Gyergyói Hírlap, 2015. augusztus (6. évfolyam, 147-167. szám)
2015-08-21 / 161. szám
MLIM GyergyóiHírlap■ péntek-vasárnap,augusztus 21-23. 9 A török veszély és V. László király A rigómezői ütközettől a nándorfehérvári csatáig A Rigómezőről hazatért Hunyadi még mindig nem volt hajlandó lemondani a törökök elleni támadó hadjárat gondolatáról. Meg akarta szüntetni a törökök balkáni hatalmát, hogy messze legyenek Magyarországtól. Miután kapcsolatait V. László királlyal, a szomszéd országok új kormányaival, Magyarországon pedig ellenségeivel biztosította, újra a török háború előkészítésére összpontosította erejét. Tervébe az ország egész nemességét be akarta volna vonni. Ezért a nemesi megye és a király kinevezte főispánok mellett külön hadi közigazgatást akart szervezni. Végül is ez a terv nem valósult meg, mert súlyos terheket rótt volna az ország lakosságára. A királyi udvart is foglalkoztatta a török veszély. 1454 januárjában Brankovics György despota követei jártak az udvarnál Prágában, és V. Miklós pápa is szorgalmazta a háború megindítását, és annak pénzbeli támogatását is megígérte. V. László 1454 elején nagy jelentőségű leiratot intézett a magyar urakhoz, melyben a törökök elleni védelmet sürgős kötelességükként említette, és felszólította a főurakat, hogy közöljék vele intézkedéseiket, melyeket az osztrák és a cseh rendekével együtt a pápához akart eljuttatni. Kérte, jelöljenek ki követeket a rendek, kiket ő az osztrák és a cseh rendek követeivel együtt a pápához akart küldeni. A magyar rendek részéről az uralkodó olyan határozatot kért, hogy a pápa felszólítására legyenek készek a törökök ellen a küzdelmet vállalni. Mint láthattuk, a király csak formálisan foglalkozott a törökök elleni háború ügyével. V. László kétértelmű rendelkezései Hunyadi Jánossal szemben V. László az ország belső ügyeivel kapcsolatban azt javasolta a magyaroknak, hogy válasszanak maguk közül néhány főurat, kik felváltva mellette tartózkodjanak, hogy velük intézhesse a magyar ügyeket. Javasolta egy nagyobb létszámú tanács létrehozását, mely a király segítségére lehetne, ha a személye körüli tanácsosokkal valamilyen kérdést nem tudna megoldani. Elképzelése szerint e tágabb tanácsnak hatalma kellett volna legyen arra, hogy az egész ország nevében javaslatokat tehessen és határozatokat hozhasson. A királyi javaslat megkülönböztetett figyelmet fordított a koronajövedelmek kezelésére, és felszólította a magyarokat, hogy azok kezelését bízzák kű officiálisokra, s a királyi jövedelmeket ne költsék feleslegesen. A tanács létrehozásával kapcsolatos javaslatok és a pénzügyi intézkedések tulajdonképpen Hunyadi János ellen irányultak. Hunyadi János tiltakozott V. Lászlónál javaslatai ellen, aki megnyugtatta őt, hogy ő továbbra is főkapitánynak tekinti, s emlékeztette arra, hogy trónra léptekor Bécsben és Prágában is kinevezte őt főkapitánnyá s a királyi jövedelmek kezelőjévé. A király válaszában megerősítette Hunyadit régi hatáskörében, amire elsősorban az késztette, hogy 1453-ban elesett Konstantinápoly, és II. Mohamed szultán Magyarország elfoglalására készült. A király tehát kénytelen volt Hunyadit ismét megválasztatni az ország főkapitányává, és rábízta az ország védelmét, mert tudta: csak ő képes megvédeni az országot a török veszedelemtől. Hunyadi János ezután a személyét sértő minden támadás ellenére, hozzálátott a fenyegető török támadás elleni hadi készülethez. Felkészülés a törökök támadásának FELTARTÓZTATÁSÁRA A törökök helyzete a Balkán-félszigeten megszilárdult, miután 1453-ban elfoglalták Konstantinápolyt, „Európa kulcsát". Konstantinápoly elestének híre újólag a törökök irányába fordította Európa államainak figyelmét. A pápai székben beállott változás kedvezett a törökök elleni háború ügyének. V. Miklóst a pápai trónon III. Callixtus pápa váltotta fel, aki lelkesen támogatta a keresztes háború ügyét. Megválasztása után felesküdött: addig nem nyugszik, míg a törököket ki nem űzi Európából, s erre az egyház minden kincsét, sőt, ha kell, az életét is feláldozza. A törökök kiűzése céljából az új pápa keresztes hadjáratot hirdetett, s a háború költségének fedezésére tizedadót vetett ki. Ezt követően V. László király is kivetette az egyfontos hadiadót. A hadjárat szervezője Hunyadi János mellett egy ferences szerzetes, Kapisztrán János volt, kinek lelkesedése, szuggesztív jellegű szónoklatai tömegesen mozgósították a társadalom alsóbb rétegeit. II. Mohamed török szultán Nándorfehérvár meghódítását tervezte. Úgy vélte, csak akkor lennének biztonságban a törökök észak-balkáni hódításai, ha ezt az erődítményt is uralma alá helyezi, mellyel Magyarországgal szemben is biztos támaszpontra tehetne szert. II. Mohamed Magyarország és az egész Európa elfoglalására készült. Azt hirdette, hogy „amint csak egy Isten van az égben, úgy a földön is csak egy úr lehet, és az Mohamed, a törökök szultánja." Miután Európa államaiban értesültek II. Mohamed szultán elhatározásáról, hamarosan megkezdődtek a törökök elleni előkészületek. III. Callixtus pápa hatalmas flottát szereltetett fel, és felszólította a keresztény fejedelmeket arra, hogy 1456 tavaszán támogassák a muzulmánok kiszorítására szervezett keresztes hadjáratot. A keresztes háború iránti buzgalom felkeltésére a pápa új déli imát rendelt el, amit a keresztény fegyverek győzelméért kellett elmondani, s amelyre minden délben harangszó figyelmeztette a híveket. Carvajal pápai legátus buzgó tevékenységével III. Frigyes német-római császárt is meg akarta győzni a keresztes hadjáratban való részvételének a szükségességéről. A császári ígéretet azonban nem követték tettek. Hasonlóképpen cselekedett a Habsburg magyar uralkodó is. V. László király összehívta az országgyűlést, amelyen személyesen is megjelent. Kíséretében volt Carvajal pápai legátus és Kapisztrán János is. Itt kijelölték a hadiutat, a vezéreket, a hadba szállás időpontját. A király elrendelte az általános nemesi felkelést, aztán hamarosan Bécsbe távozott. A NÁNDORFEHÉRVÁRI ÜTKÖZET 1456. április 7-én érkezett Budára a hír, hogy II. Mohamed Nándorfehérvár ostromára készül, s ennek megszerzése után Magyarország elfoglalását tervezi. II. Mohamed minden eddiginél nagyobb hadjáratra készült: ágyúkat öntetett, hadigályákat, ostromgépeket építtetett, s élelmiszert gyűjtetett. A török veszély a magyarokat gyors hadikészületekre serkentette. Hozzáláttak Nándorfehérvár s a körülötte elterülő többi végvár és a dunai átkelők megerősítéséhez. Carvajal pápai legátus sürgősen kérte a pápát, hogy rendelje el a pápai flotta és Alfonz hajóhadának támadását a törökök ellen. Az egyházfő felszólította Kasztrióta Györgyöt, hogy Albániából induljon hadba. Kérte az olasz városok - Velence, Milánó, Génua, Firenze - segítségét is, mert szerinte Magyarország hadi ereje nem elég a törökök feltartóztatására, s a Német-római Birodalom császára, illetve a többi keresztény fejedelem nem küld segítséget. II. Mohamed szultán 1456 júniusának végén indult el Drinápoly mellől az egész birodalomból együvé parancsolt hatalmas török hadsereggel, amely körülzárta az ország legfontosabb déli végvárát, Nándorfehérvárt. Elindulás előtt II. Mohamed többek között kijelentette, hogy „ha elesik a vár, további két hónap alatt övé lesz Magyarország". Konstantinápoly meghódítója nemcsak kiváló hadvezér volt, hanem az Oszmán Birodalom újkori szervezete is az ő nevéhez kötődött. A hadsereget átszervezte, és létrehozta a török tüzérséget. E tökéletesített tüzérségnek köszönhette Konstantinápoly bevételét, s ettől remélte Nándorfehérvár elfoglalását is. Hunyadi János elszántan készülődött a törökök visszaszorítására. 1456. június 25-én még Keve várában tartózkodott. A török szultán július 3-án befejezte az ostrom előkészítését, s kétszáz török hadigálya Zimony felé elzárta a Dunát, majd július 4-én megkezdte a vár ágyúzását. Nándorfehérvárt mindössze néhány ezren védelmezték. A Dunán pedig egymáshoz láncolt török hadigályák próbálták megakadályozni az erőd védőinek megsegítését. A vár kapitánya Hunyadi János sógora, Szilágyi Mihály volt. A török ágyúk, ostromgépek szakadatlanul ontották a kő- és vasgolyókat Nándorfehérvár külső falaira, a védők azonban helytálltak. Egy szemtanú szerint: „Az első, nagyobbik vár falai majdnem a földdel lettek egyenlők, bár néhány toronyból itt-ott még állva maradt valami. A többi vár tornyait, noha az ágyúgolyók súlyosan megrongálták, még nem dőltek össze.” Miután a török gályák a Duna felől ostromgyűrűvel vették körül az erődítményt, a védők teljesen magukra maradtak, s így a folyó északi partján hiába gyűltek a felmentő hadak, az erődítményhez nem juthattak át. Hunyadi János ekkor kétszáz sajkáját megrakta fegyveresekkel és ráúsztatta a török hadihadra. A törököket felkészületlenül érte a támadás, mert arra gondoltak, hogy az ellenük induló sajkák gyönge kis tákolmányok az ő gályáikhoz viszonyítva. sajkái és a várőrség a török hajóhadat öt órai küzdelem után legyőzte, s Nándorfehérvárnak a magyarokkal való összeköttetését helyreállították. Hunyadi áttörte a blokádot, s katonai utánpótlást vitt a várba. A törökök általános nagy rohama 1456. július 21-én kezdődött. Az oszmán hadsereg már a belső vár falait ostromolta, s a győzelem jeléül csaknem kitűzték a lófarkas zászlót, amikor egy Dugonics Titusz nevű katona megragadta a török zászlótartót, s magával rántotta a mélybe. Hajnaltájban már a magyar védők újabb elszánt támadása kiszorította a törököket a várból. A Száván túlról időközben több ezres török utánpótlás érkezett. Hunyadi János megtiltotta, hogy bárki is kitörjön a várból, mert újabb török rohamra számított. A hadi helyzet azonban másképpen alakult, mert a keresztesek közül már egyre többen tódultak ki a várból. Kapisztrán János, a ferences barát kétezer katonával indult el a török ágyúállások felé. Szilágyi Mihály hiába kiabált utána: „Ne menjetek, atyám, ne menjetek, mindnyájan elvesztek!" Azonban a török ágyúk nem voltak készek a tüzelésre, kezelőik megfutamodtak. Az első kétezer keresztes után újabb ezrek tódultak a török tábor felé. Hosszas, válságos, ide-oda ingadozó küzdelem után a várból kirohanó Hunyadi János a keresztények javára döntötte el a csata sorsát. A védősereg, kirontva a várkapukon, a keresztes sereg támogatásával teljesen megsemmisítette a hatalmas török hadat. A véres küzdelem belenyúlt az éjszakába, s mire megvirradt, az oszmán sereg táborát hátrahagyva elmenekült. Hunyadi János egyik levelében az eseménnyel kapcsolatban a következőket írta: „Végül kirontottunk rájuk a váron kívül és estig harcoltunk velük. (...)A törökök császárának minden ágyúját és hadieszközét elnyertük, ő pedig azokkal, akik megmaradtak elmenekült.” A legyőzött demoralizált török sereg ágyúit, felszerelését odahagyva elmenekült II. Mohamed szultánnal együtt Szófia felé. Negyvenezer török holttest maradt a csatatéren. DR. GARDA DEZSŐ Wagner Sándor: Dugovics Titusz önfeláldozása