Gyógyászat, 1866 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1866-05-05 / 18. szám

két különböző időszakot lehet észrevenni, minek előtte a beteg­ség halállal végződnék: 1-szer, az üszők elválását, 2-szor, a pokolvart környékező­ daganat kifekélyesedése szakaszát. Minek utána a pokolvar különnemű­ kifejlése tetőpontját el­érte , melyben már az üszők elválasztásáig, vagy a következő ha­lálig változatlan megmarad, a daganat minden megállapodás nél­kül növekedik annyira, hogy nemcsak a meglepett felső végtagon, hanem az egész oldalon elterül, a fájdalmak növekednek, a be­teg nyugtalansága öregbedik, a láz belereje nőttön nő. Az üsz­kös csomó egy gömbölyű s mogyoró nagyságát nem haladó da­rab idomban a környéktől elválik; néha az üszőknek későn tör­ténendő elválása meg nem esik egyszerre, hanem a már fölázott üszők darabonként hull ki. Ha még akkor sem alkalmaztatnak a daganat eloszlását eszközlő orvosi szerek: a daganat genyedésbe s üszőkbe megy által. Az üszők a pokolvar tőhatáros részeit ellepi, s egész a csontokig elemészti; maguk a csontok is, megfosztat­­ván organikus összefüggéseiktől, kihullnak. A daganatban kifejlő üszők csak felületesen terül el, s főképp a genyedésnek köszöni eredetét, mert ez a sejtszövetben tanyázván, kargócát (sedes morbi) megemészti, melynek következésében a közönséges taka­róknak az életműséggel való össefüggései felbontódnak, ezek az élet föltételeitől megfosztva, üszkössé válnak; az üszők mindig tovább terjed, mig az élet forrásai, ideges kórjelek közt, ki nem apadnak. Az ideges kórjelekre nézve, — melyek mint a pokolvar ál­landó kísérői, nemcsak halál előtti, hanem korábbi szakaszaiban, némely orvosoktól említtetnek­­— legyen szabad egynéhány tapasz­talásból merített észrevételeimet itten felhozni. A külföldi orvo­sok , kik a pokolvar feltűnésével közvetlenül s állandóul kifejlő zavarokat az idegrendszerbe jegyezték föl, többnyire nem a ma­gyarországi idiopathi­us pokolvart, hanem a lépfene-pokolvart írták le. Ezen esetben a lépfene-méreg helybeli hatásán fölül két­ségkívül az életműség nedvei is megfertőztettek, a betegség ra­gályának a tüdőkbe, gyomorba, bőrbe, sebbe s a vérbe való fölvétele által. Ezen esetekben is tehát, véleményem szerint az idegrendszer említett zavarjai, nem mint létalaposan a pokolvar tüneményeihez tartozók, hanem inkább mint kór szöveményei tekintethetnek. A magyarországi pokolvarra nézve ideges kórjelek, a be­tegség korábbi szakaszaiban, csak olyan betegeknél vétetnek észre, kiknél az idegrendszer érzékenysége előlegesen uralkodik, úgy hogy náluk minden lobos vagy nem lobos láz, ha csekélyebb is.

Next