Gyógyszerészi Hetilap, 1921 (60. évfolyam, 1/3034-52/3083. szám)

1921-05-08 / 19. (3050.) szám

282 GYOrfrXzELESZJ HETILAP Ivekre a gyógyszerész egyenesen ráfizet.'(Chi­ninek, syrupok, extr. ’secalis, stb.) — De ta­lán még jó, hogy-'**- nem intézték ezideig se ezt f az ügyet a minisztériumban, mivel korunk irányában oly sok meg nem értést (s nem oly kevés megértést!) sohasem ta­pasztaltunk, mint a most távozott dr. Bé­nárd Ágost volt munkásbiztosító pénztári or­vos úr minisztersége alatt. Jogosnak tartom vele szemben,­ hogy így kiáltsanak fel a gyógyszerészek: «Szabadíts meg minket a barátainktól, az ellenségeinktől majd csak megvédelmez­zük magunkat b 1 * A fent el/') a (toltak ismételten csak azt bi­zonyítják, Iiog\^ve4ítüik.»a népjóléti minisz­tériumban egy szak^mberekbőli gyógyszeré- t l ‘-székből álló szakosztály felállítását kell szor- f­­galmaznunk jogos érdekeinknek megvédése ' szempontjából. Ehhez nekünk jogunk van, mint azt a kisgazdapárt vezérétől, nagyatádi Szabó István miniszter úrtól hallottuk, mert nem hihetem, hogy a speciálisan gyógysze­részi, illetve közegészségügyi érdekek mások lennének a kisgazdapárt, mint a keresztény egyesülés pártjának szempontjából. Itt párt­politikai szempontok nem jöhetnek tekin­tetbe. De ha a keresztény párt dr. Benárd volt miniszter úr javaslatait magáévá tenné, úgy a gyógyszerészi kar is tudná,­ hogy tel­jes befolyását mily irányban érvényesítse az elkövetkező választásoknál. Reméljük, hogy dr. Bernolák Nándor új népjóléti miniszter úr nagyobb megértéssel fogja ügyünket ma­gáévá tenni. A világháborút is nemcsak a destruktív sajtó bomlasztó hatása, nemcsak a tankok és Amerika intervenciója következtében ve­szítettük el. Nagyban hozzájárult ehhez az is, hogy nem mindenkit odaállítottak, ahol tudását a Legjobban érvényesíthette. Jó stratéga sokszor Etappenkommendáns volt, jó fogorvos kezelte a nagyváradi csendőr­­iskola venereás betegjeit, míg a szakorvost ■ kiküldték egy­­menetzászlóaljjal a Száva part­jára a Hilfsplatzra. Gyógyszerészek, — a latin konyha mesterei, — Menagemayerek voltak vagy Verpflegs magazintisztek. Mér­nökök: Jvriegsgr­ab­erinspek­torok, Montur ma­­gazintisztek. Tanárok: kurírok, autótisztek. Szállítóvállalat tulajdonosa: levél- s távíró­­cenzor volt, stb. Ne essünk ezekbe a hi­bákba a civiléletben. Mindenkit olyan helyre állítsunk, ahol tudását legjobban érvénye­sítheti. A csizmadia maradjon a kaptafánál! A gyógyszerészet ügyeibe se avatkozzanak bele olyanok, akik sohasem voltak gyógy­szerészek, akik nem is tudhatják azt, hogy ezeknél hol szőrít a csizma. Ne a pesti gyógyszerészek szemüvegén át nézzék a fa­lusi gyógyszerészt, mert nem mind arany ánt az a vidéken, ami Pesten fénylik. Endrőd, 1921. április 17. Csapay Lajos gyógyszerész. A forgalmi adó. Irta : Frankl Antal szegedi gyógyszerész. A pénzügyminiszter ur, legutóbbi ja­vaslata szerint,­­ mint ismeretes,­­ meg­szűnik a III. oszt. kereseti adó, s helyébe fog lépni az általános forgalmi adó. Ezen forgalmi adót, a tervezet szerint, mindenki tartozik fizetni, aki önálló kereseti tevékenységet fejt ki, legyen az az áruk és anyagok átruházásában, vagy testi vagy szel­lemi munka szolgálatában. Az adó 1 százaléka a bruttó forga­lomnak, tehát sem a termelési, sem a rezsi­költséget levonni nem lehet, vagyis a nyers bevétel után lesz fizetendő. Minden adókö­telest könyvek vezetésére kényszerít, ame­lyekből a pénzügyi közegek ellenőrizhetik a nyers bevételt. Amint a napisajtóból értesülhettünk, az orvosok és ügyvédek nagy méltalankodással fogadják e törvénytervezetet és erős argu­mentumokkal igyekeznek a könyvvezetés kö­telezettsége alól magukat ment­síttetni. Szerintük, amíg eddig az értelmi foglal­­kozásból eredő keresetek enyhébben lettek megadóztatva, addig az új törvény szerint ezek is hasonló megterheltetésekben része­­sítendők. Indokolásaik szerint az orvos és ügyvéd foglalkozása személyes tevékenységhez van kötve, s testi vagy szellemi erejének fogy­tával ez­­megcsökken, keresete betegsége ese­­tén megszűnik vagy megcsappan stb. De az új adó alól más szempontból is kivonni kívánják magukat. Ugyanis a tör­vények az orvost és ügyvédet titoktartásra kötelezik, minthogy pedig a forgalmi adó-

Next