Állami Tanítóképezde, Győr, 1902
gondoskodása folytán, — kik utazásunk ezen nagyon derült emlékű pontján a házigazda szerepét vállalták el, — a vendéglős ízletes ebéddel várt bennünket. Vidám pohárköszöntőkben, hangos jókedvben nem volt hiány ! A délutáni vonattal indultunk Temesvárra. Délmagyarország ezen mind történelmi szempontból, mind fejlődésében nevezetes városában egy egész napi tartózkodásunkat, a város legszebb részeinek és nevezetességeinek megtekintésén kívül, az áll. tanítónőképző-intézetben és az állami felsőbb leányiskolában élvezett páratlan fogadtatás tett különösen emlékezetessé. Első figyelemben megérkezésünk alkalmával az állomásnál részesítettek bennünket, hol a felnevezett intézetek igazgatói, u. m. Horváth Antal úr és Marsich Rosina úrnő, több tantestületi tag kíséretében megjelenvén, bennünket nemcsak nagyon lekötelező szives szavakkal, hanem gyönyörű virágcsokrokkal is üdvözöltek. A fogadóban a vacsora alatt velünk maradtak, társaságunk vidám hangulatát jelenlétükkel magasra fokozván. A József és gyárváros legszebb részeinek, a templomoknak, a tanítóképezdének, az állami felsőbb leányiskolának és a józsefvárosi nőzárdának, az ország legnagyobb ilynemű intézetének megtekintése töltötte ki a másnap tanulmányi részét, mely napi fáradalmaknak enyhítésére a tanítónőképző-intézetben délelőtt, az igazgató úrék lakásán és figyelme folytán a legizletesebb ételekben és italokban bővelkedő fényes villásreggeli, az állami felsőbb leányiskolában pedig délután, Marsich Rosina úrnő páratlan szívessége és vendéglátása folytán, az intézetnek szabadban létesített játszóterén külön kocsival kiszállított, legfinomabb frisítőkből és süteményből álló uzsona. A kollegiális szívességnek, a kiránduló növendékek iránt érzett jóakaró szeretetnek és figyelemnek ilyen ritka módon való megnyilatkozása szinte zavarba ejtett mindnyájunkat. Nem találtunk szavakat köszönetünk kifejezésére. Midőn pedig most e helyen az örvendetes, boldog visszaemlékezés hatása alatt köszönetemet elsősorban növendékeink, majd kiránduló társaságunk minden egyes tagja nevében ismételni akarom, szavak hiányában újra csak hálás érzelmemmel adózom az élvezett szellemi és testi jókért. Három első napi úti éleményeinkből álló bevezetés után 8.-án útra keltünk tanulmányi kirándulásunk tulajdonképeni célpontja, az Alduna felé és midőn Baziást elérvén, ott hajóra ültünk, áhitatos érzelmek hatása alatt készültünk az előttünk álló magasztos élvezetek befogadására. De mi az, ami figyelmünket nyomban megragadja, magyar szivünket megdobogtatja, alig hogy búcsút intünk a báziási partnak ?! — A Széchenyi utca legnagyobb magyarnak hazánk kulturális emelkedéséért lángoló lelkét hirdető hatalmas alkotása. — Végig utazik velünk Orsováig, mindig hangosabban hirdetvén, hogyan tette a munkás hazaszeretet a vadságban megközelíthetetlennek látszó vidéket a civilizáció jótékony eszközévé. És mig hajónk nyugodtan szeli fejedelmi Dunánk szőke habjait, nemzeti kegyeletünk hálájával áldozunk megdicsőült szellemének! Felhőtlen tiszta, derült ég, elviselhető meleg, méltó harmóniába olvadt össze azzal a fokozódó érdeklődéssel, melynek hova-tovább