Gyógypedagógia, 1980 (25. évfolyam, 1-6. szám)
1980 / 4. szám - KÖNYVISMERTETÉS - Wagner Pál: Dr. Vág Ottó (szerk.): Az ember nevelése. Bp. Tankönyvkiadó. 1978
Hasznos javaslatokat olvashatunk a különböző szintű akadályversenyek lebonyolításához. A szöveggyűjtemény nem egyszerű válogatómunka eredménye, mert szerkesztője az egyes cikkeket, tanulmányokat megjegyzéseivel kommentálja, és meghatározza a feldolgozás módjait is. Ez utóbbi jelentősége különösen a mozgalmi munkára felkészítés terén van (ifivezetők, főiskolai hallgatók, nem pedagógus szakkörvezetők), de jó alkalom nyílik tanulmányozásával arra is, hogy a csapatok vezetői és a rajvezetők ezen szempontok segítségével értékeljék saját munkájukat. A kötetet a kisegítő iskolák és az általános iskolák mellett szervezett tagozatok, kisegítő osztályok úttörőcsapat-vezetőinek, valamint azoknak ajánljuk, akik a kisegítő iskolások úttörőmunkájáért valamilyen szinten felelősek. Kiss Imre Az ember nevelése (Tankönyvkiadó, Budapest, 1978. Szerk. : dr. Vág Ottó.) Kevés pedagógiai újító szerzett annyi hívet és ellenséget elképzeléseinek, mint Maria Montessori. Az olasz orvos-pedagógust működésének több mint fél évszázada alatt többször részesítették elismerésben (életében nevét viselő tanfolyamok, iskolák, szövetség működött; a pápa apostoli áldásban részesítette; elismeréssel szólt róla Gandhi, Freud, kapcsolatban állt Tagoréval is), de módszerét sokan és sokszor tartották vitathatónak, misztikusnak, kételyt támasztónak. Maria Montessori a XX. századi polgári pedagógiai reformtörekvések egyik legnagyobb egyénisége volt. Tevékenységére az oktatás addigi formáját és tartalmát gyökeresen megváltoztató „Új nevelés" elveinek elfogadása és követése jellemző. Pedagógiai felfogásában a pszichológiai-biológiai orientáció kap hangsúlyt. Az ember nevelése első részében közreadott Montessori-tanulmány híven tükrözi azt a szellemet, amely az említett polgári pedagógiai Reform elképzelést jellemezte. Érdekes, sokszor ma is korszerűnek ható elgondolásokkal találkozhatunk itt, így a régi típusú, rideg légkörű és merev formájú — a gyermekeket kicsinyített felnőttnek tekintő — iskoláztatás megkérdőjelezésével. Ugyanakkor fellelhetők a sokszor misztikus, túlzottan gyermekcentrikus, a spontán fejlődés és kifejlődés mindenhatóságába vetett elképzelések is. A gyermek aktivizálásának egyik előfeltételeként a nevelő minden akadályt elhárító, személytelenül háttérbe húzódó passzív szerepét hangsúlyozza. Felfogása korában újszerűnek hatott, mert a merev herbartiánus pedagóguseszményt tagadta. Montessori alapvetőnek tekinti a környezet és a gyermek kapcsolatát. Erre vonatkozó nézetei mai szemmel is korszerűek, aktualizálhatók. A Gyakorlati munkák, Alkotó munkák, Fejlődést szolgáló taneszközök, valamint A tanítás három fokozata című részekben jól tükröződnek Montessori értelmi fogyatékos gyermekekre vonatkozó gyakorlati tapasztalatai. A tanulmánykötet közli Montessori egyik, 1931-ben Párizsban tartott előadását Az úrnevelő feladatai címmel. Ebben az időben Montessori pedagógiája már világszerte ismertté, el- és befogadottá vált. A modern pedagógia eredőjeként az egyéniség tanulmányozását és a gyermekek szabadságának védelmét, a személyiség maximális (rousseauizmus) tiszteletben tartását jelöli meg. Mindannak ellenére, hogy Montessori felfogása a nevelés kérdéseiben jelentős változásokat mutat korábbi nézeteihez képest, a problémák megoldását most sem tudja máskéntelképzelni, mint a spontaneitás szabad kifejezésével és a passzív nevelői magatartás megvalósításával. Ekkor még nem adta föl pedagógiai elképzelésének, módszerének öntökéletesítő mechanizmusába vetett hitét. Erre csak később, a második világháború után kerül sor, amikorra a Montessori-rendszer végleg túlhaladottá, kissé anakronisztikussá vált, és elszigetelődött. Montessori A nevelési előítéletek és források című tanulmánya már a második világháború után jelent meg. A terjedelmes tanulmány lényegében visszatekintés az addig megtett útra, egyúttal újraértékelése az addigi gyakorlatnak. Kibővített, gazdagított tárházát találjuk addigi szempontjainak, reagálást a módszerével kapcsolatos fönntartásokra. Montessori és követői ekkorra már megpróbálták feladni korábbi zártságukat, önmagukba vetett rendíthetetlen hitüket. Az utolsó tanulmány Az Írástudatlanság problémája címet viseli. Montessori az elmaradott népek analfabetizmusa kapcsán hívja föl a figyelmet az írástudás jogára. Elemzi az iskolai írástanítás-tanulás állapotát, buktatóit, és javaslatot tesz az analfabetizmus elleni küzdelem gondjainak megoldására. Montessori neve és az ahhoz kapcsolódó rendszer, módszer és mozgalom immár neveléstörténeti fogalom. Ellentmondásai, egyoldalúsága ellenére a kiemelkedő egyéniség kiemelkedő életműveként kell számon tartanunk. Humanizmusát, gyermekszeretetét és módszerességét úgy kell értékelnünk, mint az egész emberiség és a pedagógia közkincsét. Wagner Pál