Gyógyszerészi Közlöny, 1940 (56. évfolyam, 1-51. szám)
1940-01-06 / 1. szám
A GYÓGYSZERÉSZI KÖZLÖNY szaktudással és erős nemzeti érzéssel, amely megadja a lehetőséget arra, hogy a mai szomorú gazdasági körülményeink ellenére átmenthessük a magunk és családunk apáinktól örökölt értékeit a jövő, remélhetőleg boldogabb nemzedék számára. Kívánom Elnökünknek, hogy az új esztendő hozza meg mindazt, amiért fél évszázada küzd az intellektuális pályák mostoha gyermeke, a gyógyszerészet; hozza meg a kamarát, a kiképzési reformot és a vagyonbiztonságot. Kívánom németprónai Wolff Lajos igen tisztelt Barátomnak, hogy jó egészségben, teljes munkakedvvel és munkabírással köszönthessük őt a jövő újévkor is! Szeretett Elnökünk, Éljen! Németprónai Wolff Lajos válaszát azzal kezdette, hogy a jókívánságoknak csak azt a részét tartja meg, ami egy-egy testületi tagra esik, mert a jókívánságokat a Testület tagjainak összességére kívánja áthárítani. Ma sokkal nagyobb a bizonytalanság, mint amilyen az régebben volt, mert még az optimizmusba is belopakodik a bizonytalanság érzése a kialakult világkörülmények folytán. Mégis, ha visszatekintünk az 1939-es esztendőre, hálát kell adni a jó Istennek, mert Hazánkat nemcsak megtartotta, hanem meg is nagyobbította, megtartotta gyógyszerészetünket és megtartott bennünket. A jövőre nézve pedig hinnünk és remélnünk kell. Hinnünk, hogy az újév meghozza a gyógyszerészi törvényt, a gyógyszerészi kamarát és vele az önálló budapesti kamarát. Más ugyanis a főváros és más a vidék igénye. A főváros gyógyszerészkarának kell a vezető szerepet vinni ügyeink intézésénél. Ma ott tartunk, hogy a specialitásáradat elvonja a gyógyszerészt tulajdonképeni munkakörétől. Ezekkel a problémákkal fog a Testület vezetősége foglalkozni. Szeretetet kér a tagoktól egymás iránt, a Testület és a gyógyszerészet iránt. Ha teljes lesz ez a szeretet, akkor teljes lesz a munka eredménye is. ÜDVÖZLÉS AZ ORSZÁGOS EGYESÜLETBEN. A kerületi elnökök, valamint a kar tagjai közül többen levélben és táviratban fejezték ki újesztendei jókívánataikat. Az elmaradásukat kimentők közül ki kell emelnünk Pongrácz Lajos országgyűlési képviselő, kerületi elnök kartársunk levelét, aki — a többi között — a következőket írta: „Egészségi állapotom még mindig nem olyan, hogy utazásra vállalkozhatnék, így őszinte sajnálatomra ezen szép aktusnál nem lehetek Veletek. Lélekben azonban ott leszek s csatlakozom azokhoz a jókívánságokhoz, amiket nevünkben tolmácsoltok s mi itthon kérjük a jó Istent, adjon Elnökünknek erőt, egészséget, munkabírást, hogy örömünkre és korunk javára még sok ideig munkálkodhassék s fáradozásait áldja meg sikerrel, eredménnyel." Az országos egyesületben az üdvözlő beszédet Nagy István párkányi kartársunk, a volt Szlovenszkói Gyógyszerész Egyesületnek alelnöke tartotta. Nagy István beszéde: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Közel 21 éve annak, mikor a csehszlovák légiók megszállták Magyarország felvidékét s mi elszakadtunk az anyaországtól s így a Magyarországi Gyógyszerész Egyesülettől is. Néhány hónapig tétlenül vártunk és gondolkoztunk, hogy mitévők legyünk? — Rájöttünk, hogyha mi — Csehszlovákiában maradt magyar gyógyszerészek — rövidesen nem szervezkedünk, ha nem lesz egy érdekképviseletünk, akkor nélkülünk is, a mi meghallgatásunk nélkül is, hoznak a felettes hatóságok rendeleteket, esetleg törvényeket, melyek reánk, magyar gyógyszerészekre valószínűleg nem a legkedvezőbbek lesznek. Ez az elgondolás vezetett bennünket arra, hogy a Szlovenszkói Gyógyszerész Egyesületet megalakítsuk, melynek élére meg is találtuk a megfelelő vezetőt, Schulek Béla pozsonyi gyógyszerész személyében, aki törhetetlen energiával, nagy tudással és ügyességgel (akkor ez utóbbi tulajdonság is igen szükséges volt) vezette az Egyesület ügyeit, míg a kérlelhetetlen halál el nem ragadta őt tőlünk. Schulek Béla zászlajára ugyanazok a célok voltak felírva, mint a tiedre — szeretett Elnökünk. ő is küzdött a gyógyszerészek magasabb színvonalon álló szélesebb körű kiképzéséért, a gyógyszerészi kamaráért, az özvegyi patikajogok átruházhatóságáért, az alkalmazottak részére a kárpótlékos pénztárért, az egész kar jobb és biztosabb alapon nyugvó jövőjéért. — De küzdött, érdemes munkatársaival — a Szlovenszkón maradt magyar gyógyszerészekért, egyetemlegesen és egyénenként, mikor arra is sok esetben szükség volt. Egy évvel ezelőtt jött, az általunk már aligalig remélt isteni csoda, az igazság győzelme, az anyaországhoz visszacsatolás. Az ezt megelőző, mintegy félévig tartó izgalmak s az első örömmámor után itt álltunk újra a kérdéssel: Hogy is lesz most? S a felelet villámgyorsan jött. — A Magyarországi Gyógyszerész Egyesület meghozta, megküldte a választ. Az átcsatolás után két nap múlva megjött minden gyógyszertárnak a gyógyszerárszabás, a gyógyszerkölönlegességi árszabás, az összes rendeleteknek és tudnivalóknak szövege. A különféle betegsegélyzőkkel kötött egyezmények műsora. Az egyesület hivatalos lapjában minden héten valami értesítés vagy jótanács részünkre. Ezek nélkül az első időben nem is tudtunk volna megmozdulni. Azután jött az Egyesület