Gyula, 1922 (3. évfolyam, 1-199. szám)
1922-05-16 / 108. szám
2. «Mal. Dezső, Gyomén Harsányi Pál. Orosházán választási elnök: dr. Küllei Pál, helyettese: dr. Bulla Sándor, Tótkomlóson elnök: Keller József, helyettese : Paulovich János. Hivatalos helyről nyert információnk szerint Békés vármegye törvényhatóságának május havi rendes közgyűlését f. hó 31-én d. e. 9 órakor tartják meg. A közgyűlési meghívót a napokban fogja szétküldeni a vármegye alispánja. Gyula mellett elhúzódó határvonalon a határőrök agyonlőttek egy fiatalembert. A MTI jelentése szerint az agyonlőtt ember neve Nyikora Mihály. Két határőrrel szemben engedetlenséget tanúsítot. Az egyik határőr fegyvert volt kénytelen használni. Nyikorát tegnap délután temették el nagy pompával — türtetésszerüleg. Erdélybn nem lehet ügyvédi vizsgát tenni. Az oláh kormány legújabb rendelete szerint ezután Kolozsvárt nem lehet ügyvédi vizsgát tenni. A kolozsvári ügyvédvizsgáló bizottságot megszüntetik. Bukarestben a regátbeli jogból is „licentiát“ kell szerezni a jelölteknek. Az új rendelkezés, mely szeptemberben lép életbe, újabb bizonyítéka az oláh beolvasztó politikának. 1800 tanítót bocsájt el az állam. Az állami tisztviselői létszámcsökkentés alkalmával a kultusztárcára 1800 tanerő elbocsájtása, illetve nyugdíjaztatása esik. 1800 tanítót fog tehát már szeptemberre részben nyugdíjazni és részben elbocsájtani a kultuszkormány, hogy a létszámcsökkentést keresztül vigye. A tanfelügyelők fogják esetenként elbírálni, hogy szolgálati idejük szerint kik esnek bele abba a korhatárba, amelyen túl nyugdíjazzák a tanítókat. A tanfelügyelők fogják elbírálni azt, hogy kiknek nincs még meg az a szolgálati idejük, amelyen túl állásukban megmaradhatnak. Akiknek nincs elegendő szolgálati idejük, azokat végkielégítéssel elbocsájtják. Ugyancsak elbocsájtják, vagy nyugdíjazzák azokat is, akik oly vagyoni viszonyok között vannak, hogy egyáltalában nem életkérdés náluk a tanítói alkalmazás. Úgyszintén azokat a tanítónőket is, akiknek férjük olyan állásban van, mely amúgy is megfelelő eltartást tud biztosítani a számukra. GYULA ÚJDONSÁG. A forgalmi adóról. Az országos árvizsgáló bizottság legutóbbi rendeletét, mely arról szól, hogy a kirakatokban az árak kiírásával azt is fel kell tüntetni, vajjon a kiírt árakban a forgalmi adó is benn van-e vagy nincs, sokan félreértik és azt írják ki: „forgalmi adót nem számítunk.“ Ez a kiírás nem felel meg a rendelet céljának. Vagy azt kell kiírni, hogy az árakban bennfoglaltatik a forgalmi adó, vagy azt, hogy a feltüntetett árakon felül a forgalmi adót is fizetni kell. A rendelet megszegőire 6 hónapig terjedhető elzárás és 2000 koronáig terjedhető pénzbüntetés vár. A kormányzó köszönete Almássy Imre gróf törökszentmiklósi földbirtokos 89 hold földet ajánlott fel a vitézi rend részére. A kormányzó köszönő iratot intézett az adományozóhoz, melyet a jásznagykun szolnok megyei vitézi szék ülésén nyújtott át lelkes ovációk között Almássy Sándor főispán. Gyógypedagógia. A békésvármegyei közkórház gyógypedagógiai oktató és foglalkoztató telepvezetője, Kádas György tanár a legközelebbi törvényhatósági közgyűlés elé azt a kérelmet terjeszti, hogy a telepnek megfelelő bútorok és szükséges gyógypedagógiai eszközök beszerzésére nagyobb összeget bocsásson rendelkezésére. Anya- és csecsemővédelmi nap Magyarország összes iskoláiban. Az anya- és csecsemővédelmi feladatoknak minél szélesebb körökben való megismertetése céljából a kultuszminiszter elrendelte, hogy minden nép-, közép- és felső leányiskolában anya- és csecsemővédelmi nap tartassák. A házbéremelések csak augusztus elsejétől foganatosíthatók. A népjóléti minisztériumban elkészült az új lakásrendelet ismételt módosítása. A lakásrendelet legközelebb a minisztertanács elé kerül s ha ott letárgyalják, azonnal életbe lép. A házbéremelések azonban, amint Bernolák Nándor népjóléti miniszter az újságírók előtt kijelentette, csak augusztus elsejétől lesznek foganatosíthatók. Vizsgálat a vidéki malmokban. A Közélelmezési Tanács ülésén a vidéki malmok átvizsgálására kiküldött bizottság beszámolt munkájáról. Eddig 64 malomban tartottak vizsgálatot és igen sok helyen visszaélést állapítottak meg. A bizottság javaslatot fog kidolgozni a tarthatatlan helyzet megszüntetésére és megtorlására. Felelős szerkesztő és kiadó ■ Oroszlány Gábor. Nyomatott: Leopold Sándor könyvnyomdájában. 1922. május 16. HÉJI KH.12.Slj Més 5 fehér darabos, garantált óiesdi úgyszintén M. Á. K. védjegyű portland-cement nagyban és kicsinyben legolcsóbban árusítok. Nagyobb vételnél külön árengedményt adok. Licht Arthur Kossuth-tér. Autó- és motorbenzin kapható: Galbácsnál Komló-épület. April tizifi legolcsóbb napi áron Szállitás gyors és díjtalan. GONDA DEZSŐ ,Jókai Mór utca 26. Élesdi mész, Portland cement, Vakolat!kőpor legolcsóbb napi áron kapható. Építészeknek, viszonteladóknak külön árengedmény. BENKŐ JÁNOS építkezési anyagok raktára Gyula. (Zsidó templommal szemben.) azonnali belépésre kerestetik Hász és Kovácshoz. erdélyi fehér, darabos, úgyszintén portland cement állandóan kapható, valamint mindennemű festék, meszelek és anyagárukban nagy választék. Iparosoknak előnyös árakat számítunk Kéri Andor és Lajos Gimnázium mellett. Száraz mázsánként (100 kg.) 260 K házhoz szállítva. Aprított tűzifa kapható minden mennyiségben Vagontételnél árengedmény. IVWM Lilii! Damjanich utca 6. Vetni való tengeri Csirke kása Tengeri liszt w Árpa dara Tehénnek való bükköny dara Takarmány liszt Buza korpa kapható: Krausz és Kuklánál Kossuth-tér, Kossuth-tér 7. sz. ház eladó. Cim a kiadóhivatalban. Motorautóbenzin HISZ is MlítSIIL és kapható