Győr-Sopronmegyei Hírlap, 1956. május (12. évfolyam, 104-127. szám)

1956-05-04 / 104. szám

rilAL CHULLlAtUAi tClLat UETEKl XII. évfolyam, 104. szám, 1050. május 4. péntek. Ara, 50 fillér AZ MDP MEGYEI P­Á­RT­B­I­Z­O­T­T­S­Á­G­A ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Győr Május elsejének ünnepi regge­le Győrre borús, szeles idővel köszöntött. Az emberek aggodal­masan kémlelték az eget: min­denki attól félt, hogy az eső el­mossa a május elsejei felvonu­lást. De sem a hűvös idő, sem a szél nem gátolta az embereket. Ezrével és ezrével gyülekeztek végig a Sztálin úton, hogy vé­gignézzék a város üzemeinek, vállalatainak, iskolásainak, hi­vatalainak ünnepi felvonulását. Jóval kilenc óra, a felvonulás megkezdése előtt mozgalmas volt az egész Sztálin út, moz­galmas a városi tanácsház előtt felállított dísztribün környéke. Vörös és nemzetiszínű zászlókat lobogtatott végig a hosszú útvo­nalon a szél, távolról a zeneka­rok hangjai jutottak el a vára­kozókhoz. A dísztribünön helyet foglal­tak a Megyei és Városi Pártbi­zottság tagjai, a tömegszerveze­tek, intézmények vezetői, s a vá­ros kedves vendégei, a Csehszlo­vák Kommunista Párt Komárom Városi Párt-végrehajtó bizottsá­gának küldöttei, Bek Pál elvtárs, a Városi Tanács elnöke, Cám István és Farkas Kálmán elvtár­sak, a Vár­osi Pártbizottság tag­jai. Kilencet mutatott az óra, amikor felharsant a kürtjei és megkezdődött az ünnepi felvo­nulás. A színpompás menetet a honvédség fúvószenekara nyi­totta meg, majd az úttörők dísz­százada következett. A vidám gyerekekből álló csapat után az ipari tanulók egyenruhás alaku­latai tűntek fel, majd Győr vá­ros középiskoláinak sorát nyi­totta meg a Kazinczy Ferenc Leánygimnázium, s mögötte zárt rendben vonult a középiskolások fegyelmezett csapata. Mögöttük a mezbe öltözött sportolók me­neteltek. Új szín volt a menet­ben a lovasok csoportja. Az üzemek élén az Autószer­számgépgyár haladt. A dolgozók kezében lévő tábla megmutatta, milyen gyártmányokkal harcol az üzem a második ötéves terv sikeréért. A proletár nemzetköziség je­gyében vonultak fel a Győri Lenszövő dolgozói. Ezt hirdették tábláik, s a baráti országok sok­sok zászlaja, mindegyik mellett egy piros zászló. A nemzetközi zászlócsoportot népviseletbe öl­tözött táncosok vették körül. A május elsejét éltető transzparens után a Városi Pártbizottság, a Könnyűipari Minisztérium és a SZOT, továbbá a DISZ központi vezetőségének vándorzászlaját vitték büszkén, majd a kitünte­tett dolgozók egy csoportja vitte az élüzem csillagot, amelyet 1955. évi negyedik negyedévi és 1956. első negyedévi munkája alapján nyert el az üzem. Két szekér is haladt az üzemi dolgo­zók között: a patronált koroneói Rákóczi Ferenc Termelőszövet­kezet tagjaival. Az üzem eredményeit, s az eredmények elérésének útját­­jelképezte a Győri Keksz- és Os­tyagyár menete. Érdemeit az ed­dig megszerzett tizenkét élüzem cím jelzi. A menetben egy-egy dolgozó vitte a jelvények mását, s a tizenharmadikét is, amelyet első negyedévi munkájuk alap­ján remélnek elérni az üzem dolgozói. A Munka Vörös Zászló érdem­rendjének mását vitte a menet elején a Wilhelm Pieck Wagon­es Gépgyár, amelynek zenekara vidám dalokkal élénkítette a menetet. Az üzem által patro­nált Nagy Jenő utcai Általános Iskola magyar ruhába öltözött diákjainak kedves csoportja után a hatvanéves vagon gyár­egység vonult el az általa patro­nált zsejkepusztai Béke Terme­lőszövetkezettel. Hatalmas föld­gömbön jelezték, a világ mely tájaira exportál az üzem, s kü­lön képen mutatták be a most készülő Nílus-hidat. Az üzem többezernyi felvonulója a legvál­tozatosabb dekorációkkal, ké­pekkel, feliratos táblákkal vett részt a menetben, s sokszor hangzott fel ajkukról a felkiál­tás: „Éljen a párt!“ Az üzem­egységek gyártmányaikat mutat­ták be eredetiben, vagy képek­ben. A vasutasok és a postások fel­vonulása után a Győri Fonoda menetében az élen haladtak az üzem büszkeségei, a kiváló dol­gozók, köztük Marton Mihályné felvető, aki huszonhárom hó­napja teljesíti a kiváló dolgozó feltételeket és a május 1. tiszte­letére indított versenyben 148,8 százalékot ért el. Miszlai Jó­zsefené, Peregi Jánosné és Nagy Ferencné előfonó, Falvai Mária gyűrűsfonó kiváló dolgozó, Pá­pai István előfonodai dolgozó nyitották meg a menetet. A tizenkétszeres élüzem Győri Szerszámgépgyár impozáns me­nete következett ezután. Az üzem jelzőtáblája mögött rende­zett sorokban nagy zászlókat vittek a dolgozók, majd feltűnt a hatalmas földgömb, amely a világ dolgozóinak egységes béke­akaratát jelképezte. Bemutatta az üzem új gyártmányait, ame­lyek az ország exportjának je­lentős részét képezik. Ott haladt a menetben a háromkerekű, mo­torral ellátott legújabb jármű, a riksa, amelyet második ötéves tervünk során szállít külföldre az üzem. A Győri Kötöttkesztyűgyár dolgozóinak élén haladó kocsi hirdeti, hogy az üzem első ne­gyedévi jó munkája jutalmául elnyerte az élüzem címet. A ko­csi oldalán az üzem gépesítésének, automatizálásának fejlődését mutatták be. Élenjáró dolgozók után a kultúrcsoport népi tánco­sai meneteltek a gyönyörű má­jusfa mellett, majd a fiatalok vidám csoportjának ajkáról csendült fel a dal. Fehér János fúvós 245 száza­lékos átlaggal dolgozott, — hir­dette a Győri Hajtóműgyár me­netét megnyitó kocsin a nagy tábla. És sorra következtek az üzem kitüntetett dolgozói. A ha­talmas menetben ott volt az Ikarusz 55, farmotoros autóbusz, amelynek futóművét a gyár dol­gozói készítik. Nyomában haladt a 4,5 tonnás tehergépkosi, amely belföldi és külföldi használatra is készül. A dolgozók zászlókat, a Központi Vezetőség tagjainak fényképét vitték a menetben. A népi tánccsoport szép színfoltja volt a rendezett, szép menetnek. A Megyei Tanáccsal egy cso­portban vonult az Állami Gaz­daságok Igazgatósága, a pénz­ügyőrség, a vámőrség, a középis­kolás pedagógusok, majd a Győri Pamutszövő- és Műbőr­­ayár hozta menete élén az él­üzem csillagokat. Az MNDSZ asszonyok valamennyien kék zászlóval vonultak fel, s az üzem dolgozóinak gyermekei apró ke­rékpárokkal vettek részt a me­netben. Utánuk a Városi Tanács csoportja következett az általá­nos iskolai pedagógusokkal. Zenekar nyitotta meg a Győri Textilművek­ menetét, majd a vállalati eredményeket hirdető táblákat vitték a dolgozók. Az énekkar mozgalmi dalokat éne­kelt. A szép menetet a sportolók zárták be. A Járási Tanács dolgozóinak csoportja után a Győri Gyapjú­fonó- és Szövőgyár dolgozói me­neteltek. A selyem zászlóval fel­vonuló gyárvezetőség előtt két postásruhába öltözött úttörő ha­ladt ,akik a tribün előtt kivál­tak a menetből és dísztáviratot adtak át a díszemelvényen he­­lyet foglaló megyei és városi pártbizottsági tagok részére. A dísztávirat az üzem dolgozóinak a május elseje tiszteletére indí­tott versenyben elért eredmé­nyeit közölte. A fiatalok mene­tét hatalmas májusfa zárta be, majd zászlók, jelszavas táblák tömegei alatt meneteltek a dol­gozók. Az egyik tábla ezt hir­dette: „Jobb munkával válaszo­lunk az árleszállításra!“ A Megyei Kórház dolgozóival együtt vonult ki a rendelőinté­zet, a Győri Gyógyszertár Válla­lat és a Honvédkórház. A menet­ben az egyenruhás ápolónők kö­zött a szülésznők pólyásbabákat vittek a karjukon. Teherautóra felszerelve vitték a menetben a vasrudat, amelyet a Wilhelm Pieck-gyár készített el a kórház­nak. 112 százalékra teljesítette első negyedévi tervét a Csavargyár, exporttervét pedig 190,8 száza­lékra. Ezek az eredmények ve­zették be a Csavargyár menetét. A táblákat DISZ-tagok vitték. Az üzem kiváló dolgozói után haladtak az MNDSZ szervezet tagjai, s a sorok között haladtak a néphadsereg katonái is, akik az üzemből vonultak be. . A Győr-Sopron megyei Nyom­da Vállalat dolgozói vörös, nem­zetiszínű és nemzetközi nyom­dás­­színekkel összeállított zászlókkal, valamint az élüzem zászlóval vettek részt a felvonu­láson. Nyomukban haladt az ön­töde- és kovácsológyár zászlók­kal, jelszavas táblákkal, majd az Építőipari Vállalat és a Terve­zőiroda­ mutatták be, milyen lé­tesítmények tervezésével, illetve felépítésével válik szebbé, gaz­dagabbá Győr városa. Az Erőmű és az ÉDÁSZ menetének élén a kitüntetett dolgozók haladtak, majd az Élelmiszerkiskereskedel­mi Vállalat következett, amely ízlésesen díszített teherautón élelmiszeriparunk termékeit mu­tatták be. A Kisfaludy Színház és az Igazságügy dolgozóinak menete után az Útfenntartó Vállalat kö­vetkezett, utána a Cardo Bútor­gyár mutatta be teherautón az üzem egyik legnépszerűbb gyárt­mányát, a gyönyörű hálószoba­­bútort. A Győri Szeszgyár mene­te büszkén hirdette, hogy 168 százalék az üzem tervteljesítése. Színpompás menet következett ezután. A Gardénia Csipkefüg­göny gyár menetének élén tíz tüllruhás leány vitte a feliratot: „Éljen a párt!“, majd a ..Test­véri összefogással a békéért!“ című felirat után tizenkét tüll­­ruhás kislány vitte a baráti nemzetek címereit. A Tatarozó Vállalat, a Gázmű­vek, a Téglagyári Egyesülés és a Növényolajipari Vállalat menete után a Kisalföldi Gépgyár mene­tében piros, nemzetiszínű és a béke színét hirdető kék zászlók alatt vonultak az üzem vezetői után a dolgozók. A Nyugatma­gyarországi Üzemélelmezési Vál­lalat, amely most nyerte el ne­gyedszer a belkereskedelem ki­váló vállalata címet, az első sor­ban azokat a dolgozókat vonul­tatta fel, akiknek munkája nagyban hozzájárult a kitüntetés elnyeréséhez. A következő sor­ban meneteltek a vállalat által kiképzett felszolgálók, akik a gyári dolgozók megelégedésére szolgálják fel naponta az étele­ket. A Lakkgyár azt mutatta be menetében, hogy az üzem köz­vetve és közvetlenül hogyan já­rul hozzá külföldön a magyar ipar hírnevének öregbítéséhez. Az autó oldalrészén lévő táblák azt mutatták, hogy a Lakkgyár gyártmányaival, festett vagonok, autóbuszok, szerszámgépek elke­rülnek a világ minden részébe, s ezenkívül közvetlenül is ex­portál a gyár Egyiptomba, Tö­rökországba, Albániába, Burmá­ba, Haitiba és még sok más or­szágba. A Mezőgépjavító Válla­lat és a vágóhíd menete után a Baromfifeldolgozó Vállalatnál a feldolgozó ipari részleggel együtt haladtak a sorokban a felfejlő­dött mezőgazdasági üzemegysé­gek, valamint az ország egyik legkorszerűbb és legnagyobb­ keltetőjének dolgozói is. A kul­túr és tánccsoport azt mutatta, hogy az üzemben megbecsülik a kultúrmunkát. Szép, rendezett volt a MOKÉP, a Magyar Nemzeti Bank, OTP, Állami Biztosító, az Erdőgazda­ság és a Lemezárugyár csoportja is. Valamennyi csoport ötletes­­ségével, igyekezetével nemcsak arról tett bizonyságot, hogy örömmel, lelkesen készült a má­jusi felvonulásra, de a menetek jól fejezték ki eredményeinket és feladatainkat, híven tükröz­ték a munkás-paraszt szövetség fontosságát, s mindenek előtt a béke megvédésének nagyszerű gondolatát. . . Bármilyen szép volt, mégsem volt hiba nélküli a győri dolgo­zók felvonulása. A Tejüzem, az Épületanyagfuvarozó Vállalat, a Terményforgalmi Vállalat, a Mag­termeltető Vállalat, a MÉSZÖV, a Vízügyi Igazgatóság, az Ingat­lankezelő Vállalat, a Fűrészüzem, a Köztisztasági Vállalat, a Patyo­lat Vállalat, a TÜZÉP, az Állat­­forgalmi Vállalat, a Finommecha­nikai Vállalat, a BELSPED, a MÉH, a Sertéstenyésztő, a KISZÖV, valamint az iparosok, a kereskedők csoportja, tehát tizen­nyolc csoport lemaradt a felvonu­lási menettől. Ezek a csoportok akkor értek már a Sztálin útra, amikor az előttük lévő csoport már jó ideje elvonult. Üres volt már a Sztálin út, a nézők elmen­tek, gondolván, hogy vége a me­netnek. A hibát az időjárás okoz­ta. A hideg idő miatt ugyanis a csoportok a szokottnál gyorsab­ban haladtak, a táncosok nem mutattak be a dísztribün előtt menettáncokat, s a felvonulási idő ezáltal annyira megrövidült, hogy az utolsó csoport már nem tudott a menethez felzárkózni. A lemaradt­ üzemek, vállalatok dolgozóit nagyon bántja a dolog, s ez érthető is, hiszen ők is ugyanolyan örömmel készültek a felvonulásra, s menetük is épp­olyan ötletes, szép volt, mint azo­­ké a csoportoké, amelyek felvo­nulhattak. Az eset azonban nem ad okot az elkedvetlenedésre, mert rajtuk kívülálló ok, az időjárás »rendezte« így a dolgot. Remél­jük, a jövő május elsejére napsü­téses, meleg, igazi májusi időben vonul majd fel a menet Győrött azokkal a csoportokkal együtt, amelyeknek most nem sikerült résztvenniök a felvonuláson. __________________________ MAI SZÁMUNK TARTALMÁRÓL A Vita a második ötéves terv irányelveiről (3. oldal) — Rákosi Mátyás: A lenini eszmék élő megtestesülése (4. oldal.) — Séta a győri üzletekben az árleszállítás után (5. oldal.) — Sport (0. oldal.) Sopron Sopronban május elsején már reggel 7 órakor zenekarok járták az utcákat, pattogó indulókkal ébresztették a város dolgozóit. Ki­lenc óra után néhány perccel megkezdődött az impozáns felvo­nulás. A menet az Ógabona térről indult a zászlókkal, transzparen­sekkel díszített Lenin körúton vé­gig a Mátyás király utcán át, a szerpentinúton a Város felé. A dolgozók jókedvét, vidámságát az erős szél sem gátolta. Az úttörők nyitották meg a sort. Magukkal hozták szakköri foglal­kozásaik munkadarabjait. Elhoz­ták a nyári kirándulósátrat, a sporteszközöket. Hároméves a sop­roni úttörőház, amelyben 23 szak­kör foglalkoztatja a fiatalokat. A leglátogatottabbak a varró, a ké­zimunka szakkörök. A tánc- és a színjátszó szakkör foglalkozásain is nagy számban jelennek meg fiatalok. A kémia, biológia, fotó­körök is közkedveltségnek örven­denek. Az úttörőház tánccsoportja a varrószakkör készítette új ruhá­ban vonult fel május elsején. Nyo­mukban haladtak az egyenruhás vasutasok. Elől a vasút vezetősé­ge. Utánuk a vasút legjobb dol­gozóiból összeállított díszszázad. A forgalom dolgozói, akik télen­­nyáron, fagyasztó hidegben és tik­kasztó hőségben fáradhatatlan lendülettel biztosítják a szerelvé­nyek minél biztonságosabb és gyorsabb továbbításai, most fe­gyelmezett sorokban vonulnak el a Sztálin téren felállított dísztri­bün előtt. »Éljen a párt! Éljen május el­seje!« kiáltással, vörös selyem­­zászlókkal vonulnak a Pamutipar dolgozói. Az MNDSZ-asszonyok külön csoportot alakítanak. Mind­egyikük fején piros baboskend­i. A Pamutipar színjátszói a leg­utóbb nagy sikert aratott Bécsi diákok jelmezben vonulnak. Itt, ezen a felvonuláson is megmutat­kozik a gyermekekről való szeret­ő­ gondoskodás. Virágokkal díszített autóbuszban, szélvédett helyen vonulnak a Pamutipar dolgozói­nak gyermekei, a bölcsőde lakói. A nagy ablakok mögül vidáman nevetve integetnek apró kezecs­kéjükkel az, út szélén álló, kíván­csiskodó többezres tömeg felé Magyar címerbe elhelyezett postásjelvény nyitja meg a pos­tás dolgozók fegyelmezett sorát. Mögöttük lépkednek a Nehézipari Műszaki Egyetem, az F­r­lőmérnö­­ki Főiskola tanárai, Kowaith-díjas tudósai és a hallgatók. Az egye­tem zászlaját az évfolyam tanul­mányi verseny győztesei, a IV. éves erdőmérnök-hallgatók viszik. Már messziről látszik a Selyem­ipar ötágú élüzen­ csille.*.­.. Az el­múlt negyedév jó munkája ered­ményeként ezúttal harmadszor jutottak e kitüntető cím birtoká­ba. »A Szovjetunió Kommunista (Folytatás a »ndsoc­ik oldalon.)

Next