Gyergyói Hírlap, 2015. augusztus (6. évfolyam, 147-167. szám)

2015-08-21 / 161. szám

M­L­­I­M GyergyóiHírlap■ péntek-vasárnap,augusztus 21-23. 9 A török veszély és V. László király A rigómezői ütközettől a nándorfehérvári csatáig A Rigómezőről hazatért Hunyadi még mindig nem volt hajlandó lemonda­ni a törökök elleni támadó hadjá­rat gondolatáról. Meg akarta szüntetni a törökök balkáni hatalmát, hogy messze legyenek Magyarországtól. Miután kap­csolatait V. László királlyal, a szomszéd országok új kormányaival, Magyarorszá­gon pedig ellenségeivel biztosította, újra a török háború előkészítésére összpon­tosította erejét. Tervébe az ország egész nemességét be akarta volna vonni. Ezért a nemesi megye és a király kinevezte fő­ispánok mellett külön hadi közigazgatást akart szervezni. Végül is ez a terv nem va­lósult meg, mert súlyos terheket rótt vol­na az ország lakosságára. A királyi udvart is foglalkoztatta a tö­rök veszély. 1454 januárjában Brankovics György despota követei jártak az udvar­nál Prágában, és V. Miklós pápa is szor­galmazta a háború megindítását, és annak pénzbeli támogatását is megígér­te. V. László 1454 elején nagy jelentőségű leiratot intézett a magyar urakhoz, mely­ben a törökök elleni védelmet sürgős kö­telességükként említette, és felszólította a főurakat, hogy közöljék vele intézke­déseiket, melyeket az osztrák és a cseh rendekével együtt a pápához akart eljut­tatni. Kérte, jelöljenek ki követeket a ren­dek, kiket ő az osztrák és a cseh rendek követeivel együtt a pápához akart kül­deni. A magyar rendek részéről az ural­kodó olyan határozatot kért, hogy a pápa felszólítására legyenek készek a törökök ellen a küzdelmet vállalni. Mint láthat­tuk, a király csak formálisan foglalko­zott a törökök elleni háború ügyével. V. László kétértelmű rendelkezései Hunyadi Jánossal szemben V. László az ország belső ügyeivel kap­csolatban azt javasolta a magyaroknak, hogy válasszanak maguk közül néhány főurat, kik felváltva mellette tartózkod­janak, hogy velük intézhesse a magyar ügyeket. Javasolta egy nagyobb létszámú tanács létrehozását, mely a király segít­ségére lehetne, ha a személye körüli taná­csosokkal valamilyen kérdést nem tudna megoldani. Elképzelése szerint e tágabb tanácsnak hatalma kellett volna legyen arra, hogy az egész ország nevében ja­vaslatokat tehessen és határozatokat hozhasson. A királyi javaslat megkülön­böztetett figyelmet fordított a koronajö­vedelmek kezelésére, és felszólította a magyarokat, hogy azok kezelését bízzák kű officiálisokra, s a királyi jövedelme­ket ne költsék feleslegesen. A tanács lét­rehozásával kapcsolatos javaslatok és a pénzügyi intézkedések tulajdonképpen Hunyadi János ellen irányultak. Hunyadi János tiltakozott V. László­nál javaslatai ellen, aki megnyugtatta őt, hogy ő továbbra is főkapitánynak tekin­ti, s emlékeztette arra, hogy trónra lépte­kor Bécsben és Prágában is kinevezte őt főkapitánnyá s a királyi jövedelmek keze­lőjévé. A király válaszában megerősítette Hunyadit régi hatáskörében, amire első­sorban az késztette, hogy 1453-ban elesett Konstantinápoly, és II. Mohamed szultán Magyarország elfoglalására készült. A ki­rály tehát kénytelen volt Hunyadit ismét megválasztatni az ország főkapitányává, és rábízta az ország védelmét, mert tudta: csak ő képes megvédeni az országot a tö­rök veszedelemtől. Hunyadi János ezután a személyét sértő minden támadás ellené­re, hozzálátott a fenyegető török támadás elleni hadi készülethez. Felkészülés a törökök támadásának FELTARTÓZTATÁSÁRA A törökök helyzete a Balkán-félszi­geten megszilárdult, miután 1453-ban elfoglalták Konstantinápolyt, „Európa kulcsát". Konstantinápoly elestének hí­re újólag a törökök irányába fordította Európa államainak figyelmét. A pápai székben beállott változás kedvezett a tö­rökök elleni háború ügyének. V. Miklóst a pápai trónon III. Callixtus pápa váltot­ta fel, aki lelkesen támogatta a keresztes háború ügyét. Megválasztása után feles­küdött: addig nem nyugszik, míg a törö­köket ki nem űzi Európából, s erre az egyház minden kincsét, sőt, ha kell, az életét is feláldozza. A törökök kiűzése céljából az új pápa keresztes hadjáratot hirdetett, s a háború költségének fede­zésére tizedadót vetett ki. Ezt követően V. László király is kivetette az egyfontos hadiadót. A hadjárat szervezője Hunya­di János mellett egy ferences szerzetes, Kapisztrán János volt, kinek lelkesedé­se, szuggesztív jellegű szónoklatai tö­megesen mozgósították a társadalom alsóbb rétegeit. II. Mohamed török szultán Nándorfe­hérvár meghódítását tervezte. Úgy vélte, csak akkor lennének biztonságban a tö­rökök észak-balkáni hódításai, ha ezt az erődítményt is uralma alá helyezi, mel­­­lyel Magyarországgal szemben is biztos támaszpontra tehetne szert. II. Moha­med Magyarország és az egész Európa elfoglalására készült. Azt hirdette, hogy „amint csak egy Isten van az égben, úgy a földön is csak egy úr lehet, és az Moha­med, a törökök szultánja." Miután Európa államaiban értesül­tek II. Mohamed szultán elhatározásá­ról, hamarosan megkezdődtek a törökök elleni előkészületek. III. Callixtus pá­pa hatalmas flottát szereltetett fel, és felszólította a keresztény fejedelmeket arra, hogy 1456 tavaszán támogassák a muzulmánok kiszorítására szervezett keresztes hadjáratot. A keresztes hábo­rú iránti buzgalom felkeltésére a pápa új déli imát rendelt el, amit a keresztény fegyverek győzelméért kellett elmonda­ni, s amelyre minden délben harangszó figyelmeztette a híveket. Carvajal pápai legátus buzgó tevé­kenységével III. Frigyes német-római császárt is meg akarta győzni a ke­resztes hadjáratban való részvételének a szükségességéről. A császári ígéretet azonban nem követték tettek. Hasonló­képpen cselekedett a Habsburg magyar uralkodó is. V. László király összehívta az országgyűlést, amelyen személyesen is megjelent. Kíséretében volt Carvajal pápai legátus és Kapisztrán János is. Itt kijelölték a hadiutat, a vezéreket, a had­ba szállás időpontját. A király elrendelte az általános nemesi felkelést, aztán ha­marosan Bécsbe távozott. A NÁNDORFEHÉRVÁRI ÜTKÖZET 1456. április 7-én érkezett Budára a hír, hogy II. Mohamed Nándorfehérvár ostromára készül, s ennek megszerzése után Magyarország elfoglalását tervezi. II. Mohamed minden eddiginél nagyobb hadjáratra készült: ágyúkat öntetett, ha­digályákat, ostromgépeket építtetett, s élelmiszert gyűjtetett. A török veszély a magyarokat gyors hadikészületekre serkentette. Hozzá­láttak Nándorfehérvár s a körülötte el­terülő többi végvár és a dunai átkelők megerősítéséhez. Carvajal pápai legá­tus sürgősen kérte a pápát, hogy rendel­je el a pápai flotta és Alfonz hajóhadának támadását a törökök ellen. Az egyházfő felszólította Kasztrióta Györgyöt, hogy Albániából induljon hadba. Kérte az olasz városok - Velence, Milánó, Génua, Firenze - segítségét is, mert szerinte Magyarország hadi ereje nem elég a tö­rökök feltartóztatására, s a Német-római Birodalom császára, illetve a többi ke­resztény fejedelem nem küld segítséget. II. Mohamed szultán 1456 júniusának végén indult el Drinápoly mellől az egész birodalomból együvé parancsolt hatal­mas török hadsereggel, amely körülzár­ta az ország legfontosabb déli végvárát, Nándorfehérvárt. Elindulás előtt II. Mo­hamed többek között kijelentette, hogy „ha elesik a vár, további két hónap alatt övé lesz Magyarország". Konstantinápoly meghódítója nemcsak kiváló hadvezér volt, hanem az Oszmán Birodalom újkori szervezete is az ő ne­véhez kötődött. A hadsereget átszervez­te, és létrehozta a török tüzérséget. E tökéletesített tüzérségnek köszönhette Konstantinápoly bevételét, s ettől remélte Nándorfehérvár elfoglalását is. Hunyadi János elszántan készülődött a törökök visszaszorítására. 1456. júni­us 25-én még Keve várában tartózkodott. A török szultán július 3-án befejezte az ostrom előkészítését, s kétszáz török ha­digálya Zimony felé elzárta a Dunát, majd július 4-én megkezdte a vár ágyúzását. Nándorfehérvárt mindössze néhány ez­ren védelmezték. A Dunán pedig egymás­hoz láncolt török hadigályák próbálták megakadályozni az erőd védőinek megse­gítését. A vár kapitánya Hunyadi János só­gora, Szilágyi Mihály volt. A török ágyúk, ostromgépek szakadatlanul ontották a kő- és vasgolyókat Nándorfehérvár külső fala­ira, a védők azonban helytálltak. Egy szemtanú szerint: „Az első, na­gyobbik vár falai majdnem a földdel lettek egyenlők, bár néhány torony­ból itt-ott még állva maradt valami. A többi vár tornyait, noha az ágyúgo­lyók súlyosan megrongálták, még nem dőltek össze.” Miután a török gályák a Duna felől ostromgyűrűvel vették körül az erődítményt, a védők teljesen maguk­ra maradtak, s így a folyó északi partján hiába gyűltek a felmentő hadak, az erő­dítményhez nem juthattak át. Hunyadi János ekkor kétszáz sajkáját megrakta fegyveresekkel és ráúsztatta a török ha­dihadra. A törököket felkészületlenül ér­te a támadás, mert arra gondoltak, hogy az ellenük induló sajkák gyönge kis tá­kolmányok az ő gályáikhoz viszonyítva. sajkái és a várőrség a török hajóhadat öt órai küzdelem után legyőzte, s Nán­dorfehérvárnak a magyarokkal való ös­­­szeköttetését helyreállították. Hunyadi áttörte a blokádot, s katonai utánpótlást vitt a várba. A törökök általános nagy ro­hama 1456. július 21-én kezdődött. Az oszmán hadsereg már a belső vár falait ostromolta, s a győzelem jeléül csaknem kitűzték a lófarkas zászlót, amikor egy Dugonics Titusz nevű katona megragad­ta a török zászlótartót, s magával rántot­ta a mélybe. Hajnaltájban már a magyar védők újabb elszánt támadása kiszorí­totta a törököket a várból. A Száván túlról időközben több ezres török utánpótlás érkezett. Hunyadi János megtiltotta, hogy bárki is kitörjön a vár­ból, mert újabb török rohamra számított. A hadi helyzet azonban másképpen ala­kult, mert a keresztesek közül már egy­re többen tódultak ki a várból. Kapisztrán János, a ferences barát kétezer katonával indult el a török ágyúállások felé. Szilágyi Mihály hiába kiabált utána: „Ne menjetek, atyám, ne menjetek, mindnyájan elvesz­tek!" Azonban a török ágyúk nem voltak készek a tüzelésre, kezelőik megfuta­modtak. Az első kétezer keresztes után újabb ezrek tódultak a török tábor felé. Hosszas, válságos, ide-oda ingadozó küz­delem után a várból kirohanó Hunyadi Já­nos a keresztények javára döntötte el a csata sorsát. A védősereg, kirontva a vár­kapukon, a keresztes sereg támogatásá­val teljesen megsemmisítette a hatalmas török hadat. A véres küzdelem belenyúlt az éjszakába, s mire megvirradt, az osz­mán sereg táborát hátrahagyva elmene­kült. Hunyadi János egyik levelében az eseménnyel kapcsolatban a következőket írta: „Végül kirontottunk rájuk a váron kívül és estig harcoltunk velük. (...)A tö­rökök császárának minden ágyúját és hadieszközét elnyertük, ő pedig azok­kal, akik megmaradtak elmenekült.” A legyőzött demoralizált török sereg ágyúit, felszerelését odahagyva elme­nekült II. Mohamed szultánnal együtt Szófia felé. Negyvenezer török holttest maradt a csatatéren. DR. GARDA DEZSŐ Wagner Sándor: Dugovics Titusz önfeláldozása

Next