Gyöngyös, 1877 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1877-10-14 / 41. szám
303—41-ik szám. Hatodik évfolyam. Gyöngyös, október 14. 1877. 9---------------------------------------------------a Előfizetési árak: Helyben kihordva, vagy postai szétküldéssel : Egész évre 6 frt. — Fél évre 3 frt. Negyedévre 1 frt. 50 kr. Egyes szám ára: 12 kr. Hirdetés dij: egy halálozott petitsor helye után 6 kr., nyilttérben 20 kr. Hivatalos hirdetés egyszeri beiktatásáért bélyeggel s igazoló példányokkal 30 petit sorig 1 írt. 50 kr., ezenfelül 2 frt. A hirdetések péntek délig beküldendők. e*----------------------------------------------—,k Megfelelő vasárnaponként. Felelős szerkesztők: Ilanyik Kolos és Jakab Géza. 1'—-----------------------------------------------“ti Szerkesztői*iroda: főpiarctér, hová a lap szellemi részét illető küldemények címzendők. Bérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem küldetnek. Kiadó-hivatal: hatvani utca, hová az előfizetések és hirdetési dijak küldendők. Reklamációk is ide intézendők. 4 . A megyei tisztítás. Gyöngyös, 1877. október 12. (—.) A kormány elrendelte, hogy a törvényhatósági tisztviselők választása még ez év folyamán országszerte megejtessék. Szép és fontos alkotmányos cselekmény a választási jog gyakorlása a polgári életben , mert egyrészt ebben talál kifejezést helyhatósági önrendelkezési jogunk, — s másrészt hazafias jóindulatunkra, tapintatunkra s helyes érzékünkre bizatik általa az államgépezet és alkotmányos életünk egyik fő mótora: a jó és üdvös közigazgatás teremtése. Sokan vannak, kik az államhatalom egészségesebb, közvetlenebb s talán ezek miatt gyorsabb és hatékonyabb gyakorlása tekintetéből, — valamint az alsóbb fokú közigazgatás szakavatottabb vezetésének hite által indíttatva, a helyhatósági tisztviselők kinevezését a választásnak elébe helyezik. — Nem akarunk ezúttal a kinevezési rendszer, vagy az alkotmányos életünkkel együtt született s növekedett választási intézmény egymás fölötti előnyeinek elméleti fejtegetésébe bocsátkozni ; csak figyelmeztetni akarunk a kinevezést pártolók azon erős indokára, hogy a választó közönség amennyire nagy súlyt szokott rendszerint fektetni a protekció, nepotizmus és hasonló fogalmak alá eső tényezők minél tágabb mérvű érvényesítésére, ép oly kevés figyelmére szokta méltatni a képességet, a szakértelmet s az ezekkel párosult feláldozó tevékenységet; vagyis más szavakkal: hivatal kerestetik az egyén számáras nem megfordítva; a tiszti állással összekötött javadalom a könnyű megélhetés biztosítására eszközül, nem pedig a hasznos munka kiérdemelt jutalmául tekintetik. Erős vád ez, s naponta tágabb körben viszhangzik. De van egy mód mely előtt e vád összeomlik, az t. i. ha minden választó kiemelkedik az egyéni érdek nyűgéből a hazafiság magasabb nézőpontjára s csakis szakértő és becsületes tisztviselőre- adja szavazatát. Nemcsak a közigazgatás óhajtott javításának s közvetve egyszersmind önmagának tesz ezzel hasznos szolgálatot a választópolgár, de gátat vet azon áramlat növekvésének is, mely a tisztviselő kinevezési rendszer előnyét főleg a fönnebb szellőztetett okokban találván, mig ama vád éle el nem tompittatik, mindig hasznos fegyvernek fogna mutatkozni a kinevezést hangoztató párt toborzására. De nem csak ezen átalános tekintetek indítottak minket a közelgő választások kérdésével foglalkozni. Saját vidékünk különös érdekei is — melyeknek támogatását és felkarolását tartjuk főbb hivatásunknak — ösztönöznek e tárgy körüli közelebbi körültekintésre. A mig megyénk k. Szolnok megyével egyesítve képezett egy törvényhatóságot, Gyöngyös és vidékének aránylag csekély befolyása volt a megye sorsának intézésébe , lévén a történelmi múlt s egyéb érdekazonosságnál fogva rendszerint egy célra működő tiszai, mátra- és tárnai járás Egerrel együtt velünk szemben nagy többségben. Ma azonban a helyzet lényegesen változott. Immár joggal törekedhetünk érvényt szerezni befolyásunknak, mert a bizottsági tagok névjegyzéke a többséget javunkra tünteti fel, s hogy az eredmény tényekben is nyilvánuljon, egyéb nem kívántatik csak az, hogy minden bizottmányi tag a megbízóitól vagy a törvénytől nyert jogát egyszersmind kötelességül is tekintse és a közjó elérésére — mindig mikor kívántatik — a bizottsági gyűléseken való megjelenése által közremunkáljon. Hogy megcsonkított megyénkben a bizottsági tagok többsége Gyöngyös városunk s vidékéből kerül ki, oka és magyarázata abban keresendő, hogy városunkban s az élénk forgalmú Hatvan és Pászthó szomszéd városokban az ipar és kereskedelem fejlettebb mint Egerben ; s hogy továbbá vidékünkön a középbirtokos-osztály sokkal nagyobb arányban van képviselve mint Eger vidékén, hol az érseki, káptalani és más nagyobb uradalmakhoz tartozó nagy kiterjedésű birtokok mellett kisebb birtokterületek nem alakulhattak ; — ebből pedig az következik, hogy a törvénynél fogva bizottsági tagságra jogosítottak többsége vidékünkön létez. Kettős feladat vár tehát megoldásra a választásoknál. Első az, hogy minden tekintetben alkalmas, szakképzett s munkaképes egyéneket érdemesítsünk bizalmunkra ; A másik pedig az, hogya választandó tisztviselők egyéniségében igyekezzünk fellelni azon biztosítékot, hogy városunk s vidékének jogos érdekei általuk önzetlen méltánylásra, védelemre s előmozdításra találandóak. De hogy annak idején, a hivatottak közül helyesen választhassunk, egy indítvánnyal kívánunk fellépni; ez abból áll, hogy a gyöngyös-patai alsó- és felső, valamint a tárnai alsó járás bizottsági tagjai egy Gyöngyösre mint központba kitűzendő konferenciára hivatnának össze minél előbb. E konferenciának természetesen az volna célja, hogy közös érdekünk keresztülvitelére egymással szorosabb kapcsolatba lépjünk; mivégből először is ki lenne mondandó, hogy minden járás önmaga jelölje ki saját tisztviselőit, s ezen kijelölést a másik járás elfogadni s annak keresztülvitelét támogatni köteles. Továbbá megállapodásra jönnénk a megye központi s főleg vezértisztviselőinek kijelölésére nézve. — De meg volna még ezeken kivül azon előnye is, hogy a konferencia erőnk s befolyásunk mértékének megismerésére vezetne. Mindenesetre óhajtandó volna, hogy ez eszmét vidékünk köztiszteletben álló notabilitásai felkarolnák, s a keresztülvitelére megkívántak lépéseket mielőbb kezdeményeznék. Ez ISA. Hogy köszönjem én neked meg?.... Hogy köszönjem én neked meg Azt a néhány boldog percet, Melyet kedves közeledben Áldott lelked nekem szerzett? Angyal-ajkad zengedelmén Eloszlott a szivem búja, S fölváltó a bút az őröm Piros rózsa-koszorúja. A te lelked virágos-kert, Melyben sok gyógy-virág terem , Rátéve a fájó szivre Elhagyja a bú, gyötrelem. Tekinteted, báj mosolyod Melengető napsugár volt, Mely fázó, árva lelkembe Enyh’adóan belehatolt. Minden perc mit veled tölték Előttem egy-egy szent ünnep, Melynél szebbet, fényesebbet Fenn a menyekben sem ülnek. Hogy köszönjem én neked meg Ezt a néhány boldog percet, Melyet kedves közeledben Áldott lelked nekem szerzett! Kapácsy Dezső. A bagatell-ügyi bíráskodásról. Egy mindennapi történet. — llajz. (Egy igénytelen ember élete, hétköznap és vasárnap. — Templomban. — A „kör“-ben. — A tánc örvényei. — Billiárd és női hűség. — Az ötödik szivar . . ) Hősöm igaz nevét elhallgatom: nagyon félek a lábszijtól. Azért művészete nélkülözhetlen instrumentumáról nevezzük Dikies uramnak. Nagyon áldott egy ember. Egész nap ott ül a panglijánál s rendütletlen nyugalommal énekli a „Kunigunda Fredegunda“ áriáját, melyben igaz, hogy a szöveg egy kissé unalmas, hanem a min meg aztán úgy segít, hogy a dolgot megfordítja s a hét második felében így szól az ének: „Fredegunda Kunigunda.“ S szól az ének, készül a lábtyü egész héten , s kinek sem jut eszébe, hogy Dikies uram boldogságát kétségbe vonja; különösen ha ismeri azt a mosolygó, tűzrőlpattant menyecskét akit ezer lőtt másfél esztendővel kendőzött el, mind a sírig tartó élete párjának.. . Ámde vasárnap mégis elhangzik a szivinditó melódia. Dikies uram fölveszi térdig érő prémes atilláját, felhúzza azt a harmonikás csizmát, melyet még arra a másfél esztendővel ezelőtti lakodalmas napra készített magának, s olyan ábrázattal mint a mely egy köztiszteletben álló csizmadia mesterhez s azon csizmadia mester ünneplő ruhájának méltóságához legjobban odaillik, elléptet a templomba s végighallgatja a sorban jövő misék, prédikációk megszámlálhatatlan sokaságát A fővárosi lapok legközelebb közlötték a bagatellügyekbeni bíráskodás törvényjavaslatát az igazságügyi bizottság által átdolgozott alakjában ; — a járásbirákon kívül — a törvényjavaslat szerint — a megyei közigazgatás bizottság által megbízandó szolgabirák, a rendezett tanácsú városokban, nagyközségekben és a közjegyzői szövetkezetekben a békebirák fognak törvénykezni a bagatell-ügyekben; a nagyobb kerületű járásbíróságok pedig szakaszokra fogván osztatni, a bíróság tagjai meghatározott időkben a szakasz egyik községében megjelennek, hogy a perlekedők között nyomban kiszolgáltassák az igazságot. Kétségtelen, hogy e törvényjavaslatnak célja az igazságszolgáltatás gyorsítása és a perlekedő felekre nézve annak könnyűvé tétele ; valóban ideje is volt, hogy a kormány ez irányban is kiterjessze figyelmét, mert a járásbírák túlkalmazott elfoglaltságukban mai napság bármily képesség, erély és ambíció mellett sem tudják megmenteni, hogy a természeténél fogva gyorsaságot igénylő peres eljárás szatírája ne legyen a törvényben körülírt sommás eljárásnak. A cél tehát üdvös, de az ennek elérésére tervezett kiviteli módozat határozottan visszas épül az üdv igéin a szent nap első felében, míg ünnepélyes alakjának középső részében egész követelő pathoszszal be nem jelentik, hogy dél van. Akkor azután a lerótt buzgalom büszke tudatában haza ballag s először is megcsókolja a konyha illatos légkörében szorgoskodó asszony piruló arculatját s illő jámborsággal tiszta szivéből kívánja, hogy buzgó imádságában, szent mise hallgatásában részeltesse az Isten. S mikor ezt, elkezdve a takaros menyecskén, a kimosdott legényeken végig, egész a szurtos kis inasig mindenkinek végig kívánja, neki ül a fehérre terített asztal párolgó levesének s illő emberség-tudással jó étvágyat kiván háza népének. Ebéd végeztével aztán mikor az ünnepi díszbe öltözött segédek kivonulnak, átveszi egyetlen élete párjától azt az öt darab rövid szivart, a melylyel az minden ünnepélyes alkalommal meg szokta lepni. Előveszi az almáriumból hosszúszárú szivarszopokáját, rágyújt s a fehér lepedővel letakart kanapén végignyulva boldog szendergésre csukja le apránként megnehezült szempilláit. Az illatos szivar épen esőnkig ég, mire a buzgóság végleg erőt vesz tagjain; illő gyöngédséggel földre ereszti a megbecsült jószágot s csakugyan el is szenderül. S szendereg mig a közeli torony órája el nem veri a négyet, mely határát szokta jelölni álmainak. Akkor azután megnyílik az ajtó s lábujhegyen, a kis inastól követve belép a mosolygó menyecske, hogy a fölkeltés műtétét illő segédlettel elvégezze, a mit ugyan Dikics uram rendesen élt-