Gyógyászat, 1867 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1867-04-06 / 14. szám

­«Di 269 кз«­ a bal visszeres szájadék szűkülete, s a bal fülese kitágulása, a szív zsíros elfajulása, szerecsendiószerű­ máj, a bal fülese véralványos eltömülése, a lép, vese, a bal csip-, comb-és jobb combuterek eldugulása (embolia), a lép, vese s méh tömülésével (infarctus), a tüdü­tér némely ágainak eldu­­gaszolása, agy vérszegénység és tüdővizenyő — fü­lte mirigyláb — s a bal lábszár elszenesedése. A borsodi orvos-gyógyszerészi egylet. Miskolc, mart. hó 1867. A folyó hó 4-én tartatott borsodi orvos-gyógyszerész egylet havi gyű­lésén megjelentek Bódigh, Forty, Popper, Ixel, Lang, Mich­­nay, Mayer, Szabó Gyula, Grósz. Elnök B ó d­o g h, jegyző G r­ó s­z. A múlt hó jegyzőkönyve hitelesítése után Klein Jr. következő írás­beli kórjelentése olvastatott föl: február hó második felében a betegforga­lom nagyon csökkent, egyébként a múlt havi hurutos lobos kórjelleg a most lefolyt hóban nemcsak megmaradt, hanem fokozódott is, úgy hogy tisztán lobosnak nevezhető, a mennyiben a január hóban még gyakori hagymáz is háttérbe szorult és leginkább a mellzsigerek lobjai u. m.: tüdő- és mell­hártya— szívburok— és hörgelábok jöttek legsűrűbben elő; ezek után bár sokkal gyérebben előjöttek gyomorbélhurutok, hasmenés és hányás alakban, csorvás és csekély számú váltólázak, járványszerűen kanyaró mutatkozott. Popper Jr. az ingadozó hőmérsékletből eredt gyakori meghűlések folytán kivált gyermekeknél számtalan tüdő- és mellhártyalábot tapasztalt, kimenetre nézve a legszerencsésebb gyógysikert észlelő, — kivéve csecse­mőknél , különben majd minden esetben nadályozást — belsőleg pedig a hánytató gyökeret hánytató borkövet alkalmazta. Előfordult gyakorlatában gyermekeknél a himlőké, nem különben heveny bélhurut is, mely némely esetben hagymázba ment át. A kórjelleget hurutos lobosnak ismeri. Forty Jr. szintén meghűlések után tapasztalta, hogy a nyelési és légzőszervi lobok voltak leggyakoribbak; tapasztalt azonban csorvás , epés lázakat is, arcorbáncot, kanyarót és szájzsebrét. Ixel tr. hurutos lobosnak nevezi a kórjelleget, miután gyakorlatá­ban leginkább légzőszervi lobokkal találkozott, nem tagadhatja azonban, hogy gyakoriak voltak a csorvás lázak typhus-jelleggel. Michway tr. a hurutos lobos kórjelleget constatirozza, csakhogy a lobos jelleget a légző, a hurutost pedig az emésztő­szervi bántalmakban látta kitűnni. Gyermekeknél nem ritkán ismerhette föl a hörgelobot és a lebe­­nyes lobot. El nem hallgathatja azon megjegyzést, hogy a váltólázat egész éven át látja uralgani úgy annyira, hogy csaknem minden más egyes baj­nál is kénytelen volt a kénsavas kínaihoz nyúlni. Lang Jr. számos tüdő- és mellhártyalobot tapasztalt kitűnően gyer­mekeknél , továbbá himlőkét és a hallj­árat bántalmait, ilyen egy esetben erysipelas migrans szövevénye után a szenvedő két nap múlva meg­­halálozott. G r­ó s­z tr. szerint leggyakrabban légzőszervi lobokban történtek meg­betegedések, tisztán mellhártyalobot nem tapasztalt, minden esetben ki­­sebb-nagyobb mérvben volt a tüdő is bántalmazva, ezen megbetegedések­nek most egy harmadrészét tették a hörgelábok. A gyógykezelés körül a

Next