Győr-Sopronmegyei Hírlap, 1953. november (9. évfolyam, 257-280. szám)

1953-11-01 / 257. szám

Háromszoros ékü­zemi­tik s a Wilhelm Pieek Vagon- és Gépgyár A „termelés rohamcsapata“ cím elnyeréséért A gyorsan forgó esztergagépek hangja­­tölti be a csarnokot. A gé­peik legtöbbjénél fiatalok dolgoznak. Gondosan állítják be a gépen az esztergályozásra kerülő munkadara­bokat. A műhely vége felé, a szélső sor­­ban áll Varga Károly alapszervi DISz titkár esztergagépe. Rajta kí­vül még két fiatal fiú sürgölődik a gép körül. — Mindketten, Horváth Miklós és Károly Miklós is az én tanít­ványom— mondja Varga Károly.— Varga elvtárs közelebb lép, meg­nézi a beállítást, majd helyeslően bólint, ami azt jelenti: rendben van, el lehet indítani a gépet. A másod­éves ipari tanuló lenyomja az indí­tókart és a gép oldalán lévő kere­ket forgatva, megkezdi a megmun­kálást.­­ Varga Károly jó tanítónak bizo­nyult. Alig néhány hónapja vannak nála a fiúk, s máris elérik, néha túl is szárnyalják a 100 százalé­kot. Varga elvtárs egyszerre két gépen dolgozik. A másiknál is két fiatalt tanít. Az egyik lány, Szilá­gyi Erzsébetnek hívják. A fiatal lányok között ő az egyedüli, aki teljesíti tervét. A DISz titkárnak a négy fiatal tanításán kívül, még arra is telik idejéből és erejéből, hogy tervét többszáz százalékra teljesítse. Ok­tóberben mind a két dekádtervét 300 százalékon felül teljesítette. November 7-i vállalása is ott fek­szik szerszámszekrénye tetején. Nézzük, mire kötelezte magát no­vember 7. tiszteletére a gépműhelyi fiatalok vezetője: „Én, Varga Károly, vállalom, hogy az újtípusú gőzdaruhoz szük­séges kétrészes sim­a perselyek na­­gyolási munkáját elvégzem és a csapágytengelybe beillesztem. A so­rozatban készült gőzdaruk egyiké­hez a perselyeket november 15-e helyett, már 7-re elkészítem." Minden vállalás an­nyit ér, amennyit teljesítenek belőle. Varga elvtárs ismeri ezt a mondást. Ép­pen azért úgy dolgozik, hogy sokat érjen vállalása, minden pontja tel­jesítve legyen. Az új típusú gőzda­ruhoz már lenagyolta a perselyeket. Kilencet közülük be is illesztett a csapágytengelybe. Úgy számítja, hogy november 4-re már készen is lesz vállalásának ezzel a pontjá­val. A DISz alapszervezetnek mind a 83 tagja egyénileg tett vállalást az Októberi Forradalom évfordulójá­ra, Funder­a Mihály diszisza is úgy halad vállalásának teljesítésében, hogy november 4-re befejezze a munkát. A DISz fiatalok lelkesedé­sén felbuzdulva, az ifjúsági szövet­ségen kívüliek közül is sokan tettek vállalást, s most együtt harcolnak a DISz tagokkal vállalásaik telje­sítéséért. A vagongépmű­h­ely parancsnoka A vagongépműhelyben lelkeset­ folyik a november 7-i verseny. No­vember hónapban mintegy 30 szá­­­zalékkal több munkát kell elvé­geznie a gépműhelynek, hogy a va­gonosztály teljesíthesse exportterv­re tett vállalását. A nagy feladat megoldásának kulcsa Fakó Tibor üzemvezető kezében van. Szavaiból bizakodás árad, mert ismeri a mű­hely dolgozóit, érzi, hogy azok mö­götte állanak. Olyan termelési pa­rancsnok ő, akire hallgatnak, akit szeretnek, mert mindig a dolgozók javát akarja. Itt van például Sütőn István esztergályos, aki így beszél: — Egy éve kerültem a gyárba. Eleinte bizony makacskodtam, nem hallgattam Fab­ó elvtársra. Ha a műszakváltáskor befejezetlen mun­ka maradt a gépen, én azt ledob­tam, várhatott másnapig, akkor is, ha sürgős volt. Átállítottam a gé­pet a saját munkámhoz és szalad­gáltam az ehhez való szerszámok, kések után. Most már máskép cse­lekszem, összhangban dolgozom felváltómmal, megkezdett munkáju­kat folytatom, így jobban ki tudom használni az időt. 30—35 százalék­kal emelkedett a teljesítményem, 160 százalék körüli eredményt érek el és mintegy 250 forinttal nagyobb a havi keresetem. Az az előnye is megvan ennek az összedolgozásnak, hogy mindegyikünk ötleteit, fogá­sait közösen hasznosítjuk, tehát se­gítjük egymást a magasabb ered­mények elérésében. Fab­ó Tibor egyéni meggyőzéssel, az emberek helyes összeválogatá­­sával, úgyszólván minden eszterga­padnál megvalósítótta már a mozgó gépátadást, ezzel a gépek kapaci­tásának és a dolgozók munkaidejé­nek jobb kihasználását biztosította.. A fáradhatatlan nevelőmunka eredménye a munkafegyelem javu­lása is. Horváth Gyula, fiatal esz­tergályos, néhány hónappal ezelőtt mindenben csak rossz példát mu­tatott. Elkésett, korán abbahagyta a munkát, az időt beszélgetéssel töltötte. Az üzem vezetője hozzá is megtalálta a megfelelő hangot és Horváth Gyula most m­ár szorgal­masan dolgozik. A dolgozók és az üzemvezető közötti bizalom egyik „titka" an­nak, hogy a gépműhely dolgozói egyre nagyobb feladatokat tudnak sikerrel megoldani és hogy az egész műhely elérte már a ezt ahánovista szintet. TÜZIEMBEREK "Alig néhány percet várok Háromszéki Jó­­zsefre, a kovácsüzem termelési osztályának veze­tőjére­­ máris belép kék munkásruhában, sapká­ban, mellén a kis piros csillaggal. Arcán az élet barázdái mosolygó ráncokban futnak össze. — Mi újság van maguknál? — érdeklődöm, miközben kezet szorítunk. — Van bőven újság. A harmadik negyedév­ben mi lettünk az elsők a Wilhelm Pieck-gyár­­ban a kiszolgálóüzemek versenyében — büszkél­­kedik. Vállaltuk november 7-e tiszteletére... — és fejből sorolja üzemük vállalásait, amelyek segítik a vagonosztály, a daruüzem és a szállító­­gépüzem tervének teljesítését, a forradalmi mű­­szak győzelmét.­­ A képviselőnk, ökrös Illés sztahanovista azt vállalta, hogy az eddigi hat darab daruhorog helyett hét és felet gyárt. Angyal József kovács pedig azt ígérte, hogy a napi 120 darab dupla­­fogaskerékből 130-at készít el. — Menjünk ki az üzembe, ott többet látunk ■— javasolja Háromszéki elvtárs. __ Nincs valami hideg itt — jegyzem meg. — Nyár, nyár van nálunk — válaszol és felmutat a mennyezetre, ahol én nem látok mást, mint a rengeteg vasszerkezetet. — Már a moto­rok mind fent vannak, a harminchat ventilátort is felszerelték, csak a villanyszerelőkre várunk még Ők végzik el az utolsó simításokat a szel­­lőzőberendezésen. Megállunk az egyik új típusú szovjet nagy­­kalapácsnál. Az egyik munkás harapófogóba szo­rítja a tüzes kis­kockát. Hármat, négyet ráver­nek majd a nagykala­pács alá helyezik. Onnét néhány ütés után olyan alakban kerül ki, mint egy gyerek baklós sapkája. — A legjobb párosversenyzők. Most is élen­ járnak — mutat be két munkást Háromszéki József. Rövid időre abbahagyják a munkát. Ke­­zet szorítunk, aztán Lakics József ismét dolgozni kezd. — Ne haragudjon, de nem állhatunk meg — mondja társa, Kollár Antal, elnézést kérően. Ar­ca bronzból öntött, szinte „kikovácsolták.­ — Mert az úgy van ám, ha meleg is van, belehevül az ember a munkába és megy az, mint a paran­csolat. Én öt éve dolgozom ebben az üzemben. Először segédmunkás voltam, később lett belő­lem tüziember. Tegnap kéts­zázhetvennyolc szá­­­zalékot értünk el. Ma a második értékelésnél a kétszáznegyven százaléknál tartunk. Egy­­másik tüziemberrel, Hoffman László sztahanovista kováccsal beszélgetünk, amik­or odalép hozzánk Angyal Gyula műszaki gyártás­­vezető. — Nincs valami baj? Nincs szüksége vala­mire? — kérdezi. Amikor tagadó választ kap, siet tovább, hiszen a november 7-i forradalmi mű­­szakban a műszaki dolgozók is ki akarnak tenni magukért. — Megy itt a munka, csak anyaghiány ne legyen — mondja Hoffman László és ő is siet­ve folytatja a munkáját, hogy ígéretéhez híven, november tizedikére évi tervét befejezhesse. Tőle nem messze dolgozik Zsenák Zsigmond ifjúmunkás kovács. Az első négyórás értékelés szerint a kétszáz százaléknál tart. — Büszke lehet magára az a kislány, akinek udvarol — tréfálkozom. — Igen, büszke lehet a feleségem — szól ne­­vetve a húszéves fiatalember. A benyomások, a tapasztalatok után szinte kikívánkozik az emberből a megállapítás: — Kemény emberek lehetnek maguk. — Hát, bizony — válaszol Zsenák Zsig­mond —, mert ha nem lennénk azok, nem tud­nánk teljesíteni a vállalásainkat. Kemény acélból formálták a kovácsokat, a tüziembereket, a forradalmi műszakban lelkesen kovácsolják a magyar nép jövőjét. Illik rájuk a dal: Kovács vagyok, ifjú a lelkem, Kinyílt előttem a világ. A kalapácsot én megemeltem, A pörölyöm most már az állovasra vág. Utat verünk mi majd a népnek. Hazánkra jó szerencse vár, Szabad hazánk, küzdünk mi érted... N.­­. Két kiváló mardoi Gertner Antal szállítógépüzemi Ifjúmunkás marós már hosszú idő óta a legkiválóbb dolgozók közé tartozik. A marósok közül ő is egyike volt azoknak a marósok­nak, akik a gyorsmarást kezdemé­nyezték. November 7-e tiszteletére teljesítményének további növelése mellett vállalta azt is, hogy a selej­let teljesen kiküszöböli. Munka­módszerét, tapasztalatait a körü­lötte dolgozó ifjúmunkás marósok mik mindig szívesen és eredménye­sen adja át. Koller Antal, a daruüzem ifjú­munkás sztahanovista marósa no­vember 7-e tiszteletére vállalta, hogy az egyik megrendelés marós­munkáit november 6-ig befejezi. Vállalása mellett el kell végeznie a prototípus gőzdaru marósmun­káit is. Ennek ellenére ígéretének valóra váltásában példamutató munkával úgy halad előre, hogy felajánlását előreláthatólag a ki­tűzött határidő előtt egy nappal teljesíti. ttlavason tépid a dóén, szépen szól. . . Kiáll az ember, hogy álljon meg egy szóra­, de az csak száll tovább és ránk sem hederin. Az avatatlanok persze most látatlanul is a da­runak adnak igazat. Elvégre ő egy madár és nem helikopter, hogy csak úgy egysze­rűen megálljon a leve­gőben. Hogy tisztázzuk a fogalmat, itt most nem arról a daru ma* dórról van szó, amely elszáll dél felé, hanem a vastelepi daruról, amely elszáll észak fe­lé a daru alatt vára­kozó megrakott tar* goncák fölött, anélkül, hogy megszabadítaná szegényeket terhüktől. A jobb sorsra érde*­mes targoncások ilyen­kor mit is csinálhat­nak egyebet, várnak a darura, amíg a vastel­epen kibontja azt a potom egykét vagon anyagot. Hogy jobban teljen az idő, cigaret­táznak, beszélgetnek, sőt néha dalolgatnak. Daluk vidám, optimis­ta- meg­ megcsillan bennük a remény. • „Nem vár hiába, aki visszavár. Daru madár, daru madár­“ Szóval igen roman­tikus a dolog, csak az a baj, hogy ez az idil­likus állapot néha na­gyon hosszú ideig tart és ilyenkor a targon­cás már haragszik. Ugyanis a várakozás­sal egyenes arányban csökken a keresete és igazán nem lehet kí­vánni tőle, hogy efelet­­ti örömében magunkát járjon. A darura hiá­ba várakozó targon­cás fogalmát találós kérdés formájában így lehetne meghatározni: Derék ember, nem here, mégsem emel, nem cepel, keveset termel és felette keve­set keres. És mindez azért van, mert a darukeze­lők haragszanak a tar­goncásokra? Mással ugyanis nem magya­rázható az, hogy fél óráig, sőt nem egyszer félórákig kell várakoz­ni a targoncáknak ar­ra, hogy terhüktől 1 perc alatt megszaba­­duljanak a daru segít­ségével. Illene már egyszer tudomásul venni a darukezelők­­nek és az illetékesek­nek egyaránt, hogy mennél többet fordul a targonca, annál egészségesebb a terme­lés. Azért említjük itt az „illetékeseket“, mert a présműhely nem egy­­szer tett már panaszt a szállítási osztálynál a darura hiábavaló vá­rakozás miatt, mind­­ezideig eredmény nél­k­ül. Talán meg lehetne magyarázni végre a darukezelőknek, hogy mit tehetnek a terme­­lés érdekében. Szakács Ferenc présfúrósüzem. ­JiUcun Tölgyes László, daruüzemi Villámot küldünk, mert 9 perselyt rontott el az esztergapadon. Nagyobb furatot készített, mint amek­korát az előírás megjelölt. Felelőtlen munkájával akadályozta a most készülő daruk szerelését és a selejttel 925 forint kárt okozott. ★ J.v.-O. Nagy Lajos, szállítógépüzem! Pártunk számít az Ifjúmunkások lelkes helytállására. Ne forduljon többet elő, hogy igazolatlanul tá­volmarad­­ munkahelyéről.

Next