Állami Tanítóképezde, Győr, 1902

Az évi osztályvizsgálatok idejét a kir. tanfelügyelő úr, a tantestü­letnek április 16-iki értekezletén tett ez irányú javaslata alapján, a követ­kezőképen állapította meg. Az osztály­vizsgálatok sorrendje: Május 25-én, a IV. évesek osztályvizsgálata. Június 12-én vallástani vizsgálat, I. II. III. éveseknek. Junius 15-én délelőtt, az I. osztály vizsgálata. Junius 15-én délután, a II. osztály vizsgálata. Junius 16-án délelőtt, a III. osztály vizsgálata. Az osztályvizsgálatok befejeztével tartottuk meg a más helyen rész­letesen ismertetett záróünnepélyt, melyet megelőzőleg az összes növen­dékek felekezetek szerint isteni tiszteletre mentek; majd az isteni tisztelet után alulírt igazgatónő a növendékekhez intézet beszédében az évet az I. II. és III. osztálybeli növendékek részére ünnepélyesen befejezettnek nyilvánította és őket a jövő tanévre szóló szükséges utasításokkal ellátta. Miniszteri rendeletek. 1. Intézetünkhez a tanév folyamán érkezett fontosabb miniszteri rendeletek között első hely illeti a nagyméltóságú vallás- és közoktatás­­ügyi m. kir. Minisztériumnak a kir. tanfelügyelőség utján március 5-én megküldött 1902. évi 40181. sz. a. kelt rendeletét, melylyel megküldte az állami tanító- és tanítónőképző-intézetek uj tantervét oly értesítéssel, hogy az a jövő 1903—904-ik tanévben az I. osztályra már kötelező lesz. Az uj tanterv az I. osztályban a régivel szemben, úgy a heti óra­számot, mint a tantárgyak minőségét illetőleg, lényeges változásokat idéz elő. Nevezetesen az I. osztályban a lélektan tanítását elhagyja és a neveléstani tantárgyak közül, egészségtani és neveléstani vonatkozások­kal, csupán az embertan tanítását írja elő. A számtan körébe az algebrát belevonja; a történelmet heti 3 órában felveszi; földrajzból, politikai földrajz helyett csupán csillagászati és fizikai földrajzot vesz fel ; a kézi­munkát heti két óra helyett heti 3 órában írja elő; a természetrajzból állattan helyett növénytant; a rajzhoz heti 1 órában a mértani rajzolást is felveszi; a testgyakorlásból heti 1 óra helyett 2 órát. Ezen módosí­tások következtében a heti óraszám 27-ről 33-ra növekedik. 2. Az új tanterv életbeléptetése magával hozta új tankönyvek írá­sának szükségességét is. Mivel pedig a megfelelő új tankönyvek még mind el nem készültek, a május 14-én érkezett 1903. május 4-én kelt 24658. számú miniszteri rendelet megengedi az állami tanító- és tanítónő­képző-intézetek tantestületeinek, hogy a jövő tanévre az I. osztályra kiszemelt tankönyvek jegyzékét csak a tanév elején szeptemberben álla­pítsák meg. 3. A november 21-én érkezett, 1902. évi október 27-én kelt 72391. számú miniszteri rendelet intézetünk róm. kath. vallástanárának, Soós Gézának oly irányú kérelmére, hogy tekintettel a róm. kath. növendékek

Next