Gyógyszerészi Közlöny, 1933 (49. évfolyam, 1/1-45. szám)
1933-01-01 / 1. (egyesített 1.) szám
4 GYÓGYSZERÉSZI KÖZLÖNY Hogy jól töltöttem-e be hivatásomat és azelmúlt idő alatt megfeleltem-e a reám ruházott bizalomnak, azt a Magyarországi Gyógyszerész Egyesület és a Budapesti Gyógyszerész Testület tagjai vannak hivatva elbírálni. Sohase ragaszkodtam görcsösen az elnöki székhez, amit bizonyít az is, hogy többször vetettem fel magammal szemben, minden különösebb ok nélkül, a bizalmi kérdést, mert látni óhajtottam a pályának velem szemben megnyilvánuló érzelmeit. Ezenkívül volt egynéhány választás, ahol szintén meg volt adva az alkalom, hogy a gyógyszerészi pálya titkos szavazás útján nyilvánítsa igazi akaratát. Hogy ma az elnöki székben ülök, az azért van, mert láttam, hogy a pálya bizalma velem szemben változatlan. Az elnöki székma tövisekkel van kirakva és senki se iriggje, hogy ma elnöknek lenni valami irigylésre méltó dolog. Felvetheti valaki a kérdést, hogy akkor miért tartom meg az elnöki állásokat? A válasz nagyon egyszerű. Nem látom még a szerintem alkalmas utódot, akinek az elnökséget átadhatnám. A Magyarországi Gyógyszerész-Egyesület és a Budapesti Gyógyszerész Testület elnökének budapesti gyógyszertártulajdonosnak kell lennie, részben az alapszabályok értelmében, részben pedig praktikusissági okokból. Az idősebb kollegák, akik szerintem alkalmasak volnának az elnöki tisztségre, koruknál és elfoglaltságuknál fogva semmiképen sem vállalkoznak reá; a fiatalokat pedig, akik szóba jöhetnének, kellő gyakorlat és rutin hiányában nem tartom még alkalmasaknak, hogy ebben a sohase tapasztalt, rettenetes gazdasági krízisben a pálya élére álljanak. Mert lehet valaki nagyon derék, törekvő, szorgalmas ember, de ez még nem bizonyítja azt, hogy egy intelligens pálya irányítására és vezetésére alkalmas. Ama nagy vizeken, amit úgy hívnak, hogy hiúság, én már régen túl vagyok. Amikor a gyógyszerészi korporációk elnökségét elfogadtam, megelőzőleg már államtitkár és nemzetgyűlési képviselő voltam. Bármennyire is megtisztelő tehát reám a korporációk elnöksége, azt mindenkinek be kell látnia, hogy nálam ez nem szolgált lépcsőül a további emelkedésre. Ellenkezőleg, éppen mivel népjóléti államtitkár voltam, inkább én adtam súlyt az elnökségnek. Anyagilag tetemes áldozatokat hoztam e 11 év alatt a pályáért és négy cikluson keresztül, a képviselőválasztások alkalmával felajánlott anyagi segélyezést se fogadtam el; egyetlen fillért sem, bár mint a többi képviselőjelöltnek, nekem is minden alkalommal felajánlották. Hogy mi késztett ennek a cikknek a megírására,szokott őszinteségemmel elmondom. Nem a magam egyéni érdeke vagy hiúsága, hanem a pályám érdeke és a pályám iránt való szeretetem. Én pályánk jövőjét sötétnek látom. A nagyközönségben, úgy az intelligens osztályban, mint az alsóbb néprétegekben kiirthatatlanul él az a tudat, hogy a gyógyszertárak ma is nagyszerűen prosperáló üzletek s ennek nyomán természetesen felfakad az emberi irigység. Ma, ebben a gazdasági leromlottságban, ha valakiről azt hiszik, hogy anyagiakban az átlagos színvonal felett áll, már megvan az antipatia iránta a tömeg részéről. A szomorú valóság pedig az, hogy vannak napok, amikor az aranybányáknak tartott nagyobb forgalmú patikák is alig hozzák meg a mindennapi rezsit és akkor, amikor a gyógyszerészi pálya 14 millió adóssággal küzd, amikor az OTI újabb és újabb kellemetlen meglepetésekkel szolgál, amikor a közönség pénztelensége miatt szinte elkerüli a gyógyszertárakat és amikor a pályának, mint egy embernek kellene talpraállania, hogy visszaverjen minden támadást, akkor jön egy laikusok által szerkesztett ellenzéki lap, amely bajainkat az egyenetlenség, a visszavonás, széthúzás és gyakran valótlanságok pertraktálásával még jobban elmérgesíti. Kimondom nyíltan, hogy hitem szerint nincsen még egy pálya, amely eltűrné azt, hogy egy, a pályától teljesen idegenül álló földbirtokos báró és ügyvéd belekontárkodjanak és kontárkodásukkal ártalmára legyenek a pályának. Az ő szempontjukból én nem csodálkozom rajtuk. Ma mindenki megpróbál mindent a megélhetésért vagy egzisztenciáért. Ők bizonyára nem a gyógyszerészi pálya iránt való nagy szeretetükből indították ezt a lapot, mert hiszen nekik a pályához semmi közük és semmi érzékük. De amint a patikákat aranybányának tartja a laikus közönség, úgy velük a szaklapról is ezt hitették el és talán azt hitték, hogy ez egy fényes üzlet. Magyarország