Győr-Sopronmegyei Hírlap, 1955. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

1955-01-01 / 1. szám

Sikeresen szeretném tovább folytatni tanulmányaimat a Műszaki Egyetemen Sikerekben gazdag évet zártunk le. Üzemünkben, a Wilhelm Pieck gyár vagonü­zemében a ter­melés emelése mellett sikerült leszállítani az exportra készülő vasúti személykocsik önköltségét. Úgy érezzük, hogy ezzel mi is hozzájárultunk kormányunk programjának megvalósításához. Az új esztendővel felszabadulá­sunk tizedik évébe lépünk. Mi is csatlakoztunk a Rákosi Művek dolgozóinak felhívásához, méltó­képpen akarjuk megünnepelni felszabadulásunk tizedik évfor­dulóját. Brigádunk vállalta, hogy az első negyedéves tervét öt nap­pal határidő előtt teljesíti. Ezt elsősorban munkamódszereink tökéletesítésével, fiatal szaktár­saink szakmai nevelésével kíván­juk elérni. A minőség további ja­vításával öregbíteni akarjuk az üzemünk által gyártott vasúti személykocsik jó hírét külföldön. A magam részéről üzemi mun­kám mellett sikeresen szeretném folytatni tanulmá­nyaimat a Mű­■•JrJ *(■ szám egyetemen. " Ahhoz, hogy terveinket meg­valósíthassuk, békére van szük­ségünk. Munkánkkal, termelési eredményeinkkel akarunk hozzá­járulni a béke megszilárdításához. Reméljük, hogy az új esztendő a béke híveinek gyarapodását, az új háború előkészítőinek elszige­telődését hozza magával. Máté József lakatos, Wilhelm Pieck Vagongyár Olcsóbb gépeket adunk jövőre a mezőgazdaságnak Vállalatunk, a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár 1954-ben nem tudott eleget tenni a kormány­program követelményeinek Habár mezőgazdasági gépeink minősége javult, de önköltsége emelkedett 1955-ben a legelső és legfontosabb feladatunk, hogy gyártmányaink önköltségét csökkentsük e minősé­get pedig továbbra is javítsuk. Ez elsősorban a műszaki dolgozóink feladata lesz. Meg kell szüntetni a vállalatnál a munka- és bérfegyelem lazaságát 1955-ben vállalatunk két új gyártmányból prototípus, öt új gyártmányból pedig szériagyártást indít. Az eddigi gyártmányok mel­lett a kisparaszti gazdaságok szá­mára 1955-ben 1500 kisvetőgépet és 200 műtrágyaszórót gyártunk le. Pótalkatrészekből körülbelül 40 százalékkal adunk többet mint 1954- ben A patronázs mozgalmat úgy szervezzük hogy az általunk patronált Mosonmagyaróvári Gép­állomás téli gépjavítási törtét ha­táridő előtt egy héttel befejezzük. 1955- ben dolgozóink szociális kö­rülményeinek megjavításáért, hogy festőink ne a szabadban,, kint az udvaron dolgozzanak új festőcsar­nokot kezdünk el építeni valamint tervbe vettük bölcsőde, napközi otthon felépítését, továbbá öltözők, mosdók, szellőző berendezések rendbehozását. Bagi András főmérnök ISSS-bra negyvenezer logmieseket gyártanak Mezőgazdaságunk 1954-ben a nagy mezőgazdasági gépek mel­lett a kisgépek tömegével gazda­godott. 1954-ben a Kohó- és Gép­ipari Minisztérium felügyelete alá tartozó vállalatok 68.790 kukorica­darálót, 16.090 kukoricamorzsolót, 14.381 répavágót, 24.997 különböző típusú boronakészletet, 14.114 ló­kapát és 24.058 fogatosekét bocsá­tottak a mezőgazdaság rendelke­zésére. Iparunk 1955-ben még fokozot­tabb segítséget nyújt a mezőgaz­daságnak. A mezőgazdasági nagy­gépek tömegén kívül jövőre a tervek szerint 40 ezer fogatcsekét gyártanak. Odtwtuik ac I­f (í±£te,ítdes ít Ismét eltelt egy esztendő,­­ mint ilyenkor mindig most is számadást készítenek­­az emberek,­­ama ást az egész év munkájáról, elért eredményeiről. De a számadások nem maradnak maguk­ban Nem üres lappal kezdik meg üzemeinkben, fedveinkban, a dolgozók az új évet. A régi la­pok, a lezárt számadások mellett ott sorakoznak az új esztendő tervekkel teleírt lapjai. Ezek n apó igéz­etet jelentenek a jövő évi még jobb, még eredményese­kböl munkára, még nagyobb fel­­adatok elvégzésére Hazánk minden becsületes dolgozója tudja, ho­gy az ő kezében is van hazánk fejlődése, népünk jólétének emelése, s a mindannyiunk számára olyan drága béke ügye. Ezért be­szélnek lelkes tervekről az új esztendő új lapjai, s ezért biztos­­az, hogy nem is maradnak csak ter­vek, hanem 1955-ben mind megvalósulnak. Még többet akarunk tenni a m­ez­őgazdaság fejlesztéséért A tavalyi esztendő jól sikerült a termelőszövetkezetnek. A szorga­lom, az összefogás meghozta a gyü­mölcsét, szép jövedelmen osztoz­kodtunk. A közös vagyon, a szövet­kezet gazdasága is gyarapodott. Tíz férőhelye® istállót, tíz kutricás sertésfiaztatót építettünk, a gazda­sági udvarba bevezettük a villanyt, vetőgépet, szecska­vágót, répavágót, darálót és egész sor gazdasági gé­pet vettünk. A következő évre nagy terveink vannak. Tovább akarjuk fe­­jleszteni á­llatárományunkat, aminek­­ a leg­fontosabb feltétele nálunk a több takarmánytermesztés. Az­­ állatállo­­mány ellátását segíti az a tervünk is, hogy még az év ele­­jén kutat készítünk és motoros szivattyúval átvezetjük belőle a viz az is­tállóba. Közel vagyunk a - , oshoz, ami­ből következik,­­ többet kell foglalkoznunk ke­szettel, zsöldség és gyümölcsfert­etéssel Az idei terveinkben szerepel, hogy öt hol­das öntözéses kertészetet létesí­tünk. Tizennégy holdon termesz­tünk dinnyét és más szántóföldi zöldségfélét. Érezzük selességün­­ket, ami a párt és kormány mező­­gazdasági fe­j­les­z­tési ha­táro­za­tán­ak végrehajtásában ránk vár. Ebben az évben még többet akarunk tenni a határozat célkitűzéseinek meg­valósításáért. Fel­ek Mihály párttitkár Méntfőcsanaki Új Élet TSZ tovább szorgalmazzuk, az ötéves tanítónő képzést kér­ük nagy beruházások­kal a nevelőtestület megerősítésé­vel tette alkalmassá az elmúlt év­ben e feladatok végrehajtására. A két éve újjáépüll és korszerűsített iskolaépület sok értéket rejt magá­ban, ahol az általános és szakmai képzés a természettudományi okta­tás a spon és a zenei képzés, vala­mint a tanítójelöltek gyakorlati ki­képzése korszerű felszereléssel berendezéssel van biztosítv Szep­tember óta külön könyvtárhelyiség és tanulószoba, valamint napközi otthon biztosítja a növendékek nyugodt munkáját A kormány­program mezőgazdasági célkitűzé­sének elősegítésére megszerveztük a tanítóképzésből eddig hiányzó mezőgazdasági oktatást. Ehhez a Megyei Tanácstól hat holdnyi gyü­mölcsöst és kertet kaptunk díjtalan használatra. Újjáépítettük diákotthonunkat, mely ezáltal­­ otthonosabbá is vált Hangosberendezéssel is felszereltük iskolánkat. Ez lehetővé eszi a hír­detések, közlemények, rádióműsor és tanulóink esztétikai nevelését igen jól elősegítő zenei előadások közvetítését. A szemléltető oktatás gyakorlati fejlesztéséért filmvetítő termet is léte­sítettünk iskolánkban A nevelőtestület egybehangolta munkáját az intézet DIS? szerve­zetével Jövő évi feladatait... «. Jelenleg használhatatlan központi fűtőberen­dezésünké 1955 elejét» meg kell javítani, hogy a téli szünidő után visszatérő növendékeink zavartalan tanulását biztosíthassuk. A tanulók testi épségét veszélyeztető udvarun­kon álló ejtőernyős ugrótornyot is a jövő hónapban szeretnénk el­­szállá itatni. Hogy minél képzettebb tanítónők kerüljenek ki falusi iskoláinkba , tovább szorgalmazzuk az ötéves tanítóképzést és a gyakorlati tár­gyak —­ elsősorban a kézimunka és kísérleti órák fejlesztését, vala­mint a szakköri munkák színvona­lának emelését Azt akarjuk 1955- ben elérni, hogy a hetvenkilenc éves tanítónőképző régi hírnevét öreg­bítve, jól képzett tanítónőket adjon az országnak. Szegedi László a Győri Állami Tanítónőképző igazgatója Sok szép lelk­esítő tervezési feladat vár rám Az új esztendőben sok szép és lelkesítő tervezési feladat vár rám és a Győri Tervező Iroda több­­dolgozójára. Egyik fő feladatunk az ország különböző városaiban fel­építésre kerülő kenyérgyárak ter­vezése. Ebben a munkában Lakat­ Kálmán főmérnök vezetésével ma­gam is résztveszek Ez a tervezés rendkívül érdekes, mivel ezek a­ ke­­nyérgyárak az országban eddig még nem alkalmazott, újszerű technológiáva­ készülnek Az épí­tésnél felhasználjuk a korszerű építőipari gépesítést és az előre­­gyártást hogy gyorsan és jól való­­síteni meg a kormányprogram cél­kitűzéseit A másik feladatom többek között, új típusú lakóház tervezése. Ezt a munkát Fátay Tamás építészmér­nök szaktársammal együtt végzem. Az eddigi tervek szerint a lakóház teljesen előregyártott szerkezetek­kel készül A lakásoknál az eddigi­től eltérő alaprajzi elrendezést ala­kítunk ki, úgynevezett lakókony­hák és nagyobb, jobban bútorozható lakószobák tervezésével. Bízunk ab­ban, hogy az újfajta lakások meg­felelnek a lakók igényeinek. Cserhalmy József építészmérnök Sokat szeretnék foglalkozni 1955-ben a művészettel Két év óta szerettem volna a Kisfaludy Szín­ház tagja lenni. Tavaly augusztusiban sikerült is a szolnoki Szigligeti Szín­háztól átkerülnöm az or­szág első vidéki színhá­zába Azóta az elmúlt félév folyamán, egyik nagy szerepet játszottam a másik után. A Fáklya­­lángban Kossuthot alakí­tottam, a Tűzkeresztség­ben Ható Ignácot, a Bánk Bán címszerepét is én játszottam. Ezzel Pécsett is­­vendégszerepe­ltem Osztrovszkij Vihar című darabjának Tyihos- alakí­­tásáért pedig punkaér­­demrendet kaptam, Tyi­hon és a Fáklyaláng Kos­­suthra volt eddig a két legnagyobb szerepem Utolsó nagyobb alakítá­som Shakespeare Makran­cos hölgyének Hortensiája volt. Nagyon, nagyon sze­retem a szakmámat Sze­retem benne a változatos­ságot. Shakespeare, Kato­na, Gogoly, Illyés — igen változatos és mindig új lehetőségeket nyújt e­ szí­nészi pálya Most, ez év elején a XIX. század egyik nagy magyar írójának, Bródy Sándornak a Tanítónő cí­mű darabjában ifjú Nagy István szerepét fogom alakítani. Nagy önömmel fogadtam e szerepet, mert Bródy Sándor olyan írónk, akit a magyar kul­túr­ok­ ált az elmúlt év­tizedek során — beleszá­mítva a felszabadulásunk után eltelt tíz esztendőt is —­ igen, igen mellőzött. Most olyan darabját rész­esük elő, amely aktuális mondanivalóiban a társa­dalmi haladás ügyét szol­gálja napjainkban is. Igen örülök, hogy ebben a ki­tűnő darabban én is sze­repet kaptam Az 1955-ös évben so­kat szeretnék foglalkozni művészet-elmélettel hogy minél tökéletesebb alakí­tásokat nyújthassak a kö­zönségnek Györffy György munka érdemrenddel­ kitüntetett színművész Felkészülünk a felszabadulás kultúrhónapjára Egy év újra mögöttünk és egy esztendő újra előttünk. De ez az új esztendő kilép az évek meg­­szokottságából, hétköznapságából, mert hiszen 1955­ tíz esztendős évfordulója országunk városunk, népünk felszabadulásának. És ez a körülmény kü­lönös ünnepélyes jelentőséget ad mindannak a munkának, amelyet ebben az esztendőben végzünk. Lehet-e szebb feladat a művelődés hivatásos és nem hivatásos munkásai számára, mint széppé és emlékezetessé tenni ezt az évfordulót, helyi és or­szágos vonatkozásban egyaránt Tegyék a március 4-től április 4-ig terjedő időszakot az ünnepségek sorozataival a felszabaduló­ kultúrhónapjává, fe­jezzék ki az írók a festők, a szobrászok a zene művelői az üzemi és falusi kultúrcsoportok az el­múlt tíz év minden téren megnyilvánuló nagy ered­ményeit Kiállítások, ünnepségek, irodalm és tör­ténelmi előadások, hangversenyek színi és film­­előadások dokumentálják a megtett utat Nagy sze­rep hárul fiatalságunkra. Kapcsolódjék bele az if­júság ebbe a munkába szavaló versenyek rendezé­sével és nem utolsó sorban tanulmányi eredményei­nek emelésével. Mindezek mellett a lehetőségek egész sora áll még rendelkezésünkre, hogy minél méltóbban fejezzük ki örömünket felszabadít­ottttat, szabadságunk felett. Felszabadulásunk tíz éves fordulópa egyben to­­vábbi kötelességeket is ró ránk. Pártunk kormá­nyunk határozatai nyomán biztosítani kell dolgozó népünk kulturális igényeinek további kielégítését. Fel kell tárnunk — még fokozottabban, mint eddig — haladó hagyományainkat Minden eszközzel tu­datosítani kell elért eredményeinket, ezzel megmu­tatva nagyszerű jövőnket A népművelési munka minden eszközével népszerűsíteni kell a mezőgazda­ság fejlesztéséhel kapcsolatos feladatokat Segíte­nünk kell azok végrehajtását.­­Biztosítanunk kell a következő időben, hogy dolgozó parasztságunk elérje azt a műveltségi fo­kot, mellyel még inkább képessé válik a mezőgaz­daságunk előtt álló nagy feladatok megoldására. Nagy gondot kell fordítanunk fiatalságunk kulturá­lis nevelésére. Sokkal jobban kell velük foglalkoz­nunk ebben a vonatkozásban is, mert hiszen való­jában ők, az ifjúság az alapja annak, hogy hazánk „a művelt emberfők“ országává váljék, ahol szellem napvilága ragyog minden ház ablakán.“ Grichisch János, a Megyei Tanács Népművelési Osztályának vezetője Legyünk stutás­s is példa­mutatók a kötelezettségek teljesítésében Megyénk, a párt, tanácsaink,­­ állandó bizottságok közreműködé­sével a jólteljesítő dolgozó parasz­tokra támaszkodva az őszi be­gyűjtési versenyben első helye­zést ért el. Ez az eredmény me­gyénk dolgozó parasztsága zömé­nek becsületes helytállásából, a kötelezettségek maradéktalan és időben való teljesítéséből jött létre. Megyénk az elsőség elismerése­képpen elnyerte a miniszterta­nács vándorzászlaját Ez a meg­tisztelő zászló és az országos első helyezés, további még jobb mun­kára kötelez. Kötelez bennünket arra, hogy támaszkodva a példát­­mutató, jól teljesítő dolgozó pa­rasztságunkra, termelőszövetke­zeteinkre a párt irányításával, a tanács és a begyűjtési szervek, a Hazafias Népfront célkitűzései­nek megvalósításával, begyűjtési éves terveinket maradéktalanul teljesítsük. Csak a minden területen pél­­dát mutató kötelezettség teljesítés és a szilárd helytállás biztosítja dolgozó népünk fokozatos ellátá­sát, valamint az eredményekért folytatott még következetesebb harc, a mezőgazdasági termelés fokozása, teszi lehetővé a kor­mányprogram megvalósításán ke­resztül a dolgozó népünk élet­­színvonalának emelését és a bol­dogabb jövő biztosítását. Funk József, a Megyei Begyűjtési Hivatal vezetője. Jobb gazdálkodással viszonzom az állam támogatását Megmondom őszintén, 1953 jú­niusa óta nekem is jobb a kedvem a gazdálkodáshoz Azon igyekeztem az elmúlt évben is, hogy fejlesszem hasznosabbá tegyem a gazdaságo­mat az állatállományt. Régen volt az istállómban nyolc állat mint az idén Egy tehenem és egy növen­­dékma­rhán túladtam nemrégen. De nő helyettük az utánpótlás. Az idén egy csikót és két növendék­marhát szerződök le az állammal nevelésre. A tavalyi tapasztalatok azt mu­tatták hogy itt, Győr közelében nagyon kifizetődik a konyhakerté­szet és a zöldségfélék termesztése Tavaly néhány négyszögölön pró■­ldőképpen paprikát ültettünk. Min­den héten tudtunk bevinni zöldpap­rikát a piacra és az a kis darab föld közel 3000 forint hasznot ho­zott. Ezen bátorodtam föl annyira, hogy elhatároztam: az idén több konyhakerti növényt vetünk Sőt megpróbálkozunk dinnyetermesztés­sel is. Tizenkét hold földem mellé még két holdat fogadtam bérbe, jó dombos, homokos földet Még nem vesződtünk dinnyével, de látom hogy nagyon jól megterem a hatá­runkban. ki is fizetődik, miért ne próbálkoznánk meg vele Szerző­déses növényekből is többet vetek ebben az évben Segít, támogat az állam és én ezt a segítséget jól akarom kihasználni Bezselics János am­utagazda, Győrszemcse A GYŐR-SOPRON MEGYEI RADIO MŰSORÁBÓL 1955. január 1.: Újévi köszöntő. Könnyű zene, vidám percek. —■ Lakodalom Muraszesnerén. — Mit hallott a kíváncsi mikrofon Szilveszter éjszakáján. Január 2.: Milyen tervekkel kezdi az újévet egy üzem, egy termelőszövetkezet és egy egyéni­leg dolgozó paraszt — Vidám ze­nés összeállítással köszöntjü­k az őszi idényben kiváló eredményt elért Győr-Sopron megyei trakto­rosokat. Január 3.: Az első munkanap az üzemekben. — Hírek. —■ Asz­­szonyok műsora. — Sport. — Szív küldi szívnek szívesen.

Next