Retkes Attila: Zenélő ezredkezdet. Válogatott interjúk, 2000-2003 - Álarcok (Budapest, 2004)
Határátlépők
- Ez a keserűség mennyire magyarázható azzal, hogy csaknem tizenöt évet „elvettek” a pályájából, nem kapott lehetőségeket, az éjszakában, gyakran vidéken kellett énekelnie? - Emiatt már nincs bennem keserűség, sőt ha visszatekintek, úgy gondolom, talán jól is jött ez a tizenöt év. Ma már valószínűleg nem is lennék énekesnő, ha nem esik ki az életemből ez az időszak, így viszont továbbra is a pályán vagyok, és a közönség szeretete mindenért kárpótol. - Mennyire tud előre tervezni? Meg tudja-e például határozni, hogy még meddig szeretne a pályán maradni? - A BMG-vel kötött szerződésemből még egy év van hátra, és nagyon jól érzem magam ennél a kiadónál, mert itt végre embernek tekintenek, törődnek velem, és nem csak a pénzt, az üzletet látják bennem. Ez mostanában sajnos sem itthon, sem külföldön nem jellemző. Egyelőre nem tudom, hogy meddig leszek még színpadon, de mostanában két másik dolog is foglalkoztat: könyvet írok és tanítani szeretnék. A könyvemmel senkit sem szeretnék megbántani, és nem akarok bekerülni a pletykalapokba, de őszintén írok benne a pályámról és a magánéletemről, a családomról is, gyerekkoromtól, az ötvenes évektől napjainkig. Úgy érzem, letettem annyit az asztalra, hogy mindezt elmondhatom, és az emberek várják is tőlem. A kilencvenes évek elején, Debrecenben már tanítottam egy évig, és nagyon sok szép emlékem fűződik ehhez az időszakhoz, ezért szeretném újrakezdeni. A tanításban sem a pénz motivál: aki tehetségtelen, annak rögtön az elején, őszintén megmondom, s csak azokkal foglalkozom tartósan, akikkel valóban érdemes. Náluk viszont kötelességemnek érzem, hogy ne csak tanítsam őket, hanem segítsem is a pályakezdésüket. (2002) 210