anyaghoz kevés az előadá­si óra, kevés a gyakorlat. A tanszék képviselői, elis­merve a felvetések zömé-é­nek jogosságát, kifejtették: matematikából a dolgok egymásra épülnek. Nem számíthat eredményre, aki nem tudja a középiskolás törzsanyagot, és úgy jár gyakorlatra, hogy nem ta­nulmányozza át az előadá­sok anyagát, s nem gyako­rolja otthon az előző al­kalmakkor vett példákat. Dr. Galántai Aurél, aki nem sokkal az egyetem el­végzése után kandidátus lett, és félúton a harminc­tól a harmincöt év felé már docens, későbbi beszélge­tésünk során elmondta: ő kérte hallgatóit, ha vala­mit nem értenek, azonnal szóljanak. Mivel azonban sem az előadásokon, sem az ifjúsági parlamenten nem jelezték problémái­kat az elsősök, kicsit meg­lepődött, amikor röviddel a vizsgaidőszak előtt ta­pasztalta kétségbeesésüket. Az egyetemre gyengébb matematikai eredménnyel is be lehet kerülni, például az országos középiskolai tanulmányi versenyek leg­jobbjainak. Aki azonban mulasztásait nem pótolja, annak viselnie kell a kö­vetkezményeit. A tanszék szívesen vállalkozik kon­zultációra — a vizsgaidő­­szakban naponta van erre lehetőség —, de ez sem pó­tolhatja a hallgatói felké­szülést. Lapzártakor a vizsgaidő­szaknak még csak a felén, a matekvizsganapok közül csupán kettőn van túl az évfolyam, az értékelés így korai lenne. A január 4- én vizsgázottak átlaga 2,2, nyolcan „buktak meg”, né­gyen kaptak négyest. Ja­nuár 9-én már jeles is volt. A 2,2-es átlag egyéb­ként néhány nappal újév után nem számít különö­sebben rossznak (legalább­is ebből a tárgyból), tavaly például a január elseje utáni első vizsganapon tíz­ből hatan kaptak elégte­lent, és 1,8-es átlagered­mény született. Szebb jö­vőt sejtet az évfolyam gya­korlati jegyeinek átlaga, amely 2,7. Mielőtt a ked­ves olvasó ezen mosolyra fakadna, vegye figyelem­be, hogy a jelenlegi má­sodévesek, akik közül 1983 szeptemberében hatvanan írtak egyes zárthelyit, eb­ben a tanévben a három félév anyagát felölelő dol­gozattal 3,5-es átlagot pro­dukáltak, s akadt csoport, amely 4,5-es eredményt ért el. M­­­inden kezdet nehéz, szokták mondani. Ez­zel egyenértékű az a szó­lás, hogy minden jó, ha a vége jó. Nehéz kezdés után nagy-nagy szorgalom­mal, jó néhány ember szerzett már ezen az egye­temen jeles diplomát, s állt helyt aztán kitűnően a termelésben vagy egyéb területeken. Egyetemünkön ma a hallgatók bátran el­mondhatják problémáikat oktatóiknak. Sok mindent meg lehet beszélni, sok mindenen lehet változtat­ni. De egy dolog nem fog megváltozni: aki diploma­­szerzésre adta a fejét, an­nak rengeteget kell tanul­nia — az első perctől kezd­ve. Dulai Sándor 1985. JANUÁR M­élépsíáasán­'(N­AMérnök ) Portrék @ Portrék Ф Portrék • Portrék @ Portrék Megismerni az ismeretlent Lapunk novemberi számá­­ban apró hír tudósított arról, hogy dr. Stefanovits Pál egye­temi tanárt, akadémikust, a talajtani tanszék vezetőjét tag­jai közé választotta a Termé­szettudósok Német Akadémiá­ja. Ez alkalomból beszélget­tünk az akadémiai tagságról, munkájáról. — Kevés embernek jut osz­tályrészül, hogy akadémikus lehet, mégis sokakat érdekel, hogy mit kell ehhez tenni. — A kevésbé ismert szak­területeken feltétlenül részt kell venni valamilyen nemzet­közi együttműködésben. Aki csak a hazai dolgokkal foglal­kozik, annak igen ritkán adó­dik lehetősége a kapcsolat­teremtésre, arra, hogy megis­merjék a munkáját és őt ma­gát. Nagy szerepe van a tudo­­mányág külföldi ismertségé­nek, megbecsültségének is. A Leopoldina tagságán például jól látszik, hogy a magyar orvosok már régen jó hírne­vet szereztek német földön. Munkám révén nekem meg­adatott a lehetőség a nemzet­közi együttműködésre és ezen keresztül a kapcsolatteremtés­re is. Egy FAO-programban működtem közre magyar rész­ről, Szabolcs Istvánnal együtt. Európa tarlas­tárosaival közö­sen készítettük el az új FAO- kategóriákna­k megfelelő talaj­­térképet. Munkánk során be­jártuk és megismertük szinte valamennyi európai ország ta­lajait. Az értékelést egységes elvek szerint­­végeztük, így a Szovjetuniótól Spanyolorszá­gig egy-egy kifejezésnek, ka­tegóriának ugyanaz a jelenté­se. Mialatt a talajokat tanulmá­nyoztuk, volt idő arra, hogy megismerjük egymást. Úgy érzem, ez a tizenkét esztendei közös munka is hozzájárult a TNA-tagsághoz.­­ Nemzetközi tevékenysége mellett itthon az egyik legna­gyobb talajtani feladat a 100 pontos földértékelési rendszer előkészítése volt. Hol tart ez a munka, mit sikerült az el­képzelésekből megvalósítani? — A munka félúton tart. Befejeződtek a vizsgálatok, de a közgazdasági tényezők szám­bavétele még hátra van. Saj­nos, a változatok közül végül azt valósították meg, amelyik­kel a jelenlegi aranykorona rendszerhez képest nem sokat léptünk előre, s amely ellent­mond a rendszer alapelveinek. A mi elképzeléseink szerint a talajokon mérhető, felismerhe­tő, területileg jól elhatárolha­tó egységekre vonatkozóan kellett volna megállapítani a pontszámokat. Ezáltal kaptunk volna egy térképet, amin a je­lenlegi táblahatároktól függet­lenül lenne rajta, hogy hol mi van. A táblák nem örökéle­­tűek, területük gyakran válto­zik. A térkép módszer segít­ségével bármikor pontosan át­számítható a pontérték az új kisebb részre, vagy az össze­vont nagyobb területre. A megvalósított módszer a régi aranykoronás mintatere­­ket vizsgálja, és értékeli újra. Ezt járásonként átlagolják, amiből végül egy nyakatekert, komplikált dolog jön ki. A legnagyobb hibája, hogy nem a tényeken alapul. Van egy csomó adat — ami azért hasz­nálható —, csak nem tudjuk, hogy meddig terjed az a terü­let, amelyre vonatkozik. A kiskapu nyitva maradt. Ame­lyik mezőgazdasági üzem nem ért egyet a pontszámával, az saját költségére megcsináltat­hatja a talajtérképes felvéte­lezést. Ehhez fel lehet és fel is kell használni a mintateres módszer már meglevő adatait. — Azt hallottam, hogy a napokban fejezték be egy nagy munka utolsó vizsgálatait... — Az ország agyagásvá­nyainak térképezését, amit a bábolnaiakkal kezdtünk el és a MÉM támogatásával­ fejez­tünk be. — Mi a jelentősége? — Erre épül a trágyázás! szaktanácsadás. A tápanyagok megkötődése elsősorban az agyagásványok minőségétől és mennyiségétől függ. Feltérké­pezésükkel eddigi ismereteink mögé látunk. Ezzel értelmez­hetjük a szokványos oldószeres vizsgálattal kapott adatokat. Nem mindegy, hogy a köny­­nyen oldható közepes mennyi­ségű tápanyag mögött mennyi olyan tartalék van, amit az agyagásvány tart vissza. Vi­selkedhet semlegesen az ás­ványi társaság, az ilyenben vi­szont könnyen mozog az anyag. Ez utóbbi pillanatnyilag na­gyon kedvező, de hamar kime­rül, míg az előző keveset ad egyszerre, de nagy tartalék van vagy lehet mögötte. En­nek alapján dönthető el, hogy hol és hogyan kell trágyázni. Az agyagásványok ismerete segít megérteni a talajok sa­­vanyodását és művelhetőségét is. Tulajdonképpen a talajmű­­veléstől a környezetvédelmen keresztül a vízgazdálkodásig minden ettől az anyagrésztől függ... Még hosszan folytatja Ste­fanovits professzor, s előadá­sát igazán élvezetes hallgatni. Szemem a szekrényén álló, az évfolyam legnépszerűbb okta­tójának járó kupára téved. . .Ebből látom, a másodévesek­­"véleménye m­egegyezik az enyémmel. Kérdeznem sem kell, tudom, hogy a talajtan előadáson mindig sokan van­nak. Orbán András „Milieatis" gépkocsivezető Harangozó László 1954 óta gépkocsivezető. 1962-ig az Iká­rászban dolgozott, miközben 350 ezer kilométert tett meg a legkülönfélébb gépkocsitípu­sokon. Az egyetemre érkezé­se után eleinte a „púpos” Warsawával járta az utakat, majd egy év elteltével a rekto­ri hivatal Volga gépkocsijait kormányozta. Az utakon szer­zett élményeiről faggattuk ab­ból az alkalomból, hogy nem­régiben kapta meg — az egye­temi garázs dolgozói közül Kiss Imre és Szabó István után harmadikként — az egy­millió balesetmentes kilomé­ter megtételét elismerő kitün­tetést. — Tulajdonképpen szeren­csének is felfogható ez — mondta. — Az a szép a mi szakmánkban, hogy sohasem fordul elő ugyanaz az esemény még egyszer, állandó odafi­gyelést és szellemi frisseséget követel ez a szakma. Azt hi­szem, elmondhatom, hogy az egyetem minden dolgozóját fu­varoztam már, olyanok is Laci bácsiként üdvözölnek, akikre alig-alig emlékszem. Sokszor nehéz volt a szolgálat, előfor­­dult, hogy éjjel egy órakor szálltam ki a sofőrülésből, és reggel ötkor újra indulni kel­lett. — A sok út nem merítette ki túlságosan? — Mindig az úton az em­ber szeme, akkor is, ha köz­ben az utassal beszélget. Ilyen­kor is tudnia kell a másod­perc törtrésze alatt dönteni. Sokszor megtörtént, hogy már tízkor otthon voltam, de éjfél­kor még mindig nem aludtam. Kellett a belső feszültség csökkenésének is időt hagyni. — Még öt éve van a nyug­díjig. Három éve garázsfel­­ügyelő... — Egészségi állapotom miatt az állandó utazást abba kel­lett hagynom, de nagyon sze­retem ezt a munkát is. Külö­nösen most télen érezni, hogy az útnak induló kollégáknak milyen nagy szükségük van az emberre, amikor a reggeli indításkor segédkezni kell. De azért vezetek én még ma is mindent, ha kell, még „Süsü Sárkányt”, a hótolót is ... — Vannak-e maradandó él­ményei az utakról? — Egyszer Szapárfalu és Szolnok között a hófúvásban kellett éjszakáznom. Máskor Sashalmon a buszmegállóban álló autóbuszt kerültem, ami­kor arra figyeltem fel, hogy a vezetője hevesen integet a kar­jával. Azonnal fékeztem, de már kiabáltak az utasaim: el­­ütöttük! Milliméterek válasz­­hatták el a csokor virággal át­szaladni akaró nőt, és a ko­csi elejét. Kiszálltam, és át­kísértem az út túlsó oldalára. Mentem vissza a kocsihoz, amikor a hölgy utánam sza­ladt, és a csokrot a kezembe nyomta ... Bokodi Ferenc A fótagas rangú szovjet vendégek Anatolij Pronyin, az SEKP KB mezőgazdasági osztályá­nak helyettes vezetője öttagú delegáció élén december 20- án egyetemünkre látogatott. A vendégek az egyetem megte­kintése után találkoztak a ná­lunk tanuló szovjet hallga­tókkal. Képünkön: Anatolij Pronyin a hallgatók között HUDECZ JÓZSEF FELVÉTELE

Next