Gyula és Vidéke, 1921. január-június (1. évfolyam, 1-73. szám)

1921-04-08 / 39. szám

Kis hitek hazánkból. IV. Károly kedden délután elhagyta Magyar­­országot. — A jugoszlávok tiltakoztak az ellen, hogy Károly volt királyt svájci területre en­gedjék vissza. — Az új lakásrendelet szerint az 1917. évbeli házbért 60 százalékkal emel­hetik a háziurak. — A középiskola reform­­tervezete elkészült. A görög nyelvet törlik, a latint redukálják. — Némedi József pilisvö­­rösvári rablógyilkost, ki Bognár Imrét agyon­lőtte és kirabolta, kötél általi halálra ítélte a bíróság. — Szegeden a cukrászok leszállítot­ták a sütemények árát. Kis hitek a­­ nagyvilágból. A törökök megverték a görögöket. A görög hadsereg visszavonulóban van. A törökök üldözik. — Az angol bányász-sztrájk terjed. Félnek, hogy a vasutasok is csatlakoznak a sztrájkolók­hoz. — Wilson volt elnök a Fehér­házból magával vitte finom borait és likőr­jeit —­ tekintettel a nagy szesztilalomra, aaacraoa ajcTora aacca A tánckedvelő közönséget tisztelettel értesítem, hogy tánc­iskolámat Ludvig József úr ven­déglőjében levő táncterembe helyeztem át, ahol minden csütörtökön és va­sárnap kellemes táncestélyt tartok. Tiszteletteljesen SZABÓ SÁNDOR 202. 1 okd. tánctanár. HÍREK. Doktorrá avatás. A budapesti tudomány­­egyetemen e hó 2-án avatták Gombkötő Fe­rencet az orvostudományok doktorává. A közigazgatási bizottság ülése. Békés­­vármegye közigazgatási bizottsága folyó hó 20-án tartja rendes havi ülését. Közbiztonsági állapotok. Békés várm­egye csendőrkerületének jelentése szerint március hónapban előfordult kihágási eset 635 eset, melyből felderült 592 eset. Elfogtak 56 egyént míg a feljelentések száma 571. A megszállott területekről beköltözők figyelmébe. A belügyminiszter március hó 2- án kelt rendelete figyelmezteti a meg­szállott területekről beköltözőket, hogy szi­gorú ellenőrzés végett az e célból létesített Beköltözőket Ellenőrző Kirendeltségnél jelent­kezzenek. Ily kirendeltség van; Lőkösházán, Biharkeresztesen, Hidasnémetin és Szegeden és pedig a vasúti állomásokon. Mindazon beköltöző egyének, kiknek ezen kirendeltség által kiállított polgári és katonai igazolványai nincsenek, Csonkamagyarország területén nem tarthatnak igényt lakásengedélyre. Letartóztatás: Dr. László Vilmos volt gyulai adóügyi biztost, ki a kommunizmus alatt a gyulai direktórium titkárja volt, Budapesten letartóztatták és beszállították a gyulai kir. ügyészség fogházába. Dr. László ellen 38 rendbeli vádat emel az ügyészség. A mai napfogyatkozás. Ma délelőtt 9—11 óra között részleges gyűrűs napfogyatkozás lesz, mely úgy keletkezik, hogy a hold azon a képzeletbeli egyenes vonalon halad át, mely a napot és a földet összeköti. Mikor tehát azon a ponton keresztül halad, szemeink elől elfödi a napnak egy részét, mely így sötéten marad s csak a korong alakú széle látszik, mint egy arany karikagyűrű. Ha tisz­ta idő lesz, úgy kormozott vagy színes ablak­üvegen át kényelmesen lehet szemlélni a ritka égi tüneményt, melynek természetesen semmi különös jelentősége nincs, de viszont ékesen igazolja a tudomány értékét, hogy hónapokkal előre ki tudja számítani a napot, órát és percet, mikor a három égitest — mint­ha francia négyest járna — egyenes vonalba igazodik. A gyulai rokkantak, özvegyek és árvák javára B. O. romának felszabadulásának örö­mére 50 koronát adományozott. Kommunista per. Tegnap kezdődött a tör­vényszéken Sipos András csorvási ev. lelkész perének tárgyalása. Sípos a csorvási nemzeti tanácsnak volt elnöke, később a direktórium tagja. Ez ügyben közel száz tanút hallgatnak ki. A tárgyalást gyorsított eljárással egy ötös tanács vezeti. A tanuk közt vannak a csor­vási tanítórendhez tartozó apáca­nővérek is. Ítéleti­ozatalra előreláthatólag csak jövő héten kerül sor. Az uj lakásrendelet. Hosszú vajúdás után megjelent az uj lakásrendelet, melyet bizo­nyosan épugy szidni fognak a lakók, mint a háztulajdonosok. Főbb intézkedései, hogy a kért újabb 60 százalékkal lehet emelni, a tulajdonos felmondhat a lakónak, ha igazol­hatóan önmagának van szüksége a lakásra, de csak ha más megfelelő lakást ad kárpót­lásul s viseli a költözködési költségeket. Új épületek fölött nem rendelkezik a lakáshivatal, annak bérét szabadon állapítja meg a tulaj­donos s annak adja ki, akinek akarja. Az új rendelet lényege egyébként az, hogy ezután épugy nem jutnak lakáshoz, mint eddig. Romániából kiutasított magyar művésznő. Szamosi Elzát, a budapesti Opera világhírű művésznőjét a napokban Temesvárról, hol Bukarest után szintén vendégszerepelt, az ottani oláh prefektus kiutasította. Szegény elszakított magyar testvéreink eszerint még attól is meg vannak fosztva, hogy édes anya­nyelvünkön hallhassanak ott operaéneket. Palotás Fausztin ezredes felolvasására az iparososok tiszteletjegyeiket az­­ ipartestület helyiségében vehetik át. Járvány Békéscsabán. Békéscsabán napról napra terjed a kanyarójárvány. A hat­óság az iskolák nagy részét erre való tekintettel bezárta. Állategészségügy. A békésvármegyei állat­egészségügyi hivatal jelentése szerint a me­gye területén március havában az állategész­ségi viszonyok kielégítők voltak. Szórvá­nyosan fordultak elő ragályos száj- és köröm­fájások, melyek azonban csak helyi jellegűek voltak. Egyéb fertőző betegség nem igen for­dult elő. A nyers- és készbőr újabb áresései. A nyersbőr ára már hónapokkal ezelőtt jelen­tékenyen esett s a nem is olyan régen még 160 koronás marhabőr ma 40 korona, a bor­­júbőr 80 korona. A készbőr ára sem tudja tartani magát s az utóbbi két hónap alatt összesen 50 százalékkal esett. Azt kérdezzük ezek után, hogy a cipő és a csizma ára mikor fogja követni a nyers „és készbőr" nemes példáját? ¥ V l JI 1 I FISCHER ÉS SZARKA » varrógép, kerékpár, villamossági üzlet,­­ mechanikai és gazd. gépjavító műhely ®­­ Gyulán, B. Wenckheim B.­u. 8 Készít, javít, ad, vesz villamossági felszereléseket, varró­gép, kerékpár, beszélő- és írógép, autó, motor, gőz, cséplő és gaz­dasági gépeket. Vízvezetéket, szi­vattyús kutakat és minden e szak­mába vágó munkát. Gondos és pontos kiszolgálás, mérsékelt ár. ■"■ [UNK] [UNK]....... Automotor garage! Állandó raktár varrógép, kerékpár, grammofon és az ezekhez tartozó ös­­­szes alkatrészekben. Villamossági fel­szereléshez tartozó összes cikkek. Kar­bid lámpa, karbid és mindig a leg­újabb felvételű grammofon-lemezek. i $é f­tf Péntek, 1921. április 8. »4» ♦­m­W A szerkesztésért felelős Dr. SCHRIFFERT FERENCZ főszerkesztő. Kiadja és nyomja a Kultúra r.-t. Gyulán. 100001 IGAZI OLCSÓSÁGI HULLÁM! CUKOR KÁVÉ RIZS ZSÍROS SZÓDA 130 ° o KÉKKŐ PETROLEUM * CIPŐ KENŐCS RAFFIA , MESZELŐ és egyéb fűszer és festék ára meglepő olcsón beszerezhető Kéri Andor és Lajos cégnél a gimnázium mellett 2013—1 csal. Hooper...v­r.,16 · 9 $«••<»•••В ---- ----------------------------------------------------9 m I Faulha­­ber András bútorasztaíos. Állandóan raktáron tart: elsőrangú ebédlő és há­lószoba berendezéseket, keményfa és hajlított székeket. Terv szerint készít megrendelésre íz­léses bútorokat. Raktár: Br. Wenckheim Béla-u. 2.I Benkő János cementárugyára Gyulán, Erdélyi Sándor­ u. 24jd. alatt Ili 10* üzemét megkezdte. Gyárt és raktáron tart: cementcserepet, cementlapot, kút­­gyű­rűt, beton vályúkat, csöveket, síremlékeket, betonpallót. Ezen­kívül minden cementáru készítést rendelésre elvállal. Szolid, pontos kiszolgálást a cég neve biztosit. oo­oo Hermann­ utca 459. hsz. alatti műhelyében elvállal minden­féle épületasztalos uj mun­kát és javításokat. CHPOfICY UD TUITITC A 17T UITCMT . Költségvetéssel és árajánlattal *3­1 I­IFLEI\ lYlllijA díjmentesen készséggel szolgál HOSSZU­ U. 466. SZ. SINGER MÁRTON-FÉLE HÁZBAN Bútorraktárában állandóan raktáron tart­­ja Modern hálószoba, ebédlő, iroda- és konyhaberendezéseket, vasbútorokat, keményfa és hajlított székeket.

Next