Gyógyászat, 1861 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1861-04-27 / 17. szám

csekély gyakorlatom gyümölcsét felhasználandják, és hasonló kóresetekben hasonlóan eljárva sikert fognak előidézni. Combnyak-törés (fractura colli femoris) hatvan­éves egyénen, tökélyes gyógyulással. Betegünk M. J. 60 éves szikár magastermetű, január hó közepén elesett, többé fel nem kelhetett és nagy bajjal lakjára hozatott. Midőn a beteghez hivattam, őt ágyban fekve találtam, a lába kifelé gördítve, rövidült, mozgásra képtelen. A nagy tom­por a csipcsont töviséhez közelítve,kevésbé kiálló mintáz ellen­kező részen. Ha ezen három tüneményt megfontoljuk anélkül, hogy a kóros végtagot érintenék, combtörést tehetünk fel, és pedig combnyak-törést, mivel a nagy tompor a csiptövishez közele­dett. Az ily körülmények között előforduló baj ficam vagy törés, a ficam minden nemei következő okoknál fogva lehetetlenek: az izvápán fölüli ficam rövidülést idéz ugyan elő, de a kóros tag befelé van fordítva. A haránt ágra létre­jött ficam a comb fejét tünteti fel rövidülés nélkül. A petenyílási ficam a végtag hosszab­­bulásával jár. Ezen tüneményekből kitűnik a kórisme egysze­rűsége, melyet látásból biztosan indokolhatni. A kézzeli puha­­tolás következő tüneményeket mutatott: az egyenlő irányban helyezett végtag a csiptövistől a térdkalács alsó széléig meg­méretett és ezen vonal a kóros tagon 11/* ujjnyival rövidebbnek mutatkozott, a fölemelt végtagot betegünk nem volt képes fenn­tartani, a végtag tengelye körkörös mozgásánál az érintett nagy tompor forgott ugyan, de sokkal kisebb kört írt le mint az ép végtagon, ezen tünemény bizonyítja a törést a tomporon túl, te­hát a combnyakán; csontrecsegést nem észleltem, mivel a két törvég nem érintkezett. Miután ily módon a kórismét meg­határoztam, első teendő volt a beteg mindkét végtagját a Coo­­p­e­r deszkára helyezni, és a kóros tagot 12 font súlylyal nyújtani, hideg borogatást nem alkalmaztam, mivel egy 60 éves egyén­nél túlságos visszahatástól tartani nem volt okunk. Más­nap örömmel észleltük a végtag rendes hosszát, mi azon nézetre jo­gosított fel, hogy a térvégek teljesen érintkeznek. Nyolc napi folytonos nyújtás után az alszár vszdagos lett, ekkor ezt alulról fölfelé erősen bepólyáztuk és rá nyolc fontnyi súlyt alkalmaztunk. A harmadik hét végén alkalmaztuk a csiriz (dextrin) kötést kö­vetkezőleg: a beteget a Cooper deszkával együtt egy asz­talra fektettük úgy, hogy törzse egy lábnyi vastag lószőr pár­nán nyughatott; e körülmény nagyon fontos, mivel ekképpen a medencét szabadon tartjuk és a kötést gyorsan és kevesebb fá­radsággal alkalmazhatjuk. A végtag segédek általi rögzítése

Next