Győr-Sopronmegyei Hírlap, 1956. június (12. évfolyam, 128-153. szám)

1956-06-01 / 128. szám

Igényes dologról szeretnék érdeklődni. A Göllei-ügy. . . — Már megint a Göllei! — szakított félbe indulatosan Fülöp elvtárs, a Vagongyár kovácsüzemének vezetője. — Mindenki beleüti az orrát, mindenki parancsolni akar a kovácsüzemnek, tíz a mi dolgunk és nem a sajtóé. — Ez már borzasztó. Ahány ember a pártbizottságon, az mindezt hajtja. A DISZ is. Pestről is itt voltak. Én ebben a dologban többet senkinek nem mondok egy szót sem — duplázta meg az ü. b. elnök. Mi ez a Göllei-ügy? Nem egészen egy évvel ezelőtt került a kovácsüzembe Göllei Vilmos. Fiatalember, DISZ-tag. Több mint hét hónapig egy helyen dolgozott, meg voltak vele elégedve a szaktársai. Ügyes ember, hajtotta is egy kicsit magát, mert nagy szüksége van a pénzre. Egyik délután mentő vitte haza. Súlyos láz égette egész testét, s az orvos kezdeti tüdőgyulladást állapított meg. Injekciót kapott és másnap reggelre leszállt a láz. Göllei elvtárs maga ment be az orvoshoz. — Nem vagyok én beteg, ez a kis láz semmi. A munka majd helyrehoz. — Könyörgött, makacskodott, hogy kell neki a pénz, beteg a felesége. Az orvos engedett. Kiírta, hogy másnap mehet dolgozni. Még aznap délután valaki látta a Vasas pályán az ifjúsági labdarúgó világbajnokság mérkőzésén. Besúgták, s miikor másnap ment be dolgozni, közölték vele, hogy más munkakörbe helyezték. talán bele is nyugodott volna, de fizetéskor kiderült, hogy rosszul járt. Ment a pártszervezethez, a szakszervezethez, az üzemvezetőhöz, kérte, tegyék őt vissza a régi helyére. Volt olyan merész, hogy megkérdezte azt is: — Miért helyeztek el a régi helyemről? — Átszervezés — mondta az üzemvezető. — A maga érdekében történt minden. Át akarjuk képezni tűziembernek — nyugtatta más. — Indok akadt elég, de egyik sem nyugtatta meg Gellei Vilmost. A vagongyári DISZ-bizottságra ment a panaszával, kérte, segítsenek. A háromhavi átlagfizetése január, február, március hónapban 1546 forint volt, áprilisban az új munkahelyen csak 1040 forintot keresett. A DISZ-bizottság először is Fülöp elvtársat kérdezte meg: mi az igazság? — Az üzem érdeke így kívánta — volt a felelet. — De ez az ember úgy érzi, hogy igazságtalanság érte. Jó munkás, soha nem volt rá panasz és egyik napról a másikra... — Nem értem, miért állnak ki annyira egy ilyen nagyszájú ember mellett — zárta le a beszélgetést az üzemvezető. Ferenczi elvtárs, a DISZ-bizottság munkatársa Gárdos Károly elvtárssal, a pártbizottság munkatársával a kovácsüzem főosztályvezetőjéhez, Bors elvtárshoz ment, hogy intézzék el igazságosan Göllei ügyét. Bors elvtársat is látszólag kellemetlenül érintette ez, mert így fejezte be a vitát: — Hagyjanak engem békén a Gölleivel. Inkább aláírom a papírját, menjen el az üzemből. Újabb »«titokzatos« kérdés: Miért akarnak megszabadulni Gölleitől? Azt már hallották róla, hogy »nagyszájú« ember, aki meg meri mondani a magáét. Ezután még más is kiderült. A múlt decemberben, az évvégi hajrában megszorult a daruüzem és a kovácsüzemtől is kért segítséget, olyan dolgozókat, akik abban a munkakörben is megállják a helyüket. Néhányat a legjobbak közül küldtek át, köztük Gelleit is. Néhány napig dolgoztak csak ott, becsülettel, mert meg is dicsérték őket. De a fizetséggel adós maradt az üzem. Soksok utánjárás eredményeként a február 12-i fizetéssel adták ki a daruüzemi munka díját, de igazságtalanul kevesebbet, mint amennyiért megdolgoztak. Göllei Vilmos mindezt végső elkeseredésében megírta a Kossuth-rádiónak. Jött a vizsgálat, Gölleinek igaza volt. Utána történt, hogy más munkakörbe helyezték. Azért mert írt a rádiónak? Ezt senki sem meri biztosra mondani, de a munkások között mindenki beszélt. Az üzemvezetőnek joga van ahhoz, hogy valakit más munkára helyezzen át, különösen ha az üzem érdeke is így kívánja. Fülöp elvtárs be tudja bizonyítani, hogy így kívánta. Mert be lehet bizonyítani. Mégis: miért éppen Gellei Vilmost? Miért ő »kapott a fejére?« Miért akarnak megszabadulni tőle? Miért olyan »»kényes« dolog még beszélni is erről az ügyről? A pártszervezet az utóbbi időben miért mondott le arról a tervéről, hogy Gölleiből tagjelöltet, párttagot nevel? Az üzem dolgozói nem hiába tartják azt, hogy Gölleit megbüntették. Azért, mert bírált. Nem egyedüli ez az eset a kovácsi üzemben. Abonyi Károly fiatal kovácsot az év elején baleset érte, önhibáján kívül. Joggal kérte, hogy az üzem adjon neki kártérítést. Fülöp elvtárs megtagadta a kérést. Abonyi Károly is írt a Kossuth-rádiónak. Utána nemsokára el akarták küldeni az üzemből, mert »lázító.« A munkaügyi osztályon »akadt meg« a dolog. Ha el nem küldhették, hát áthelyezték a nemesacélműbe. A dolgozók méltatlankodására, »felsőbb« közbelépésre öt nap múlva visszamehetett régi munkahelyére. Sok emberrel beszélgettem az üzemben, és nem egytől hallottam — köztük Németh László DISZ-titkártól is. — Jobb nálunk nem szólni . Ezek a tények segítenek bennünket közelebb az igazsághoz. Görlei Vilmos ügye — a bírálat ügye, amellyel foglalkoznia kell a pártnak, a DISZ-nek, a gyár vezetőinek. Még akkor is, ha ez egyeseknek kellemetlen. Fábián Ferenc. Biztató kezdet Alig múlt negyedéve, hogy Lövő termelőszövetkezeti község lett. Nagy dolog ez, igen nagy dolog egy község életében. Leszámolás a maradisággal, az elavulttal, új útra lépés, amely ugyan nem kitaposott még, de nagy lehetőségek biztató ígérete. Ez vonzza mind több község dolgozó parasztságát. A nagy elhatározást pedig megkönnyítik az előttük járók eredményei. Lövő község dolgozó parasztsága egy emberként határozott. Dózsa népének vallva magát indult harcba a paraszti felemelkedésért, tartós jólétért. Nem földbirtokosokkal, s azok csatlósaival hadakozva, nem kiegyenesített kaszákkal védi igazát s igyekszik megbosszulni kifosztottságát és megsanyargattatását mint hajdani ősei, hanem a párt és állam támogatásával, a tudomány és korszerű technika vívmányait igénybe véve építi boldogabb jövendőjét. Erre szövetkezett. Ez év februárjában, mikor megkezdődött a szövetkezetbe való tömeges belépés, csupán egy-két esetben vetődött fel, hogy az 1949-ben alakult Dózsa Népe mellett új szövetkezetet kellene alakítani. Valóban, futotta volna 2—3 tsz-nek is a 2000 hold szántóból. — »Nem kell szétaprózni az erőt.« — Ez volt a többség véleménye — s ez győzött. A falu dolgozó parasztjai közül senki sem maradt ki a szövetkezetből. A fejlesztés ideje alatt több esetben fordult elő — mesélik —, hogy középparasztok írásban kérték a felvételüket. Senki sem akart lemaradni, kívülrekedni. Ha a népnevelők kifelejtettek valakit, az saját maga jelentkezett. Talán féltek valakitől, vagy valamitől? Szó sincs róla. Az önkéntesség elvét mindvégig betartották. Lövő dolgozó parasztsága felvilágosult, józanul gondolkodó, s nagyon szorgalmas nép. Szereti szőkébb, s tágabb hazájáé. Megadta mindig mindegyiknek, ami dukált. Ragaszkodik a falujához. Az egy családra jutó föld mindig kevés volt itt (a szövetkezetben is csak 3,7 hat, hold az átlag!) s különösen, ha egy gyengébb termésű esztendő köszöntött rájuk, aszály, elemi csapás érte őket, már a kenyértelenség réme fenyegetett. De el nem költöztek akkor sem. Igen csekély azoknak a száma, akik elvándoroltak valahova. Megfeszített munkával, töretlen akarattal — ha kellett, foggal, körömmel — küzdöttek, ügyességgel, leleményességgel s nemegyszer furfanggal pótolták azt, amit a természet szűkmarkúan mért nekik. Ha kellett, földművesek voltak, ha kellett, kereskedők. Deea többször mindkettő egyszerre. Árujukkal, amit sokszor az Alfáidról szereztek be, felkeresték nemcsak a Hazai, hanem még Bécs piacait is, így folytatták mindaddig, míg rá nem jöttek, hogy a szocializmust építő nép hazájában másként is lehet élni. Ma kitárul előttük a jövő. Egyesült erővel, egy termelőszövetkezetbe tömörülve, a szocialista nagyüzem adottságai birtokában, új úton haladva harcolnak a nagyobb darab kenyérért, jobb, s szebb életért. Egyesek még kétkedve tekintenek a jövő elé, s visszavissza néznek, de a többség rendületlenül, jó reménynyel telve, biztosra veszi a sikert. S mi az, ami ebbeli hitükben erősíti őket? Sok minden. Lássunk ebből néhányat. Kevés a föld? Való igaz. De ezen a termelőszövetkezetben könnyű segíteni. Magasabb jövedelmet biztosító, munkaigényes művelési ágakat lehet beállítani. Erre a tervek máris megvarrnak. Aszövetkezetnek az elmúlt évben volt 3 hold öntözéses és 17 hold szárazföldi kertészete. Jövőre az öntözéses kertészetet 10 holdra növelik. Cukorrépa-magot 17 holdon termeltek, jövőre 100 holdon fognak termelni. (1 hát. holdon 16—17 mázsa hozammal! Ennyi volt a szövetkezet elmúlt két esztendei átlaga. Messze felette a megyei, sőt az országos átlagnak.) Felszaporítják a baromfiállományt, kifejlesztik az állattenyésztést. A szarvasmarha-tenyésztésnek különösen kedvező feltételei vannak. Egy hold lucerna, vagy lóhere területről 40—60 mázsa szénát lehet betakarítani. Nagy lendülettel folyik az építkezés. Ebben az évben már megépítettek egy 40 férőhelyes tehénistállót s még két 50 férőhelyes növendékistállót fognak megépíteni. Kell ennél biztatóbb kezdet? S lehet abban kételkedni, hogy minden tervüket valóra váltják? Nem lehet, nem szabad. Okos, szorgalmas emberek. Bizony sokan tanulhatnak tőlük. Szabó József munkacsapatvezető mesélte, hogy csapatának tagjai 5—6 órakor már kint vannak a területen. Nem kell biztatni őket sem a több, sem a jobb munkára. Este nem akarják abbahagyni. »Még egy holdat megkapálhatnánk« — vélekednek, ha a munka abbahagyására biztatja őket. Az építendő istállókhoz a bontási téglához szénporos téglát akarnak égetni. Igen ám, de ebben a munkában a tagok közül senki sem jeleskedik. Szabó József és Sági József fogadkozik, majd ők megmutatják, hogy sikerül. De mi lesz, ha nem sikerül? A közösség lássa kárát? Ez bizony probléma volt. De csak volt, mert abban a percben, mikor a közösség azt csinált belőle, Szabó és Sági elhatározták, hogy a kockázatot magukra vállalják. Az első kemencével a maguk számlájára égetik, s ahogy sikerül, úgy lássák hasznát. Ők persze, biztosak a dolgukban, dehát ezt be kell bizonyítani, így, s ilyen szellemben indult el egy falu közössége a szövetkezeti gazdálkodás útján, nagy adottságokkal, jó lehetőségekkel. Bizonyos, hogy az összefogás hatalmas ereje, a szorgalmas, odaadó munka, a párt és állam sokrétű támogatásával megtermi gazdag gyümölcsét. Vándor Ferenc. A másonni ötéves terv írányelvt is előírják az ipari termelés M—52 százalékos emelései,ipavet, jobbat, olcsóbban kell termelnünk, mint eddig. Ezeknek a nagy feladatoknak a megvalósításához, mellyel szoros kapcsolatban áll a dolgozó nép életszínvonalának az emelése, feltétlen szükséges az ipar minden ágában a műszaki színvonal gyorsütemű fejlesztése. A gazdaságosabb gyártás érdekében fokozni kell gyártmányaink tömegszerűségét, a megmunkálás gépesítésének fokát. A szűk keresztmetszetek felszámolása ,a nehéz fizikai munka gépesítése, a termelékenység emelése érdekében növelni kell a beállítandó kisgépek, célgépek számát. A kisgépek olyan segédeszközök, készülékek, melyek segítségével a kézi munkát felválthatjuk a gépivel, nagymértékben csökkentjük a dolgozók fizikai igénybevételét, javítjuk a minőséget, vagy anyagmegtakarítást érünk el. Szerkezetük egyszerű, olcsó, nem sok alkatrészből állnak és legtöbbször nem komoly megmunkálást igényelnek, az üzemek saját erőből, karbantartó részlegeik segítségével legyárthatják. A célgépek megtervezése, legyártása, üzembehelyezése olyan feladat, melyet maradéktalanul csak az arra specializált gyár tud megoldani. A legyártandó célgéppel kapcsolatban az a követelmény, hogy az egyszerű, olcsó és jó legyen. A magyar ipar közismerten szegény célgépekben és célgépgyártásunk sem nagy múltra tekinthet vissza. Ezért e téren a korszerű, egyszerű olcsó és jó célgépek tervezésében, kivitelezésében nagy és szép feladatok várnak üzemünk, az Autószerszámgépgyár dolgozóira. Üzemünk erősen fejlődik a korszerű célgépgyártás felé és a célgépek, valamint a deviza forint megtakarítás végett egyedileg gyártott univerzális gépek, például rezgőolló, fogaskerék marógép, hengerfinomfúrógép, körolló, stb. minősége állandóan javul. Többször felvetődött az a probléma, hogy az általunk gyártott gépek drágák. Célgépeink egyedileg gyártott gépek, melyeknél az előkészítés, szerkesztés, faminták költsége egy gépet terhel és nem oszlik meg, mint a sorozatban gyártott gépeknél. Kedvezőtlen jelenleg még a fizikai és szellemi dolgozók közti arány, ezen a rövidesen felépülő új gépműhely segíteni fog és az igazgatási költség csökkenésével olcsóbbak lesznek a gépeink. Csökkentjük a gépek árát akkor is, ha növeljük a beépítendő szabványos alkatrészek számát, ezek felhasználásával kevesebb lesz a tervezési és kivitelezési költség, a gép átfutási ideje megrövidül. Ezen a téren helyes úton halad az Autószerszámgépgyár szerkesztő kollektívája. A célgépekben felhasznált szabványos alkatrészek száma 40 százalék körül jár az összes tételhez viszonyítva, éppúgy, mint a többi korszerű külföldi szerszámgépekben. Visszatérő gyártmányainkat a korszerű technológia figyelembevételével úgy változtatjuk meg, hogy ez minőségi romlás nélkül anyagtakarékosságra vezessen, így az L 250 típusú körollóval a felhasznált anyag árát 5 százalékkal, a felhasznált színesfém mennyiségét 69 százalékkal, az árát 77 százalékkal csökkentettük konstrukciós változtatásokkal, azonos minőség mellett. A gyártott gépek árát még tovább lehetne csökkenteni. Ehhez az kellene, hogy többet foglalkozzunk a gépcsaládok létrehozásával: a különböző teljesítményű és különféle célokra szolgáló gépek nagymértékben azonos alkatrészekből, szerelési egységekből épüljenek fel. Nagyszámú közös alkatrész esetén kevesebb darabot kellene megtervezni a gyártmányszerkesztésnek ,a műhely, a gazdaságosabb kissorozat gyártásra tudna áttérni ,jobban kifizetődnének a speciális szerszámok, készülékek, kedvezőbb lenne a tartalékalkatrészellátás. A tipizálás terén nehézségekbe ütközünk, mert a szerkesztésünk szűk keresztmetszete miatt a legyártásra kerülő gépek egy részét tervezzük csak mi, a többiek rajzait a megrendelő bocsájtja rendelkezésünkre. A kész rajzokkal befejezett tények elé állítják a vállalatot. Ezért komolyabb elvi változásokat nem tehetünk, mert erre sem idő, sem mód nincs. A megrendelőktől kapott gépek rajzait az illető vállalatok szerszámszerkesztése készíti el a legtöbb esetben. Sok vállalatna dolgozunk, egyiknek fejlettebb műszaki kollektívája van, amelynek rendelkezésére áll az irodalom, megfelelő szakmai tapasztalata, tudása van, a megszerkesztett gépek működésbelileg, külsőre, esztétikailag is szépek és jók, a másiknak kevésbé fejlett szerkesztése van, s ilyenkor a gyártásba kerülő gépek rajzainak ellenőrzésére több időt kell fordítani. Előfordult, hogy azonos problémával több helyen is foglalkoztak. Például finomfúrógépet tervezett a Vörös Csillag, a Csepel Autó és a Ganz Vagon. Hasonló célokra készültek, hajtókarmegmunkáláshoz, kettő mechanikus és egy hidraulikus kivitelben. A megrendelő gépigények ismeretében elég lett volna kevesebbszer is megtervezni. A gazdaságos gyártás, a népgazdaság érdekei megkövetelik, hogy foglalkozzunk részletesebben a gyártmánycsaládja, a tipizálás kérdéseivel, mert az egységes (fúró, maró) célgépek nem merítik ki teljesen a célgépesítés fogalmát. Központosítani kell a szerkesztést, egy helyen megszerkeszteni a szükséges gépeket. Első pillanatban központi tervezőiroda létrehozása látszik célszerűnek. Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy ez nem lenne helyes megoldás. Ugyanis a szerkesztésnek szoros kapcsolatban kell lennie a gyártó, kivitelező részleggel A legtöbb célgép prototípus első darab, ahol gyakran menet közben kell megváltoztatni a rajzokat, a szerkesztőnek szakmai tanácsot kell adnia a dolgozók részére. A központosított szerkesztés a rendelkezésre álló gépigény szerint alakíthat ki gépcsaládokat. Például hidraulkus prés, 5, 10, 15 stb. tonnás változatban (szivattyú, csőcsatlakozások, tömítések, stb. tipizálása). de központi tervezőirodát létesítsenek tehát, hanem inkább a gyártó üzemhez tartozó, meglévő szerkesztést erősítsék meg úgy, hogy a megnövekedett feladatokat is maradéktalanul el tudja látni. A szerkesztő a helyszínen látja a gépet megvalósulni, ami tervezett, a tanulságokat leszán, s a gyártás, üzemeltetés során szerzett tapasztalatokat a következő gépnél már alkalmazni fogja. Felvetődhet az a kérdés, hogy a célgépesítés feladatát iparáganként egy, vagy iparigazgatóságonként egy célgépüzem oldja meg. Véleményünk szerint a központosított, kevés számú, de jól felszerelt célgépüzem felé kell haladni. A célgépgyártás sokféle, univerzális és speciális szerszámgépet, szerszámot, készüléket, mérőműszert kíván, melyeket gazdaságosan csak nagyobb darabszámú gyártás esetén lehet kihasználni, gazdaságosan üzemeltetni, s nagyobb a lehetőség kísérletezésre, a gyártmányok korszerűsítésére. Böcskei László mérnök, kísérleti üzemvezető, Autószerszámgépgyár.