Győr-Sopronmegyei Hírlap, 1956. október (12. évfolyam, 233-249. szám)
1956-10-03 / 233. szám
L954. »/d&ksz 3, szerda Illőtt karmipikkett akarok élni . . • Almaepüzet közben leptem meg a minap Lendvai Mihályt, a kisfaludi Kossuth Termelőszövetkezet »legfiatalabb« tagját. Hogy félreértés ne essék, nem Mihály bácsi a fiatal — az ötvenharmadik évét tapossa éppen az idén —, hanem a szövetkezeti tagsága annál inkább: alig egy hónapja, hogy tizennyolc hold földjét bevitte a szövetkezetbe. Mégpedig úgy lépett be, hogy maguk a szövetkezetiek is elcsodálkoztak rajta, mikor egyik nap bejelentette — HARMINC ÉVE GAZDÁLKODOM, három évtizede. Nem a földet művelem — érti —, hanem gazdálkodom. Szántani, vetni mindenki tud. De gazdálkodni.. . már sokkal kevesebben. Én sem tudtam annak idején. Keservesen, a magam kárán tanultam meg, hogy tudás nélkül nem megyek semmire. A szorgalom, a verejtékkel végzett munka nem elég. És tanultam. Nyáron a mezőn hajtottam magam, télen — még a háború előtt volt ez —, minden télen bejártam Kapuvárra, a mezőgazdasági szaktanfolyamra. Kerékpáron, ha fújt, ha esett, de gyalogosan is, ha térdig ért a hó. . . Nehéz volt, megszenvedtem érte, de megtanultam gazdálkodni Árpára gazdálkodtam. Tíz állattal vesződtem, meg hizlaltam a sertéseket. Meg, ami legjobban fizetett. Tavaly 800 ötről 23 mázsa rosskendert adtam át a vállalatnak. Elsőosztályút. Háromezer forintot kaptam érte. A magrépa alá kétszer trágyáztam a földet, ősszel is, kvasszal is. Négyszáz ötről három mázsa hatvan kiló magom lett. Újabb háromezer forint. Hát így gazdálkodtam eddig. Nem mondom, megvan mindenem. Pénz, gabona, szép ház, felszerelés, ami csak kell. De tudja, mit kellett ezért dolgozni? Hajtottam magamat, hajtottam az asszonyt, hajtottam a gyerekeket, ahogy elbírták a munkát. És most, mióta a télen megalakult a szövetkezet, a fiam, a kisebbik (mert a nagyobbik katona), egyre csak azt hajtja, hogy ő ezt nem csinálja tovább, ő nem akar ötvenéves korára vénember lenni. Ő megy a szövetkezetbe. ÍGY MENT EZ HÓNAPOK ÓTA. Nem kellett ide népnevelő, vitatkoztunk mi eleget magunk között is. Csak mindig egyre jött ki a dolog: nem bírunk lépést tartani a szövetkezettel. Azok most kezdték és máris milyen szépen indulnak. Csak meg kell nézni a kertészetüket. Sagonszám hordják a paradicsomot, zöldséget a piacra, gabonát is szépen osztottak. És mi lesz itt jövőre, meg az-Szóval, mondom, almát szüretelt, szép téli almát a hátvégi kiskertben, mikor nekiszegeztem a kérdést: — Hogy is jutott el a belépésig, Mihály bácsi? Erre már abbahagyta a munkát. Hellyel kínált, maga is mellém keveredett, aztán nehéz, ziháló beszéddel belekezdett, hogy elmondja az élete történetét. Mert csak így lehet megérteni, hogy miért lépett a szövetkezetbe, i 5 uitán? Nem mondom, most még én is jól állok, kitartásom is van. De mi lesz itt évek múlva, ha a szövetkezet tovább nő, erősödik, ontja a piacra az árut, olcsóbban, kevesebb fáradsággal? Eddig csak a saját erőmmel versenyeztem, most már a szövetkezettel is. Beláttam, igaza van a fiamnak. Jobb, ha most megyünk közéjük, mint később. A jövedelem most még nem több, mint az egyéniben. Igaz, a zárszámadásig lesz hatvan munkaegységünk, arra is kapunk majdnem háromezer forintot. Kéthónapi munka után háromezer forint, könnyebben, nyugodtabban, mint ahogy eddig éltünk. És ha jövőre is csak annyit kapok az osztáskor, mint amennyit eddig magam teremtettem elő, akkor is jól jöttem ki, mert könnyebben élek, kevesebb gonddal, kisebb fáradsággal. De biztos, hogy minden évben előre megyünk. TUDJA, ENGEM MEGTÖRT A MUNKA, nem olyan erős már a karom, mint a fiamé. De amikor bevittem a belépési papírt, megmondtam az elnöknek: Idehallgassatok, én nemcsak a kezemet hoztam be magammal, hanem a fejemet is. Én megtanultam gazdálkodni a magaméban, most a közösben is azt kell tennünk Eddig magam törtem a fejemet, hogy lesz jobb, mint lesz hasznosabb. Most együtt csináljuk, együtt gazdálkodunk. Mert tudja, aki igazán ért a gazdálkodáshoz, az azt is tudja, hogy mit akar jövőre, meg két év múlva. Előre kell látni. Megtehettem volna, hogy várok még a belépéssel, mint a többi kívülálló. Mondták is többen, minek az a nagy sietség? Dehát csak hadd mondják. Eddig is a magam feje után mentem, most is csak azt tettem. Azt mondják, hogy vihettem be azt a földet, amelyért annyit megszenvedtem? Erre én csak azt felelem, hogy éppen azért léptem be, mert annyira megszenvedtem érte. Igaza van a fiamnak, ha nem akarja megismételni az én életemet, amikor élhet ma már könnyebben is. Hát így jutottam én el a szövetkezetig. . . a vezetőségnek, itt vagyok, itt a családom, mától kezdve köztetek akarok dolgozni. Nem járt nála annak előtte egy fia népnevelő sem, nem kellett senkinek sem »beagitálni« a szövetkezetbe, eleget agitálta őt a saját feje, fatapasztalatokkal teli élete, józan paraszti gondolkodása. Egyszóval, még a nyugati rádiók gyakorlott szószátyárai sem állíthatják, hogy Lendvai Mihályt belekényszerítették a szövetkezetbe. ★ Eddig mondta el nekem Lena formálják majd az ő életét, éppnél több parasztember látja majd vai Mihály az élete történetét. De úgy, mint társaiét. És annál keves olyan okosan, józanul a jövőt, én tudom, hogy ezzel a történetesebb gond és nehézség, annál több mint Lendvai Mihály, kisfaludinek még korántsincs vége. Az el- siker és eredmény kerül majd én- középparaszt, jövendő hónapok, évek tovább nek a történetnek a lapjaira, mi p. M. Közéletünk fokozódó demokratizálódását egyre több tény mutatja, például a már rendszeressé váló képviselői fogadónapok. De az is nyilvánvaló, hogy a teljes kibontakozást sok minden gátolja meg. Ezek közül beszéljünk csak egyről — a nehezen leküzdhető, régi, megcsontosodott módszerekről, amelyek gyakran a legjobb szándék megvalósítását is gátolják, sőt visszájára fordítják. Az eset — egy képviselői beszámoló története maga — szolgáltatja ezt a tanulságot, ★ lodonhely, a csornai járás egyik kisközsége. Messze esik a forgalomtól is, meg egyébként sem sok nevezetesség akad benne. Sok minden nem jutott még ide el, nem jutott el eddig a képviselő sem. De most mégis eljutott. Néhány nappal ezelőtt értesítést kaptak, hogy Kozma József képviselő elvtárs fogadónapot és képviselői beszámolót tart a községben. Úgy érezték a bodonhelyiek, hogy lám, van előrehaladás, hozzájuk is elmegy a képviselőjük, megbeszélhetik vele gondjaikat, bajaikat. A képviselő jó lelkiismeretesen készült, tudta, hogy sok probléma merül fel, amire most tőle várnak tanácsot, magyarázatot, közbenjárást, segítséget. Tehát ismernie kell a törvényeket, rendeleteket, lehetőségeket, hogy amennyire lehet, a várakozásnak megfeleljen. A bodonhelyi tanácsházán ott találjuk a tanácselnököt, ebből néhány szó után már kiderül, hogy valami ügyes-bajos dologban már találkozott Kozma elvtárssal, szóval ismerik egymást. Máris belemerülnek a helyi közigazgatási kérdések tárgyalásába; segíteni kellene, mert a tanácsapparátus létszáma hiányos és nem tudják a munkát jól elvégezni. Közben a munkából hazatérő parasztok is benéznek a tanácsházára. Az invitálásra leülnek és néhány mondat után ők is bekapcsolódnak a beszélgetésbe. Szóba kerül egy 13 holdas terület, melynek a tulajdonosa meghalt, s most az a gond, hogyan, milyen módon lehet biztosítani ennek a megművelését, ne maradjon bevetetlen föld a faluban. Megemlítik a falu örömét, a május 1-én bekapcsolt villanyt, s azt is: szégyen, hogy a falu közepén, a tejbegyűjtő helyiségében még mindig lámpa mellett vakoskodnak, mert a tejbegyűjtő nem vezetteti be a villanyt. Beszélnek a cukorrépáról, a szerződéses termelés előnyeiről, a szállítási nehézségekről, a hóharmatról, ami tönkretette a kukorica egy részét, a kukorica-felvásárlás problémáiról, arról, hogy nem tudnak mozielőadást tartani a faluban, pedig ilyen, meg ilyen megoldás lenne... És a képviselő meghallgatja őket, tanácsot ad, magyaráz, érvel, vitatkozik — az ő gondolataikkal az ő szavaikkal beszél velük. S ha nem is értenek egyet sok dologban, de megértik egymást — egy nyelven beszélnek. Örül az ember szíve, igen, így kell ezt. Ilyen hozzáértéssel, ilyen őszintén, egyszerűen, közvetlenül beszélni a lehetőségekről, a közös gondokról és nehézségekről. 10 óra, háromnegyed óra múlva meghitt beszélgetés közben vonul át a 15—16 főből álló kis csoport az iskolába. A tanács (miért nem a népfront?) úgy szervezte meg, hogy itt lesz a képviselői beszámoló. A kis helyiség megtelik az ott várakozókkal és az újonnan jöttekkel. És megkezdődik a felolvasás. Nehézkes, bonyolult körmondatok, amelyeknek értelmes felolvasása is művészet, nemhogy könnyen érthető lenne az egésznapi kemény munkától kimerült, törődött hallgatóságnak. Nemzetközi helyzet, demokratizmus, az ötéves terv ismertetése, a népfront és ki tudja még mi minden »szempont« benne van ebben a beszédben. Általánosságban. Ahogy azt a régi, de egyáltalán nem jó recept előírja. Az emberek hallgatnak, néha mozgolódnak, sugdolóznak, felhangon kérdeznek is például, amikor a hibridkukoricáról van szó, valaki megszólal: hát az meg mi?« Csak hallgatom az előadást és nem akarok hinni a fülemnek. Egyre az jár az eszemben: drága jó Kozma elvtárs, hol hagyta azt az előbbi hangot, a vitatkozó, eleven gondolatokat tartalmazó, eleven gondolatokat ébresztő és ezért meggyőző hangot, amelyet pár perccel ezelőtt oly nagy örömmel hallgattam? Ezek nem a maga szavai, még akkor sem, ha maga fogalmazta őket. Felsorolás, »ismertetés« helyett miért nem magyaráz inkább, mint néhány perce: az országgyűlés munkájáról, az ország gondjairól, a tennivalókról, amelyekkel a nehézségeken túl kell jutnunk. Erről kellene itt is, sokak előtt olyan okosan, hozzáértően beszélni, mint az előbbi kis körben. A képviselő is érzi, hogy nem tudja lekötni hallgatói figyelmét, de köti a papír, az előre elkészített szöveg. — És a vége? A parasztok megvárják a befejezést, udvarias taps, aztán egy része elmegy. Van, aki ki is mondja: Mit szóljunk hozzá? Ilyeneket már sokszor hallottunk. Elégedetlenek azzal, amit kaptak, s elégedetlen a képviselő is. — A szürke, sablonos, mindenszempontot magában foglaló, a problémákat megkerülő előadások régi rossz módszere ütött itt vissza. Ha kedvem lenne tréfálni, azt mondanám, hogy ez is a régi »selejt bosszúja. . .« Azért a fogadónap nem ezzel ért véget. A merev »értekezlet« felbomlott ugyan. De sokan ottmaradtak, köztük azoknak a zöme, akiknek a képviselő a tanácsházi beszélgetéssel mutatkozott be és nem a felolvasással. S újra kialakult az egészséges vitatkozás, beszélgetés , amiből az újságíró ki sem maradhat. Hogy miről? Sok minden között a termelőszövetkezetekről, az üzemanyag-hiányról és a lovakról, a szerződéses termelésről, aminek sok előnyét látják, s amiről sajnálkozva jegyezte meg egyikük: »Hát, bizony egy kicsit későn ébredtünk fel, későn kötöttünk szerződést, ha nem maradunk le, már az előnyeit élvezhetnénk.« Hogy sok mindenben nem értettünk egyet, hogy a vita nem könnyít az ő problémáikon? Mindez persze igaz. De sok mindenben viszont egyetértettünk, s a saját nehézségeiket is másként, szélesebb összefüggésben, más megvilágításban látják. ★P Na, de reggel jókor kell kelni, tegyük el magunkat holnapra. Ha legközelebb jön a képviselő elvtárs (reméljük, most már hamarabb), akkor majd folytatjuk — ezzel búcsúztak tőlünk. A tanulság, mint az elején írtam, maga magát kínálja a képviselő elvtársaknak és mindenkinek, másnak is. Dóczi Róbertné AZ ELSŐ LÉPÉS GYIR-SOPRON MetGYEI HÍRLAP A szabálysértési bizottságokról Társadalmi életünknek azokat a cselekményeit nevezzük szabálysértéseknek, amelyek a szocialista együttélést, a szocialista jogrendet sértik, de kisebb jelentőségűek, társadalmi veszélyességük nem nagy. A szabálysértéseket, mivel kisebb jelentőségű ügyek, kivonták a járásbírósági hatáskörből és a tanácsi rendőrségi, vagy tűzoltósági hatáskörbe adták attól függően, hogy milyen természetű a szabálysértés. Eddig a Járási, Városi Tanácsnál a végrehajtó bizottság igazgatási osztályának dolgozója hozta meg a pénzbírságot megállapító határozatot. Ez azonban nem volt egészen helyes. Jobb, ha az elkövetés helyén bírálják el a kisebb jelentőségű szabálysértéseket. Ezért az országgyűlés augusztusi ülésszakában ■megalkotta a szabálysértési bizottságokra vonatkozó törvényt. Ezzel a szabálysértések nagy részének elbírálását a községi tanácsülés által megválasztandó szabálysértési bizottságokra bízza. A bizottságok a községek becsületes, az állam iránti kötelezettségüket példásan teljesítő, a munkában kitűnt dolgozó parasztjaiból, munkásaiból, értelmiségieiből állnak majd. A szabálysértési bizottságok létrehozásával több célt érünk el Először: mivel helyben történik a cselekmény elbírálása, olyan dolgozók hoznakhatározatot, akik jól ismerik a körülményeket és figyelmeztetéssel, neveléssel próbálnak hatni a szabálysértést elkövető emberre. Tehát, miként a társadalmi bíróságok ténykedésében, a szabálysértési bizottságok ténykedésében is a nevelő jelleg domborodik ki, de akinél a jó szó már nem használ, pénzbüntetés kiszabása is eszköz lehet a további szabálysértések megelőzésére. Másodszor: a községek dolgozóit vonják be a szabálysértési bizonságok megalakításával az államigazgatás munkájába, akik megismerik törvényeinket, rendeleteinket és hasznosan járulnak majd hozzá a tanácsok tömegkapcsolatainak bővítéséhez. Harmadszor gyorsabb lesz az eljárás, mert a helybeli dolgozókból álló szabálysértési bizottság a feljelentések beérkezése után hamarosan öszszeülhet, tehát gyorsan születik meg a határozat A jogszabályt sértő cselekményről a község lakossága így hamarosan tudomást szerez. Ez is jó nevelő hatással lesz a község dolgozóira és a megelőzést is szolgálja. A szabálysértési bizottságok tagjainak kiválasztása, a velük való beszélgetés az egész megyében megkezdődött. A tanácstagságon most a sor, hogy a szabálysértési bizottságokba olyan dolgozókat válasszon, akik becsületesek, munkájukat jól látják el, akikben bízik a község titkossága és akiktől a társadalmi rend, a szocialista együttélés zavartalan biztosítására igazságos határozatok várhatók. Kovács Vilmos, a Megyei Tanács végrehajtó bizottsága igazgatási osztályának vezetője. Építkezési tatarozás Mosonmagyaróvárott A Győr-Soprom megyei Tatarozó és Építőipari Vállalat 3-as számú üzemvezetősége derekas munkát végzett a harmadik negyedévben Mosonmagyaróvárott. Kapacitásuk 90 százalékát a KIK- házak felújítása kötötte le. Hét házat renováltak ebben a negyedévben, s több, mint ötvenöt olyan lakást javítottak meg, amely életveszélyes volt. A lakásfelújításokon kívül természetesen egyéb munkát is végeztek. Ezeknek a munkáknak egy része átnyúlik a negyedik negyedévbe. A vendéglátóipar számára most végzik a központi kávéház tatarozását és átalakítását. A felújítás után étterem és eszpresszó lesz ebben a helyiségben. A Mosonmagyaróvári Tanács és a Járási Pártbizottság épületének homlokzatát is rendbeteszik. A tatarozások, javítások és átalakítások mellett új munkákat is vállalnak. Puskin és Lipótom új tanácsház építését kezdték meg, s előre láthatólag még ez évben be is fejezik. Ásványrárón pedig egy közállatorvosi szép kétszobás lakás építését kezdték meg. Említésre méltó még az is, hogy:" a 3-as számú építésvezetőségnek van egy győri brigádja, amely kizárólag Győrött működik. Ez a brigád tatarozta legutóbb a Nagy Jenő utcai Általános Iskolát. Huzavona nélkül is elintézhető Négy-öt hete történt Győrött, a Szarvas utca 22. számú ház előtt, hogy egy telefonoszlop ledöntötte a tűzfalat és Schmidt János kamrája beszakadt. A károsodott ki van téve annak, hogy nem tudja hova tenni majd téli tüzelőjét. Eleinte csak ígérgetett a posta, de legutóbb már félreérthetetlen üzenetet küldött: „Schmidt elvtárs csináltassa meg saját költségén kamráját és utána perelje a postát.” „Ne taktikázzanak az emberrel és az okozott kárt rendezze a posta” — írta levelében szerkesztőségünkhöz Schmidt János. Igazat ad szeresztőségünk Schmidt Jánosnak. Ajánljuk a postának, hogy a megrongált fáskamrát csináltassa meg. Minek ide a huzavona? Kigyulladt a villany Vadonfa községben Kigyulladt a villanyfény szombaton este Vadosfa községben. Az eseményt vidám ünnepséggel köszöntötték a falu lakosai. Vadosfa a 160. község Győr-Sopron megyében, amelybe eljutott a villamosáram. Ebben az évben hat, a felszabadulás óta 81 községet villamosítottak és még 14 van hétrő.