Győr-Sopronmegyei Hírlap, 1952. november (8. évfolyam, 257-281. szám)
1952-11-01 / 257. szám
Tag- és tagjelöltfelvétel a Vagongyárban Ha a vagongyári elvtársakkal beszélgetünk, alig találunk olyant, aki ne tudna pártmunkájáról beszélni. Megyénk legnagyobb gyárában nő az aktív párttagok száma. Az idén, a múlt évinél is nagyobb gondot okozott a sok tanulni akaró kommunistához megfelelő számú propagandista beállítása. Többen is vannak az idén, meg jobban is érvelnek a népnevelők, ezt mutatja a békekölcsön eredménye is. De a régi párttagok nevelése, tanítása mellett új, friss erőkre is szükség van. Az elmúlt két hónapban 52 tagot és tagjelöltet vettek fel. Ennyivel növekedett megyénk legnagyobb gyárában a legjobbak hadserege. A pártnak új erőkkel való felfrissítését elsősorban a pártcsoportok végzik. A pártcsoportok tagjai az izzó kemencéknél, az esztergapadoknál és a készülő híd vasszerkezeténél együtt élnek, dolgoznak a pártonkívüliekkel. Kajtár Ferenc hídüzemi pártcsoportbizalmi nemcsak a hozzája tartozó kommunistákat neveli. A körülötte dolgozó pártonkívülieknek is elmondja, hogy a híd- és darualkatrészek időbeni elkészítése, az ellenség leleplezése hogyan függ össze a népek békeharcával. A nevelőmunkával érte el Kajtár elvtárs azt, hogy munkatársai közül egyetlen későn jövő, vagy igazolatlan mulasztó sincs. Kajtár elvtárs segítségére vannak a pártcsoport tagjai Géczi Mátyás, aki ugyancsak jó harcosa a munkafegyelemnek, annak, hogy a napi 480 perces munkaidőt mindenki pontosan dolgozza le. Vörös József elvtárs egyénileg is foglalkozik a pártonkívüli hidásztársaival, hogy minél közelebb hozza őket pártunkhoz, így neveli hónapról-hónapra a tagjelölteket. Kapusi István elvtárs, Kelemen József pártcsoportjához tartozik. Ő is tervszerűen foglalkozik az üzem legjobb dolgozóival, a munka termelékenységének növelésével együtt törődik azzal is, hogy emelkedjék dolgozó társainak öntudata. Lampert Gyulát is azért vonták be a politikai oktatásba és bízták meg szakszervezeti munkával, hogy így is hozzásegítsenek ahhoz, hogy Lampert Gyula fokozatosan felemelkedhessen a tagjelöltség színvonalára. Különösen a daruüzemről lehet elmondani azt, hogy itt az egész párttagság szerzi a felelősségét annak, hogy a pártot öntudatos dolgozókkal erősítsék. Ebben az üzemrészben történt meg az, hogy az egyik taggyűlésen a tagjelölt-javaslatok kzött szerepelt Dömötör Mária elvtársnő is. A taggyűlés résztvevői kérdéseket tettek fel Dömötör Máriának. A kérdésekre adott válaszok alapján kitűnt, hogy az addig végzett politikai munka alapján Dömötör Mária még nem alkalmas a tagjellöltségre. De a daruüzem kommunistái nem mondottak le Dömötör Máriáról. A taggyűlés után még több segítséget adtak munkatársnőjüknek, aki a taggyűléstől kezdve a DISz-ben is jobb munkát végzett, politikailag is rendszeresebben képezte magát, így aztán a legutolsó taggyűlésen már maguk közé fogadták Dömötör elvtársnőt a daruüzem kommunistái. A párttagság számának növelése gondos, elvtársi nevelést igényel. Csak az a pártszervezet találja meg a legjobbakat, a pártra alkalmasakat, ahol e feldatot a szervezet minden tagja fontos feladatként végzi. A Vagongyárban még nem minden pártszervezetben van így. Vannak olyan szervezetek, ahol felületes, kapkodó, lelkiismeretlen munkával végzik a tag- és tagjelöltfelvétel ügyét. Nem vigyáznak a párt tisztaságára, nem óvják a pártot a karrieristáktól. A vagonosztály I. alapszervezetében Téglás György párttitkár olyan egyént is javasolt a tagjelöltségre, akit azért, kellett visszautasítani, mert a vele való beszélgetés alapján kitűnt, hogy csak egyéni érdekből akar a párttagsági könyv tulajdonosa lenni. A Vagongyárban olyan pártszervezet is akad, mint a raktári, ahol pártból kizárt egyéneket is javasoltak tagjelölteknek. E példák is azt igazolják, hogy a lelkiismeretlen, kapkodó munka komolyan veszélyezteti pártunk tisztaságát. Vannak azonban a Vagongyárban olyan pártszervezetek is, mint a Vagon II. és a vagon III., ahol hónapok óta egyáltalában nem foglalkoznak a fontos pártépítési feladattal. Nem törődnek azzal, hogy számszerűleg is növekedjék a kommunisták száma. A vagon II. és a vagon III. pártszervezetének kommunistái úgy gondolkoznak, hogy mivel hatalmon van a mi pártunk, nincs szükség arra, hogy azt új tag- és tagjelöltekkel erősítsék. Az ilyen gyakorlat olyanná akarja tenni a mi pártunkat, mint amilyen az a hadsereg, amely évek óta nem kap újoncokat. Az ilyen gondolkodásmódot és a kapkodó, felületes munkát a Vagongyár minden pártszervezetében sürgősen száműzni kell. A Vagongyárban helyes nevelőmunkával elsősorban a sztahanovisták, élmunkások és műszakiak sorából az eddigieknél sokkal nagyobb eredménnyel kell és lehet is növelni a mi győzelmeinket biztosító pártunk tagjainak számát. A koreai-kínai népi erők újabb súlyos veszteségeket okoztak az ellenségnek Koreai arcvonal (Új Kína.) A koreai-kínai népi erők az október 26-ával végződött hat nap alatt több mint 4 ezer főnyi veszteséget okoztak az ellenségnek. A Kumihvától északra, Szang- kam közelében lévő két magaslati pontért vívott hatnapos ádáz harc során a népi erők az ellenség több mint 1700 katonáját tették harcképtelenné. Ugyanebben az időszakban a népi erők ellentámadásokat folytattak a Jongcsontól nyugatra és délnyugatra, valamint Kumszontól délkeletre fekvő térségekben. Ezekben a harcokban az ellenséges csapatok egy századát és négy szakaszát semmisítették meg. A koreai-kínai népi erők tüzérségi egységei a hat nap alatt mintegy 1100 ellenséges katonát semmisítettek, vagy sebesítettek meg. Az arcvonal légelhárító egységei lelőttek, illetve megrongáltak 16 ellenséges repülőgépet. A DNYEPER PARTJÁN írta: Olesz Goncsar Részlet az író Távríja című regényéből, amely Kahovka vidékén játszódik a forradalom előtti időkben. Napnyugtakor végigfutott a kunyhókon a hír, hogy az erdei kikötőknél összeül a kahovkai atarmánok tanácsa. A Dnyeper partján szép számba összegyülekeztek az atamánok és a tábortüzek mellett sok paraszt is összeverődött, hogy megvárja a tanácskozás eredményét. Tábortüzeket gyújtottak, orosz, ukrán és moldvai dalokat énekeltek, az énekszó szelíden és nyugalmasan szállt a táj felett, amikor hirtelen éles sípjelek, s a nyomukban riadt kiáltások törték meg a békés hangulatot. ... Szétkergetik az atamánok gyűlését! . . • Ne engedjük! . . . A parasztok elindultak a kikötő felé. A kozákok éppen akkor vonzzonak egy kibomlott hajú nőt, aki keményen, foggal és körömmel védekezett és elszántan kiáltozott: — Szájkosarat akarnak rakni az egész népre . . . Harcoljatok . . . Kemény kéz tapadt a nő szájára, elfojtották, amit még mondani akart és a közeli hajó felé húr voltak. Kozákok és csendőrök rohanták meg a parton álló tömeget. — Oszoljatok! — süvített a hangjuk, de a pamrasztok semmi hajlandóságot nem mutattak, sőt támadtak és néhány csendőr széles ívben a Dnyeperbe repült■ Nagy csobbanással merültek el a vízben, aztán prüszkölve, kapálózva igyekeztek a partra jutni, s amikor kikecmeregtek, még vasdobbal támadták a tömeget. A vitorlásról, amelyre a kozákok az elfogottat hurcolták, mégegyszer visszás állt feléjük a nő erős szava: — Ne engedjetek! Lénában sortíz, Kahovkában terror . • De nem tudnak megtörni bennünket! ...” .A parasztok a faanyagraktárnak rontottak. Deszkákkal, gerendákkal indultak harcba. A csendőrök, meg a kozákok látták a helyzet egyenlőtlen voltát, rejtelmes sípjelek sivítottak és lassú visszavonulás után elkotródtak. Még sokáig zúgott utánuk a szidalom és az átkozódás áradata. Két fiatal fiú állt a széles gerendákon. A távolodó hajó után néztek, amely az elfogott nőt vitte. — Mondd, Valerik, ez ugye a herszoni tanítónő volt? — Tanítónő, az igaz, de mégis több, mint tanítónő , . . forradalmárnő, pravdista! — mondta a másik. — Vájjon hova viszi a hajót Börtönbe! Szibériába’! — Bizonyosan . . . De az elvtársak majd kiszabadítják . . . Forradalmárnő! Ez a szó átforrósította őket, volt benne valami hatalmas, végtelenül szép, olyan, amilyent eddig csak dalokban hallottak . . . A nősténysas képét idézte fel bennük . . . Valerik lelkesítősen mondta: — Tudod, Damikó, a leggyönyörűbb dolog forradalmárnak lenni! Aztán beszélt arról, hogy még az iskolában néhányan rendszeresen eljártak Vedonszkij, fiatal történelemtanáruk lakására. A tanár maga is pravdista volt, mint az a nő, akit elhurcoltak, a „Pravda“ című újságot olvasta és mindig a dolgozó nép igazságát hirdette. — Nagyon szépen tudott beszélni — folytatta Valerik. — Aztán egy napon eljöttek érte a színiferopoli zsandárok, s azóta nem látta senki . . . Biztosan Szibériában raboskodik, de nem felejtettük el sem őt, sem amit tanultunk tőle . . . Danykó figyelmesen hallgatta Valerikot. Sok mindenről most hallotta először. Az elnyomott munkásság szervezkedéséről és megmozdulásairól, a lénai sortűzről és a „Patyomkin“ cirkálóról, amely felvonta árbocára a vörös lobogót . . . A két fiú még sokáig állt a parton. Tekintetük a távolba meredt, pedig a hajót, amely a bátor tanítónőt elvitte, már elnyelte a messzeség. A csendőrök, kozákok elvonultak, de a Dnyeper partján még zúgott az elkeseredett nép moraja. Az égen pirostű felhők úsztak . . . A. J. Visinszkij elvtárs beszéde a koreai kérdésről az EHSz közgyűlés politikai bizottságának október 29-i ülésén Az EUSz-közgyűlés politikai bizottsága október 29-én újból tárgyalta a koreai kérdést. Az ülésen beszédet mondott A. J. Visinszkij, a szovjet küldöttség vezetője. Visinszkij elvtárs beszédében foglalkozott Achesonnak október 29-én az I.-es számú bizottság előtt elhangzott beszédével, melyben a koreai kérdés történetével foglalkozott. Acheson — aki a tényeket hamisan tüntette fel, durva hibákat követett el, s a közvetlen ferdítésektől sem riadt vissza. Visinszkij visszapillantást vetve a koreai kérdés történetére, megállapította, hogy az elmúlt években az Egyesült Államok semmit nem tett, hogy biztosítsa a demokratikus mozgalom sikerét Dél-Koreában, semmit sem tett az ország egyesítése, demokratizálása, s a kulturális építés érdekében. Észak-Koreában ennek éppen az ellenkezője történt. Ebben az időszakban, amikor Dél-Koreában dühöngött a reakció, s megsemmisítette a legelemibb szabadságot és emberi jogokat is, Korea északi részén törvénybe iktatták az általános választójogot és a nők egyenjogúságát, szabad demokratikus választások útján megalakították az államhatalom helyi szerveit, végrehajtották a földreformot, amelynek eredményeként 725 ezer nincstelen és kevés földdel rendelkező paraszt több mint egymillió hektár földet kapott a japán gyarmatosítók és koreai szekértolóik egykori birtokaiból. Ugyanekkor államosították azokat az üzemeket, amelyek azelőtt Japán kézben voltak. Törvényt hoztak a nyolcórás munkanapról, a munkavédelemről és a társadalombiztosításról: az iskolákban ismét bevezették a koreai nyelven folyó tanítást és az iskolahálózatot kiszélesítették. Végrehajtották a közoktatás reformját. Ennek eredményeképpen a tanulók száma jelentékenyen megnövekedett. A szovjet kormány már akkor, 1947-ben javasolta, hogy elsősorban az alábbi rendszabályokat foganatosítsák: 1. Demokratikus koreai kormány megalakítása az összes demokratikus koreai pártok és társadalmi szervezetek bevonásával, hogy ez elősegítse Koreának, mint szuverén, idegen befolyástól mentes államnak politikai és gazdasági egyesülését. Ez véget vetne az ország két részre szakításának. 2. A hatalom demokratikus szerveinek megalakítása egész Koreában, általános és egyenlő választójog alapján tartott szabad választások útján. 3. Segíteni a koreai népnek, hogy országa újjászülessen, mint független, demokratikus állam, s kifejlődjön nemzetgazdasága és nemzeti kultúrája. Ez volt a helyzet abban az időben, amikor az Egyesült Államok kormánya elhatározta, hogy megszakítja a koreai kérdésben a moszkvai értekezlet határozatai alapján a Szovjetunióval folytatott együttműködését s még határozottabban fog működni Korea kettészakításának elmélyítésén, és a maga reakciós, agresszív terveinek megvalósításán. Ez volt az igazi oka annak, hogy az Egyesült Államok — megszegve a Koreára vonatkozó nemzetközi egyezményeket, a közgyűlés elé terjesztette a koreai kérdést. Acheson úr beszédének jelentős részében azzal próbálkozott, hogy megvádolja az északkoreaiakat, s egyúttal a Szovjetuniót azzal, hogy Li Szín Man kormányának megdöntése céljából aknamunkát végeznek Dél-Koreában. Visinszkij elvtárs ezzel kapcsolatban rámutatott arra, hogy Aeheson hosszasan elidőzött ennél a témánál, s igyekezett kiterelni a közvélemény figyelmt azokról az antidemokratikus módszerekről, amelyeket az Egyesült Államok alkalmazott északkoreai működése során, amikor Korea reakciós osztályainak képviselőire, a nagybirtokosokra és félfeidalis urakból toborzott ügynökeire támaszkodott. Az amerikai monopolisták ezek segítségével erélyesen hozzáláttak Dél-Korea kincseinek kiszipolyozásához. Wolfram, mikibden és egyéb stratégiai jelentőségű ritka fémek kicsikarásával óriási összegeket vágnak zsebre. Ugyanakkor katasztrofális méretekben romlott Dél-Koreában a parasztság és a dolgozó tömegek helyzete. Állandóan emelkedett a munkanéküliek száma, ami időnként elérte a két-hárommilliót. A parasztok nyomorogtak, roskadoztak a magas haszonbér, az adók, a mindenfajta dézsmák elviselhetetlen terhe alatt. 1944-től 1947-ig a vetésterület 31 százalékkal csökkent és ugyancsak körülbelül ilyen mértékben csökkent a rizstermés is. Dél-Korea, az ország egykori éléstára súlyos, krónikus élelmiszerhiánnyal küzdött, lakosságát pedig éhezésre és nyomorra kárhoztatták, de a gyarmatosítók profitja és a földbirtokosok jövedelme azért gyarapodott. Végtére is, miért hallgat Acheson úr Li Szín Man és más délkoreai politikai személyiségek egymásnak homlokegyenest ellentmondó és leplezetlenül harcias kijelentéseiről — tette fel ezután a kérdést Visinszkij elvtárs. Nézzük csak, mit mondtak ezek az urak nem sokkal Észak- Korea általuk szervezett megtámadása előtt! A bizottságnak a közgyűlés ötödik ülésszaka elé terjesztett 1949. évi jelentésében az alábbiakat olvashatjuk: ,,A bizottság megállapította azonban, hogy az elnök, a külügyminiszter és más ismert és befolyásos politikai tényezők időről időre olyan kijelentéseket tettek, miszerint nincs messze az az idő, amikor majd a kétségbeesés helyére végső megoldásként az erő egyesítése láp“. A külügyminiszter például első évfordulóján annak, hogy a közgyűlés elismerte, a koreai köztársaság kormányát, kijelentette: ,,Remélem, a lakosság minden erejéből rajta lesz, hogy megszüntesse a 38-as szélességi fok mentén húzódó határt, hogy így a jövő év december 12-ig megvalósuljon egész Korea egyesülése. A cél tudatában az egész népnek szilárdan akarnia kell ezt és késznek kell lennie arra, hogy vérét ontsa érte“ — Li Szin Man elnök 1949 december 3-i sajtóértekezletén kijelentette: Az új évben meg kell valósítanunk az ország egyesítését, s hiszem, hogy ezt meg is tudjuk valósítani, türelmesen olyan álláspontra helyezkedtünk, amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezetével való együttműködés óhaja megállt. Továbbra is erőfeszítéseket fogunk tenni annak érdekében, hogy a koreai nép közötti kölcsönös egyetértés útján megvalósítsuk az ország újraegyesítését. Ha azonban elérkezik az elkerülhetetlen pillanat, valószínűleg nem kerülhetjük ki a vérontást és a polgárháborút, ha sajnálatos módon nem tudjuk ebben az évben elérni az egyesítést, akkor kénytelenek leszünk minden földünket saját erőfeszítésünkkel egyesíteni. Szin Szon Mo hadügyminiszter 1950 februárjában nyíltan kijelentette: „Ha az Egyesült Nemzetek Szervezetének nem sikerül Korea testéből eltávolítani ezt a „tőrt“ — minthogy idáig nem sikerült , akkor a koreai nép kénytelen lesz maga latbavetni erőfeszítéseit és erőt alkalmazni ennek elérésére.“