Győr-Sopronmegyei Hírlap, 1952. november (8. évfolyam, 257-281. szám)

1952-11-01 / 257. szám

Tag- és tagjelöltfelvétel a Vagongyárban Ha a vagongyári elvtársakkal beszélgetünk, alig találunk olyant, aki ne tudna pártmunkájáról be­szélni. Megyénk legnagyobb gyá­rában nő az aktív párttagok szá­ma. Az idén, a múlt évinél is na­gyobb gondot okozott a sok ta­­nulni akaró kommunistához meg­felelő számú propagandista beál­lítása. Többen is vannak az idén, meg jobban is érvelnek a nép­nevelők, ezt mutatja a békeköl­csön eredménye is. De a régi párttagok nevelése, tanítása mel­lett új, friss erőkre is szükség van. Az elmúlt két hónapban 52 tagot és tagjelöltet vettek fel. Ennyivel növekedett megyénk legnagyobb gyárában a legjob­bak hadserege. A pártnak új erőkkel való fel­frissítését elsősorban a pártcso­portok végzik. A pártcsoportok tagjai az izzó kemencéknél, az esztergapadoknál és a készülő híd vasszerkezeténél együtt élnek, dolgoznak a pártonkívü­liekkel. Kajtár Ferenc hídüzemi pártcso­­portbizalmi nemcsak a hozzája tartozó kommunistákat neveli. A körülötte dolgozó pártonkívüliek­­nek is elmondja, hogy a híd- és darualkatrészek időbeni elkészíté­se, az ellenség leleplezése hogyan f­ü­gg össze a népek békeharcával. A nevelőmunkával érte el Kajtár elvtárs azt, hogy munkatársai közül egyetlen későn jövő, vagy igazolatlan mulasztó sincs. Kaj­tár elvtárs segítségére vannak a pártcsoport tagjai Géczi Mátyás, aki ugyancsak jó harcosa a munkafegyelemnek, annak, hogy a napi 480 perces munkaidőt mindenki pontosan dolgozza le. Vörös József elvtárs egyénileg is foglalkozik a párton­­kívüli hidásztársaival, hogy mi­nél közelebb hozza őket pártunk­hoz, így neveli hónapról-hónapra a tagjelölteket. Kapusi István elvtárs, Kele­men József pártcsoportjához tar­tozik. Ő is tervszerűen foglalko­zik az üzem legjobb dolgozóival, a munka termelékenységének nö­velésével együtt törődik azzal is, hogy emelkedjék dolgozó társai­nak öntudata. Lampert Gyulát is azért vonták be a politikai ok­tatásba és bízták meg szakszerve­zeti munkával, hogy így is hoz­zásegítsenek ahhoz, hogy Lam­pert Gyula fokozatosan felemel­kedhessen a tag­jelöltség színvo­nalára. Különösen a daruüzemről le­het elmondani azt, hogy itt az egész párttagság szerzi a felelős­ségét annak, hogy a pártot öntu­datos dolgozókkal erősítsék. Ebben az üzemrészben történt meg az, hogy az egyik taggyűlésen a tag­jelölt-javaslatok kzött szerepelt Dömötör Mária elvtársnő is. A taggyűlés résztvevői kérdéseket tettek fel Dömötör Máriának. A kérdésekre adott válaszok alap­ján kitűnt, hogy az addig végzett politikai munka alapján Dömö­tör Mária még nem alkalmas a tagjellöltségre. De a daruüzem kommunistái nem mondottak le Dömötör Máriáról. A taggyűlés után még több segítséget adtak munkatársnőjüknek, aki a tag­gyűléstől kezdve a DISz-ben is jobb munkát végzett, politikailag is rendszeresebben képezte ma­gát, így aztán a legutolsó tag­gyűlésen már maguk közé fogad­­ták Dömötör elvtársnőt a daru­üzem kommunistái. A párttagság számának növelé­se gondos, elvtársi nevelést igé­nyel. Csak az a pártszervezet ta­lálja meg a legjobbakat, a párt­ra alkalmasakat, ahol e feldatot a szervezet minden tagja fontos feladatként végzi. A Vagongyár­ban még nem minden pártszerve­zetben van így. Vannak olyan szervezetek, ahol felületes, kap­kodó, lelkiismeretlen munkával végzik a tag- és tagjelöltfelvétel ügyét. Nem vigyáznak a párt tisztaságára, nem óvják a pártot a karrieristáktól. A vagonosztály I. alapszervezetében Téglás György párttitkár olyan egyént is javasolt a tagjelöltségre, akit azért, kellett visszautasítani, mert a vele való beszélgetés alapján kitűnt, hogy csak egyéni érdekből akar a párttagsági könyv tulajdonosa lenni. A Vagongyárban olyan párt­­szervezet is akad, mint a raktári, ahol pártból kizárt egyéneket is javasoltak tagjelölteknek. E pél­dák is azt igazolják, hogy a lel­kiismeretlen, kapkodó munka ko­molyan veszélyezteti pártunk tisztaságát. Vannak azonban a Vagongyár­ban olyan pártszervezetek is, mint a Vagon II. és a vagon III., ahol hónapok óta egyálta­lában nem foglalkoznak a fontos pártépítési feladattal. Nem tö­rődnek azzal, hogy számszerűleg is növekedjék a kommunisták szám­a. A vagon II. és a vagon III. pártszervezetének kommu­­ni­stái úgy gondolkoznak, hogy mivel hatalmon van a mi pár­tunk, nincs szükség arra, hogy azt új tag- és tagjelöltekkel erő­sítsék. Az ilyen gyakorlat olyan­ná akarja tenni a mi pártunkat, mint amilyen az a hadsereg, amely évek óta nem kap újonco­kat. Az ilyen gondolkodásmódot és a kapkodó, felületes munkát a Vagongyár minden pártszerve­zetében sürgősen száműzni kell. A Vagongyárban helyes nevelő­munkával elsősorban a sztahano­­visták, élmunkások és műszakiak sorából az eddigieknél sokkal na­gyobb eredménnyel kell és lehet is növelni a mi győzelmeinket biztosító pártunk tagjainak szá­mát. A koreai-kínai népi erők újabb súlyos veszteségeket okoztak az ellenségnek Koreai arcvonal (Új Kína.) A koreai-kínai népi erők az október 26-ával végződött hat nap alatt több mint 4 ezer főnyi vesztesé­get okoztak az ellenségnek. A Kumihvától északra, Szang- kam közelében lévő két magaslati pontért vívott hatnapos ádáz harc során a népi erők az ellenség több mint 1700 katonáját tették harc­képtelenné. Ugyanebben az időszakban a népi erők ellentámadásokat foly­­tattak a Jongcsontól nyugatra és délnyugatra, valamint Kumszon­­tól délkeletre fekvő térségekben. Ezekben a harcokban az ellensé­ges csapatok egy századát és négy szakaszát semmisítették meg. A koreai-kínai népi erők tüzér­ségi egységei a hat nap alatt mintegy 1100 ellenséges katonát semmisítettek, vagy sebesítettek meg. Az a­rc­vonal légelhárító egy­ségei lelőttek, illetve megrongál­tak 16 ellenséges repülőgépet. A DNYEPER PARTJÁN írta: Olesz Goncsar Részlet az író Táv­­ríja című regényéből, amely Kahovka vidé­kén játszódik a for­radalom előtti idők­­ben. Napnyugtakor végigfu­tott a kunyhókon a hír, hogy az erdei kikötőknél összeül a kahovkai atar­mánok tanácsa. A Dnye­per partján szép szám­ba összegyülekeztek az atamánok és a tábortüzek mellett sok paraszt is összeverődött, hogy meg­­várja a tanácskozás ered­ményét. Tábortüzeket gyújtottak, orosz, ukrán és moldvai dalokat énekel­tek, az énekszó szelíden és nyugalmasan szállt a táj felett, amikor hirtelen éles sípjelek, s a nyo­mukban riadt kiáltások törték meg a békés han­gulatot. ... Szétkergetik az ata­mánok gyűlését! . . • Ne engedjük! . . . A parasztok elindultak a kikötő felé. A kozákok éppen akkor vonzzonak egy kibomlott hajú nőt, aki keményen, foggal és körömmel védekezett és elszántan kiáltozott: — Szájkosarat akarnak rakni az egész népre . . . Harcoljatok . . . Kemény kéz tapadt a nő szájára, elfojtották, amit még mondani akart és a közeli hajó felé húr­ voltak. Kozákok és csendőrök rohanták meg a parton álló tömeget. — Oszoljatok! — süví­tett a hangjuk, de a pam­rasztok semmi hajlandó­ságot nem mutattak, sőt támadtak és néhány csendőr széles ívben a Dnyeperbe repült■ Nagy csobbanással merültek el a vízben, aztán prüszköl­ve, kapálózva igyekeztek a partra jutni, s amikor kikecmeregtek, még vas­dobbal támadták a töm­e­­get. A vitorlásról, amelyre a kozákok az elfogottat hurcolták, mégegyszer visszás­ állt feléjük a nő erős szava: — Ne engedjetek! Lé­nában sort­íz, Kahovká­­ban terror . •­­ De nem tudnak megtörni bennün­ket! ...” .A parasztok a faanyag­­raktárnak rontottak. Desz­kákkal, gerendákkal in­dultak harcba. A csendő­rök, meg a kozákok lát­ták a helyzet egyenlőtlen voltát, rejtelmes sípjelek sivítottak és lassú vissza­vonulás után elkotródtak. Még sokáig zúgott utá­nuk a szidalom és az át­­kozódás áradata. Két fia­­tal fiú állt a széles geren­dákon. A távolodó hajó után néztek, amely az el­fogott nőt vitte. — Mondd, Valerik, ez ugye a herszoni tanítónő volt? — Tanítónő, az igaz, de mégis több, mint ta­nítónő , . . forradalmár­­nő, pravdista! — mond­ta a másik. — Vájjon hova viszi a hajót Börtönbe! Szibé­­riába’! — Bizonyosan . . . De az elvtársak majd kisza­badítják . . . Forradalmárnő! Ez a szó átforrósította őket, volt benne valami hatal­mas, végtelenül szép, olyan, amilyent eddig csak dalokban hallottak . . . A nősténysas képét idéz­te fel bennük . . . Valerik lelkesít­ősen mondta: — Tudod, Damikó, a leggyönyörűbb dolog for­radalmárnak lenni! Aztán beszélt arról, hogy még az iskolában néhányan rendszeresen el­jártak Vedonszkij, fiatal történelemtanáruk lakásá­ra. A tanár maga is pravdista volt, mint az a nő, akit elhurcoltak, a „Pravda“ című újságot ol­vasta és mindig a dolgo­zó nép igazságát hirdette. — Nagyon szépen tu­dott beszélni — folytatta Valerik. — Aztán egy na­pon eljöttek érte a színi­­feropoli zsandárok, s azóta nem látta senki . . . Biztosan Szibériában ra­boskodik, de nem felejtet­tük el sem őt, sem amit tanultunk tőle . . . Danykó figyelmesen hallgatta Valerikot. Sok­­ mindenről most hallott­a először. Az elnyomott munkásság szervezkedésé­ről és megmozdulásairól, a lénai sortűzről és a „Patyomkin“ cirkálóról, amely felvonta árbocára a vörös lobogót . . . A két fiú még sokáig állt a parton. Tekintetük a távolba meredt, pedig a hajót, amely a bátor ta­nítónőt elvitte, már el­nyelte a messzeség. A csendőrök, kozákok elvo­nultak, de a Dnyeper partján még zúgott az el­keseredett nép moraja. Az égen pirostű felhők úsz­tak . . . A. J. Visinszkij elvtárs beszéde a koreai kérdésről az EHSz közgyűlés politikai bizottságának október 29-i ülésén Az EUSz-közgyűlés politikai­­ bizottsága október 29-én újból tárgyalta a koreai kérdést. Az ülésen beszédet mondott A. J. Vi­­sinszkij, a szovjet küldöttség ve­zetője. V­isinszkij elvtárs beszédében foglalkozott Achesonnak október 29-én az I.-es számú bizottság előtt elhangzott beszédével, mely­ben a koreai kérdés történetével foglalkozott. Ach­eson — aki a tényeket hamisan tüntette fel, durva hibákat követett el, s a közvetlen ferdítésektől sem riadt vissza. Visinszkij visszapillantást vet­ve a koreai kérdés történetére, megállapította, hogy az elmúlt években az Egyesült Államok semmit nem tett, hogy biztosítsa a demokratikus mozgalom sikerét Dél-Koreában, semmit sem tett az ország egyesítése, demokratizálá­sa, s a kulturális építés érdeké­ben. Észak-Koreában ennek ép­pen az ellenkezője történt. Ebben az időszakban, amikor Dél-Koreában dühöngött a reak­ció, s megsemmisítette a legele­mibb szabadságot és emberi jo­gokat is, Korea északi részén tör­vénybe iktatták az általános vá­lasztójogot és a nők egyenjogú­ságát, szabad demokratikus vá­lasztások útján megalakították az államhatalom helyi szerveit, végrehajtották a földreformot, amelynek eredményeként 725 ezer nincstelen és kevés földdel ren­delkező paraszt több mint egy­millió hektár földet kapott a ja­pán gyarmatosítók és koreai sze­kértolóik egykori birtokaiból. Ugyanekkor államosították azo­kat az üzemeket, amelyek azelőtt­­ Japán kézben voltak. Törvényt hoztak a nyolcórás munkanapról, a munkavédelemről és a társa­dalombiztosításról: az iskolákban ismét bevezették a koreai nyelven folyó tanítást és az iskolahálóza­tot kiszélesítették. Végrehajtották a közoktatás reformját. Ennek eredményeképpen a tanulók szá­ma jelentékenyen megnövekedett. A szovjet kormány már akkor, 1947-ben javasolta, hogy elsősor­ban az alábbi rendszabályokat fo­ganatosítsák: 1. Demokratikus koreai kormány megalakítása az összes demokratikus koreai pár­tok és társadalmi szervezetek be­vonásával, hogy ez elősegítse Ko­reának, mint szuverén, idegen be­folyástól mentes államnak poli­tikai és gazdasági egyesülését. Ez véget vetne az ország két részre szakításának. 2. A hatalom demo­kratikus szerveinek megalakítása egész Koreában, általános és egyenlő választójog alapján tar­tott szabad választások útján. 3. Segíteni a koreai népnek, hogy országa újjászülessen, mint füg­getlen, demokratikus állam, s ki­fejlődjön nemzetgazdasága és nemzeti kultúrája. Ez volt a helyzet abban az idő­ben, amikor az Egyesült Államok kormánya elhatározta, hogy meg­szakítja a koreai kérdésben a moszkvai értekezlet határozatai alapján a Szovjetunióval folyta­tott együttműködését s még ha­tározottabban fog működni Ko­rea kettészakításának elmélyíté­sén, és a maga reakciós, agresszív terveinek megvalósításán. Ez volt az igazi oka annak, hogy az Egyesült Államok — megszegve a Koreára vonatkozó nemzetközi egyezményeket, a köz­gyűlés elé terjesztette a koreai kérdést. Acheson úr beszédének jelentős részében azzal próbálkozott, hogy megvádolja az északkoreaiakat, s egyúttal a Szovjetuniót azzal, hogy Li Szín Man kormányának megdöntése céljából aknamunkát végeznek Dél-Koreában. Visinszkij elvtárs ezzel kapcso­latban rámutatott arra, hogy Aeheson hosszasan elidőzött en­­­­nél a témánál, s igyekezett kite­­­­relni a közvélemény figyelm­­t azokról az antidemokratikus mód­szerekről, amelyeket az Egyesült Államok alkalmazott északkore­ai működése során, amikor Korea reakciós osztályainak képviselői­­re, a nagybirtokosokra és félfe­i­dalis urakból toborzott ügynökei­re támaszkodott.­­ Az amerikai monopolisták ezek segítségével erélyesen hozzáláttak Dél-Korea kincseinek kiszipolyo­zásához. Wolfram, mikibden és egyéb stratégiai jelentőségű rit­ka fémek kicsikarásával óriási összegeket vágnak zsebre. Ugyanakkor katasztrofális m­é­­retekben romlott Dél-Koreában a parasztság és a dolgozó tömegek helyzete. Állandóan emelkedett a munkanéküliek száma, ami időn­ként elérte a két-hárommilliót. A parasztok nyomorogtak, roska­doztak a magas haszonbér, az adók, a mindenfajta dézsmák el­viselhetetlen terhe alatt. 1944-től 1947-ig a vetésterület 31 százalék­kal csökkent és ugyancsak körül­belül ilyen mértékben csökkent a rizstermés is. Dél-Korea, az or­szág egykori éléstára súlyos, kró­nikus élelmiszerhiánnyal küzdött, lakosságát pedig éhezésre és nyo­morra kárhoztatták, de a gyar­matosítók profitja és a földbir­tokosok jövedelme azért gyara­podott. Végtére is, miért hallgat Ache­son úr Li Szín Man és más dél­­koreai politikai személyiségek egymásnak homlokegyenest el­lentmondó és leplezetlenül har­cias kijelentéseiről — tette fel ezután a kérdést Visinszkij elv­társ. Nézzük csak, mit mondtak ezek az urak nem sokkal Észak- Korea általuk szervezett megtá­madása előtt! A bizottságnak a közgyűlés ötödik ülésszaka elé terjesztett 1949. évi jelentésében az alábbiakat olvashatjuk: ,,A bizottság megállapította azonban, hogy az elnök, a külügyminiszter és más ismert és befolyásos poli­tikai tényezők időről időre olyan kijelentéseket tettek, miszerint nincs messze az az idő, amikor majd a kétségbeesés helyére vég­ső megoldásként az erő egyesítése láp“. A külügyminiszter például első évfordulóján annak, hogy a közgyűlés elismerte, a koreai köz­társaság kormányát, kijelentette: ,,Remélem, a lakosság minden erejéből rajta lesz, hogy meg­szüntesse a 38-as szélességi fok mentén húzódó határt, hogy így a jövő év december 12-ig megva­lósuljon egész Korea egyesülése. A cél tudatában az egész népnek szilárdan akarnia kell ezt és késznek kell lennie arra, hogy vé­rét ontsa érte“ — Li Szin Man el­nök 1949 december 3-i sajtóérte­kezletén kijelentette: Az új év­ben meg kell valósítanunk az or­szág egyesítését, s hiszem, hogy ezt meg is tudjuk valósítani, tü­relmesen olyan álláspontra he­­lyezkedtü­nk, amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezetével való együttműködés óhaja megállt­. Továbbra is erőfeszítéseket fo­gunk tenni annak érdekében, hogy a koreai nép közötti kölcsö­nös egyetértés útján megvalósít­suk az ország újraegyesítését. Ha azonban elérkezik az elke­rülhetetlen pillanat, valószínűleg nem kerülhetjük ki a vérontást és a polgárháborút, ha sajnálatos módon nem tudjuk ebben az év­b­en elérni az egyesítést, akkor kénytelenek leszünk minden föl­dünket saját erőfeszítésünkkel egyesíteni. Szin Szon Mo hadügyminiszter 1950 februárjában nyíltan kije­lentette: „Ha az Egyesült Nem­zetek Szervezetének nem sikerül Korea testéből eltávolítani ezt a „tőrt“ — minthogy idáig nem si­került , akkor a koreai nép kénytelen lesz maga latbavetni erőfeszítéseit és erőt alkalmazni ennek elérésére.“

Next