Gyógyászat, 1878 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1878-04-06 / 14. szám
fontnyi sötét színű, átható sajátságos szagú, 1022 fajsúlyú, savi hatású vizellet mennyiség ürült ki. Ez esemény után a beteg megkönnyebbülve, miként ő magát kifejező, újjászületve vonult vissza fekhelyére, ahol is a kórok kipuhatolása szempontjából a következők vétettek figyelembe. Húgycső szűkületről, vagy beékelt hugykőről szó sem lehet, miután a húgycsap jelentékenyebb ellentállás nélkül volt bevezethető. A fanegyesülés feletti tájon alkalmazott, valamint a végbélen keresztül intézett manuális vizsgálat a kórok miségére nézve biztos támpontot nem nyújtott, mert a düllmirigy elfajulását észlelni, a végbélben, vagy épen magában a húgyhólyagban valamely álképletet, hugykövet észrevenni, — a végbélben összetömörült bélsárt, idegen testet kitapintani — mely a hugykiüritést közvetve vagy közvetlen megakadályozhatta volna — nem lehetett, de még ilyen valaminek jelenléte a kórelőzményből sem volt kideríthető, az egész processus különben is csak négy napi tartammal birván. A művileg kibocsátott hugyban pedig sem nyák, sem geny, sem levált cafatok, sem vértartalom nem volt kimutatható, s így heveny hólyaghurutra, hólyagfekélyedésekre, vesevérzésekre sem lehetett következtetni. — következéskép nyák, geny, vagy vértömeszt sem lehetett gyanítani a húgycsőben, annyival is inkább, mivel ilyenek jelenléte mellett az alkalmazott húgycsap eltávolítása után a vizellet kiürítése legalább egy időre lehetségessé tétetett volna. Azonban beteg a lecsapolás után egy csep vizelletet sem volt képes kiküszöbölni. Ekkér véleményem szerint azon lehetőségek nagy részét, melyek vizelletrekedést előidézni képesek, átgondolván, nem maradt más hátra, mint jelen kóresetet az idegbántalmak categóriájába tartozónak vélni. Így történt, hogy a kórokot majd a hólyag lenyomó izmának hüdésében — bár erre az agy és gerincagy köréből bizonyítékot nem meríthettem, — majd és pedig nagyobb valószínűséggel, a hólyag zárizmának görcsös összehúzódásában hittem elrejtve lenni. S mi volt természetesebb mint az, hogy a gyógyjavalatot ez állapotnak megfelelőleg állítottam fel, — eltávozásomkor átalános langyos fürdőket, az alhasra langyos pépborogatásokat, a gáztájra görcsellenes szerekkel készült kenőcsök bedörzsölését rendelvén a betegnek. Azon, részint hagyományos, részint népünk siralmas financiális állapotát és gazdálkodási hajlamát jellemző princípiumnál fogva, miszerint a lelkésztől és orvostól mint úgyis philantropicus közegektől, amit lehet, meg kell takarítani, — figyelmeztetve lettem, mikép magamat a beteg miatt többször ne fáraszszam, mert azon esetre, ha az adott utasítások és rendelt szerek várt eredményhez nem vezetnének, nappal, vagy ha a szükség úgy kívánja, éjjel fognak a beteg segélyére újból meghívni. Bármennyire szellőztettem is a kózállapot fontos és a késedelemben veszélyes voltát, a hozzátartozókat informálnom lehetetlen volt. Annálfogva a szűkkeblű megállapodáshoz képest vártam az ismét történendő meghívást. Huszonnégy óra elteltével a következő nap délutánján sürgősen hívtak meg a beteghez. Nála megjelenvén megilletődve értesültem, miként a rendelt szerek eredményt nem hoztak, s beteget csaknem az előző napihoz hasonló kínos helyzetben találtam. Állapotán könnyítendő, újból a húgy lecsapolását voltam kénytelen eszközölni.