Győr-Sopronmegyei Hírlap, 1952. július (8. évfolyam, 152-178. szám)
1952-07-01 / 152. szám
si Párt felvilágosító munkája a tömegek között Részletek Horváth Márton elvtársnak a Központi Vezetőség ülésén tartott beszámolójából Horváth Márton elvtárs, a Köszponti Vezetőség június 27—28-iülésén „A Párt felvilágosító munkája a tömegek között“ címmel beszámolót tartott. Beszántolójában foglalkozott Pártánk II. kongresszusa óta eltelt ötnegyed év eredményeivel, a termelés, a kultőrforradalom és a dolgozók öntudatának fejlődése terén.. Ugyanakkor foglalkozott Horváth Márton elvtárs azokkal a hiányosságokkal, amelyek főleg az ellenség, a szociáldemokratizmus, a klerikális reakció és a kulákok elleni harc terén jellemzik pártszervezeteink egy részét, beszélt a bürokratikus vezetés veszélyeiről, majd népnevelő munkánk feladatait ismertette. Az alábbiakban részleteket közlünk Horváth Márton elvtárs beszámolójából. Horváth Márton elvtárs beszámolója, elején a szocializmus építésében elért eredményeinkről beszélt, hangsúlyozva: legjelentősebb győzelmünk a dolgozó nép öntudatának fejlődése. Népünk cutivjatának fejlődésében döntő része van Fúrtunk felvilágosító munkájának,e kedvező fejlődés azonban nem általános. Pártszervezeteink és pártbizottságaink elég jelentős része még mindig nem ismerte fel eléggé az agitáció döntő jelentőségét a tömegek növelésében és mozgósításában. Mi magyarázza szembetűnő eredményeink mellett is agitációnk gyengeségét? Először: az önelégültség, az eredményeken való megpihenés. Jákosi elvtárs emlékezetes 1950 február 10-i beszédében már figyelmeztetett ennek veszélyeire, amikor ezt mondotta: „Ahol elharapódzik az önelégültség, az elbizakodottság, az a szellem, hogy elég erősek vagyunk egyedül is, hogy nincs szükségünk a dolgozó tömegek támogatására. Ott rögtön meglazul és később elvész a Párt ési tömegek egészséges kapcsolata. Pártunk elszigetelődik a dolgozó néptől.“ Sok pártfunkcionáriusunk úgy gondolkozik, hogy a pártvezetés I. politikája, a helyes párt- és ált.-a mi intézkedések eddig megszerzett tekintélyünk, bizonyos értelemben önmagukért agitálnak. A tömegfelvilágosító munka lebecsülésének másik oka a párt monopol helyzetével kapcsolatos. Vannak, akik úgy képzelik, hogy a hatalmonélő osztály és párt számára nincs olyan jelentősége a meggyőzés és tömegmozgósítás erőfeszítéseinek mint a hatalomért vivőt harc szakaszában. A politikai nevelőtanuka lebecsülésének, a megnyugvás hangulatának egyik legsúlyosabb következménye az ellenséggel vívott harc és az éberség gyengülése. A SzociiUdemokratizameral Általános jelenség a szoriáldemokratizmus veszélyességének lebecsülése. Sokan elintézettnek vélik a kérdést azzal, hogy nyílt szociáldemokrata szervezetekbe nem ütközünk többé. Tudnunk kell, ha küzdenünk kell egyes munkásrétegek elmaradottságával, ha fontos harci kérdésként vetjük fel a munka- és a bérfegyelem ügyét, ha a munkaversenyitt-ott formálissá válik, ha felüti fejét a demagógia, ám ellenséges kártevő munkába ütközünk üzemeinkben — akkor nemcsak általában „polgári maradványokkal“, hanem konkréten szociáldemokrata ideológiával, esetleg szervezett szociáldemokratatevékenységgel állunk szemben, üzemeinkben ma is akadnak olyanok, akik tudatosan, vagy öntudatlanul szociáldemokrata nézeteket hangoztatnak és „utánpótlást” kapnak a munkásosztályba beáramló deklasszált elemektől és az új munkások legelmaradottabb rétegeiből. A legteljesebb mértékben időszerű, amit Rákmvi elvtárs a szociáldemokrácia leleplezéséről mondott már a Dikz kongresszuson. Rendszeresen meg kell ■mulatnunk a szociáldemokrácia áruló magatartását, az osztályharc legkiélezettebb történelmi szakaszaiban: az unti/#asi.iuberalista háború ügynökei, a PHH-es proletár forradalom orgyilkosai, Horthy fehér terrorjának segédcsapatai, Itt-k után a terakció álcázott szövetségesei, akiknek veszélyességei különösen fokozta, hogy a munkásosztályon belül vetétték meg lábukat. Meg kell mutatnunk mai nemzetközi szerepüket az imperializmus támogatásában. Ennek az ideológiai harcnak ugyanakkor számottevő napi gyakorlati jelentősége is van. Alátámasztja harcunkat a szociáldemokratizmus helyi,, üzemi aknaraupkaja ellen, amely fegyelmezetlenségre, bér- és táppénzcsalásra uszít, rémhíreket terjeszt, de ha kell, szabotál is, önelégültségünk miatt és éberségünk hiánya következtében nem egy helyen tapasztalható bizonyos szociáldemokrata tömörülés olyan budapesti és vidéki nagyüzemekben, amelyekben a fordulat éve előtt erős szervezeteik voltak. Az ilyen üzemekben a terv gyenge teljesítése a magas selekszázalék, egyes rétegek politikai magatartása arra enged következtetni, hogy egyik-másikban bizonyára szervezett ellenséges szoc.dem tevékenység folyik. A szociáldemokratizmus elvi és gyakorlati leküzdése a kapitalizmus befolyása ellen vívott harcunk legfontosabb feladata üzemeinkben. A klerikális reakcióról Nem kisebb hiba, hogy párt- és állami szervezeteink elhanyagolják a klerikális reakció elleni harcot és újra tért hódítanak az egyházi reakció ,,ártalmatlanságáról“ szóló illúziók. A Mindszenti- és Grósz-per, a Wall Street és a Vatikán magyarországi megbízottéira mért csapások persze az ellenség számára súlyos vereséget jelentettek, az egyházak és az állam között létrejött megegyezések persze népi demokratikus rendszerünk erejét bizonyítják és kétségtelen eredmény a papi bpkemozgalom erősödése is, de mindez még nem jogosít arra, Hogy most már azt higgyük: Mindszenty és Orosz embereiből, a tegnapi farkasokból ipára ártalmatlan bárányok lettek. Megengedhetetlen, hogy pártfunkcionáriusaink és tagságunk egy része elfeledkezik Központi vezetőségünk 1990 június 1-i határozatáról és opportunizmust tanúsít az osztályharcnak ezen a frontján. Tarthatatlan állapot, hogy egyes helyeken pártfunkerdialmusok részt vesznek egyházi megnyilvánulásokon. Hogyan neveli, népét, hogyan végzi majd pártmunkáját, amelynek elválaszthatatlan része a klerikális reakció elleni harc, aki saját gyermekének nevelésébe olyanoknak enged beleszólást, akik a lelki terror minden eszközét felhasználják arra, hogy szembefordítsák a gyerekeket az állammal, az iskolával, a tanulással és nem utolsó sorban a kommunista szülőkkel is! A mi elvtársainkat gyakran megtéveszti az, hogy az egyházi reakció, amely Mindszenty és Orosz példájából megtanulta, hogy a mai erőviszonyok mellett merev ellenállással elsősorban ő jár pórul taktikát változtatott és kényszerűségből részben „demokratának” álcázza magát. A mi álláspontunk mindig is az volt, hogy a fekete reakció leleplezése mellett támogatni kell a béke ügyéhez és az államhoz hű papokat. Is bizonyos keretek között be is kell vonni őket a békemozgalomba, bár ugyanakkor óvakodni kell a politikai, vagy vallási tevékenységükkel kapcsolatos illúzióktól. Sok helyen nemcsak a béke hívének ismerik el az ilyen papot, hanem mindjárt be is vonják a tszcs-be, mint Kuncsorba községben történt, ,sőt felkérik, hogy a tszcs vezetőségben lássa el a gazdasági vezetést, mint Nemesbükk községben. A klerikális reakció módszerei rendkívül változatosak, méltóak az alkalmazkodás és szemforgatás évezredes jezsuita hagyományaihoz. Fel kell számolnunk az egyházi reakció állítólagos „békés“ szándékaival kapcsolatos hamis elképzeléseket. Rendszeres propaganda munkával világossá kell tenni a Párton belül azt a 100 éves marxi megállapítást, hogy a vallás ópium a népnek. Funkcionáriusainktól, öntudatosabb párttagjainktól meg kell követelni, hogy ezen a téren is egyénileg is mutassanak példát a párttagság egészének, sőt ezt pártszerű formában számon is kell kérni azoktól, akik erről megfeledkeznek, akik részt vesznek (vagy másképp segédkeznek) egyházirendezvényeiken, vagy gyermekeiket hittanra járatják. Figyelmeztetni kell párttagjainkat, is a helyes kommunista magatartásra, s ahol szükséges, alapos nevelő, felvilágosító munkával segíteni kell őket, abban, hogy a kommunista párttaghoz méltatlan vallásos elmaradottságot leküzdjék magukban. Nem kisebb aktivitást kell kifejtenünk a kevésbbé öntudatos elemek, a pártonkívüli hívők tömegei között. Nem szabad megengedni, hogy elhalványuljon az az éles fény, amelyet Orosz és cinkosainak leleplezése a klerikális reakció földalatti, sötét tevékenységére vetett és sokkal tervszerűbben és intenzívebben kell felhasználni a népnevelő munkában ennek a pernek a tanulságait. Különös figyelmet kell fordítani olyan politikailag és gazdaságilag fontos rétegre, mint a bányászság — a nők jelentős tömegeire és az ifjúságra, amely a klerikális reakció erkölcs- és fegyelemrontó tevékenységének központjában áll. A kulákok aknamunkájáról Az opportunizmus egyik legsúlyosabb megnyilvánulási formája az a megengedhetetlen liberalizmus, amelyet falusi párt- és tanácsszerveink nagy része a kulákokkal szemben tanúsít. A falusi osztályharc első vonalában harcoló elvtársaink gyakran éppen a fő ellenséget tévesztik szem elől. Megfeledkeznek arról, hogy ma Magyarországon a kizsákmányoló osztályok legerősebb és utolsó képviselője a kutak. Nem nevezhető másnak, mint az osztályérzék eltompulásának az a gyakorlat, hogy gyakran a kislák beadási terheit hárítják át a dolgozó parasztok Kállaira, ahelyett, hogy érvényt szereznének államunk rendelkezéseinek, amelyek tudvalevőleg a dolgozó parasztot védik a hutákkal szemben és nem megfordítva. Miközben egyes tanácsaink a kulákokkal különbékét kötnek, a hiányt jogtalanul kivetik a dolgozó parasztokra. Vannak párt- és tanácsszerveink, melyek azt válaszolják erre, hogy a kulákok szegélyek. Természetesen, a kizsákmányolás „jogában“ korlátozott kulák különösen, ha nem nagyon fűlik a foga a munkához, remélhetőleg valóban „szegényebb“ mint volt. S az is természetes, hogy a becsületesen dolgozó parasztok egyetlen kategóriájára sem illik ma már a „szegény“ jelző. Várjon, tudják-e egyes falusi párt- és tanácsszerveink, hogy az ilyen „vedd, ahol éred“ begyűjtéssel a Párt helyes paraszti osztálypolitkáját helyettesítik észrevétlenül ellenséges osztálypolitikával. A tények azt bizonyítják, hogy tanácsszerveink a kulákok nagy részére nem vetettek ki hízottsertés beadási kötelezettséget a félévi különkivetés keretében. Nem követelik meg a földjüknek megfelelő számú állat tartását és eltűrik, hogy a kulákok az állatállomány, lecsökkentésével szabotálják beadási kötelezettségüket. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint, egy év alatt kerek 100.000 holdra tehető az a Ununk-földterület, amelyet a fennálló rendelkezések megsértésével a helyi tanácsok különböző címen nem kulákfölddé minősítettek. Fel kell vetni, mi az alapja az ilyen nem egyedül álló rothadt opportunista magatartásnak! Az éberség és az osztályérzék ellompulása és sok esetben címe borulás az ellenséggel. Fel kell lépni a falusi felvilágosító munkában a kulák veszélyességének lebecsülésével, a „szétvert ellenség“ hangúiéval szemben. Fel kell tárni a falu népe előtt a mai meghunyászkodó kulák múltbeli tevékenységét. Meg kell szólaltatni azokat, akiket közvetlenül kizsákmányolt, volt cselédeit, népszómolókat, iga-kölcsönvevőket. A falusi ágit,adóban a kulákságot nemcsak személy szerint, hanem mint ellenséges osztályt is le kell leplezni, amely a nagybirtokrendszer utóvédje, az imperialisták háborús terveinek szövetségese. Háború árán szeretné visszavenni régi, kizsákmányoló szerepét a nagybirtokrendszerrel, a csendőrterrorral, a dolgozó parasztok nyomorával együtt. A kulák „passzivitása“ — ha ugyan ezt az elbújást passzivitásnak lehet nevezni — csapda, amellyel a dolgozó parasztságot akarja megtéveszteni. A törvény teljes szigorával kell lesújtani a feketevágó, adócsaló, a beadást és a földi megművelést szabotáló, a rémhírterjesztő, a szövetkezetbe csalárd módon befurakodó kulákra. Az egészségvédelem kérdéséről Horváth Márton elvtárs a továbbiakban rámutatott arra, hogy az osztályérdek ortompulusa az ipar területén is megnyilvánult a dolgozók irányában tanúsított lélektelen, bürokratikus magatartásban, különösen a munkavédelmi intézkedések bűnös elhanyagolásában. Hasonló nemtörődömség mutatkozik a túlóráztatások területén. A munkások pihenési jogának egyik legdurvább megsértése, ha az igazgatók nem biztosítják a dolgozóknak a heti rendszeres szabadnapok Az az igazgató, aki az ü. b. és gyakran a pártszervezet hallgatólagos jóváhagyásával elsősorban a munkások biztonságát szolgáló kiadásokon takarékoskodik — folytatta Horváth elvtárs — az pazarol a dolgozók életével és egészségével és nem méltó arra, hogy a proletárdiktatúra idején igazgató legyen. Miféle„takarékosság“ az, ha ennek következtében sok munkanap esik ki és munkabér helyett táppénzfizetés terheli az államot. E jelenségek természetesen nem általánosak, de eléggé elterjedtek ahhoz, hogy a lélektelen bürokratizmus visszataszító megnyilvánulását lássuk bennük, amely ellen felvilágosító munkánkban is fel kell vennünk a harcot. A vezetés színvonalához Horváth elvtárs ezután arról beszélt, hogy pártbizottságaink nagy részénél a tömegmozgósítás és politikai nevelőmunka helyett az éllami feladatok közvetlen végzése kerül előtérbe. Sztálin elvtárs így határozza meg a vezetés legfontosabb feladatát . ..Mit jelent a vezetés, ha a Párt politikája helyes sz az élcsapat és az osztály közti helyes viszony zavartalan? A vezetés ilyen feltételek mellett i;• jelenti, hogy meg tudjuk győzni a tömegeket a Párt politikájának helyességéről, olyan jelszavakat tudunk kiadni és megvalósítani, amelyek a tömegeket elviszik a Párt álláspontjához és megkönnyítik nekik azt, hogy saját tapasztalatuk alapján felismerjék a Párt politikájának helyességét, azt jelenti, hogy a tömegeket a Párt öntudatának színvonaláig tudjuk emelni, s ekként biztosítjuk a tömegek támogatását, készségüket a döntő harcra.“ Eleget teszünk-e a tömegis meggyőzés és mozgósítás a követelményének! A Párt politikája helyes, az osztály és a Párt közti viszony általában zavartalan, de számos pártszervünk és szervezetünk munkájában a meggyőzés helyett az adminisztrálás jellemzi a vezetést. " Népnevelőmunkánk feladatairól A tömegek felvilágosításának és meggyőzésének hiányosságai annál tűrhetetlenebbek, mert a szocializmus építésének olyan feladataihoz érkeztünk, amikor nem elégedhetünk meg a szocialista öntudat, magatartás, fegyelem mai színvonalával, sem a munkásság, sem a parasztság, sem az értelmiség körében. Csak úgy tarthatjuk és fokozhatjuk a szocializmus építésének ütemét, ha a szocialista munkafegyelem viszszaszorítja üzemeinkből és mezőgazdasági termelésünk szocialista széktoraiból a fegyelmezetlenség polgári örökségét; ha emeljük az állampolgári fegyelmet egész népünkben; ha fokozzuk ipari és mezőgazdasági termelésünkben az új technika elsajátítását és fia mindezt alátámasztjuk, a marxizmus-leninizmus világnézetének elmélyítésével népünkben. Politikai nevelőmunkánk színvonalát és állandóságát mindenekelőtt azzal biztosítjuk, hogy mozgósítjuk és a harcba visszük atömegeket a második kongresszus határozatainak megvalósításáért. Tömeg felesleg ősi!ó munkánk feladatait megszabja: a felemelt ötéves terv, a falu szocialista átalakítása, az éleződő nemzetközi helyzet, amely a békeharc, a hazaszeretet és az állampolgári helytállás fokozását elsőrendű feladattá teszi. Vegyük sorra a népnevelő munka elsorolt feladatait. Az ötéves terv végrehajtása egyértelmű a szocializmus szilárd alapjainak megépítésével hazánkban. Jobban meg kell világítanunk az idei döntő tervév fő célját: ez az alapanyag bázis, vagyis a szén, vas, olaj és villamosenergia termelés kiszélesítése, továbbá a gépgyártás fokozása. E feladatok együttes megvalósítása megköveteli, hogy ez az év döntő legyen a termelékenység emelése, az önköltség csökkentés®, a takarékosság, a munkafegyelem megszilárdítása terén. Rendszerünk fölénye megmutatkozik népünk életszínvonalának fokozatos fejlődésén is. Hasonlítsák csak össze ezt az imperialista rádiók szavai én saját dolgozóik helyzetével még akkor is, ha hozzáadják a gyarmati százmillióiktól elrabolt élelem morzsáit, vagy a munkanélküli családokmillióinak szájától elvont falatokat. A kapitalista, országok dolgozói nem mondhatnak egyebet magukénak, mint amit megesznek, vagy magukra húznak. A mi dolgozóink helyzetét egész életünk megjavulása tükrözi — az elsőrendű életszükségleti cikkek csakúgy, mint a kultúrjavak, a hatalom gyakorlásából következő szabadság: mindaz, ami összehasonlíthat az- Az MDF Központi Vezetőségének ülése A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége 1952 június 27- én és 28-án ülést tartott. Az ülés napirendje a következő volt: 1. A Párt felvilágosító munkája a tömegek között (elomló Horváth Márton elvtárs.) 2. A Párt munkája az ifjúság között (előadó Farkas Mihály elvtárs.) A Központi Vezetőség beható vita után, melyben Rákosi Mátyás elvtárs is felszólalt, mindkét beszámoló politikai irányvonalát egyhangúlag jóváhagyta.