Gyöngyös, 1877 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1877-10-14 / 41. szám

303—41-ik szám. Hatodik évfolyam. Gyöngyös, október 14. 1877. 9---------------------------------------------------a Előfizetési árak: Helyben kihordva, vagy postai szét­küldéssel : Egész évre 6 frt. — Fél évre 3 frt. Negyedévre 1 frt. 50 kr. Egyes szám ára: 12 kr. Hirdetés dij: egy halálozott petit­­sor helye után 6 kr., nyilttérben 20 kr. Hivatalos hirdetés egyszeri beik­tatásáért bélyeggel s igazoló példá­nyokkal 30 petit sorig 1 írt. 50 kr., ezenfelül 2 frt. A hirdetések péntek délig beküldendők. e*----------------------------------------------—,k Megfelelő vasárna­pon­­ként. Felelős szerkesztők: Ilanyik Kolos és Jakab Géza. 1'—-----------------------------------------------“ti Szerkesztői*iroda: főpiarctér, hová a lap szellemi részét illető külde­mények címzendők. Bérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem küldetnek. Kiadó-hivatal: h­atvani­ utca, hová az előfizetések és hirdetési­ dijak küldendők. Reklamációk is ide intézendők. 4 . A megyei tisztítás. Gyöngyös, 1877. október 12. (—.) A kormány elrendelte, hogy a törvény­­hatósági tisztviselők választása még ez év folya­mán országszerte megejtessék. Szép és fontos alkotmányos cselekmény a választási jog gyakorlása a polgári életben , mert egyrészt ebben talál kifejezést helyhatósági ön­rendelkezési jogunk, — s másrészt hazafias jóin­dulatunkra, tapintatunkra s helyes érzékünkre biza­­tik általa az államgépezet és alkotmányos életünk egyik fő­ mótora: a jó és üdvös közigazgatás te­remt­ése. Sokan vannak, kik az államhatalom egész­ségesebb, közvetlenebb s talán ezek miatt gyor­sabb és hatékonyabb gyakorlása tekintetéből, — valamint az alsóbb fokú közigazgatás szakavatot­tabb vezetésének hite által indíttatva, a helyható­sági tisztviselők kinevezését a választásnak elébe helyezik. — Nem akarunk ezúttal a kinevezési rendszer, vagy az alkotmányos életünkkel együtt született s növekedett választási intézmény egy­más fölötti előnyeinek elméleti fejtegetésébe bocsát­kozni ; csak figyelmeztetni akarunk a kinevezést pártolók azon erős indokára, hogy a választó közönség amennyire nagy súlyt szokott rend­szerint fektetni a protekció, nepotizmus és hasonló fogalmak alá eső tényezők minél tágabb mérvű érvényesítésére, ép oly kevés figyel­mére szokta méltatni a képességet, a szakértel­met s az ezekkel párosult feláldozó tevékeny­séget; vagyis más szavakkal: hivatal kerestetik az egyén számáras nem megfordítva; a tiszti állással összekötött javadalom a könnyű megélhe­tés biztosítására eszközül, nem pedig a hasznos munka kiérdemelt jutalmául tekintetik. Erős vád ez, s naponta tágabb körben viszhangzik. De van egy mód mely előtt e vád­ összeom­lik, az t. i. ha minden választó kie­melkedik az egyéni érdek nyűgéből a hazafiság magasabb nézőpontjára s csak­is szakértő és be­csületes tisztviselőre- adja szavazatát. Nemcsak a közigazgatás óhajtott javításának s közvetve egy­szersmind ön­magának tesz ezzel hasznos szol­gálatot a választó­polgár, de gátat vet azon áram­­­lat növekvésének is, mely a tisztviselő kinevezé­si rendszer előnyét főleg a fönnebb szellőztetett okokban találván, m­ig ama vád éle el nem tom­­pittatik, mindig hasznos fegyvernek fogna mutat­kozni a kinevezést hangoztató párt toborzására. De nem csak ezen átalános tekintetek indí­tottak minket a közelgő választások kérdésével foglalkozni. Saját vidékünk különös érdekei is — melyeknek támogatását és felkarolását tartjuk­­ főbb hivatásunknak — ösztönöznek e tárgy kö­­­­rüli közelebbi körültekintésre. A mig megyénk k. Szolnok megyével egye­sítve képezett egy törvényhatóságot, Gyöngyös és vidékének aránylag csekély befolyása volt a me­gye sorsának intézésébe , lévén a történelmi múlt s egyéb érdekazonosságnál fogva rendszerint egy célra működő tiszai, mátra- és tárnai járás Eger­rel együtt velünk szemben nagy többségben. Ma azonban a helyzet lényegesen változott. Immár joggal törekedhetünk érvényt szerezni befolyá­sunknak, mert a bizottsági tagok névjegyzéke a többséget javunkra tünteti fel, s hogy az ered­mény tényekben is nyilvánuljon, egyéb nem kí­vántatik csak az, hogy minden bizottmányi tag a megbízóitól vagy a törvénytől nyert jogát egy­szersmind kötelességül is tekintse és a közjó eléré­sére — mindig mikor kívántatik — a bizottsági gyűléseken való megjelenése által közrem­unkáljon. Hogy megcsonkított megyénkben a bizott­sági tagok többsége Gyöngyös városunk s vidé­kéből kerül ki, oka és magyarázata abban kere­sendő, hogy városunkban s az élénk forgalmú Hatvan és Pászthó szomszéd városokban az ipar és kereskedelem fejlettebb mint Egerben ; s hogy továbbá vidékünkön a közép­birtokos-osztály sok­kal nagyobb arányban van képviselve mint Eger vidékén, hol az érseki, káptalani és más nagyobb uradalmakhoz tartozó nagy kiterjedésű birtokok mellett kisebb birtok­területek nem alakulhat­tak ; — ebből pedig az következik, hogy a tör­vénynél fogva bizottsági tagságra jogosítottak többsége vidékünkön létez. Kettős feladat vár tehát megoldásra a vá­lasztásoknál. Első az, hogy minden tekintetben alkalmas, szakképzett s munkaképes egyéneket érdemesítsünk bizalmunkra ; A másik pedig az, hogy­a választandó tisztviselők egyéniségében igye­kezzünk fellelni azon biztosítékot, hogy városunk s vidékének jogos érdekei általuk önzetlen mél­tánylásra, védelemre s előmozdításra találandóak. De hogy annak idején, a hivatottak közül helyesen választhassunk, egy indítván­nyal kívá­nunk fellépni; ez abból áll, hogy a gyöngyös-patai alsó- és felső, valamint a tárnai alsó járás bizott­sági tagjai egy Gyöngyösre mint központba ki­tűzendő konferenciára hivatnának össze minél előbb. E konferenciának természetesen az volna cél­ja, hogy közös érdekünk keresztülvitelére egy­mással szorosabb kapcsolatba lépjünk; mi­végből először is ki lenne mondandó, hogy minden já­rás önmaga jelölje ki saját tisztviselőit, s ezen ki­jelölést a másik járás elfogadni s annak keresz­tülvitelét támogatni köteles. Továbbá megálla­podásra jönnénk a megye központi s főleg ve­zértisztviselőinek kijelölésére nézve. — De meg volna még ezeken kivül azon előnye is, hogy a konferencia erőnk s befolyásunk mértékének meg­ismerésére vezetne. Mindenesetre óhajtandó volna, hogy ez esz­mét vidékünk köztiszteletben álló notabilitásai fel­karolnák, s a keresztülvitelére megkívántak­ lé­péseket mielőbb kezdeményeznék. E­z ISA. Hogy köszönjem én neked meg?.... Hogy köszönjem én neked meg Azt a néhány boldog percet, Melyet kedves közeledben Áldott lelked nekem szerzett? Angyal-ajkad­­ zengedelmén Eloszlott a szivem búja, S fölváltó a bút az őröm Piros rózsa-koszorúja. A te lelked virágos-kert, Melyben sok gyógy-virág terem , Rátéve a fájó szivre Elhagyja a bú, gyötrelem. Tekinteted, báj­ mosolyod Melengető napsugár volt, Mely fázó, árva lelkembe Enyh’adóan belehatolt. Minden perc mit veled tölték Előttem egy-egy szent ünnep, Melynél szebbet, fényesebbet Fenn a menyekben sem ülnek. Hogy köszönjem én neked meg Ezt a néhány boldog percet, Melyet kedves közeledben Áldott lelked nekem szerzett! Kapácsy Dezső. A bagatell-ügyi bíráskodásról. Egy mindennapi történet. — llajz.­­ (Egy igénytelen ember élete, hétköznap és vasárnap. — Templomban. — A „kör“-ben. — A tánc örvényei. — Bil­­liárd és női hűség. — Az ötödik szivar . . ) Hősöm igaz nevét elhallgatom: nagyon félek a lábszijtól. Azért művészete nélkülözhetlen in­strumentumáról nevezzük Dikies uramnak. Nagyon áldott egy ember. Egész nap ott ül a panglijánál s rendütletlen nyugalommal énekli a „Kunigunda Fredegunda“ áriáját, mely­ben igaz, hogy a szöveg egy kissé unalmas, ha­nem a min meg aztán úgy segít, hogy a dolgot­­ megfordítja s a hét második felében így szól az­­ ének: „Fredegunda Kunigunda.“ S szól az ének, készül a lábtyü egész héten , s kinek sem jut eszébe, hogy Dikies uram bol­­­­dogságát kétségbe vonja; különösen ha ismeri azt­­ a mosolygó, tűzrőlpattant menyecskét a­kit eze­­r lőtt másfél esztendővel kendőzött el, mind a sírig­­ tartó élete párjának.. . Ámde vasárnap mégis elhangzik a szivinditó melódia. Dikies uram fölveszi térdig érő prémes atilláját, felhúzza azt a harmonikás csizmát, me­lyet még arra a másfél esztendővel ezelőtti lako­dalmas napra készített magának, s olyan ábrázat­­tal mint a mely egy köztiszteletben álló csizma­­­­dia mesterhez s azon csizmadia mester ünneplő ruhájának méltóságához legjobban odaillik, ellép­tet a templomba s végighallgatja a sorban jövő misék, prédikációk megszámlálhatatlan sokaságát A fővárosi lapok legközelebb közlötték a bagatell­­ügyekbeni bíráskodás törvényjavaslatát az igazságügyi bi­zottság által átdolgozott alakjában ; — a járásbirákon kívül — a törvényjavaslat szerint — a megyei közigazgatás bizottság által megbízandó szolgabirák, a rendezett tanácsú városokban, nagy­községekben és a közjegyzői szövetkezetek­ben a békebirák fognak törvénykezni a bagatell-ügyekben; a nagyobb kerületű járásbíróságok pedig szakaszokra fogván osztatni, a bíróság tagjai meghatározott időkben a szakasz egyik községében megjelennek, hogy a perlekedők között nyomban kiszolgáltassák az igazságot. Kétségtelen, hogy e törvényjavaslatnak célja az igazságszolgáltatás gyorsítása és a perlekedő felekre nézve annak könnyűvé tétele ; való­ban ideje is volt, hogy a kormány ez irányban is kiterjes­­­sze figyelmét, mert a járásbírák túlkalmazott elfoglaltságuk­ban mai napság bármily képesség, erély és ambíció mellett sem tudják megmenteni, hogy a természeténél fogva gyorsa­ságot igénylő peres eljárás szatírája ne legyen a törvényben körülírt sommás eljárásnak. A cél tehát üdvös, de az en­nek elérésére tervezett kiviteli módozat határozottan viss­za­s épül az üdv igéin a szent nap első felében, míg ünnepélyes alakjának középső részében egész követelő pathoszszal be nem jelentik, hogy dél van. Akkor azután a lerótt buzgalom büszke tu­datában haza ballag s először is megcsókolja a konyha illatos légkörében szorgoskodó asszony piruló arculatját s illő jámborsággal tiszta szivé­ből kívánja, hogy buzgó imádságában, szent mise hallgatásában részeltesse az Isten. S mikor ezt, elkezdve a takaros menyecskén, a kimosdott le­gényeken végig, egész a szurtos kis inasig min­denkinek végig kívánja, neki ül a fehérre terített asztal párolgó levesének s illő emberség-tudás­sal jó étvágyat kiván háza népének. Ebéd végeztével aztán mikor az ünnepi dísz­be öltözött segédek kivonulnak, átveszi egyetlen élete párjától azt az öt darab rövid szivart, a melylyel az minden ünnepélyes alkalommal meg szokta lepni. Előveszi az almáriumból hosszú­­szárú szivarszopokáját, rágyújt s a fehér lepedő­vel letakart kanapén végignyulva boldog szen­­dergésre csukja le apránként megnehezült szem­pilláit. Az illatos szivar épen esőnkig ég, mire a buzgóság végleg erőt vesz tagjain; illő gyön­gédséggel földre ereszti a megbecsült jószágot s csakugyan el is szenderül. S szendereg mig a közeli torony órája el nem veri a négyet, mely határát szokta jelölni álmainak. Akkor azután megnyílik az ajtó s lábujhe­­gyen, a kis inastól követve belép a mosolygó me­nyecske, hogy a fölkeltés műtétét illő segédlettel elvégezze, a mit ugyan Dikics uram rendesen élt-

Next