Győr-Sopronmegyei Hírlap, 1952. április (8. évfolyam, 77-100. szám)

1952-04-01 / 77. szám

A világ dolgozói hatalmas felháborodással fogadták a hős görög hazafiak kivégzésének hírét A Francia Kommunista Párt tiltakozó nyilatkozatot adott ki Nikosz Beloiannisz és három társa kivégzése miatt, amely a lobbi kö­zött ezeket mondja: A Francia Kommunista Párt meghajtja harci zászlaját e dicső­séges vértanúk előtt. Ünnepélye­­sen megfogadja, hogy még na­gyobb lelkesedéssel harcol, mint bármikor, az emberiség felszaba­dulásának nagy ügyéért és a bé­kéért, amelyért e hazafiak életü­két áldozták. .Mindenütt meg kell szervezni az akciót az ilyen bűntettek megis­métlésének megakadályozására, továbbá a halálból kimentett, de életfogytiglani fegyházra ítélt gö­rög hazafiak kiszabadításának kö­vetelésére. Berlinben és a Német Demokra­tikus Köztársaság egész területén viharos felháborodást kelltett az a h­í­r, hogy az athéni monarcho­­fasiszta gonosztevők az amerikai imperialisták parancsára az egész haladó világ egyöntetű tiltakozása elenére, m­eggyilko­l­ták Beloian­nisz görög szabadságharcost és három társát. A Német Demokratikus Köztár­saság valamennyi üzemének dol­gozói egyperces néma csenddel ál­doztak a vértanúk emlékének. A Beethoven-ünnepségek alkal­mából Berlinben tartózkodó szov­jet, lengyel, csehszlovák, magyar, román, bolgár, dán­, osztrák és német művészek tiltakozó nyilat­kozatot tettek közzé. A bukaresti rádió beszámol ar­ról, hogy a Román Népköztársa­ságban mély felháborodással fo­gadták Nikosz Beloiannisz és tár­sai meggyilkolásának hírét. Szadi Gáspár, a Déli tartomá­nyi békebizottság elnöke, a többi között kijelentette: „Tévednek a görög nép hóhérai akkor, amikor azt hiszik, hogy e gálád gyilkos­sággá­ megtörhetik a görög nép szabadságharcát. Ez a harc a jö­vőben még csak fokozódik.“ A Lengyel Egyesült Munkás­párt Központi Bizottsága levelet küldött Nikosz Zahariadiszhoz, a Görög Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkárához. Beloiannisz és három elvtársá­­nak kivégzése miatt mélységesen megrendülve és felindulva, mély együttérzésünket és testvéri szoli­­daritásunkat küldjük önnek hangzik a levél. Görögország szabadságának és függetlenségének ügye legyőzhe­tetlen épp úgy, ahogyan legyőzhe­tetlen a béke szent ügye is. hával válaszolnak az imperialis­ták Athénben elkövetett arcátlan gaztettére. Valamennyi röpgyűlé­­sen elhangzott a kérés, hogy a gyár Beloiannisz elvtárs nevét vi­selhesse. A gyár dolgozói délután nagy­gyűlést tartottak, melyet Vigh Pál elvtárs, a gyár nagyüzemi pártbi­zottságának titkára nyitott meg. Felmérte azt az utat, amit a gyár dolgozói megtettek azóta, amióta az amerikai imperialisták kezéből saját tulajdonukba vet­ték gyárukat majd a jelenlévők viharos tapsa közben bejelentet­te, hogy a dolgozók részéről ja­vaslat érkezett, hogy az ützem­ rosszemlékű nevét, a Standard­ et dobják le a gyár tetejéről és he­­­­l­yébe vegyék fel hősi halált halt görög hazafi, Beloiannisz nevét. A pártbizottság titkárának be-­­­széde után Nagy Mária elvtársnő, a Budapesti Pártbizottság másod­titkára emelkedett szólásra. Az egész haladó emberiség mély­séges felháborodása és gyűlölete áll szemben az újabb gyilkossá­gokat elkövető amerikai imperia­listákkal — mondotta a többi kö­zött. Mint ahogy Hitlert és fasiszta bandáját utolérte a népek harag­ja, úgy ők sem fogják elkerülni az emberiség ítélőszékét az elkö­vetett gyilkosságért. Sokkal ha­marabb fogja őket utolérni a né­pek bosszúja és­­haragja, mint ahogy gondolják. Vegyék tudomásul az amerikai imperialisták és láncos kutyáik, elmúlt az az idő, amikor büntet­lenül bitófa alá lehet állítani a szabadságért, hazájukért küzdő népek hős fiait. A Standard dolgozói legyenek büszkék arra, hogy üzemük a mártírhalált halt hősnek — a gö­rög nép nagy fiának, Beloiannisz elv­társnak nevéről van elnevezve. Nagy Mária elvtársam hatalmas tapssal fogadott beszéde után Alexis Kosztudisz elvtárs, a Görög Kommunista Párt magyarországi pártbizottságának tagja szólalt fel. Beloiannisz elvtárs kiöntött vé­re, a Koreában és Kínában ledo­bott pestis- és kolerabombák a világ népeit arra késztetik, hogy még éberebben őrködjenek és a békéért vívott még fokozottabb küzdelmükkel megakadályozzák az imperialisták aljas háborús ter­veit — mondotta. Rettegjenek az imperialisták, mert a béketábor győzni fog, hi­szen velünk van a nagy Szovjet­unió, s annak bölcs vezére, Sztá­lin! Ezután Bacsó Ferenc, a DISz főtitkárhelyettese szólalt fel. Ezután emelkedtek szólásra a gyár dolgozói, hogy kifejezzék az amerikai imperialisták és görög cinkosaik iránti izzó gyűlöletüket és megfogadják: jó munkájukkal fogják bebizonyítani, hogy üze­mük méltó Nikosz Beloiannisz ne­vére. A felszólalások után­ a gyűlés résztvevői egyhangú lelkesedéssel határozták el: táviratot küldenek az Egyesült Nemzetek Szerveze­téhez. A Budapesti Városi Tanács Végrehajtó Bizottságainak határo­satn 1­­ikoss Beloiannisz emlékének megörökíté­séről A Budapesti Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága a nemzetkö­zi munkásmozgalom és békeban nagy vértanúja, Nikosz Beloian­nisz emlékére a következő h­atá­rozatot hozta: A jövőben a Mont­gomery utat Beloiannisz-rakpart­­nak, a Zoltán-utcát Beloiannisz­ utcának nevezzük. A Magyar Szakszervezetek Országos T­anácsa távirata a görög kormányhoz „Görög kormány, Athén. A magyar szervezett dolgozók mélyen megrendülve és határtalan felháborodással értesültek arról a visszataszító bűntényről, amelyet önök a szabadságért rettenthetet­­len­ül küzdő görög nép és az egész beleszerető emberiség ellen elkö­vettek, amikor aljas módon meg­gy­ilkoltatták Beloiannisz­ és tár­sait, görög nép hőseit és büsz­keségeit. Tudjuk — mint ahogy minden józan ítélőképességű em­ber tudja —, hogy borzalmas bű­nüket gazdáiknak, az amerikai imperialistáknak egyenes paran­csára követték el. Ezért az elve­temült gaztettért Önöknek felel­niük kell az egész görög nép előtt és felelniük kell a sokszáz­millió, békét akaró ember előtt is, akik mélyen a szívükbe zártak és példaképüknek tekintik a görög nép legnagyobb hazafiait, Belt­­ianniszt és társait. Amilyen tisz­telet és soha nem múló megbecsü­lés veszi körül az ő nevüket, olyan megvetés és gyűlölet zúdul az Önökére. A békeszerető emberi­ség soha nem fogja elfelejteni a megvetett monarcho-fasiszta, im­perialista béreit a görög kormány rettenetes bűneinek sorozatát. Tud­niuk kell, hogy Önök borzalmas bűneikért a népek előtt felelni fognak. A Magyar Szakszervezetek Országos Tanácsa.“ A dolgosok keresete Irikoss ISelotanoiszról nevezték el a budapesti Standard gyárat A budapesti Standard­ gyár dol­gozói hétfőn izzó hangulatú rap­­gyűléseken juttatták kifejezésre felháborodásukat a hős görög ha­zafiak kivégzése miatt. A dolgozók megfogadták, hogy még jobb mun­ Leleplezi a klerikális reakció bűneit A Megyei Pártbizottság „A­­kle­rikális reakció Győr-Sopron me­gyében” címmel brosúrát adott ki­­.A klerikális reakció a népi de­mokráciánk ellensége“ című tan­agyag feldolgozásához. Ezt a brosúrát igen értékesnek tartom, mert konkrét adatokkal leplezi le a klerikális reakció bűneit, melyet Győr-Sopron megye dolgozó pa­rasztságával szemben elkövetett. A szemináriumba­ Igázok közül is so­kan vannak olyanok, akik saját bőrükön érezték a győri püspök, vagy a csornai prépost ..áldását.”­i­e a klerikális reakciónak nem­­e­ok múltbeli bűneit veti fel a brosúra, hanem leleplezi a jelen­ben végzett aknamunkáját is. Megmutatja, hogy Martiits Viktor, Winkler Mihály, Vlasíts Róbert és Gyurátz Ferenc plébánosok hogyan igyekeznek ártani építő munkánknak. A Megyei Bizottság által kiadott füzet értékét nagy­­ban fokozza az, hogy minden lényt hiteles adattal bizonyít és rámu­tat arra, hogyan szeretné a kle­rikális reakció visszaállítani a régi rendet. De, hogy ne térjek el a brosúrától, megírom még, miben lá­tom igen fontos jelentőséget Többek között abban, hogy akad­nak köztünk hellyel-közzel olyan dolgozók, akik egy-egy kisebb át­meneti nehézség esetén is hajla­mosak arra, hogy elégedetlenked­jenek, zsörtölődjenek. Ezeknek nem árt, ha a brosúra eszükbe juttatja, hogy milyen is volt az életük a győri püspökség, vagy a csornai prépostság birtokán. A tanulnivágyó embernek érté­kes tananyag ez a füzet, de min­den dolgozónak fegyvere is a kle­rikális reakció elleni harcban Megírom azonban azt is, hogy szerintem mi ennek füzetnek a hiányossága. Az, hogy kevés van belőle! Csak a propagandistáknak intett és szerintem annyi példány­ban kellene kiadni, hogy eljuthas­son minden dolgozó családhoz, mert a klerikális reakció leleple­zése, az ellene való harc, minden becsületes dolgozó kötelessége. A klerikális reakció is, mint népünk minden ellensége, az imperialista háborús uszítók édestestvére, az amerikai baktérium-terrorlegények barátja.­­ Rónaszéki Lajos soproni gépállomás, politikai iskolavezető. psztoktetés­em híres Április 1-én, kedden délután 5­­ órakor Sütő Ferenc elvtárs a Párt­oktatók Házában előadást tart a Magyar T­anácsköztársaságról melynek harcaiban ő maga szemé­lyesen is résztvett. NIKOSZ BELOIANNISZ A Görög Kommunista Párt Poli­tikai Bizottsága a következő nyi­latkozatot adta ki: »Beloiannisz elesett! Személyé­ben a Görög Kommunista Párt és az egész görög nép egyik vezető­jét, a békeszerető világ egyik leg­kiemelkedőbb és legbátrabb béke­­harcosát vesztette el. Beloianniszt amerikai golyóval gyilkolták meg, amelyet Plasztirasz és Venizelosz lövetett ki.“ Plasztirasz és Venizelosz, Görög­ország, hóhérai, az éjszakai órák­ban teljesítették amerikai megbí­zóik parancsát, bár a görög tör­vények napfelkelte előtt nem en­gedélyezik halálos leletek végre­hajtását. A monarcho-fasiszta hó­h­érok féltek a görög nép és az egész békeszerető vi­lág felhábo­rodásától — jelenti a szabad görög rádió az athéni fasiszták véres cselekményéről. A koreai-kínai erők újabb sikeres és fegyverszüneti tárgyalásokon az imperialisták folytatják halogató taktikájukat a­z Koreai N Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének fő­parancsnoksága március 30-ára kö­­zölte, hogy a néphadsereg alaku­latai szorosan együttműködve a kínai népi önkéntesek egységeivel, valamennyi arcvonalon védelmi harcot vívtak az amerikai-angol beavatkozók és a Ki Szin Man-féle csapatok ellen, miközben ember­ben és hadianyagban veszteségeket okoztak az ellenségnek. Március 29-el­ és március 30- án az arcvonal keleti szakaszán az ellenség harckocsi támogatás­sal többízben támadást kísérelt meg csapataink állásai ellen, de csapataink visszaverték a támadást és veszteségeket okoztak az ellen­ségnek. A többi arcvonalszakaszon kü­lönösebb változás nem történt. Március 30-án a légvédelmi tüzér­ség lelőtt nyolc repülőgépet azok közül az ellenséges repülőgépek közül, amelyek mögöttes térsége­ket támadtak. A koreai és kínai népi erők a március 25-én végződő öt nap alatt sok ellenséges katonát sem­misítettek meg és csak március 21-én több mint kétszáz fő vesz­teséget okoztak az ellenségnek. Ugyanaznap este a népi erők Csorvontól nyugatra ellentáma­dással elfoglaltak egy dombot és félórás harcban megsemmisítették a dombon lévő három ellenséges szakaszt. A KOREAI FEGYVERSZÜNETI TÁRGYALÁSOK Az Új Kína hírügynökség tudó­sítója jelenti, hogy az amerikaiak továbbra is ragaszkodnak, sok hű­hó semmiért a­­ taktikájukhoz. Szombaton például azt a követe­lést vetették fel, hogy a fegyver­szüneti egyezményben Korea meg­­jelölésére a „Han“ szó szerepel­jen. Ennek eredményeként a­ ko­reai fegyverszüneti tárgyalások 3. napirendi pontjával foglalkozó ve­zérkari tisztek tárgyalásai ismét elakadtak. A 4. napirendi pontb­ól tárgyaló vezérkari tisztek ülésén a két fél képviselői folytatták az eszmecse­rét a hadifoglyok hazatelepíté­­sének elvéről. Újabb küldöttek érkeztek a moszkvai nemzetköz gazdasági értekezletre Moszkvába egymásután érkeznek különböző országokból a nemzet­közi gazdasági értekezlet résztve­vői. • Március 21­-én megérkeztek a küldöttek Hollandiából. Köztük van Brandsen Bertus, a holland szakszervezeti szövetség főtitká­ra és Karla Wilhelm De Vries, a rotterdami egyetem professzora. Megérkezett Moszkvába az indo­néz kereskedelmi kamara elnöke is. Brazíliából négy küldött ér­kezett a szovjet fővárosba. Cseh­szlovákiából megérkezett dr O. Polli, a csehszlovák állami bank vezérigazgatója. Dzsam­il Mússza, az izraeli arab munkások kongresszusának titká­ra, repülőgépen elindult Moszkvá­ba. A nemzetközi gazdasági értekez­let uruguayi előkészítő bizottsága közölte, hogy Uruguayt két kül­dött képviseli a moszkvai értekez­­leten. A Német Demokratikus Köztár­saságot tíztagú küldöttség képvi­seli a szovjet fővárosban tartandó nemzetközi értekezleten. A küldött­ség vezetői: Greta Kuckhoff asz­­szony, a német jegybank elnöke és­­1. Kuczynski, a berlini gazda­sági kutatóintézet igazgatója. A Le Monde kéthasábos cikket szentel a moszkvai értekezletnek. Tagadhatatlan — ismeri be a lap —, hogy az értekezlet nagy érdeklődést keltett Nyugat-Né­­metor­szágban, így például Angliá­ban és Franciaországban. Széles körökben győzedelmeskedett az a felfogás, hogy ..nem lehet az érte­kezletre nem elmenni.“ A győri Retu­rzenekar hangversenyéről... Gazdag műsorral, alapos fellé- , ’■züiéssel jelent meg a győri dolgo­­­­zók előtt a Rendőrzenekar fegyel-­­­mezett együttese Vasényi Lajos karnagy vezénylésével. Mint lapunk­­ megírta, a hangverseny célja az volt, hogy átmenetet teremtsen a­­ könnyűzene és a klasszikus zene között. Ennek a feladatnak a vál­­lejárára valóban szükség van, hg- ' •t abb is addig, ágiig a dolgozók • túlnyomó többségükben fel nem is-­­­merik a klasszikus zene 'nagysá­gát és szépséget. A Rendőrzenekar ' is gyakran hallható hangversenyei ‘ 'az átnevelésnek feladatára kiválóan alkalmasak. A műsor összeváloga­­tása, az előadás kifogástalan, magas színvonala biztosította nemcsak a közönségsikert, hanem a dolgozók­­ tömeges megjelenését is. Ebben igen , nagy része írott a hangversenybe , bekapcsolódó Vagongyári Énekkar­nak is, amely Kiss Lajos karnagy vezénylésénél ism­ét megcélfoglaltta a jó hírnevét méltán megalapozó tudósát és művészi értékeit. A ze­nekari szálunk közül Csujkovszk­ij: 1812 című nyitánya és Szkiv In­­dulója volt e zenekar igazi erőpró­báin, melyet maradéktalan sikerrel oldott m­eg, az énekkari gazdag anyagból pedig a né­pdall­al dolgozd" sok színes és sokrétűen árnyalt elő­ad,'rát kell dicsérettel kiemelnünk. .. hangverseny "egyik kiemelkedő számára külön is felhívjuk a fi­gyel­­met: Halmos László, a sok sikerre vis rátekintő győri zeneszerző ,.Fél­re tőlem, billiónál p­rimár­ népdal­szvitje a szerző legsikerültebb mű­vei kö­zé tartozik és a g­yőri ősbe­­mutatón megérdemelt nagy sikert aratott, őszinte elismerés illeti Vitr­cze Emilt, Halmos László tehetséges tanítványát, aki a művet kitűnő ér­zékkel hangszerelte lovaszenekarra.

Next