Gyöngyszöv, 1978 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1978-03-15 / 3. szám

1978. március 15. GYÖNGYSZÖV A felügyelő bizottság jelentése A szövetkezet felügyelő bi­zottsága munkáját a szövetke­zeti törvény, a szövetkezet alapszabályzata, valamint az ügyrendjében lefektetett el­vek szerint végezte. Az éves, mun­katervében ter­­vez­ett ülések száma 6 volt, ez­zel szemben a bizottság 7 eset­ben ülésezett. A felügyelő bi­zottság munkájában elsősor­ban azokat tette vizsgálat tár­gyává, ahol az 1976. évi cél­kitűzések nem kerültek meg­valósításra és ahol az 1976. évi gazdálkodás értékelése hiányosságot tárt fel. A felügyelő bizottság a szö­vetkezet gazdálkodásáról úgy tudott áttekintő képet nyerni, hogy rendszeresen beszámol­tatta a szakterületek vezetőit, akik megfelelő módon tájé­koztatták a bizottságot az egyes területeken végzett munkáról és a további fela­datokról. Rendszeresen vizsgálta az igazgatóság által hozott hatá­rozatott, a különféle fóru­mok elé terjesztett javaslato­kat. A tulajdonosi ellenőrző funkció megvalósításában ar­ra törekedett, hogy a szövet­kezet működésében, a jogsza­bályok és az alapszabály meg­tartása mellett a szövetkezeti demokrácia is érvényesüljön. Célul tűzte ki továbbá a felügyelő bizottság az evévi mérleg, e­redménykimutatás és a nyereség felosztására vo­natkozó javaslatok felülvizs­gálatát, az I. félévi és a III. negyedévi gazdálkodás érté­kelését. Külön napirendi pontként tárgyalta a felügyelő bizott­ság az elmúlt évben a szövet­kezet belső- és hálózatellen­őrzési munkáját, melynek so­rán megállapította, hogy a szövetkezet életében az 1977. január 1-ével történt egyesü­lés után megnövekedett a há­lózati ellenőrzés szerepe, rendszeres belső ellenőrzés je­­­lentősége, az átszervezett köz­­ponti irányító szervezetek te­vékenysége. Az éves ütemtervnek meg­felelően a beszámolási idő­szakban a vámosgyörki és a gyöngyöshalászi helyi szervek területén üzemeltetett egysé­geknél ellenőrzés került vég­rehajtásra. Az ellenőrzések értékelése alapján az volt az általános megállapítás, hogy az egységvezetők megfelelő gondossággal végzik munká­jukat, nagy gondot fordítanak a tagság, a lakosság áruellá­tására, az árukészlet helyes kialakítására, az áru szaksze­rű tárolására. Emellett a vizs­gált területeken lévő üzlethá­lózatban kisebb hiányosságok feltárására is sor került, me­lyek megszüntetésére a felü­gyelő bizottság megfelelő ja­vaslatot tett a gazdaságveze­tésnek. A felügyelő bizottság egész éven keresztül figyelemmel kísérte az igazgatóság munká­ját, annak ülésein rendszere­sen képviseltette magát. Meg­állapította továbbá a felügye­lő bizottság, hogy a s­zövetke­­zet vezető testületei mediká­jukat a jogszabályokban fog­laltak alapján végezték. A szövetkezet igazgatósága éves célkitűzéseit az előírtaknak megfelelően a részközgyűlé­sek elé terjesztette. A rész­­közgyűléseken elhangzottakat, javaslatokat a szövetkezet ve­zetősége évközi munkája so­rán igyekezett hasznosítani. A szövetkezet vezetősége az előírt határidőn belül elkészí­tette az 1977. évre vonatkozó mérlegbeszámolóját, amely megfelel a vonatkozó jogsza­bályoknak, melyet a MÉSZÖV munkatársával részleteiben is felülvizsgált a felügyelő bi­zottság, emellett részletes­ tá­ A Szövetkezet gazdasági te­vékenységét értékelve megál­lapítást nyert, hogy a fejlő­dés, a gazdasági növekedés szinte minden területen ta­pasztalható. A szövetkezet mérleg szerinti árbevétele több mint 15 százalékkal ha­ladta meg az 197^ évi tény­­számokat, emellett túlteljesí­tésre került a bázis időszak, és a tervezett nyereség. Meg­állapítást nyert, hogy nem ta­pasztalható fejlődés a szövet­kezetnél a vagyonvédelem te­rületén, sőt a leltárhiányok esetében kismértékben ugyan, de növekedés került megálla­pításra a bázis időszakhoz vi­szonyítva. A beszámolási időszakban 376 leltár került felvételre, il­letve elszámoltatásra, mely­nek során 96 esetben került leltárhiány megállapításira, s ennek ö­sszege 535 000 Ft, a lel­tározott forgalomhoz viszonyí­tott aránya pedig 0,09 száza­lék. Ezzel szemben a bázis fékoztatást kapott a mérleg­felülvizsgálatot végző sze­mélytől a gazdálkodásra és az eredményre vonatkozóan. Mindezek alapján a felügyelő bizottság a szövetkezet 1977. évi mérlegbeszámolóját, az abban megállapított nyeresé­get a küldöttgyűlésnek elfo­­gadásra javasolja az alábbiak szerint: időszakban 401 000 Ft összegű leltárhiány került megállapí­tásra, amely megfelel a leltá­rozott forgalom 0,08 százalé­kának. Emellett kedvező az a körülmény, hogy mérséklődött a leltártöbblet, s így­ a beszá­molási időszakban összesen 850 000 Ft összegű leltártöbb­let került megállapításra, amely a leltározott forg­alom 0,14 százalékát képezi, ami a bázis időszakban 0,16 száza­lékban került megállapításra. A felügyelő bizottság fel­hívja a gyelmét gazdaságvezetés és­a vagyonvédelmi helyzet további megszilárdí­tására, a leltárelszámoltatá­sok stabilitására. Ennek biz­tosítása érdekében a gazda­ságvezetés folyamatosan te­gye meg a szükséges intézke­déseket a személyi és techni­kai feltételek biztosítására, az irányításból fakadó ellenőrzé­si kötelezettségek maradékta­lan végrehajtására. Nádasi Kálmán 254 753 000 Ft 234 907 000 Ft 19 846 000 Ft 175 845 000 Ft A szövetkezet 1977. évi nettó árbevétele: kiskereskedelem 370 929 000 Ft vendéglátóipar 84 659 000 Ft felvásárlás 57 198 000 Ft ipar 30 171 000 Ft egyéb 5 595 000 Ft összesen: 548 552 000 Ft A mérleg eszközoldala összesen forrásoldal nyereség összes eszközből saját vagyon Beszélgetés Vámosgyörk tanácsi vezetőivel A Gyöngyszöv Afész Vá­mosgyörk községben igen je­lentős ellátáspolitikai tevé­kenységet fejt ki. Feladata, hogy a 2320 lélekszámú köz­ségben biztosítsa a lakosság napi cikkekkel való ellátását, valamint a vendéglátóipari igények kielégítését. A kiske­reskedelmi forgalom lebonyo­lításához hat kiskereskedelmi egységgel és egy tüzép telep­pel rendelkezik. A vendéglá­tói­pari ellátottságot három egységen keresztül biztosítja. Ipari tevékenység kereté­ben szikvíztermelést folytat, ezen keresztül biztosítja az el­látást is, valamint gondosko­dik a fűtőolaj és háztartási gáz ellátásáról is. A rézmű­ves részleg, mint melléktevé­kenység, működési területen kívüli szolgáltatást végez. A háztáji és kisegítő gazdasá­gokból felkínált zöldség- és gyümölcs átvételét a zöldség­bolton keresztül végzi. A helyi szervezet munkáját a központtól kapott irányel­vek figyelembe vételével 11 tagú intéző bizottság irányít­ja és ellenőrzi. Arról, hogy a szövetkezet hogyan tesz eleget ezen több­irányú feladatának, a községi tanács elnöki irodájában Bíró Miklós tanácselnökkel és Boá­­ri Sándor vb-titkárral beszél­gettünk. Egy kávé elfogyasz­tása után fel is tettük az első kérdést: — A községi tanács elnöke hogyan értékeli a Gyöngyszöv Afész és a tanácsi vezetés kap­csolatát? — Kapcsolatunk pozitívan értékelhető. A szövetkezet ve­zetőségét a tanácsi és végre­hajtó bizottsági üléseken rend­szeresen beszámoltatjuk. Úgy érezzük, ennek a kötelezettsé­gének a szövetkezet vezetősé­ge szívesen tesz eleget! A tes­tületi üléseken elhangzott vé­leményeket, javaslatokat szövetkezet vezetősége a mun­­­ka során hasznosítja. Egyéb­ként a lakosság ellátása to­vábbi javítása és az előttünk álló feladatok eredményesebb megoldása érdekében a kö­zelmúltban együttműködési megállapodást írtunk alá. A megállapodásban kitértünk a hálózatfejlesztéssel kapcsola­­­tos feladatokra is. A helyi ve­zetőség munkáját rendszere­sen figyelemmel kísérjük. Az a véleményünk, hogy az egye­sülésből adódóan a vezetőség munkájában különösebb prob­léma nem adódott. — Konkrétan hogyan érté­keli a szövetkezet lakosságel­látó tevékenységét? — Az áruellátás alapjaiban jó. A kereskedelmi és vendég­látóipari egységek dolgozói a feladatukat ismerik, többsé­gük hosszú évek óta dolgozik a kereskedelemben, az igé­nyek kielégítésére töreked­nek. A lakosságtól érkezett információ és személyes ta­pasztalatunk alapján azt álla­píthatjuk meg, hogy többsé­gük udvarias, előzékeny a ki­szolgálásnál. Érkezett azon­ban olyan észrevétel is a la­kosságtól, hogy az önkiszol­gáló élelmiszerbolt vezetőjé­nél van némi javítani való az udvariasságot illetően. A szö­vetkezet lakosságellátó tevé­kenységnél pozitívan kell ér­tékelni olyan intézkedéseket, mint például: a Gyöngyszöv Áruházinál rendezett különbö­ző vásárok alkalmával a szö­vetkezet autóbuszt küldött a vásárlók beszállítására. — Milyen a lakosság ven­déglátóipari ellátottsága, mi­lyen problémák foglalkoztat­ják ezen a területen a tanácsi vezetőket? — A vendéglátóipari egysé­gek közül egy, mint kisven­déglő működik, ahol fixétkez­­tetés is történik. Itt a közel­múltban az előfizetéses étkez­tetéssel kapcsolatban vetődtek fel problémák a vasútnál dol­gozók részéről. Úgy tudom azonban, hogy jó probléma rendeződött. A jelenlegi kis­vendéglő régi, elavult épület­ben van elhelyezve, szeret­nénk, ha az áfész igazgatósá­ga lehetőséget találna arra, hogy a következő ötéves terv­ben az épületet felújítaná, il­letve újat építeni. Azért említem a következő ötéves tervet, mivel a jelenlegi öt­éves tervben ABC áruház épí­tése szerepel és tudatában va­gyunk annak, hogy egy ilyen rövid határidőn belül a szö­vetkezet két ilye­n jelentősebb fejlesztést pénzügyi fedezet hiányában nem­ tud vállalni. Egyébként az a tapasztala­tunk, hogy a vendéglátóipari egységeknél történő gyakori vezetőváltozás negatívan be­folyásolja a lakosság ellátását. — Tekintettel arra, hogy Vámosgyörk községből jelen­tős zöldség- és gyümölcskíná­lat nincs, így felvásárlótelep a községben nem működik. A felkínált árut a zöldségboltok­nak kell átvenni. Milyen ta­pasztaltok vannak ezen a te­rületen? A kérdésre Boári Sándor vb-titkár válaszol, aki el­mondja, hogy a lakosság ré­széről mind nagyobb az ér­deklődés és a tenni akarás a zöldségtermesztést illetően. csi — A tél folyamán az adó­­termelő szövetkezet na­gyobb mennyiségű, zöldség­haj­tatáshoz alkalmas ablak­keretet adott el, melyből Vá­­mosgyörkön is sokan vásárol­tak. Ez azt jelenti, hogy töb­ben fognak zöldséget termesz­teni 1978-ban, mint korábban. Javasoljuk, hogy a szövetke­zet vezetősége szerződéssel kösse le a jelentkező árut és az áru megjelenése időszaká­ban maghatározott napokon, például heti két alkalommal, indítson túra­járatot a felvá­sárlásra kerülő áru beszállítá­sa végett. Az áfés­­szel való együttműködést pozitívan ér­tékelem és az aláírt együtt­működési megállapodásban le­fektetett elveknek megfelelő­en a tanácsi vezetés is arra törekszik, hogy egymás mun­káját kölcsönösen segítsük an­nak érdekében, hogy a köz­ség lakosságának ellátását az áfész a jelenlegitől is maga­sabb szinten tudja biztosítani.­­ Köszönjük a beszélgetést. Patinszki Alajos A 42. sz. élelmiszerbolt (Fotó: Dózsa Balázs) Elismerés és kötelezettség A tábla ott látható az Avar Szálló bejárata fölött." Azt ad­ja tudtul mindenkin­ak, hogy a Magyar Szakácsok és Cuk­rászok Szövetsége, valamint a Gasztronómiai Újságírók Nemzetközi Szövetségének ma­gyar tagozata egy éven át ér­tékelte a legkülönbözőbb idő­ben és módon az Avar Szálló tevékenységét, és tapasztala­tai szerint kiérdemelték a ki­váló minősítést, amit a Véd­­nökségi tábla fejez ki. összesen kilenc vendéglátó üzem kapta meg a táblát. Ezek közül az egyik a mi Avar Szállónk. Maga a tény is sokat mond, nincs szükség arra, hogy tovább magyarázgassuk. örülünk a Védnökség­ táb­lának, amely kifejezi, hogy a szálló dolgozóinak erőfeszíté­se a megérdemelt sikerhez ve­zetett! Örülünk annak, hogy éppen a mi szállodánk, amely­nek működését nem­ minde­nütt és nem mindenki fogadta fenntartás nélkül, bizonyítot­ta be, hogy avatott kezekkel irányítják, a dolgozói lelkiis­meretesen látják el feladatai­kat, méghozzá olyan színvona­lon, amit az országban össze­sen csak kilenc vendéglátó üzem mondhat a magáénak. 3 a tagértekezletek és a küldöttgyűlés részvevőit írta: Csernyánszky Tamás, az igazgatóság elnöke Lezártuk az 1977. évet, elkészítettük az év mérlegét és ez­zel egyidőben kidolgoztuk az 1978. évi feladatokat tartalma­zó tervjavaslatokat. A fogyasztási szövetkezeti mozgalomban tevékenykedő áfészek, takarék- és lakásszövetkezetek március 31-ig bezá­róan tagértekezleteken, közgyűlésen, küldöttgyűlésen tájékoz­tatják a tagságot arról, hogy miként sikerült teljesíteni azo­kat a feladatokat, melyet egy évvel ezelőtt a lakosság ellá­tása, a lakossági szolgáltatás további javítása érdekében célul tűztek ki. Szövetkezetünk 1977. évi feladatait a küldöttgyűlés hagyta jóvá és a kitűzött feladatokról tagértekez­etek keretében tá­jékoztattuk szövetkezetünk tagjait. Az 1977. évi célkitűzések meghatározásánál figyelembe vettük pártunk XI. kongresszusa határozatából és az V. öt­éves népgazdasági tervből adódó szövetkezeti feladatokat, fi­gyelemmel a SZÖVOSZ VIII. kongresszusa határozatában megszabott feladatokra is. Figyelembe vettük továbbá az elmúlt évi célkitűzések meg­határozásánál a működési területünkön élő — a vámosgyörki körzettel bővült — több, mint 11 ezer fős szövetkezeti tagsá­gunk és a lakosság igényét, mindazokat az elvárásokat, me­lyet a városi, járási és működési területünkön élő párt- és tanácsi szervek szövetkezetünkkel szemben az ellátás további javítása tekintetében támasztottak. Fogyasztási szövetkezetünk vezetői és dolgozói lelkiismere­tes, odaadó munkája eredményeképpen teljesítettük, illetve túlteljesítettük az 1977. évi ellátáspolitikai célkitűzéseinket. Nehéz, de eredményes évet zártunk. Az elmúlt évben végzett munkánk során továbbra is arra törekedtünk, hogy a lakosság ellátását elsősorban a napi fo­gyasztási cikkekből biztosítsuk valamennyi helyi szervünknél és tovább növeljük a Gyöngyszev Áruházon keresztül a tar­tós fogyasztási cikkek forgalmát, biztosítva ezáltal az áruház vonzáskörzetébe tartozó lakosság ezirányú ellátását. Törek­vésünk eredményes volt, mivel kiskereskedelmi hálózatunk közel 450 millió forint áruforgalmat bonyolított, 13,6 száza­lékkal többet az előző évinél. További erőfeszítéseket tettünk annak érdekében, hogy a lakosság vendéglátási igényét a korábbi időszaktól magasabb színvonalon elégítsük ki, s az Avar Szálló üzemelésével je­lentős idegenforgalmi célkitűzéseket is szolgáltunk. Vendéglátóipari üzemágunk 9,8 százalékkal bonyolított na­gyobb forgalmat az előző évinél, mely összegszerűen 81 mil­lió 313 ezer forint. A felvásárlási üzemágunk tevékenységénél arra töreked­tünk, hogy a párt és kormány célkitűzéseit szem előtt tartva, további segítséget adjunk a háztáji és kisegítő gazdaságok termeléshez, az általuk termelt áruk felvásárlásához. Mun­kánk eredményét bizonyítja, hogy 641 vagon burgonyát, zöldséget és gyümölcsöt vásároltunk fel, mely az utóbbi idő­szak legkiemelkedőbb teljesítése, de igen jelentős a vegyes­cikkek felvásárlása is. További intézkedést tettünk a lakossági ellátásra termelő sósrúdgyártó üzemünk bővítésére, melynek éves termelése a tett intézkedésünk eredményeképpen több, mint háromszo­rosára bővül. Összességében 625 millió 824 ezer forint árbevételt értünk el és ezzel 19 millió 864 ezer forint gazdálkodási eredményt biztosítottunk. Szövetkezetünk dolgozói a párt, szakszervezeti bizottság, gazdaságvezetés és a társadalmi szervek felhívása alapján a NOSZF 60. évfordulója tiszteletére munkaverseny felajánlást tettek és a vállalás lelkiismeretes teljesítését bizonyítja, hogy tervezett feladatainkat valamennyi területen túlteljesí­tettük. A március 5. és 19-e közötti időszakban sorra kerülő tagér­tekezleteken szövetkezetünk tagságának nyújtott tájékozta­táson keresztül értékelésre kerül az 1977. évi munkánk. Ez­úttal is kérjük a szövetkezet tagságát, hogy mondjanak őszinte véleményt munkánkról, hasznos javaslataikkal, bírá­latukkal segítsenek bennünket abban, hogy a munka során jelentkező fogyatékosságokat kiküszöbölve, az eddigieknél is jobban meg tudjunk felelni azoknak a feladatoknak, melyet tagságunk és a lakosság tőlünk jogosan elvárhat. A tagértekezleten elhangzó véleményeket, javaslatokat a március 29-én megtartandó küldöttgyűlés munkájában már hasznosítani kívánjuk. A szövetkezeti törvény és annak végrehajtására kiadott kor­mányhatározat, továbbá a Fogyasztási Szövetkezetek Orszá­gos Tanácsa ajánlását figyelembe véve, küldöttgyűlésünk 1977-ben módosította a szövetkezet alapszabályát. Az alap­szabály módosításának célja, hogy tovább erősítsük a szövet­kezet önkormányzatát és a hatáskörök átrendezésével a szö­vetkezeti tagság részére biztosított nagyobb lehetőséggel nö­veljük a tulajdonosi szemlélet erősítését és választott testü­­leteink felelősségét. Ezúttal is kérjük szövetkezetünk tag­jait és választott testületeinket, hogy éljenek ezzel a lehető­séggel és segítsék elő, hogy szövetkezetünk a kitűzött felada­tokat a közös érdekeknek megfelelően, az eddigieknél is ered­ményesebben tudja megoldani. Az 1978. évre tervezett feladataink továbbra is összhang­ban vannak az MSZMP XI. kongresszusa, a SZÖVOSZ VIII. kongresszusa határozata és az V. ötéves tervből adódó szö­vetkezeti feladatokkal. Ez évben 643 millió forint áruforgal­mi és termelési előirányzatunk teljesítésével 23 millió forint nyereség biztosítását tűzzük ki célul. Törekvésünk, hogy to­vább javítsuk a lakosság ellátását, teljesítsük a népgazdaság részéről szövetkezetünkkel szemben támasztott követelmé­nyeket. Továbbra is feladatunknak tekintjük a társadalmi tu­lajdon megóvását, a szövetkezeti vagyon gyarapítását. Feladatainknak akkor tudunk teljes mértékben eleget ten­ni, ha továbbra is élvezzük a szövetkezeti tagság bizalmát, az illetékes párt, tanácsi és társadalmi szervek segítő támo­gatását. Külön is megköszönöm a városi, járási és községi párt- és tanácsi vezetők, valamint a társadalmi szervek ve­zetőinek segítő szándékát és egyben kérem, hogy munkánkat figyelemmel kísérve, továbbra is adják meg a segítséget ah­hoz, hogy a lakosság ellátása érdekében kitűzött feladatain­kat a népgazdasági elvárásoknak megfelelően is teljesíteni tudjuk. Megköszönöm választott testületeink odaadó, lelkiismeretes munkáját és kérem, hogy a jövőben is hasonló szorgalommal munkálkodjanak azon, hogy közös céljaink megvalósuljanak. Megköszönöm a szövetkezet tagságának azt a támogatását, melyet több mint három évtizede a tagság részéről tapasz­talunk és kérem, hogy a további feladatok eredményes meg­oldásához is adják meg a megfelelő segítséget. Igazgatóságunk nevében szövetkezetünk valamennyi tag­jának, választott testületünk tagjainak ezúttal is jó egészséget kívánok és kívánom, hogy közös feladatainkat békés körül­mények között a közösség és a családok boldogulására v­égez­­hessük.

Next