Gyergyói Hírlap, 2017. március (8. évfolyam, 41-63. szám)
2017-03-08 / 46. szám
OÁZIS _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ Gyergyói Hírlap ■ 2017. március 8., szerda 9 IIIIHIIIIIIIIIIIIIIII 1 ^ ^ » » — »1»— (Számítástechnikai történelem 810 méteren (8. rész) A számítógéptől a medvéig Mielőtt félreértés esne, a 810 méter a Gyergyói-medence tengerszint feletti magasságára utal, a zárójelbe tett kettős mássalhangzó a napjaink lehetetlenségeinek egyikére, amire a későbbiekben még visszatérek. Személyes résztvevője voltam egy digitális világ kezdetének, közel fél évszázados emlékeimet igyekszem megosztani az olvasókkal egy sorozat formájában. Emlékszem egy tusnádfürdői szakmai találkozóra, ahol a hordozható, tévékészüléket monitorként használó gépek kerültek a terítékre, ott találkoztam a kolozsvári eredetű PRAE-nek nevezett készülékkel, mely mindenképpen úttörő jellegű volt, a hardver és a szoftver is saját fejlesztésű volt, és a Patrubány Miklós vezette csapat munkáját dicsérte. Temesvárról is hoztak egy gépet, TIMS néven, ami egyértelműen a már korábban említett ZX-Spektrum másolata volt. Programozni mindegyiket BASIC nyelven lehetett, mellette pedig mindegyiknek megvolt a maga „bennszülött", úgynevezett gépi kódnyelve, amely használata nagymértékű hardver ismereteket igényelt. Az öntödénél kezdődő pályafutásom alig öt évet tartott. Igazgatócserékre került sor, az egyikkel nézeteltérésem támadt, így „elbútoroztam" a bútorgyárhoz. Ekkor már a 8 bites mikroszámítógépek korszakában voltunk. A többi gyergyószentmiklósi vállalatnál (szövődé, IAPS, fonoda) megjelentek a mikrogépek, beszerzésüknél és felhasználásuknál sokszor segédkeztem. Amikor megalakult a területi számítóközpont helyi kirendeltsége, vizsgáztam az áthelyezésért. A szövődénél jelent meg jóval később az első olyan számítógép, ami a PC kategóriába tartozott, bolgár gyártmányként a szövőgépek lyukkártyás vezérlését készítette elő. Az IBM PC XT másolata volt, ha jól emlékszem, a merevlemeze 20 MB kapacitással rendelkezett, volt rajta hajlékonylemez meghajtó és színes monitor. Egyfajta számítástechnikai tanácsosként ismertek akkoriban, az első PC-n dolgozó egykori geológust én „protezsáltam" be a szövődéhez informatikusnak. Jellemző volt azokra az időkre, hogy minden területről érkeztek olyanok, akik a szakmát megalapozták. Amikor a szakképesítést elnyertem a kolozsvári tanfolyam során, az oktatóim között volt fizikus, gépészmérnök, matematikus. A számítóközpont gyergyószentmiklósi kirendeltségének felszerelését a hely megkeresése, és előkészítése előzte meg, a helyszín a jelenlegi volt politikai foglyok szövetségének az irodája volt. A nagyon vastag falakban biztos még mai is ott van a rengeteg anyagot igénylő földelés összes vezetéke, mely az udvaron végződött, egy tekintélyes boronához hasonlító szerkezetben, mélyen a föld felszíne alatt. A villanyhálózatot felújító mester elemi tévedése következtében, a dugaszokban a földelés az elektromos energiahálózat fázisával került kapcsolatba, és amikor megindítottuk az M-48 mikroszámítógépet, hatalmas csattanással sűrű füst keletkezett. A számítóközpont Csíkszeredai igazgatójának az emberségén múlt, hogy az a villanyszerelő mester nem került bajba, szabotázs címen. Egy kisebb teherautón szállították be a gépet a bukaresti gyárba, majd két hét múlva vissza. Hússzeletelő lapító nagyságú áramköröket kellett kicserélni, a javítás költsége tíz-tizenkét akkori fizetésnek felelt meg. A használt nyomtatók mindegyike perforált szélű, folytonos papírral működött, 432 karakter szélességben, szakaszonként keresztben átlyuggatva a könnyebb leszakítás végett. Nagyon valószínűnek tartom, hogy a számítógépes feldolgozás nem járt akkora papírpazarlással, mint manapság, amikor az A4-es formátumú papírlapokra nyomtatnak minden jelentést, számlát, vényt és más, bürokrácia szülte kimutatást. Lehetőleg minél több példányban, teljesen ésszerűtlenül, napjaink lehetetlenségének iskolapéldájaként. Ezeket nevezem „medve" papíroknak, hiszen a mackó feje fölött kivágott fa a papír alapanyaga (persze az illegális erdőirtás is keményen nyom a latban), és ezért is kényszerül a bundás bevonulni a településekre kukázni. Tusnád híres ilyen szempontból, ahol az első környékbeli számítástechnikai találkozó is megesett, anno. TÖRÖK ZOLTÁN FOTÓ: YOJTUBE.COM, KOZMÁSZ PÉTER PRAE-1000 - Az első romániai személyi számítógép és főtervezője, Patrubány Miklós Emlékképek régről vagy nem is olyan régről Az én (gyerek-) koromban másak voltak még az emberek. Nem jobbak, nem rosszabbak, de másak. A vizsgált időszak 1962-ig tartott, akkor hagytam el szülővárosomat, ahol valóban aranyemberek között éltem. Beleszülettem egy kényelmes lakásba, egy nagy családi könyvtárba, szerető és okos szülőket kaptam. Viccesen szoktam mondani, hogy egy nagyon okos nővérkét is kaptam, aki csak azért lett osztályuk legjobb tanulója (tízessel érettségizett, így nem kellett felvételizzen az egyetemre), hogy engem bosszantson. Ez a gyerekkor valóban szép volt, a családi otthonból jártam iskolába, egyetemre, az anyagi háttér mindig biztosítva volt, és nem csak lakás-ruházat- élelem, hanem zsebpénz is nagydiák koromban. Akkor azért kaptam kisebb összegeket, hogy, amint édesapám mondta, ha a kollégák hívnak egy kávéra, sörre, vagy télen egy pohár forralt borra, ne kelljen azt mond, hogy „nincsen időd". Érettségi előtt kétszer is dolgoztam a nyári vakációkban egy-egy hónapot, mint motortekercselő „inaska". Jó órabérem volt, és napi 6 órát dolgoztam, mivel 16 év alatti voltam. Boldogan és főleg büszkén költöttem a keresetem nyári kirándulásra, régi vágyaim megvalósítására. Emlékek ebből a boldog gyerekkorból Egy nap egy nagy monoklival mentem haza az iskolából. Mi ez - kérdezte édesapám. Verekedtem - mondtam. Nem, téged vertek, igazította ki a családfő. Igaz, elemiben a tornasorban a kisebbek közé tartoztam, még a lányosztálytársak zöme is magasabb volt mint én. Az érettségi után egyszerre kezdtem el az evezést és a súlyemelést, amit végig folytattam, még az államvizsgára való készülés idején is. Beugrott egy apró epizód korábbról, a 45 utáni időszakból. Kolozsvár bombázása idején vidékre „menekültünk", s amikor a felszabadULÁS után viszontagságok közepette egy tehenek vontatta kóberes szekéren hazaérkeztünk, (mert a bérelt lovakat a hadikommunizmus elve alapján elrekvirálták), lakásunkba az új rendszer hű embere családostól befészkelődött. Játékaink is eltűntek, egy tátogató lemezkrokodil maradt meg, melyet cukorkával etettünk előzetesen. Amikor a „mi van belül?" mozgalom jelszó mellett kibontottam a felhúzható hüllőt, hűségesen ellátott „békebeli" savanyúcukorkákkal. Ötéves fejjel csak ennyi érdekessége volt a nagy világégésnek, meg az, hogy amikor Kalotaszeg egyik falujából hazamentünk fürdeni, és megszólaltak a légvédelmi szirénák, legurultam a pincébe vezető lépcsőn. A rokonok szerint akkor lettem „ütődött"... Mivel a főiskolán 56 után sem volt minden tantárgyból a professzorok által kiadott írott jegyzet, igyekeztem minden leadott szöveget szóról-szóra leírni. Otthon átgépeltem 10 példányban a családi nagy Olimpia márkájú gépen, így meg is tanultam, és pénzes, kényelmesebb évfolyamtársak laponként meg is vásárolták. 5-10 lejes napszámmal gyarapodott anyagi létem. Tájékoztatásul: 25 lejjel két személy a legelegánsabb vendéglőbe is bemehetett akkor. De miért volt más az akkori élet? A család tisztelete, a vallásos nevelés, a tanáraink megbecsülése miatt. Akkor még divatban voltak a nagy családok, édesanyámék hatan voltak testvérek, és a rokonságban (is) az édesanyák főállású családanyák voltak, ami meglátszott a gyerekek ruházatán, táplálásán. És mi az, ami akkor merőben más volt, mint a mai fiatalok életében? Hát például az eszményképek kiválasztása. Ma a rocksztárok, filmsztárok a példaképek, hajukat, ruhájukat mozgásukat másolják. Mi a szépirodalomban találtunk magunknak hősöket: Kárpáthy Zoltán, Berend Iván, a tudós, jó táncos, szellemes csevegő „mágneses lovag", (Zsigmondy Vilmos bányamérnökről mintázva), Tímár Mihály, a modern Midás és aranyember, Tatrangi Dávid, a székely ezermester, az első műanyag és az üzemanyag nélkül működő repülőgép megalkotója, vagy akár a Baradlay-fiúk, vagy Jeney Kálmán a Debrecenből eltanácsolt társaival együtt. Jókai Jenő, Kálmánt Csokonai, Katona József, Kisfaludy Károly és önmaga alakjából „gyúrta össze". De eszménykép lehetett Barinkay, a cigánybáró is, kinek szellemessége ragadott meg: mikor az udvarmester kesztyűjéről kérdezi, ő azzal vág vissza, magyar ember nem visel kesztyűt, mert a keze mindig tiszta. Amikor elismervényt kérnek tőle bizonyos pénzösszegről, válasza egyszerű: legyen, ha egy papír többet ér mint egy úriember szava... A családban mesterem világosított fel, hogy ők nem pozitív hősök, hanem eszményi hősök. A pozitív hősöket a szocreál találta fel, ahol a legfontosabb volt az egészséges származás... Talán még idekívánkozik Barinkay belépője: „Mert a szív és az ész, Együtt mindenre kész, Mindig előre nézz, cólhoz érsz, célhoz érsz...” Nem Jókait dicséri, hanem a daljátékot megíró ifj. Johann Strausst. Jókai regényében a cigánybáró Botsinkay Jónás névre hallgat még, a daljátékban lett Barinkay. Igen, és Mikszáth Kálmán Akis Miklósa is lehetne példakép. A daljátékban ő állítja: Nincs is olyan rossz dolga a bolondnak. Akármilyen igazságot kimondhat. SZATHMÁRY JÁNOS