Szent Orsolya-rendi Nőipariskola, Győr, 1940
Erdély és Délvidék. Iskolaévünk első napjaiban alig hangzott el a Veni Sancte, már egy diadalmas Te Deumra gyűltünk össze, amikor Erdély egy részét az elszakadás hosszú, sötét évei után ismét a miénknek mondhattuk. Mintha mély álomból ébredtünk volna, amikor a rádión keresztül először hallgathattuk a 2-ik bécsi döntés eredményeit s meghatódott szívvel csodáltuk a történelem reánk nézve ez újabb, örvendetes fordulását. Amint a Felvidék visszacsatolásakor, most is ujjongott, lelkesedett minden magyar szív, a mi szívünk is, amikor Szatmárnémeti, Mármarosszigettel megkezdődtek a bevonulások, amikor magyar a magyart szabadon és félelem nélkül vallhatta testvérének. Lelkünkben is visszhangzott az öröm szeptember 6-án, amikor Nagyvárad, Nagy Lajos, Zsigmond, Mátyás király és az erdélyi fejedelmek városa, a vésszel és dicsőséggel teli múlt után a jelent ünnepelte. Felmérhetetlen értéket jelentett magyar szívünknek az a történelmi pillanat is, amikor Kormányzó Urunk ünnepélyesen bevonult Kolozsvárra, a régi erdélyi fejedelemség fővárosába, mely a múltban is hazánk egyik védőbástyája és a magyar kultúra központja volt az elszigetelt s ennélfogva önálló, de mindig magyarnak megmaradt Erdélyben. Ez a visszacsatolás tehát nem csupán területi és népességi gyarapodást, nemcsak 44.000 km 2 területet és 2.500.000 lelket jelent a magyarságnak, hanem nagyarányú népi erőt, s egy ezeréves történelmi folytonosságtól átitatott és megépített magyar művelődést, mely kiált felénk az erdélyi bércek minden tájairól. Jelenti ez a visszacsatolás mindannak a szellemi értéknek birtoklását, amit »erdélyiség«, »erdélyi szellem« jelent. Ez a szellem jelenti a nagy erdélyiek politikájának. kul-