Gyógyászat, 1861 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1861-04-27 / 17. szám
csekély gyakorlatom gyümölcsét felhasználandják, és hasonló kóresetekben hasonlóan eljárva sikert fognak előidézni. Combnyak-törés (fractura colli femoris) hatvanéves egyénen, tökélyes gyógyulással. Betegünk M. J. 60 éves szikár magastermetű, január hó közepén elesett, többé fel nem kelhetett és nagy bajjal lakjára hozatott. Midőn a beteghez hivattam, őt ágyban fekve találtam, a lába kifelé gördítve, rövidült, mozgásra képtelen. A nagy tompor a csipcsont töviséhez közelítve,kevésbé kiálló mintáz ellenkező részen. Ha ezen három tüneményt megfontoljuk anélkül, hogy a kóros végtagot érintenék, combtörést tehetünk fel, és pedig combnyak-törést, mivel a nagy tompor a csiptövishez közeledett. Az ily körülmények között előforduló baj ficam vagy törés, a ficam minden nemei következő okoknál fogva lehetetlenek: az izvápán fölüli ficam rövidülést idéz ugyan elő, de a kóros tag befelé van fordítva. A haránt ágra létrejött ficam a comb fejét tünteti fel rövidülés nélkül. A petenyílási ficam a végtag hosszabbulásával jár. Ezen tüneményekből kitűnik a kórisme egyszerűsége, melyet látásból biztosan indokolhatni. A kézzeli puhatolás következő tüneményeket mutatott: az egyenlő irányban helyezett végtag a csiptövistől a térdkalács alsó széléig megméretett és ezen vonal a kóros tagon 11/* ujjnyival rövidebbnek mutatkozott, a fölemelt végtagot betegünk nem volt képes fenntartani, a végtag tengelye körkörös mozgásánál az érintett nagy tompor forgott ugyan, de sokkal kisebb kört írt le mint az ép végtagon, ezen tünemény bizonyítja a törést a tomporon túl, tehát a combnyakán; csontrecsegést nem észleltem, mivel a két törvég nem érintkezett. Miután ily módon a kórismét meghatároztam, első teendő volt a beteg mindkét végtagját a Cooper deszkára helyezni, és a kóros tagot 12 font súlylyal nyújtani, hideg borogatást nem alkalmaztam, mivel egy 60 éves egyénnél túlságos visszahatástól tartani nem volt okunk. Másnap örömmel észleltük a végtag rendes hosszát, mi azon nézetre jogosított fel, hogy a térvégek teljesen érintkeznek. Nyolc napi folytonos nyújtás után az alszár vszdagos lett, ekkor ezt alulról fölfelé erősen bepólyáztuk és rá nyolc fontnyi súlyt alkalmaztunk. A harmadik hét végén alkalmaztuk a csiriz (dextrin) kötést következőleg: a beteget a Cooper deszkával együtt egy asztalra fektettük úgy, hogy törzse egy lábnyi vastag lószőr párnán nyughatott; e körülmény nagyon fontos, mivel ekképpen a medencét szabadon tartjuk és a kötést gyorsan és kevesebb fáradsággal alkalmazhatjuk. A végtag segédek általi rögzítése