Győr-Sopronmegyei Hírlap, 1952. november (8. évfolyam, 257-281. szám)

1952-11-01 / 257. szám

cA 866-01 körfűrész törthide Az utóbbi időben­ sokat beszéltek rólam a Győri Vagongyárban. Most hadd mondjam el én a nyil­vánosság előtt hiteles tör­ténetemet, hogy minél többen okuljanak belőle. Először is bemutatko­zom. A nevem: S66-os körfűrész. Az egyik szov­jet gyárban születtem. Az a rendeltetésem, hogy tömbvasat vágjanak ve­lem. Egyik ikertestvérem már évek óta eredménye­sen végzi feladatát a Va­gongyár kovácsműhelyé­ben. Ezt az ikertestvére­met látogatta meg Balla János, a hídüzem volt üzemvezetője és úgy gon­dolkodod, ha kovácsmű­­helynek ilyen nagytelje­sítményű fűrészgépe van, miért ne legyen a híd­­üzemnek is? Kiadta tehát az utasí­tást Neiger Róbert beru­házási felelősnek, hogy rendeljen meg engem. Arra azonban már nem gondolt, hogy ami jó a kovácsüzemnek, az nem minden esetben használ­ható a hídüzemben. Ezt csak azért említem meg, mert innen indulnak ki a további bonyodalmak. Ha jól emlékszem, 1951. szep­tember elsején érkeztem meg a Vagongyár hidisze­­mébe. Szépen tetettek egy sarokba. Fűrészgép létem­re természetesen vannak fogaim, de azokat még dühömben sem tudom vi­csorítani. Pedig de nagy kedvem lett volna írci. Másfél hónapig felém se néztek. Mintha nem is ter­­melés céljából rendeltek volna meg, hanem csak dísznek. Körülbelül hat hétig vártam sorsomra. Akkor lealapoztak. Vég­re meg­kezdhettem a munkát. Nem sokáig tartott az örömöm. Néhány hét múlva tömbvas helyett idomvasat akartak vágni velem. Na — mondom — ebbe beletörik a fo­gam. Úgy is történt. Az én fűrészlapom elgörbült, hanem akik felelősek vol­tak a bajért, azoknak a hajszála sem görbült meg. Az már mellékes kérdés, hogy megjavítottak-e, vagy sem, mert a későb­biek során teljesen elha­nyagoltak. A hídüzemben nem tudtak biztosítani munkát a számomra• ’Balla János megbete­gedett. Helyét a tavasszal Czakler Gyula foglalta el. Nem mondhatja, hogy nem vett észre, hiszen ter­metes alakom van. Tud­ta rólam, hogy nem dol­gozom. Mégsem ajánlotta fel a műszaki fejlesztési osztálynak, hogy vigyenek oda, ahol hasznomat is veszik. A nyáron Verecz­­kei István került a híd­üzem élére, ő már szóvá tette az illetékesek előtt, hogy tenni kellene vala­mit velem, de hivatalosan nem intézkedett. Így aztán maradt minden a régiben. Beszéltek rólam az egyik taggyűlésen is, de éppen ez a baj, hogy mindenki csak beszélt, de senki sem cselekedett. Lengyel József főosztályvezető is a „beszélgetések“ alapján tudomást szerzett mosto­ha sorsomról s jóllehet intézkedési joga elsősor­ban neki van, a kisujját sem mozdította meg érde­kemben. Esetleg megmoz­dította, de ennél többet ő sem tett. Október 16-án ipari aktívaértekezlet volt a Pártoktatás Házában. Ez a nap szombatra esett. Az értekezleten az egyik dol­gozó elmondotta, hogy a vezetők bűnös hanyagsága folytán közel egy éve nem veszek részt a termelés­­ben. Sokan úgy véleked­tek, hogy ez tiszta szo­­ciáldemokratizmus. Én gép vagyok, gömbvasat vágok, nem gondolkodom politikuson, mint az em­berek, de ha az ő megál­lapításuk helytálló, akkor a tiszta szociáldemokra­­tizmus valami nagyon piszkos dolog lehet. Hogy mennyire piszkos dolog, az kiderül az alábbiak­ból: Megrendeltek a hídüzem számára, jóllehet a híd­üzemben nem tudtak használni. Sok pénzt fi­zettek ki értem. Ezt a pénzt fontosabb, gyümöl­csöző beruházásra lehetett volna használni. Ha már elkövették a hibát — és erről a felelős vezetők egész sora meggyőződött, kezdve Balla Jánostól Lengyel Józsefig,­­ mi­ért nem gondoskodtak ar­ról, hogy megfelelő hely­re kerüljek, ahol a ter­melés szolgálatába tud­nak állítani? Gerő elvárs az év elején beszélt a gé­pek, felszerelések jobb ki­használásáról. Talán nem hallottak erről a hídüzem egyes vezetői? Tény ugyanis az, hogy a döntő tervéiben és már előtte is jóformán semmit sem dolgoztam. A hanyagság, a nemtörődömség követ­keztében gyengén számít­va is legalább százezer fo­rint értékű munka esett ki a termelésből. Az aktívaértekezleten a párt vett gondjaiba és en­­nek eredménye már hét­főn megmutatkozott. Szé­pen letisztítottak, kifénye­sítettek, olajoztak, egy­szóval rendbetettek. Há­rom nappal ezelőtt pedig átvittek az anyagraktárba. Ott bizonyára nem löknek félre, hanem a tervtelje­sítés érdekében vígan fű­részelhetem majd a tömb­vasat. Még csak annyit, hogy a felelőtlen felelősö­ket is végre felelősségre vonták. Ezzel a történe­tem be is fejeződött. Ta­nuljanak belőle, akikre ez ráfér. V■ 1. AJÁNDÉK ZÓJA ÉDESANYJÁNAK Aki pénteken délelőtt Ledniczki Kálmánnét kereste a Szigetvári­ utca 2. szám alatt, ezt találta az ajtóra kiírva: „Kóczánnénál vagyok, azonnal jövök!“ Mikor megtaláltuk, azzal fo­gadott bennünket: — Éppen a városba akar­tunk küldeni valakit, hogy dobozt vegyen a­­ babának. — Mielőtt tovább folytatná, kísérjük végig a baba „megszületését.“ ★ Az egész magyar nép, köztük a gyárvárosi MNDSz szervezet is, a harmadik magyarországi békekongresszusra készül. Ledniczkiné az MNDSz titkára. Az ő agyában fogamzott meg először az a gondolat, hogy saját kezük munkáját, egy magyar babát küldjenek ajándékba a békekon­­­gresszusra, Kóczán Ferencné, Mikó Istvánná, Kulcsár Imréné vezetőségi tagok, Nagy István­ná, Olasz Istvánná, Gundeli Gézáné és a többi tagok is, akikkel előzetesen beszélt róla, nagy helyesléssel fogadták ötletét. Nem is késtek so­kat, hétfőn elindultak bevásárolni. A csütörtöki nőnapon a gyárvárosi munkásasszonyok szíve­sen ajánlották fel forintjaikat a kiadások fede­zésére. Szívesen segítettek volna, de hát min­denki nem dolgozhatott a babán. Kedden a szorgos asszonyi kezek a baba törzsét, kezét, lábát varrták. Kóczánné volt a ,,bába“, ő mestere a babakészítésnek. Ott serénykedett mellette Ja­dniczkiné és Gundeliné is. Szerdán már a baba gyöngyös pártáját hímezték, piros selyem­­zsinóros pruszlikja, hófe­hér ruhácskája készült A kidolgozott asszonyi kezek végtelen gyöngéd­séggel fizügették a mákszemnyi gyöngyöket, a baba gyöngysorát. Munka közben sok mindenről előjött a szó. Beszélgettek arról is, hogy szeretnék gyermekei­ket békében felnevelni. Ledniczkiné arra gondolt, hogy az ő gyermekei is tanulhatnak. Margitka, a lánya, Budapesten a Gorkij-iskola hallgatója, Béla fia pedig harmadik éves hallgatója a bu­dapesti műszaki egyetem gépészmérnöki tago­zatának. Ilyen jövő vár Kóczánné 10 hónapos Éti­kéjére is, aki ott mozgolódott mellette a babakészítésnél. Kóczánné, amikor a baba tes­tén, ruháján öltögetett, ki­gyűlt szemekkel mon­dotta: — A szívemet, a lelkemet szeretném bele­adni. — Szépült is az ajándék a kezük alatt. Kóczán Ferenc, férfi létére is örömmel szem­lélte. Meg is hagyta feleségének, hogy addig el ne küldjék a babát, amíg ő nem látta készen. Pénteken délelőtt elkészült a baba. Mikor fel­öltöztették, maguk is gyönyörködve nézegették a kis piroscsizmáját és nemzetiszín szalaggal díszített szoknyáját. Mikor a kis Étikének meg­mutatták, nagyokat sikongatott örömében, já­tékosan kapkodott utána. A babának híre futott hamarosan az egész környéken. Mikor elkészült, az asszonyok egy­más kezébe adták a kilincset Kóczánéknál. Pén­tek délelőtt több, mint 20 látogató volt. Ma­rosi Alajosné is eljött megnézni a babát. Azzal kezdte. — Ne haragudjanak, hogy zavarok, de nagyon szeretném megnézni azt az ajándékot, amit olyan lelkesedéssel, olyan forró szeretettel készítettek. Mutogatták is büszkén az asszonyok a magyarruhás babát. A sok öröm mellett azonban mégis ajkukról sóhajok is fakadtak. Miért! Azon bánkódtak — Kóczánné szóvá is tette — „milyen jó is lesz a babának, ott lehet a békekongresszuson, mi pedig nem, csak gondolatban.“ Ledniczkiné így sóhajtott fel: — Csak tudna beszélni ez a baba és mondaná el, hogy mit éreztünk, amikor ké­szítettük.“ — Péntek délelőtt, Kóczánné újságot olvasott, s a Szabad Nép első oldalán ott mosolygott Rákosi elvtárssal együtt Wil­helm Pieck elvtárs képe is.­­— Úgy szerettem volna megmutatni — fordult­ felénk Kóczánné — a mi drága Rákosi elvtársunknak is aján­dékunkat. ★ Ez a magyar baba szimbóluma a magyar nő­kr békeharcának. A baba nemsokára út­­rakél. Forró öleléseket visz magával, a magyar asszonyok példaképének, Zója édesanyjának. Neki készítették a gyárvárosi asszonyok a ma­gyarruhás babát, ezt a csekély kis ajándékot, amely mégis értékes, mert szívből adják annak a hős asszonynak, aki Zóját, a hős partizán­lányt adta, nevelte azért, hogy a magyar nép, a magyar asszonyok felszabadulhassanak. Ab­ban a levélben,­ amit a­ baba visz magával, a gyárvárosi munkásasszonyok elküldik üzenetü­ket, harcos békeakaratukat. ígéretet tesznek, hogy ők is a hős édesanya példáját követik; gyermekeikből jó hazafiakat nevelnek a haza számára. A szakszervezeti bizalm­­ak mozgósítsanak mi­nden erőt a döntő tervév teljesítésére A dolgozók milliói, köztük a vasmunkások is, a döntő tervév utolsó negyedének feladatain munkálkodnak. Megyénk dolgo­zóinak többsége példamutatóan kivette részét az alkotmány tisz­teletére indított versenyből, most pedig a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának tisz­teletére, az évi terv maradéktalan teljesítése érdekében tették meg versenyvállalásaikat. Szakszerve­zeti bizalmijaink nagy része érzi a ráháruló felelősséget a szak-, szervezeti feladatok elvégzéséért. Meglátszik ez a munkaverseny szervezése terén kifejtett mun­kában. A szakszervezeti bizalmi egyik legfontosabb feladata a munka­­verseny szervezése. Neki kell meggyőznie a dolgozókat arról, hogy a tervek túlteljesítése, a szocialista versenyvállalások rendszeres megvalósítása az or­szág erősítését, a béke megvédé­sét szolgálja, tehát minden dol­gozónak saját egyéni érdeke is. A bizalmi beszéli meg a műveze­tővel, mesterrel, milyen vállalá­sokat tegyenek csoportjának tag­jai. Annak a bizalminak, aki eredményes, jó munkát akar vé­gezni, ismernie kell a csoportjá­ban dolgozók termelési problé­máit. Megbeszéli velük, mit vál­laljanak a terv teljesítése érde­kében. A jó bizalmi a versenybe bevonja a műszakiakat is, akik a dolgozók verseny­vállalásainak végrehajtásához szükséges előfel­tételeket biztosítják. A Soproni Vasöntödében Han­tos Károly bizalmi minden alka­lommal megbeszéli a dolgozókkal a vállalásokat. Füzetébe feljegy­zi, kinek mit kell elvégeznie, az­után rendszeresen ellenőrzi a fo­gadalmak teljesítését. A Vagon­gyár központi szerszám­üzemébe a Tóth János bizalmi saját példa­­mutatásával fokozza a verseny lendületet. Vállalta, hogy tanítja és segíti a gyengébb dolgozókat. Munkája nyomán csakhamar nem volt a csoportban 100 százalékon alul teljesítő dolgozó. A kisacél­­öntődében Kövecses Pál bizalmi csoportja rendszeresen teljesíti felajánlásait. Kövecses Pál gon­doskodik arról, hogy az eredmé­nyek nyilvánosságra kerüljenek. Nem mindenütt és nem minden szakszervezeti bizalmi látja el azonban helyesen a feladatát. A szakszervezeti bizalmiak munká­jában még mindig vannak hiá­nyosságok. A Győri Szerszámgép­­gyárban a dolgozóknak alig vala­mivel több, mint­ a fele tett eddig munkafelajánlást a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom tisz­teletére. A versenyben résztvevők alacsony száma azt mutatja, hogy a Győri Szerszámgépgyárban a szakszervezeti bizalmiak elhanya­golják a versenyszervező munkát. A Vagongyár daruüzemében a művezetők bürokratikusan gyűj­tötték a vállalásokat. Kiosztották a felajánlási lapokat és a szak­­szervezet egyáltalán nem vett részt a verseny szervezésében. A bizalmiak nem ismerik a dolgo­zók vállalásait, sőt a felajánlá­soknak ez a formális gyűjtöge­tése azt eredményezte, hogy egyes dolgozók is elfelejtették már, mi­lyen felajánlást írtak a lapra. Ez a két példa is mutatja, hogy m­ég sokat kell javítani a szakszerve­zet versenyszervező munkáján. A bizalmi a versennyel kap­csolatos feladatokat csak úgy tudja megoldani, ha politikai fel­világosító, nevelő munkát végez. A bizalmiak tartsanak rendsze­resen csoportértekezleteket. A csoportértekezleteken számolja­nak be arról, hogyan teljesítette csoportjuk a vállalt feladatokat, s milyen további teendőket kell elvégezni. A bizalmiak munkája akkor lesz eredményes, ha tud­ják, hogy a hozzájuk beosztott dolgozók milyen vállalást tettek és napról-napra figyelemmel kí­sérik az egyes dolgozók felaján­lásának teljesítését. Ez az előfel­tétele annak, hogy felismerhes­sék, ki az a dolgozó, akit meg­győző szavakkal fokozott harcra, keményebb helytállásra kell buz­dítani. Az előttünk álló nagy feladatok végrehajtásában sok függ a bi­zalmiak munkájától. A bizalmiak mindenekelőtt személyes példamu­tatással harcoljanak a mun­­afel­­ajánlások teljesítéséért. A szemé­lyes példamutatás m­ellett töre­kedjenek a bizalmiak bevonni a versenybe azokat a dolgozókat, akik eddig még nem tettek szo­cialista kötelezettségvállalást évi tervük teljesítésére. Minden bi­zalminak úgy kell dolgoznia, úgy kell harcolnia, hogy büszkén ad­hassunk számot Rákosi elvtárs­nak végzett munkánkról, boldo­gan jelenthessük népünk szere­tett vezérének, hogy döntő évi tervüket Győr-Sopron megye vasas üzemei teljesítették. Novák Jenő, győr-sopron megyei vasas bizottság bér- és normha­­felelőse. 4 Pável Bikov esztergályos elvtársnak MOSZKVA Kedves Bikov Elvtárs! ' ■ Engedje meg, hogy Önt mind a magam, mind a Győri Vagon­­gyár központi szerszámüzemének dolgozói nevében, ezúton üdvö­zölhessem abból az alkalomból, hogy hazánk III. békekongresszu­sára készülünk. 1919-ben személyes it­­­jártakor alkalmam volt látni munkamód­szerét, mely utat mutatott, a fejlődésnek azon a fokán, melyet követni igyekeztünk. Az Ön által alkalmazott gyorsfor­gácsolási technológia és elért eredményei kijelölték számomra is a feladatokat, amelyeket üzemi vonatkozásban elérni kívántam. Ezért az esztergályosok és a műszaki dolgozók bevonásával bri­gádot alakítottam és megindítottuk a harcot a gazdaságos gyors­forgácsolásért. Örömmel közlöm, hogy az Sz. Sz. M. technológiai 70 százalékos értékét már sikerült elérni. Mindezt Önnek és népé­nek köszönhetjük, amikor is eljöttek felszabadítani hazánkat a fasizmus jármáből és most szabad hazában szabadon építhetjük öt­éves tervünket, a béke tervét. Példaképünk a Szovjetunió dolgozó népe, az a hősi harcot foly­tató nép, melynek Ön is, Bikov elvtárs, mint a béke megőrzésé­nek híve, boldog tagja. Boldog azért, hogy munkáján keresztül is kifejezi békeakaratát és munkálkodik hazája és ezzel az egész világ békéjének ügyéért. Ebben a szellemben és akaratban oszto­zom én is, amikor ígéretet teszek, hogy jó munkával továbbra is azon fáradozom, hogy még több és jobb eredményt érjek el, hogy munkámmal a béke ügyét szolgáljam. Engedje meg, hogy ez a levél üzenet is legyen a december él­én megtartandó bécsi békekongresszusra, hogy elvigye dolgozóink­ harcos üzenetét azok számára is, akik még nem ébredtek tudatá­ra, hogy a nagy Sztálin és a párt által kijelölt út az egyetlen, mely a világbékéhez vezet. Elvtársi üdvözlettel: Simon Ferenc s. k., müsz. vssl. vezető.

Next