Szent Orsolya-rendi Nőipariskola, Győr, 1940
giákat. Az evangéliumi tövises térre kellett lépnie annak az első hajtásnak, mely az apostol szerepére vállalkozott: »Elmenvén tanítsatok...«, mert aki győzni akar, annak mindenekelőtt önmagát kell legyőznie, aki a magasba tör, annak önmagát kell mindenekelőtt felemelnie és aki nevelni akar, előbb önmagát kell krisztusi minta szerint a szentség iskolájában kiképeznie. Halljuk talán erre az ellenvetést, hogy ma már új idők kopogtatnak ajtóinkon, új élet alakul körülöttünk, mely korunk eszméiben lüktet s változtatni akar az élet eddig szentesített formáin. Legyünk résen és ne higyjünk az eszményrombolóknak! Az életszentség iskolájában kikristályosodott nevelő-jellemek kultúratermő munkássága s a »Szent Angelus« életformák szigorúsága tette, hogy Rendünk négyszáz éven keresztül eredményesen tudta betölteni történelmi hivatását s e mellett gyönyörűen érvényesülhetett az a 400 éves programm, amelyet a nagy reformpápa, X. Pius is célul tűzött a nevelők elé: »Restaurare omnia in Christo.« Megújítani mindent Krisztusban. Vérkeringésünkben a lüktetés mindig új, — különösen azóta, hogy zárdáink nagy része Unióba tömörült és közvetlenül Rómából, az Egyház szívéből kapja a testvéri közösség éltető áldásait, — de a szellem, amely éltet, ez a 400 éves anyai örökség ma is változatlan és mindig ugyanaz. 1940. Az időnek e nagy választóvonalánál megállva gyakran tekintettünk vissza a nagy kezdésre, ahol Szent Angela anyánk állt s ahol oly rendületlenül bízott, hogy rendre képes lesz reményeit valósággá, életté és dicsőséggé változtatni. Elvonultattuk szemünk előtt a közbenjárása folytán nyert égi kegyelmeket, a négyszáz év sok jótéteményét, hogy azok súlya alatt leborulva, térdenállva mondja el szívünk a hála imáját. Szent Angéla látomása megvalósult. Az égig érő létrának fokait ma már ezer és ezer Orsolyita járja s ez a lelki seregszemle büszke öntudattal tölti el a szívünket nemcsak a múlt