Kállai László: A 150 éves Goldberger gyár. Magyar textilipar-történelem 1784-1934 (Budapest, 1935)
I. Goldberger Ferenc, a gyáralapító
volna fogni. A falu tehát kiküldött valakit görögöt vagy örményt keresni. Előfordult, hogy a »görög« foglalkozásának ellátására csak zsidó vállalkozott, akkor azt mondták, hogy zsidót visznek »görögnek«... Goldberger Ferenc aranyműves volt. Szegényebb hitű sorsosai aligha vásárolhattak tőle, valószínű tehát, hogy nemesi családokkal, arisztokratákkal kötött üzleteket és így bejáratos volt bárói és grófi családokhoz. Bizonyos, hogy kicsiszolt műveltségével, becsületes életfelfogásával meg is állta a helyét. Ne felejtsük azonban el, hogy testestől-lelkestől zsidónak vallotta magát és bármilyen előkelő körökben forgolódott is, mindig azonosította magát megalázott és kicsúfolt hitsorsosaival. Nem tudom, milyen megalázottság válthatta ki belőle azt a merész dacot, amellyel hátat fordított iparának és új lehetőségek felé orientálódott. Mert úgy érzem, akármennyire is otthonos volt a grófi előszobákban, anélkül, hogy valaki megsértette volna. Gloldberger Ferenc — az aranyműves Nem az idő halad, mi változunk. Egy század, egy nap szinte egyre megy. (Madách) Goldberger Ferenc 15