Gyergyói Hírlap, 2017. március (8. évfolyam, 41-63. szám)

2017-03-20 / 54. szám

6 AKTUÁLIS Rendezik az alfalvi Petőfi Sándor kultúrház környékét Járda és parkoló biztonsági okokból Nem csak a látvány miatt szükségesek a mun­kálatok az alfalvi kultúrház környékén. Teret kell biztosítani a gyalogosoknak, és egyre szűkösebb az autók számához mérten a parkoló. A jelen­legi, bebizonyosodott, balesetveszélyes. A ma rajtoló Kisjárda-program kivitelezéséről tájékoz­tattak helyi és megyei elöljárók pénteken. N­em jellemző, hogy a megyei tanács részt­­­ vesz a községek járda­­építési munkálataiban. Ott vi­szont, ahol erre nagy szükség van, és a közlekedési biztonság is indokolja ezt, társul a megyei önkormányzat a beruházásba" - közölte Borboly Csaba, a me­gyei tanács elnöke. Őt kiegé­szítve Bende Sándor parlamenti képviselő, korábbi megyei taná­csos számolt be, milyen bonyo­dalmas procedúra eredménye az, hogy e társulási lehetőség immár elérhető a Hargita me­gyei települések számára Kis­járda-program néven. Kalákamunka járdaépítésnél A programra bármely Hargi­ta megyei település jelentkez­het, amelynek van tisztázott, tulajdont igazoló telekköny­ve és kellő dokumentációja, il­letve a járdaszakasz valamely megyei út mellett helyezkedik el. A lehetőséggel Zetelaka és Gyergyóalfalu élt most, de to­vábbi pályázók igényeit is fo­gadják. Borboly hangsúlyozta, nem szabad elfelejteni, hogy a megyei tanács prioritása nem a járda-, hanem az útépítés. Még 300 kilométer megyei út vár megépítésre, így a járdaépí­téshez akkor számíthat a he­lyi önkormányzat társulásra, ha az alaposan indokolt főleg közlekedés­biztonsági okokból, illetve a beruházások össze­gének felét elő tudja teremteni. Szintén járdák építésére szo­kott szánni a megyei tanács az áfa-visszaosztási keretből is, a további cél pedig kerékpáro­soknak szánt terelőutak megépí­tése a Gyergyói-medencében is. Köztérrendezés egy hónap alatt Többszörösen is rendhagyó az alfalvi helyzet, hiszen a tervek szerint nem csak jár­da épül mától a Petőfi Sándor művelődési ház köré, hanem a parkolót is költöztetik, megna­gyobbítják. 160 méter hosszú­ságú, gyalogosoknak szánt, piskótakővel kirakott járda ké­szül el egy hónap alatt, mellet­te pedig parkoló, melyre egyre nagyobb a szükség. Gáli Sza­bolcs, Alfalu polgármestere el­mondta, a jelenlegi parkolóban már adódtak gondok, koccanás történt, és a károsult a terü­let tulajdonosától, az önkor­mányzattól kért kártérítést. Biztonságos parkolóhelyeket kívánnak tehát kialakítani, és erre még nagyobb lesz az igény, ha a polgármesteri hi­vatal átköltözik a szemközti, egykori iskolaépületbe. A kivitelezés 150 ezer lejbe kerül, fele-felében finanszí­rozza ezt a helyi és megyei ön­­kormányzat. A közbeszerzési eljáráson nyertes bákói cég ajánlotta ezt a legalacsonyabb árat, és folyamatos munkafel­ügyelet biztosítja, hogy ezért a legjobb minőségű munkát nyújtsa. Egyébként négyéves garanciát vállalt munkájára a kivitelező. BALÁZS KATALIN SZERZŐFELVÉTEI Egy hónap alatt 160 méter járda és parkolók készülnek a kultúra háza mellett - ígérik az elöljárók Gazdasági igazgató kerestetik Fontos tisztség betöltésére hirdet vizsgát Gyergyószent­­miklós önkormányzata. Nagy Zoltán polgármester úgy véli, ha meglesz a megfelelő ember erre a munkakörre, akkor tel­jessé válik az a csapat, amelyik hatékonyan tudja üzemeltetni a várost. „Egy ügyvezető gaz­dasági igazgatóra van szükség, akinek nagyon fontos szerepe lesz a hivatal és a város éle­tében egyaránt. Közgazdászt keresünk, kellő elemző és szin­tetizáló képességekkel annak érdekében, hogy elemzése­ket követően kellő gazdasági szemléletet tudjon bevinni a döntéshozásba" -fogalmazott Nagy Zoltán polgármester. Fő szerepköre a gazdasági igazgatónak a könyvelési és gazdaság osztály tevékeny­ségének koordinálása lesz, de ennél is fontosabb a döntés­­hozatal segítését szolgáló gazdasági javaslattevés. Há­roméves szakmai tapasztalat a minimális elvárás a jelentkező felé, és a polgármester szerint az ideális jelentkező „egy olyan személy, aki kellő tapasztalat­tal rendelkezik, ugyanakkor elégséges kihívást érez magá­ban, hogy a nem kevés feladat­tal megbirkózzon. Nem várjuk el, hogy mindenhez értsen, vi­szont ha megvan a kellő hajlan­dóság benne, akkor hamar tud tanulni." Részletes állásajánlat hamarosan az önkormányzat honlapján lesz olvasható. A sikeres bababörzén sokan adományoztak A Fészek, Gyergyói Édes­anyák Egyesülete bababörzét és gyerekruhavásárt szerve­zet. Sikeres rendezvényen van túl a gyergyószentmiklósi fiatal egyesület, melynek jótékonysá­gi célja is volt. Az elmúlt szombaton a Sa­lamon Ernő Gimnázium ud­varán lévő tornaterem adott otthont az egyesület tavaszi rendezvényének. Mint meg­tudtuk, minden eddiginél si­keresebb és nagyobb szabású rendezvény volt. „75 asztal­nál kínáltak ruhaneműket, já­tékokat, könyveket, minden olyan holmit, amire szüksé­ge lehet a kisebb és nagyobb gyerekeknek. A rossz idő el­lenére folyamatosan tele volt a terem nézelődőkkel, vásárlók­kal" - összegezte Barabás Or­solya, a Fészek oszlopos tagja. A korábbi évekhez hasonlóan tombolavásárlási lehetőség is volt, 200 tombolajegy talált ga­zára, az összegből a rendez­vény és más költségeit állja az egyesület. A tombolatárgya­kat a fészek tagjai, illetve az egyesület támogatói ajánlották fel, így számos ajándékcso­mag talált gazdára. A délután folyamán­ a gyermekeknek arcfestés is volt, illetve büfé is működött. Ezúttal is nagyon sokan adományoztak a rászoruló családoknak. A Fészek folya­matosan gyűjti az adományo­kat, amelyeket a szociális iroda nyilvántartásában szereplő, szerény körülmények között élő családokhoz juttat el. 1500 lej gyűlt össze A rendezvénynek jótékony­­sági célja is volt. A pénzbeli adományokat a gyergyóditrói Márton Szidónia Barbara keze­lésére gyűjtötték. A kilencéves, leukémiával diagnosztizált kislánynak a kezelésére 1500 lej gyűlt. „Nagyon szépen kö­szönjük mindenkinek, aki ado­mányozott a kislány kezelési költségeihez" - mondta Bara­bás Orsolya. Az összeget e hét folyamán, amint a család haza­érkezik, átadják. BARICZ­ TAMÁS IMOLA Arcfestés a bababörzén. Nagyon sokan megfordultak a rendezvényen

Next