Győr-Sopronmegyei Hírlap, 1952. július (8. évfolyam, 152-178. szám)

1952-07-01 / 152. szám

si Párt felvilágosító munkája a tömegek között Részletek Horváth Márton elvtársnak a Központi Vezetőség ülésén tartott beszámolójából Horváth Márton elvtárs, a Köszponti Vezetőség június 27—28-i­­ülésén „A­ Párt felvilágosító munkája a tömegek között“ címmel beszámolót tartott. Beszántolójában foglalkozott Pártánk II. kon­gresszusa óta eltelt ötnegyed év eredményeivel, a termelés, a kul­tőrforradalom és a dolgozók öntudatának fejlődése terén.. Ugyan­akkor foglalkozott Horváth Márton elvtárs azokkal a hiányossá­gokkal, amelyek főleg az ellenség, a szociáldemokratizmus, a kleri­kális reakció és a kulákok elleni harc terén jellemzik pártszerve­zeteink egy részét, beszélt a bürokratikus vezetés veszélyei­ről, majd népnevelő munkánk feladatait ismertette. Az alábbiakban részlete­ket közlünk Horváth Márton elvtárs beszámolójából.­ ­ Horváth Márton elvtárs beszá­molója, elején a szocializmus épí­tésében elért eredményeinkről be­szélt, hangsúlyozva: legjelentő­sebb győzelmünk a dolgozó nép öntudatának fejlődése. Népünk cutivjatának fejlődésében döntő része van Fúrtunk felvilágosító munkájának,­­e kedvező fejlődés azonban nem általános. Pártszervezeteink és pártbizottságaink elég jelentős része még mindig nem ismerte fel eléggé az agitáció döntő jelentő­ségét a tömegek növelésében és mozgósításában. Mi magyarázza szembetűnő eredményeink mellett is agitá­­ci­ónk gyengeségét? Először: az ön­elégültség, az eredményeken való megpihenés. J­áko­si elvtárs emlé­kezetes 1950 február 10-i beszédé­ben már figyelmeztetett ennek ve­szélyeire, amikor ezt mondotta: „Ahol elharapódzik az önelé­gültség, az elbizakodottság, az a szellem, hogy elég erősek va­gyunk egyedül is, hogy nincs szükségünk a dolgozó tömegek támogatására. Ott rögtön meg­lazul és később elvész a Párt és­i­ tömegek egészséges kapcsolata. Pártunk elszigetelődik a dolgozó néptől.“ Sok párt­funkcionáriusunk úgy gondolkozik, hogy a pártvezetés I.­ politikája, a helyes párt- és ál­t.-a mi intézkedések eddig megszer­zett tekintélyünk, bizonyos érte­lemben önmagukért agitálnak. A tömeg­felvilágosító munka le­becsülésének másik oka a párt monopol helyzetével kapcsolatos. Vannak, akik úgy képzelik, hogy a hatalmon­­élő osztály és párt számára nincs­ olyan jelentősége a meggyőzés és tö­megmozgósítás erőfeszítéseinek mint a hatalo­mért vivőt­ harc szakaszában. A politikai nevelőtanuka lebe­csülésének, a megnyugvás hangu­latának egyik legsúlyosabb követ­kezménye­ az ellenséggel vívott harc és az éberség gyengülése. A SzociiUdemokratizameral Általános jelenség a szoriálde­­m­okratizmus veszélyességének le­becsülése. Sokan elintézettnek vé­lik a kérdést azzal, hogy nyílt szociáldemokrata szervezetekbe nem ütközünk többé. Tudnunk kell, ha küzdenü­nk kell egyes munkásrétegek elmaradottságával, h­a fontos harci kérdésként vetjük fel a munka- és a bérfegyelem ügyét, ha a m­unkaverseny­­itt-ott formálissá válik, ha felüti fejét a demagógia, ám ellenséges kártevő munkába ütközünk üzemeinkben — akkor nemcsak általában „pol­gári maradványokkal“, hanem konkréten szociáldemokrata ide­ológiával, esetleg szervezett szo­ciáldemokrata­­tevékenységgel ál­lunk szemben, üzemeinkben ma is akadnak olyanok, akik tudatosan, vagy öntudatlanul szociáldemo­krata nézeteket hangoztatnak és „utánpótlást”­ kapnak a munkás­osztályba beáramló deklasszált ele­mektől és az új munkások legel­maradottabb rétegeiből. A legtel­jesebb mértékben időszerű, amit Rákmv­i elvtárs a szociáldemokrá­cia leleplezéséről mondott már a Dikz kongresszuson. Rendszeresen meg kell ■mulatnunk a szociálde­mokrácia áruló magatartását, az osztályharc legkiélezettebb törté­nelmi szakaszaiban: az unti/#­­as­i.iub­eralista háború ügynökei, a­ PHH-es proletár forradalom or­gyilkosai, Horthy feh­ér terrorjá­nak segédcsapatai, Itt-k­ után a te­r­akció álcázott szövetségesei, akik­nek veszélyességei különösen fo­kozta, hogy a munkásosztályon belül vetétték meg lábukat. Meg kell mutatnunk mai nemzetközi szerepüket az imperializmus tá­mogatásában. Ennek az ideológiai harcnak ugyanakkor számottevő napi gyakorlati jelentősége is van. Alátámasztja harcunkat a szociáldemokratizmus helyi,, ü­ze­mi aknaraup­kaja ellen, amely fe­gyelmezetlenségre, bér- és táp­­pénzcsalásra uszít, rémhíreket ter­jeszt, de ha kell, szabotál is, ön­elégültségünk miatt és ébersé­günk hiánya következtében nem egy helyen tapasztalható bizo­nyos szociáldemokrata tömörülés olyan budapesti és vidéki nagy­üzemekben, amelyekben a fordu­lat­ éve előtt erős szervezeteik vol­tak. Az ilyen üzemekben a terv gyenge teljesítése a magas se­­lek­százalék, egyes rétegek politi­kai magatartása arra enged kö­vetkeztetni, hogy egyik-másikban bizonyára szervezett ellenséges szoc.­dem­ tevékenység folyik. A szociáldemokrat­izmus elvi és gya­­korlati leküzdése a kapitalizmus befolyása ellen vívott harcunk legfontosabb feladata üzemeink­ben. A klerikális reakcióról Nem kisebb hiba, hogy párt- és állami szervezeteink elhanyagol­ják a klerikális reakció elleni harcot és újra tért hódítanak az egyházi reakció ,,ártalmatlansá­gáról“ szóló illúziók. A Mindszen­ti­- és Grósz-per, a Wall Street és a Vatikán magyarországi megbí­zottéira mért csapások persze az ellenség számára súlyos vereséget jelentettek, az egyházak és az állam között létrejött megegyezé­sek persze népi demokratikus rendszerünk erejét bizonyítják és kétségtelen eredmény a papi bp­­­kem­ozgalom erősödése is, de mindez még nem jogosít arra, Hogy most már azt higgyük: Mindszenty és Orosz embereiből, a tegnapi farkasokból ipára ár­talmatlan bárányok lettek. Megengedhetetlen, hogy párt­­funkcionáriusaink és tagságunk egy része elfeledkezik Központi v­ezetőségü­nk 1990 június 1-i ha­tározatáról és opportunizmust ta­núsít az osztályharcnak ezen a frontján. Tarthatatlan állapot, hogy egyes helyeken pártf­unkerd­­ialm­usok részt vesznek egyházi megnyilvánulásokon. Hogyan neveli, népét, hogyan végzi majd pár­t­munkáját, amely­nek elválaszthatatlan része a kle­rikális reakció elleni harc, aki saját gyermekének nevelésébe olyanoknak enged beleszólást, akik a lelki terror minden eszkö­zét felhasználják arra, hogy szem­befordítsák a gyerekeket az ál­lammal, az iskolával, a tanulás­sal és nem utolsó sorban a kom­munista szülőkkel is! A mi elv­társainkat gyakran megtéveszti az, hogy az egyházi reakció, amely Mindszenty és Orosz példájából megtanulta, hogy a mai erőviszonyok mellett merev ellenállással elsősorban ő jár pó­rul taktikát változtatott és kényszerűségből részben „demo­kratának” álcázza magát. A mi álláspontunk mindig is az volt, hogy a fekete reakció leleplezése mellett támogatni kell a béke ügyéhez és az államhoz hű papo­kat. Is bizonyos keretek között be is kell vonni őket a békemoz­­galomba, bár ugyanakkor óvakod­ni kell a politikai, vagy vallási tevékenységü­kkel kapcsolatos il­lúzióktól. Sok helyen nemcsak a béke hívének ismerik el az ilyen papot, hanem mindjárt be is von­ják a tszcs-be, mint Kuncsorba községben történt, ,sőt felkérik, hogy a tszcs vezetőségben lássa el a gazdasági vezetést, mint Ne­­m­esbükk községben. A klerikális reakció módszerei rendkívül változatosak, méltóak az alkalmazkodás és szem­forgatás évezredes jezsuita hagyományai­hoz. Fel kell számolnunk az egy­házi reakció állítólagos „békés“ szándékaival kapcsolatos hamis elképzeléseket. Rendszeres propa­ganda munkával világossá kell tenni a Párton belül azt a 100 éves marxi megállapítást, hogy a vallás ópium a­ népnek. Funkcio­náriusainktól, öntudatosabb párt­tagjainktól meg kell követelni, hogy ezen a­ téren is egyénileg is mutassanak­ példát a párttagság egészének, sőt ezt pártszerű for­mában számon is kell kérni azok­tól, akik erről megfeledkeznek, akik részt vesznek (vagy másképp segédkeznek) egyházi­­rendezvé­nyeiken, vagy gyermekeiket hit­­tanra járatják. Figyelmeztetni kell párttagjainkat, is a helyes kommunista magatartásra, s ahol szükséges, alapos nevelő, felvilá­gosító munkával segíteni kell őket, abban, hogy a kommunista párttaghoz méltatlan vallásos el­maradottságot leküzdjék maguk­ban. Nem kisebb aktivitást kell kifejtenünk a kevésbbé öntudatos elemek, a pártonkívüli hívők tö­megei között. Nem szabad meg­engedni, hogy elhalványuljon az az éles fény, amelyet Orosz és cinkosainak leleplezése a kleriká­lis reakció földalatti, sötét tevé­kenységére vetett és sokkal terv­szerűbben és intenzívebben kell felhasználni a népnevelő munká­ban ennek a pernek a tanulságait. Különös figyelmet kell fordítani olyan politikailag és gazdasági­lag fontos rétegre, mint a bá­­nyá­szság — a nők jelentős töme­geire és az ifjúságra, amely a klerikális reakció erkölcs- és fe­­gyelemrontó tevékenységének köz­pontjában áll. A kulákok aknamunkájáról Az opportunizmus egyik legsú­lyosabb megnyilvánulási formája az a megengedhetetlen liberaliz­mus, amelyet falusi párt- és ta­nácsszerveink nagy része a kulá­­kokkal szemben tanúsít­. A falusi osztályharc első vonalában har­coló elvtársaink gyakran éppen a fő ellenséget tévesztik szem elől. Megfeledkeznek arról, hogy ma Magyarországon a kizsákmányoló osztályok legerősebb és utolsó képviselője a kutak. Nem nevez­hető másnak, mint az osztályér­­zék eltompulásának az­ a gyakor­lat, hogy gyakran a kislák beadá­si terheit hárítják át a dolgozó­­ parasztok Kállaira, ahelyett, hogy érvényt szereznének államunk rendelkezéseinek, amelyek tudva­levőleg a dolgozó parasztot védik a hutákkal szemben és nem meg­fordítva. Miközben egyes taná­csaink a kulákokkal különbékét kötnek, a hiányt jogtalanul kive­tik a dolgozó parasztokra. Van­nak párt- és tanácsszerveink, me­lyek azt válaszolják erre, hogy a kulákok szegélyek. Természete­sen, a kizsákmányolás „jogában“ korlátozott kulák különösen, ha nem nagyon fűlik a foga a mun­kához, remélhetőleg valóban „sze­gényebb“ mint volt. S az is termé­szetes, hogy a becsületesen dol­gozó parasztok egyetlen kategó­riájára sem illik ma már a „sze­gény“ jelző. Várjon, tudják-e egyes falusi párt- és tanácsszer­veink, hogy az ilyen „vedd, ahol éred“ begyűjtéssel a Párt helyes paraszti osztál­ypolitkáját helyet­tesítik észrevétlenül ellenséges osztály­politikáv­al. A tények azt bizonyítják, hogy tanácsszerveink a kulákok nagy részére nem ve­tettek ki hízottsertés beadási kö­­telezettséget a félévi különkivetés keretében. Nem követelik meg a földjüknek megfelelő számú állat tartását és eltűrik, hogy a kulá­­kok az állatállomány, lecsökken­tésével szabotálják beadási köte­lezettségüket. A Központi Statisz­tikai Hivatal jelentése szerint, egy év alatt kerek 100.000 holdra tehető az a Ununk-földterület, ame­lyet a­ fennálló rendelkezések meg­sértésével a helyi tanácsok külön­böző címen nem kulákfölddé mi­nősítettek. Fel kell vetni, mi az alapja az ilyen nem egyedül álló rothadt opportunista magatartásnak! Az éberség és az osztályérzék ellompulása és sok esetben címe borulás az ellenséggel. Fel kell lépni a falusi felvilágosító mun­kában a kulák veszélyességének lebecsülésével, a „szétvert ellen­ség“ hangúiéval szemben. Fel kell tárni a falu népe előtt a mai meg­hunyászkodó kulák múltbeli tevé­kenységét. Meg kell szólaltatni azokat, akiket közvetlenül­­ ki­zsákmányolt, volt cselédeit, nép­szó­molókat, iga-kölcsönvevőket. A falusi ági­t,adóban a kulákságot nemcsak személy szerint, hanem mint ellenséges osztályt is le kell leplezni, amely a nagybirtokrend­szer utóvédje, az imperialisták háborús terveinek szövetségese. Háború árán szeretné visszaven­ni régi, kizsákmányoló szerepét a nagybirtokrendszerrel, a csendőr­­terrorral, a dolgozó parasztok nyomorával együtt. A kulák „passzivitása“ — ha ugyan ezt az elbújást passzivitás­nak lehet nevezni — csapda, amellyel a dolgozó parasztságot akarja megtéveszteni. A törvény teljes szigorával kell lesújtani a feketevágó, adócsaló, a beadást és a földi megművelést szabotáló, a rémhírterjesztő, a szövetkezetbe csalárd módon befurakodó kulák­­ra. Az egészségvédelem kérdéséről Horváth Márton elvtárs a to­vábbiakban rámutatott arra, hogy az osztályérdek ortompulusa az ipar területén is megnyilvánult a dolgozók irányában tanúsított lé­lektelen, bürokratikus magatar­tásban, különösen a munkavédel­mi intézkedések bűnös elhanya­golásában. Hasonló nemtörődöm­ség mutatkozik a túlóráztatások területén. A munkások pihenési jogának egyik legdurvább meg­sértése, ha az igazgatók nem biz­tosítják a dolgozóknak a heti rendszeres szabadnapok Az az igazgató, aki az ü. b. és gyakran a pártszervezet hallga­tólagos jóváhagyásával elsősorban a munkások biztonságát szolgáló kiadásokon takarékoskodik — folytatta Horváth elvtárs — az pazarol a dolgozók életével és egészségével és nem méltó arra, hogy a proletárdiktatúra idején igazgató legyen. Miféle­­„takaré­kosság“ az, ha ennek következté­ben sok munkanap esik ki és mun­kabér helyett táppénzfizetés terheli az államot. E jelenségek természetesen nem általánosak, de eléggé elterjedtek ahhoz, hogy a lélektelen bürokratizmus vissza­taszító megnyilvánulását lássuk bennük, amely ellen felvilágosító munkánkban is fel kell vennünk a harcot. A vezetés színvonalához Horváth elvtárs ezután arról beszélt, hogy pártbizottságaink nagy részénél a tömegmozgósítás és­­ politikai nevelőmunka helyett az éllami feladatok közvetlen végzése kerül előtérbe. Sztálin elvtárs így határozza meg a vezetés legfontosabb fel­adatát . ..Mit jelent a vezetés, ha a Párt politikája helyes sz az él­csapat és az osztály közti he­­­lyes viszony zavartalan? A ve­­zetés ilyen feltételek mellett i­;• jelenti, hogy meg tudjuk győzni a tömegeket a Párt politikájá­nak helyességéről, olyan jelsza­vakat tudunk kiadni és megva­lósítani, amelyek a tömegeket elviszik a Párt álláspontjához és megkönnyítik nekik azt, hogy saját tapasztalatuk alapján fel­ismerjék a Párt politikájának helyességét, azt jelenti, hogy a tömegeket a Párt öntudatának színvonaláig tudjuk emelni, s ekként biztosítjuk a tömegek tá­mogatását, készségüket a döntő harcra.“ Eleget teszünk-e a tömegis meg­­győzés és mozgósítás a követelmé­nyének! A Párt politikája helyes, az osztály és a Párt közti viszony általában zavartalan, de számos pár­tszervünk és szervezetünk mun­kájában a meggyőzés helyett az adminisztrálás jellemzi a ve­zetést. " Népn­e­velőm­u­n­kán­k feladatairól A tömegek felvilágosításának és meggyőzésének hiányosságai annál tűrhetetlenebbek, mert a szocializmus építésének olyan fel­adataihoz érkeztünk, amikor nem elégedhetünk meg a szocialista öntudat, magatartás, fegyelem mai színvonalával, sem a mun­kásság, sem a parasztság, sem az értelmiség körében. Csak úgy tarthatjuk és fokozhatjuk a szo­cializmus építésének ütemét, ha­ a szocialista munkafegyelem vis­z­­szaszorítja üzemeinkből és mező­gazdasági­ termelésünk szocialista székt­oraiból a fegyelmezetlenség polgári örökségét; ha emeljük az állampolgári fegyelmet egész né­pünkben; ha fokozzuk ipari és mezőgazdasági termelésünkben az új technika elsajátítását és fia mindezt alátámasztjuk, a marxiz­­mus-leninizmus világnézetének el­mélyítésével népünkben. Politikai nevelőmunkánk szín­vonalát­ és állandóságát minde­­nekelőtt azzal biztosítjuk, hogy mozgósítjuk és a harcba visszük a­­tömegeket a­ második kongres­szus határozatainak megvalósítá­sáért. T­öm­eg feles­leg ősi!­ó mun­kánk feladatait megszabja: a felemelt ötéves terv, a falu szocialista átalakítása, az éleződő nemzetközi helyzet, amely a békeharc, a hazaszere­tet és az állampolgári helytál­lás fokozását elsőrendű feladat­tá teszi. Vegyük sorra a népnevelő mun­ka elsorolt feladatait. Az ötéves terv végrehajtása egyértelmű a szocializmus szilárd alapjainak megépítésével hazánk­ban. Jobban meg kell világítanunk az idei döntő tervév fő célját: ez az alapanyag bázis, vagyis a szén, vas, olaj és villamosenergia termelés kiszélesítése, továbbá a gépgyártás fokozása. E feladatok együttes megvalósítása megköve­teli, hogy­ ez az év döntő legyen a termelékenység emelése, az ön­költség csökkentés®, a takarékos­ság, a munkafegyelem megszilár­dítása terén. Rendszerünk fölénye megmutat­kozik népünk életszínvonalának fokozatos fejlődésén is. Hasonlít­sák csak össze ezt az imperialista rádiók szavai én saját dolgozóik helyzetével még akkor is, ha hoz­záadják a gyarmati százmillióiktól elrabolt élelem morzsáit, vagy a munkanélküli családok­­millióinak szájától elvont falatokat. A kapi­talista, országok dolgozói nem mondhatnak egyebet magukénak, mint amit megesznek, vagy ma­gukra húznak. A mi dolgozóink helyzetét egész életünk megjavu­­lása tükrözi — az elsőrendű élet­­szükségleti cikkek csak­úgy, mint a kult­úrjavak, a hatalom gyakor­lásából következő szabadság: mindaz, ami összehasonlíthat az- Az MDF Központi Vezetőségének ülése A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége 1952 június 27- én és 28-án ülést tartott. Az ülés napirendje a következő volt: 1. A Párt felvilágosító munkája a tömegek között (elomló Horváth Már­ton elvtárs.) 2. A Párt munkája az ifjúság között (előadó Farkas Mi­hály elvtárs.) A Központi Vezetőség beható vita után, melyben Rákosi Mátyás elvtárs is felszólalt, mindkét beszámoló politikai irányvonalát egy­hangúlag jóváhagyta.

Next