Állami gimnázium, Gyöngyös, 1881
Vagy nézzetek körül főbb városaink utczáin és látni fogjátok azokon tévedezni a hervadozó értemiségek ezreit vigasztalás nélküli szenvedések között, és gondolatokba merülve, mint, kiknek nincs jövendőjük. Vagy olvassátok a napilapokat, és meggyőződtek, hogy lázas, forrongó időket élünk, mert az öngyilkosok száma megdöbbentő. És e számot nem az életuntak, nem a kor és munka által megtört aggok, hanem legtöbbnyire a virágzó ifjak teszik megdöbbentővé. A halál. .. Ifjak! mindig szomorú, de az ifjúság küszöbén erőszakos kézzel és tele reménynyel: ez kétségbeejtő. Mi ennek az oka? Kétségkívül az egyoldalú művelődés, mely inkább foglalkozik az észszel, mint a szívvel; pedig ebben van forrása mind a jónak, mind a rosznak. — Ne hallgassatok tehát azokra K. Ifjak: kik az embernek legmagasztosabb eszmékrei fogékonyságát, magát a lélek hallhatatlanságában és Isten létébeni hivés képességét is mellőzhetőnek tartják a nevelés rendszerében és azt az emberi tehetségek fokozatos művelésének folyamából végkép száműzik. Gondoljátok meg, hogy ezen alaperő és tehetség nélkül, mely minden értelmes teremtménybe a legmélyebben oltatott, benneteket magatokkal és az egész mindenséggel meghasonlott erkölcsi rommá változtatna. Legyetek mindenekelőtt vallásosak, istenfélők, mert az istenfélelem a fennebb jelzett tulajdonokat, melyek a társadalmi élet körében benneteket kifogástalanokká, kedvesekké sőt nélkülözhetetlennekké teendenek, minden erőfeszítés nélkül, önként érvényesitendő. Az isten félelemhez járuljon a szorgalom és munkaszeretet, e legtisztább két forrás, melyekből a hivatását kellőleg felfogó tanuló derült kedélyt, erényt és anyagi hasznot meríthet. A szellemi foglalkozás elűzi a léhaságra vezető gondolatokat s legalább azon édes öntudatra vezet benneteket, hogy a Teremtőtől adott drága időt nemesen iparkodtatok felhasználni; hiszen már Seneca mondá: „Ha tanuláshoz fogsz, az életölő unalmat elkerülended, a nappal megunása miatt nem fogod kívánni az éjt, sem magadnak terhére nem leszesz, sem másoknak fölösleges.“ (He Tranqu, C. 3.) Valóban lehetne-e szebb nemesebb rendeltetése az embernek e földön, mint melyet Isten kijelölt számára, hogy: munka és szorgalom által törekedjék önműveltségét s ebből folyó önboldogságát eszközölni ?! Jellemző sürgetést találunk ene nézve egyik koszorús költőnk Kölcseynek eme megszívlelendő nyilatkozatában: „Az ember, ha értelme és érzelme körét gondosan nem széllesiti, keskeny s mindig korlátoltabb határok közé szorul.“ Azért, K. tanulók! nektek kik a tudomány mezején munkálkodni kívántok „Lankadatlanul előbbre“—legyen jelszavatok, mert zsenge éltetek csak úgy éri el czélját, ha azt munka — és szorgalomnak, szóval nemes foglalkozásnak, tetteknek szentelitek. Szellemünk tehetségei csak úgy fejlődnek ki, ha folytonos munkásság által gyakoroltatnak. Annak eredményei bizonyosak és biztosak. Figyelemre sőt bámulatra méltó példáival találkozunk a történelem lapjain a gyakorlat folytonossága által edzett emlékező Ítélő észnek, így Mithridatesről tudjuk, hogy huszonkét nyelven beszélt. Plinius írja, hogy Julius Caesar egyszerre hét levelet volt képes nemcsak írni és olvasni, hanem íratni és olvastatni is. Hunyadi Mátyás nagy királyunk már gyermekkorában oly jártas volt a classikus és egyébb nyelvekben, hogy nagynevű atyja a külföldi követek beszédeinek előadásainak megérthetésére tolmácsul használta. Sokrates egyformán jártas volt a vallási, társadalmi, státuspolgári, had- és művészettudományban, azonkívül a költészet-, ékesszólás-, bölcsészet-, szám- és mértanban.