Győr-Sopronmegyei Hírlap, 1956. október (12. évfolyam, 233-249. szám)

1956-10-03 / 233. szám

L954. »/d­&ksz 3, szerda Ill­őtt karm­ipikkett akarok élni . . • Almaepüzet közben leptem meg a minap Lendvai Mihályt, a kis­faludi Kossuth Termelőszövetke­zet »legfiatalabb« tagját. Hogy félreértés ne essék, nem Mihály bácsi a fiatal — az ötvenharm­adik évét tapossa éppen az idén —, hanem a szövetkezeti tagsága an­nál inkább: alig egy hónapja, hogy tizennyolc hold földjét be­vitte a szövetkezetbe. Mégpedig úgy lépett be, hogy maguk a szö­vetkezetiek is elcsodálkoztak raj­ta, mikor egyik nap bejelentette — HARMINC ÉVE GAZDÁLKODOM, három évtizede. Nem a földet művelem — érti —, ha­nem gazdálkodom. Szántani, vetni mindenki tud. De gazdálkodni.. . már sokkal kevesebben. Én sem tudtam annak idején. Keservesen, a magam kárán tanultam meg, hogy tudás nélkül nem megyek semmire. A szorgalom, a verejtékkel végzett mun­ka nem elég. És tanultam. Nyáron a mezőn haj­tottam magam, télen — még a háború előtt volt ez —, minden télen bejártam Kapuvárra, a mező­gazdasági szaktanfolyamra. Kerékpáron, ha fújt, ha esett, de gyalogosan is, ha térdig ért a hó. . . Nehéz volt, megszenvedtem érte, de megtanultam gazdálkodni Árpára gazdálkodtam. Tíz állattal vesződtem, meg hizlaltam a sertéseket. Meg, ami legjobban fizetett. Tavaly 800 ötről 23 mázsa rossk­endert ad­tam át a vállalatnak. Elsőosztályút. Háromezer fo­rintot kaptam érte. A­ magrépa alá kétszer trá­gyáztam a földet, ősszel is, kvasszal is. Négyszáz ötről három mázsa hatvan kiló magom lett. Újabb háromezer forint. Hát így gazdálkodtam eddig. Nem mondom, megvan mindenem. Pénz, gabona, szép ház, felszerelés, ami csak kell. De tudja, mit kellett ezért dolgozni? Hajtottam magamat, haj­tottam az asszonyt, hajtottam a gyerekeket, ahogy elbírták a munkát. És most, mióta a télen meg­alakult a szövetkezet, a fiam, a kisebbik (mert a nagyobbik katona), egyre csak azt hajtja, hogy ő ezt nem csinálja tovább, ő nem a­kar ötvenéves korára vénember lenni. Ő megy a szövetkezetbe. ÍGY MENT EZ HÓNAPOK ÓTA. Nem kellett ide népnevelő, vitatkoztunk mi eleget magunk kö­zött is. Csak mindig egyre jött ki a dolog: nem bírunk lépést tartani a szövetkezettel. Azok most kezdték és máris milyen szépen indulnak. Csak meg kell nézni a kertészetüket. S­agonszám hord­ják a paradicsomot, zöldséget a piacra, gabonát is szépen osztottak. És mi lesz itt jövőre, meg az-Szóval, mondom, almát szüre­telt, szép téli almát a hátvégi kis­kertben, mikor nekiszegeztem a kérdést: — Hogy is jutott el a belépésig, Mihály bácsi? Erre már abbahagyta a mun­kát. Hellyel kínált, maga is mel­lém keveredett, aztán nehéz, zi­háló beszéddel belekezdett, hogy elmondja­­ az élete történetét. Mert csak így lehet megérteni, hogy miért lépett a szövetke­zetbe, i 5 uitán? Nem mondom, most még én is jól állok, ki­tartásom is van. De mi lesz itt évek múlva, ha a szövetkezet tovább nő, erősödik, ontja a piacra az árut, olcsóbban, kevesebb fáradsággal? Eddig csak a saját erőmmel versenyeztem, most már a szövet­kezettel is. Beláttam, igaza van a fiamnak. Jobb, ha most megyünk közéjük, mint később. A jöve­delem most még nem több, mint az egyéniben. Igaz, a zárszámadásig lesz hatvan munkaegysé­günk, arra is kapunk majdnem háromezer forin­tot. Kéthónapi munka után háromezer forint, könnyebben, nyugodtabban, mint ahogy eddig él­tünk. És ha jövőre is csak annyit kapok az osz­táskor, mint amennyit eddig magam teremtettem elő, akkor is jól jöttem ki, mert könnyebben élek, kevesebb gonddal, kisebb fáradsággal. De biztos, hogy minden évben előre megyünk. TUDJA, ENGEM MEGTÖRT A MUNKA, nem olyan erős már a karom, mint a fiamé. De amikor bevittem a belépési papírt, megmondtam az elnök­nek: Idehallgassatok, én nemcsak a kezemet hoz­tam be magammal, hanem a fejemet is. Én meg­tanultam gazdálkodni a magaméban, most a kö­zösben is azt kell tennünk­ Eddig magam törtem a fejemet, hogy lesz jobb, mint lesz hasznosabb. Most együtt csináljuk, együtt gazdálkodunk. Mert tudja, aki igazán ért a gazdálkodáshoz, az azt is tudja, hogy mit akar jövőre, meg két év múlva. Előre kell látni. Megtehettem volna, hogy várok még a belépéssel, mint a többi kívülálló. Mondták is többen, minek az a nagy sietség? Dehát csak hadd mondják. Eddig is a magam feje után men­tem, most is csak azt tettem. Azt mondják, hogy vihettem be azt a földet, amelyért annyit meg­szenvedtem? Erre én csak azt felelem, hogy éppen azért léptem be, mert annyira megszenvedtem érte. Igaza van a fiamnak, ha nem akarja megismételni az én életemet, amikor élhet ma már könnyebben is. Hát így jutottam én el a szövetkezetig. . . a vezetőségnek, itt vagyok, itt a családom, mától kezdve köztetek akarok dolgozni. Nem járt nála annak előtte egy fia népnevelő sem, nem kellett senkinek sem »beagitálni« a szövetkezetbe, ele­get agitálta őt a saját feje, fa­­tapasztalatokkal teli élete, józan paraszti gondolkodása. Egyszóval, még a nyugati rádiók gyakorlott szószátyárai sem állíthatják, hogy Lendvai Mihályt belekényszerí­­tették a szövetkezetbe. ★ Eddig mondta el nekem Lena formálják majd az ő életét, épp­nél több parasztember látja majd vai Mihály az élete történetét. De úgy, mint társaiét. És annál keves olyan okosan, józanul a jövőt, én tudom, hogy ezzel a története­sebb gond és nehézség, annál több mint Lendvai Mihály, kisfaludi­nek még korántsincs vége. Az el- siker és eredmény kerül majd én- középparaszt, jövendő hónapok, évek tovább nek a történetnek a lapjaira, mi­ p. M. Közéletünk fokozódó demokra­tizálódását egyre több tény mu­tatja, például a már rendszeressé váló képviselői fogadónapok. De az is nyilvánvaló, hogy a teljes kibontakozást sok minden gátolja meg. Ezek közül beszéljünk csak egyről — a nehezen leküzdhető, régi, megcsontosodott módszerek­ről, amelyek gyakran a legjobb szándék megvalósítását is gátol­ják, sőt visszájára fordítják. Az eset — egy képviselői be­számoló története maga — szol­gáltatja ezt a tanulságot, ★ l­odonhely, a csornai járás egyik kisközsége. Messze esik a forgalomtól is, meg egyéb­ként sem sok nevezetesség akad benne. Sok minden nem jutott még ide el, nem jutott el eddig a kép­viselő sem. De most mégis elju­tott. Néhány nappal ezelőtt érte­sítést kaptak, hogy Kozma József képviselő elvtárs fogadónapot és képviselői beszámolót tart a köz­ségben. Úgy érezték a bodonhe­­lyiek, hogy lám, van előrehaladás, hozzájuk is elmegy a képviselő­jük, megbeszélhetik vele gondjai­kat, bajaikat.­­ A képviselő jó lelkiismeretesen készült, tudta, hogy sok probléma merül fel, ami­re most tőle várnak tanácsot, ma­gyarázatot, közbenjárást, segítsé­get. Tehát ismernie kell a törvé­nyeket, rendeleteket, lehetősége­ket, hogy amennyire lehet, a vá­rakozásnak megfeleljen. A bodonhelyi tanácsházán ott találjuk a tanácselnököt, eb­b­ől néhány szó után már kiderül, hogy valami ügyes-bajos dolog­ban már találkozott Kozma elv­társsal, szóval ismerik egymást. Máris belemerülnek a helyi köz­­igazgatási kérdések tárgyalásába; segíteni kellene, mert a tanács­apparátus létszáma hiányos és nem tudják a munkát jól elvé­gezni. Közben a munkából hazatérő parasztok is benéznek a tanács­házára. Az invitálásra leülnek és néhány mondat után ők is bekap­csolódnak a beszélgetésbe. Szóba kerül egy 13 holdas terület, mely­nek a tulajdonosa meghalt, s most az a gond, hogyan, milyen mó­don lehet biztosítani ennek a megművelését, ne maradjon beve­tetlen föld a faluban. Megemlí­tik a falu örömét, a május 1-én bekapcsolt villanyt, s azt is: szé­gyen, hogy a falu közepén, a tej­­begyűjtő helyiségében még min­dig lámpa mellett vakoskodnak, mert a tejbegyűjtő nem vezetteti be a villanyt. Beszélnek a cukor­répáról, a szerződéses termelés előnyeiről, a szállítási nehézsé­gekről, a hóharmatról, ami tönkre­tette a kukorica egy részét, a ku­­korica-felvásárlás problémáiról, arról, hogy nem tudnak mozielő­adást tartani a faluban, pedig ilyen, meg ilyen megoldás lenne... És­ a képviselő meghallgatja őket, tanácsot ad, magyaráz, érvel, vi­tatkozik — az ő gondolataikkal az ő szavaikkal beszél velük. S ha nem is értenek egyet sok dolog­ban, de megértik egymást — egy nyelven beszélnek. Örül az em­ber szíve, igen, így kell ezt. Ilyen hozzáértéssel, ilyen őszintén, egy­szerűen, közvetlenül beszélni a lehetőségekről, a közös gondokról és nehézségekről. 10 óra, háromnegyed óra múl­­­­va meghitt beszélgetés köz­ben vonul át a 15—16 főből álló kis csoport az iskolába. A tanács (miért nem a népfront?) úgy szer­vezte meg, hogy itt lesz a képvi­selői beszámoló. A kis helyiség megtelik az ott várakozókkal és az újonnan jöttekkel. És megkez­dődik a­­ felolvasás. Nehézkes, bonyolult körmondatok, amelyek­nek értelmes felolvasása is művé­szet, nemhogy könnyen érthető lenne az egésznapi kemény mun­kától kimerült, törődött hallgató­ságnak. Nemzetközi helyzet, de­mokratizmus, az ötéves terv is­mertetése, a népfront és ki tudja még mi minden »szempont« ben­ne van ebben a beszédben. Álta­lánosságban. Ahogy azt a régi, de egyáltalán nem jó recept előírja. Az emberek hallgatnak, néha mozgolódnak, sugdolóznak, fel­hangon kérdeznek is például, amikor a hibridkukoricáról van szó, valaki megszólal: hát az meg mi?« Csak hallgatom az előadást és nem akarok hinni a fülemnek. Egyre az jár az eszemben: drága jó Kozma elvtárs, hol hagyta azt az előbbi hangot, a vitatkozó, ele­ven gondolatok­at tartalmazó, ele­ven gondolatokat ébresztő és ezért meggyőző hangot, amelyet pár perccel ezelőtt oly nagy öröm­­­mel hallgattam? Ezek nem a maga szavai, még akkor sem, ha maga fo­galmazta őket. Felsorolás, »ismer­tetés« helyett miért nem magya­ráz inkább, mint néhány perce: az országgyűlés munkájáról, az ország gondjairól, a tennivalók­ról, amelyekkel a nehézségeken túl kell jutnunk. Erről kellene itt is, sokak előtt olyan okosan, hoz­záértően beszélni, mint az előbbi kis körben. A képviselő is érzi, hogy nem tudja lekötni hallgatói figyelmét, de köti a papír, az elő­re elkészített szöveg. — És a vé­ge? A parasztok megvárják a be­fejezést, udvarias taps, aztán egy része elmegy. Van, aki ki is mondja: Mit szóljunk hozzá? Ilye­neket már sokszor hallottunk. Elégedetlenek azzal, amit kaptak, s elégedetlen a képviselő is. — A szürke, sablonos, minden­­szem­pontot­ magában foglaló, a prob­lémákat megkerülő előadások régi rossz módszere ütött itt vissza. Ha kedvem lenne tréfálni, azt mondanám, hogy ez is a régi »se­lejt bosszúja. . .« Azért a fogadónap nem ezzel ért véget. A merev »érte­kezlet« felbomlott ugyan. De so­kan ottmaradtak, köztük azoknak a zöme, akiknek a képviselő a ta­nácsházi beszélgetéssel mutatko­zott be és nem a felolvasással. S újra kialakult az egészséges vitat­kozás, beszélgetés , amiből az újságíró ki sem maradhat. Hogy miről? Sok minden között a ter­melőszövetkezetekről, az üzem­anyag-hiányról és a lovakról, a szerződéses termelésről, aminek sok előnyét látják, s amiről saj­nálkozva jegyezte meg egyikük: »Hát, bizony egy kicsit későn éb­redtünk fel, későn kötöttünk szer­ződést, ha nem maradunk le, már az előnyeit élvezhetnénk.« Hogy sok mindenben nem értettünk egyet, hogy a vita nem könnyít az ő problémáikon? Mindez per­sze igaz. De sok mindenben vi­szont egyetértettünk, s a saját ne­hézségeiket is másként, szélesebb összefüggésben, más megvilágí­tásban látják. ★P Na, de reggel jókor kell kelni, tegyük el magunkat holnapra. Ha legközelebb jön a képviselő elv­társ (reméljük, most már hama­rabb), akkor majd folytatjuk — ezzel búcsúztak tőlünk. A tanulság, mint az elején ír­tam, maga magát kínálja a kép­viselő elvtársaknak és mindenki­nek, másnak is. Dóczi Róbertné AZ ELSŐ LÉPÉS GYI­R-SOPRON MetGYEI HÍRLAP A szabálysértési bizottságokról Társadalmi életünknek azokat a cselekményeit nevezzük szabály­­sértéseknek, amelyek a szocialista együttélést, a szocialista jogrendet sértik, de kisebb jelentőségűek, társadalmi veszélyességük nem nagy. A szabálysértéseket, mivel kisebb jelentőségű ügy­ek, kivon­ták a járásbírósági hatáskörből és a tanácsi rendőrségi, vagy tűz­oltósági hatáskörbe adták attól függően, hogy milyen természetű a szabálysértés. Eddig a Járási­, Városi Tanácsnál a végrehajtó bi­zottság igazgatási osztályának dol­gozója hozta meg a pénzbírságot megállapító határozatot. Ez azon­ban nem volt egészen helyes. Jobb, ha az elkövetés helyén bí­rálják el a kisebb jelentőségű szabálysértéseket. Ezért az ország­­gyűlés augusztusi ülésszakában ■megalkotta a szabálysértési bi­zottságokra vonatkozó törvényt. Ezzel a szabálysértések nagy ré­szének elbírálását a községi ta­nácsülés által megválasztandó szabálysértési bizottságokra bíz­za. A bizottságok a községek be­csületes, az állam iránti kötele­zettségüket példásan teljesítő, a munkában kitűnt dolgozó pa­rasztjaiból, munkásaiból, értelmi­ségieiből állnak majd. A szabálysértési bizottságok lét­rehozásával több célt érünk el Először: mivel helyben történik a cselekmény elbírálása, olyan dol­gozók hoznak­­határozatot, akik jól ismerik a körülményeket és fi­gyelmeztetéssel, neveléssel próbál­nak hatni a szabálysértést elkö­vető emberre. Tehát, miként a társadalmi bíróságok ténykedésé­ben, a szabálysértési bizottságok ténykedésében is a nevelő jelleg domborodik ki, de akinél a jó szó már nem használ, pénzbüntetés kiszabása is eszköz lehet a továb­bi szabálysértések megelőzésére. Másodszor: a községek dolgozóit vonják be a szabálysértési bizon­­­ságok megalakításával az állam­­igazgatás munkájába, akik meg­ismerik törvényeinket, rendelete­­inket és hasznosan járulnak majd hozzá a tanácsok tömegkapcsola­tainak bővítéséhez. Harmadszor gyorsabb lesz az eljárás, mert a helybeli dolgozókból álló szabály­sértési bizottság a feljelentések beérkezése után hamarosan ösz­­szeülhet, tehát gyorsan születik meg a határozat A jogszabályt sértő cselekményről a község la­kossága így hamarosan tudomást szerez. Ez is jó nevelő hatással lesz a község dolgozóira és a megelőzést is szolgálja. A szabálysértési bizottságok tagjainak kiválasztása, a velük való beszélgetés az egész megyé­ben megkezdődött. A tanácstag­ságon most a sor, hogy a szabály­sértési bizottságokba olyan dolgo­zókat válasszon, akik­ becsülete­sek, munkájukat jól látják el, akikben bízik a község titk­ossága és akiktől a társadalmi rend, a szocialista együttélés zavartalan biztosítására igazságos határoza­tok várhatók. Kovács Vilmos, a Megyei Tanács végrehajtó bizottsága igazgatási osztályá­nak vezetője. Építkezési tatarozás Mosonmagyaróvárott A Győr-Soprom megyei Tataro­zó és Építőipari Vállalat 3-as szá­mú üzemvezetősége derekas mun­kát végzett a harmadik negyed­évben Mosonmagyaróvárott. Ka­pacitásuk 90 százalékát a KIK- házak felújítása kötötte le. Hét házat renováltak ebben a negyed­évben, s több, mint ötvenöt olyan lakást javítottak meg, amely élet­­veszélyes volt. A lakás­felújításo­kon kívül természetesen egyéb munkát is végeztek. Ezeknek a munkáknak egy része átnyúlik a negyedik negyedévbe. A vendéglátóipar számára most végzik a központi kávéház tata­rozását és átalakítását. A felújí­tás után étterem és eszpresszó lesz ebben a helyiségben. A Mo­sonmagyaróvári Tanács és a Já­rási Pártbizottság épületének homlokzatát is rendbet­es­zik. A tatarozások, javítások és át­alakítások mellett új munkákat is vállalnak. Pu­skin és Lipótom új tanácsház építését kezdték meg, s előre láthatólag még ez évben be is fejezik. Ásványrárón pedig egy közállatorvosi szép kétszobás la­kás építését kezdték meg. Említésre méltó még az is, hogy:" a 3-as számú építésvezetőségnek van egy győri brigádja, amely ki­zárólag Győrött működik. Ez a brigád tatarozta legutóbb a Nagy Jenő utcai Általános Iskolát. Huzavona nélkül is elintézhető Négy-öt hete történt Győrött, a Szarvas utca 22. számú ház előtt, hogy egy telefonoszlop ledöntötte a tűzfalat és Schmidt János kam­rája beszakadt. A károsodott ki van téve annak, hogy nem tudja hova tenni majd téli tüzelőjét. Eleinte csak ígérgetett a posta, de legutóbb már félreérthetetlen üze­netet küldött: „Schmidt elvtárs csináltassa meg saját költségén kamráját és utána perelje a pos­tát.” „Ne taktikázzanak az emberrel és az okozott kárt rendezze a pos­ta” — írta levelében szerkesztősé­günkhöz Schmidt János. Igazat ad szere­sztőségünk Schmidt Jánosnak. Ajánljuk a pos­tának, hogy a megrongált fáskam­rát csináltassa meg. Minek ide a huza­vona? Kigyulladt a villany Vadonfa községben Kigyulladt a villanyfény szom­baton este Vadosfa községben. Az eseményt vidám ünnepséggel kö­szöntötték a falu lakosai. Vadosfa a 160. község Győr-Sopron me­gyében, amelybe eljutott a villa­­mosáram. Ebben az évben hat, a felszabadulás óta 81 községet vil­lamosítottak és még 14 van hétrő.

Next