Állami Révai főreáliskola, Győr, 1897
. Végigharcolta szabadságharcunkat, két esztendeig nevelősködött, kerek negyven évig ült a kathedrán és közben hat esztendeig földmívelésügyi kísérletezéssel foglalkozott .... Ha egy tisztességben végigküzdött, nemes, fölemelő idealizmusban befejezett pályafutásnak zárókövére ez a pár sor kerülne epitáfiumul, már ezek a puszta tények is ritkaságuknál fogva érdemesek a megemlegetésre. Ritka jellem, mely a saját egyéni értéke és érdeke megtagadásával vérét részben, viharban a haza oltárára viszi, nem féli, rettegi a börtön rémes éjszakáját; nemes szív, mely a balsors megpróbáltatásai után szomorú idők balsejtelmei között a pedagógiai pályára szánja magát, hogy szítván a zsenge fiatalságban a hazafiúi érzelmeket, a tudomány iránt való lelkesedést, gárdát neveljen, mely a »névtelen hősök« nyomdokain haladjon . . . És e mellett őstermelésében is erősnek, nagynak és virágzónak akarja tudni, azzá akarja tenni ezt a vértől áztatott magyar földet, mely Phönixmadárként emelkedett ki egykori romjaiból . . . Gondolatnak is nagyszerű, — és hála érette nemzetünk védőangyalának — valóvá vált végső eredményében egyenesen megkapólm az egyszerű tanárnak munkája, küzdelme, testet öltött látomása. Egy gazdagon gyümölcsöző emberélet — dióhéjban. Nem »tanúja«, hanem lánglelkü bajnoka valál »nagy időknek« ; lankadást nem ismerő buzgalmaddal babért érdemeltél. Ki itt tarlozok a te lépteid nyomán, kik itt munkáltunk veled élted utolsó évtizedében méregetjük hosszú és tövises életpályádon a szíved nagyságát, akaratod acélosságát; emlékezeted áldva, összeszedegetjük a szerénységedben félretolt babért és hervadhatatlan koszorút fonunk belőle csöndes sirhalmodra. Mert úgy érezzük, hogy a Te példád lelkesít bennünket és immár oltárt is épített a gondozásunkra bízott szeretett ifjainkban, akik velünk együtt megsirattak Téged és áldják körülöttünk lengő nemes, elévülhetetlen emlékedet .... örökké! . . . . Sáray — családi nevén eredetileg Slájfer — János, érdemes protestánscsalád sarja, Szepes-Remetén született 1823. február hó 22-én. A kies bányavárosban játszotta a jelen évszáz első negyedében gyermekjátékait. A jó szülők nyilván nemes ápolásban részeltették gyermeküket; később megnyilatkozó sokoldalúsága, hazafias szíve legalább erre vall. Életrajzírója, a zsenge gyermekkoráról és életének több rendbeli mozzanatáról sajnos, csak hézagos vázlatot nyújthat, mert hozzátartozói, az őt gyöngéden szerető gyermekei, több rendbeli sürgetésünk dacára sem juttaták hozzánk a kérve kért adatokat, hogy ezt a szép és valójában tanulságos pályafutást a maga teljessségében, híven, lelkiismeretesen megrajzolhattuk volna.