Gyergyói Hírlap, 2014. december (5. évfolyam, 230-249. szám)

2014-12-04 / 232. szám

MAGAZIN_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ Gyergyói Hírlap ■ csütörtök, december 4. 11 E-papírból készít okosórát a Sony A Sony mérnökei megálmod­ták az okosóra és az e-könyv­olvasó szerelemgyermekét, a teljesen e-papírból készült órát. A Bloomberg szerint jövőre jelenik meg a hordható eszköz, ami sokkal keve­sebb áramot fogyaszt majd, mint az lcd-kijelzős modellek. Az e-papír vékony, a rajta megjelenített tartalmak erős fényben is jól láthatók, de van a megoldásnak egy hátránya is: nem színes. Nem mintha attól jobban telne az idő, hogy 16 millió színben pompáznak a szám­jegyek, és a sportteljesítményünk sem javul a piros szívecskével ábrázolt pulzusmérő­től, de az tény, hogy a fekete-fehér e-papír korlátozza a lehetőségeket. Az viszont óriási előny lehet, hogy tulaj­donképpen a pánt is megjelenítő lesz, mert az is e-papírból készül, így nemcsak min­den napra más mintázatot állíthatunk be, de még hasznos tartalmak, például az olva­­satlan üzenetek száma is kifér oda. Az ötlet nem teljesen új, sőt már Ja­pánban is készül ilyen óra, a FES Watch. A hordható kütyükben azonban éppen az a jó, hogy divatterméknek számítanak. Ez nemcsak azt jelenti, hogy fontos a kinézet, hanem egyben azt is, hogy sokféle változat­nak van piaca. Már kialakult a pulzusmérős sportórák kategóriája, éledezik a luxusórák piaca, és még jöhetnek gyermekeknek, idő­seknek és extrém környezetbe szánt mo­dellek is. (INDEX.HU) Hihetetlen pénzért kelt el Alain Delon puskája A korábban becsült érték sokszorosáért, 19 ezer eu­róért, kelt el Párizsban egy puska Alain Delon fegyver­­gyűjteményéből. Az 1894- es Winchestert a francia filmsztár egykor ajándék­ba kapta Steve McQueen hollywoodi legendától, aki a Wanted: Dead or Alive című, ötvenes évek végén sugár­zott westernsorozatban használta. A tölténydoboz­zal és puskatokkal együtt kínált fegyverért előzetesen 2000-3000 eurót reméltek a licit szervezői. A Cornette de Saint-Cyr aukciósházban tartott árverésen egy Colt Frontier 1873-as pisztoly is gazdát cserélt, 8600 euró­ért. A revolvert Alain Delon 1971-ben, a Vörös nap című filmben használta. Az ismert műgyűjtőnek számító Delon már koráb­ban elárvereztette bor-, óra- és kortárs műgyűjteményét. Kiakadt a Youtube számlálója a Gangnam Style-tól A koreai Psy Gangnam Style­­ja két éve minden rekordot megdöntött a Youtube-on: de­cember végére a nézettsége átlépte az egymilliárdot, és ez­zel minden idők legsikeresebb videoklipjévé vált. (A korábbi rekorder Justin Bieber volt, 800 millió nézővel.) A Gangnam Style népszerű­sége azóta némileg megkopott, de ez a youtube-os nézettsé­gén nem látszik, azóta már több mint kétmilliárdan látták. Ez már a Youtube-ot is megviselte, ugyanis Psy kiakasztotta a né­zettségmérőt. A Youtube a videó alat­ti kommentben írta meg: so­sem gondolták, hogy egy videó több mint 2 147 483 647 megte­kintést érhet el, de akkor még nem számoltak Psy népsze­rűségével. A videók nézettsé­gét ugyanis 32 biten tárolták, de annak ennyi a maximum értéke. Ha valakinek a videó­ját ennél többen nézik meg, a számláló negatív értéket fog mutatni. A Youtube-nak át kel­lett írnia a kódot, hogy Psy nép­szerűsége mérhető legyen. Az új kód működik: a Gang­nam Style-t mostanáig 2 mil­liárd 152 millió 179 ezer 249 néző látta. (INDEX.HU) Horoszkóp Kos március 21.-április 20. Úgy érzi, remek nap vár önre és így olyan képességekkel is felruházza ma­gát, amelyekkel nem rendelkezik. Elő­ször gondolkodjon, csak utána lépjen. Bika április 21.-május 2( Izgatott és egyúttal ideges is. E két érzés között vívódik a nap folyamán, ami jelentősen rontja az esélyeit ar­ra, hogy helyes döntéseket hozzon. május 21.-június 21. Különös érzékenységgel szemléli a világot, ilyenkor sokkal hamarabb észreveszi, ha valakinek gondja van. Ne legyen azonban túl tolakodó. I iP 1 Ingerült, amely csapatmunka esetén csak bomlasztóan hat. Érdemes olyan feladatokkal töltenie az időt, amelyek­kel egyedül is képes megbirkózni. Oroszlán képtelen döntéseket hozni, ha erre kérik, habozik, kitérő magyarázatok­kal áll csak elő. Lehetőleg kerülje az ilyen eseteket, vonuljon inkább vissza. Erősek önben az ösztönök, ezek irá­nyítják a lépéseit. A döntései során hallgasson a belső hangjára ugyan­úgy, ahogy a józan eszére is. Mérleg Sem kitartása, sem pedig a körül­mények nem kedveznek, hogy nagy eredményeket érhessen el. A csalódást sokkal nehezen lesz képes feldolgozni. Skorpió Tele energiával és lendülettel kezdi a napot, így lehetősége nyílik né­hány olyan terv megvalósításához is, melyet már egy ideje halogatott. Nyilas­i képtelen felvenni a tempót, pedig most nagy szüksége lenne rá. Túl sok feladat vár önre, hogy csapongjon és ne arra figyeljen, amivel épp foglalkoznia kell. Bak december 22,-január 20. Első ránézésre túl vonzó és egyszerű az ajánlat, ilyenkor érdemes gyana­kodnia, hisz semmit nem kínálnak in­gyen. A részletekben rejlik az igazság. [WijO] január 21,-február 19. Hiányzik önből az a nyugalom, amely hatékonnyá teszi a minden­napokban. Könnyen elveszíti a fejét, csak az erőszakos út jut eszébe.. mm február 20-március 20 Úgy érzi, túl szűk korlátok között mozoghat, szeretne kitörni a rácsok közül. Megpróbálhatja, de ne faltörő kos módjára. Hasznája az eszét! Gyergyói * Szépségvarázs 20. forduló Név:­ Cím: Telefonszám: A szelvényeket december 30-ig kell eljuttatni a Gyergyói Hírlap szerkesztőségébe (Szabadság tér 15. szám). A nyerteseket telefonon értesítjük­, valamint megjelennek a Gyergyói Hírlapban. RECEPT Tejszínes hagymaleves sajttal Hozzávalók: 5 dkg vaj, 1 evőkanál olaj, 3 fej vöröshagyma, 1 evőkanál liszt, 2 dl főzőtejszín, 1,51 víz, 2 db. leveskocka, szere­csendió, őrölt fehérbors, 15 dkg reszelt sajt, pirítós Elkészítés: A hagymát pucoljuk meg, vékonyan szele­teljük fel. A vajat és az olajat hevítsük fel, adjuk hozzá a vöröshagymát, és néha megkeverve addig pároljuk, míg szép aranybarna színt kap. Ekkor szórjuk meg a liszttel, alaposan keverjük össze, majd öntsük fel a vízzel. ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, tegyük bele a leveskockát és ízlés szerint szerecsendiót.Forraljuk fel, majd a hőfokot mérsékelve főzzük kb. 15 percig. Amikor a leves készre főtt, botmixerrel pépesítsük, majd tegyük vissza a tűzre. Állandó keverés mellett adjuk hozzá a tejszínt, majd forraljuk ki. Tálaláskor a tányérba reszeljük bele a sajtot, majd merjük rá a forró levest. ízlés szerint pirítóst kínáljunk hozzá. SUDOKU A négyzetrács üres négyzeteibe úgy kell beírnunk a hiányzó számokat, hogy mind a 9 sorban és 9 oszlopban megtalálható legyen 1-től 9-ig minden egyes szám, illet­ve a 9 kis négyzetben (blokkban) is szerepeljen az összes szám 1-től 9-ig 5 9 6 2 2 6 7 4 3 5 8 4 3 6 1­9 3 8 4 8 3 5 6 3 9 8 2 4 7 2 8 4 5

Next